Egy hetet kapott a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), hogy elkészítse a hétvégi holokauszttagadó demonstrációval kapcsolatos, mindenre kiterjedő jelentését az országos rendőrfőkapitánynak - közölte újságírókkal Tóth Gábor, a BRFK vezetője kedden.
A múlt hetihez képest duplázódó érdeklődés mellett 3 bázisponttal emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy (D090729) hozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján, így az átlaghozam a korábbi 9,63 százalékról 9,66 százalékra emelkedett. (ProfitLine.hu)
A PEND Consulting Kft. idén is elkészítette a kampányidőszak utáni kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási elemzését. Az elemzésről készült kivonatot a Pénzcentrum.hu olvasói itt érhetik el....
Miközben az új magyar miniszterelnök kemény megszorító intézkedéseket jelentett be a válságból való kilábalásra, Budapest örömmámorban úszott: a Kincsem Parkban elragadtatott tömeg ünnepelte Overdose-t, az élő legendává váló négyéves csodalovat - írta kedden a Le Figaro című francia napilap.
Évtizedes mélyponttal indított a görög idegenforgalmi szezon idén, Húsvétkor átlagosan 50 százalékkal kevesebb vendég volt a szállodákban, mint egy évvel korábban. A visszaesés már a foglalkoztatottságban is érezteti a hatását. (ProfitLine.hu)
A 4-es metró építésével összefüggő kérdésekről a szokásos negyedéves beszámolót kiegészítve, mindenre kiterjedő tájékoztatás kerül jövő héten a Fővárosi Közgyűlés elé - közölték az MTI-vel kedden fővárosi politikusok, miután tájékoztatást kaptak a beruházás helyzetéről.
Még nem született brüsszeli döntés a budapesti négyes metró építési projektpályázatának támogatása ügyében, a projektet továbbra is vizsgálja az Európai Bizottság - közölte kedden az MTI-vel a kérdésben illetékes brüsszeli bizottsági szóvivő.
Az SZDSZ szerint nincs szükség arra, hogy bizonyítsák a Jobbik náci eszmeiségét, megteszik ezt saját maguk - reagál az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében Gusztos Péter arra a hírre, hogy a Jobbik fel akarja őt jelenteni.
A német befektetők 80 százaléka ismét beruházna Magyarországon, miközben egyre elégedetlenebbek az adók mértékével, a gazdaságpolitika kiszámíthatóságával és a bürokrácia túlburjánzása miatt - mondta ...
A jelenlegi 8 forintról 5 és 10 forintra változik a bor forgalomba hozatali járuléka, amennyiben az Országgyűlés támogatja a szőlőtermelésről és borgazdálkodásról szóló törvény módosító javaslatát, am...
A mozdonyvezető okozta a tavaly október 6-án Monorierdőnél bekövetkezett vasúti katasztrófát, a vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetése és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó vétség miatt kell felelnie - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság alezredese kedden Budapesten.
A Dél-afrikai Köztársaságban kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) a szavazatok "elsöprő többségének" megszerzésére törekszik a szerdai választásokon - jelentette ki Jacob Zuma, a párt elnöke és államfőjelöltje keddi johannesburgi sajtótájékoztatóján.
Egy kollégium hetedik emeleti ablakából lőtte be az egyik helyi járatú autóbusz ablakát egy húszéves tanuló hétfőn Nyíregyházán. A támadásban senki nem sérült meg, a járművön tartózkodó egy utas távolabb ült a betört ablaktól.
Két új szolgáltatással fejlesztette keresőjét a Google, a képkereső további finomításával hasonló témájú felvételeket lehet keresni, a másik szolgáltatás révén pedig a felhasználók időrendbe állíthatják a lekért híreket.
Kedden először még 1,6720 fölé emelkedett a jegyzés, majd az európai tőzsdék erősödését követően erős visszaesés következett. Amennyiben az emelkedés csak átmeneti és a tőzsdék folytatják a tegnapi esést, akkor elemzők szerint még az 1,70-es szintet is elérheti a jegyzés. Az 1,65 feletti árfolyamok azonban várhatóan nem tartósak, mert Törökország valószínűleg kénytelen lesz újabb IMF hitelért…
Növekvő szociális kiadásokkal, 2009-re 3,5 százalékos folyó költségvetési hiánnyal számol a kedden bemutatott osztrák költségvetési tervezet. Az elmúlt évben még 0,4 százalékos folyó költségvetési hiá...
A cseh központi bank a legújabb gazdasági előrejelzésében, mely május 7-én kerül publikálásra várhatóan jóval nagyobb visszaeséssel számol, mint amely a korábbiban szerepelt - közölte a jegybank elnöke, Zdenek Tuma. (ProfitLine.hu)
A leukémiák kezdeti tünetei általánosak, általában enyhék és nem specifikusak. Igen nehéz ezért a korai felismerésük, hiszen a panaszok miatt kevesen fordulnak időben orvoshoz, és a panaszok sem utalnak egyértelműen a leukémiára.
A Magyar Energia Hivatal közleményt tett közzé a Napi mai írásával kapcsolatban, melyben olyan információk jelentek meg, hogy a Surgut nem jelentette be MOL-ban történt tulajdonszerzését a MEH-nek....
Az átlag alatt keresőket terheli leginkább a Bajnai-csomag a Népszabadság számításai szerint. A lap hangsúlyozza: az évi 1,7 millió forintnál kevesebbet keresők nem tudják kihasználni a sávszélesítést.
Hatmilliárd forint rulírozó folyószámlahitelt venne fel a BKV, amelyet a cég többek között a hamarosan lejáró hiteleinek refinanszírozására használna fel - közölte a cég gazdasági...
Ártatlannak mondja magát Madonna lovasbalesetében az a fotós, aki állítólag egy bokorból előugorva megijesztette az énekesnő lovát. Thomas Hinton weboldalán azt közölte, hogy több mint tíz perccel a baleset után érkezett a helyszínre, így nem igaz, hogy miatta dobta volna le az állat a hátáról az amerikai sztárt.
Bejelentette az OJSC Surgutneftegas (Szurgutnyeftyegaz) április 9-én kelt levelében a Magyar Energia Hivatalnak a Mol Nyrt.-ben történt 21,22 százalékos tulajdonszerzését - közölte a hivatal.
Nyilvános a kormányprogram. A miniszterelnök honlapján közzétett dokumentum szerint a Bajnai-kabinet súlyos recesszióval, a reáljövedelmek jelentős csökkenésével valamint növekvő munkanélküliséggel számol.
Több mint egymilliárd eurót kölcsönöz a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) Csehország. A pénzt a Cseh Nemzeti Bank biztosítja a devizatartalék terhére. Az IMF szükség esetén haladéktalanul visszafizeti a teljes összeget.
Hét hónapos nyomozás után lezárták a Monorierdőn tavaly októberben történt négy halálos áldozatot követelő vasúti szerencsétlenség nyomozását - hangzott el a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság keddi sajtótájékoztatóján. A rendőrök kedden küldik meg az iratokat az illetékes ügyészségnek vádemelési javaslattal a vonatvezető ellen.
Az Ablon 19 milliárdos beruházása nyomán a Blaha Lujza téren, a volt sajtószékház helyén épülő Europeumban 235 szobás Marriott Courtyard szálloda nyílik, a 2009 végére elkészülő szálloda néhány hónapo...
Kóka János (SZDSZ) az adótörvények általános vitájában kedden azt kérte a kormánytól, hogy ne adja fel a Reformszövetség által megfogalmazott célokat. Nincs olyan, hogy jobboldali vagy baloldali adócs...
Úgy tűnik, Lindsay Lohannak elege lett a nőkből, és újra a férfiaknál próbál szerencsét. A színésznő, aki a közelmúltban szakított leszbikus szerelmével, a lemezlovas Samantha Ronsonnal a hétvégén Leonardo DiCapriot szedte fel.
Nagy-Britanniában egyre gyakoribb, hogy a szupermarketekben bizonyos napokra ajánlják a boraikat, mondván, azok élvezeti értéke a Hold állásától függ. Valóban igaz, hogy az égitest befolyásolhatja a nedű ízét?
A nyugdíjasokat sújtja leginkább az ingyenes utazás megszüntetése. A kiszivárgott kormányprogram szerint a kedvezményeket a jövőben rászorultságalapúvá teszik. A kabinet számításai szerint ez 106 milliárd forint megtakarítást jelenthet.
A 67 éves világhírű sci-fi írót, matematikust, elméleti fizikust válságos állapotban tüdőgyulladással kezelik egy cambridge-i kórházban. A motoros neuron betegsége miatt szinte teljesen béna Hawking amerikai vendégelőadásait szakította félbe.
A mozdonyvezető okozta a tavaly október 6-án Monorierdőnél bekövetkezett vasúti katasztrófát, a vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetése és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó vétség miatt kell felelnie.
A keddi napon közzétette első negyedéves eredményét a harmadik legnagyobb amerikai vegyipari vállalat, a DuPont, melyben 59 százalékkal csökkenő nyereségről számolt be, emellett csökkentett az egész idei évre vonatkozó előrejelzését is, a gyenge, és elmaradó kereslet miatt. (ProfitLine.hu)
Nem okozott nagy felfordulást a részvénypiacokon a tegnapi amerikai zuhanás, Európában jelenleg mérsékelt emelkedés emelkedés mutatkozik, a régióban pedig felemás elmozdulásokat láthatunk. Igazán...
Utcai harcokba torkollott Párizsban a Srí Lanka-i polgárháború civil áldozatai miatti tüntetés. A demonstráció megbénította a francia főváros életét, miután a tüntetők egy része a rohamrendőrökkel is összecsapott. A francia hatóságoknak estére sikerült helyreállítaniuk a rendet.
Zarándokok indultak útnak kedden Budapestről, a Normafa melletti Szent Anna rétről Csíksomlyóra; a 920 kilométeres utat 40 nap alatt teszik meg gyalog, melynek végén részt vesznek a százezreket vonzó pünkösdi búcsún május 30-án.
Egy bírósági döntés értelmében (melyet a Blikk kezdeményezett) a sajtónak joga van betekinteni az állami cégek vezetőinek javadalmazásába, és hírt adni arról. (ProfitLine.hu)