2009. április 21. kedd

ápr. 21
10:51
Ellenálltak a bűnbandának, sokan haltak meg (Kripto Akadémia)
Legalább 24 ember életét vesztette Kenya középső részén egy falu lakosai és egy bűnbanda tagjai közötti összecsapásokban - közölte kedden a rendőrség.
ápr. 21
10:51
Oszkó célja a versenyképes adórendszer! (Alternatív Energia)
A kormány elsődleges célja a versenyképesség javítása, a munkaerő-piaci aktivitás növelése, amelynek érdekében elkerülhetetlen az adórendszer átalakítása, az adóterhek csökkentése - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter kedden az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájában tartott expozéjában az Országgyűlésben.
ápr. 21
10:51
Oszkó: elkerülhetetlen az adórendszer átalakítása (hirado.hu)
A pénzügyminiszter szerint a kormány első célja a versenyképesség javítása, és az adóterhek csökkentése
ápr. 21
10:51
A Hirschprung-kór (WebBeteg)
A székrekedés gyermekkorban gyakran előforduló probléma, általában hibás, rostokban szegény étrendre és kevés folyadékbevitelre vezethető vissza. Vannak azonban ritkább kórképek, amelyek szintén székrekedéshez vezetnek, de súlyosabbak, mint az egyszerű étrendhiba. Ilyen a Hirchprung-kór.
ápr. 21
10:51
Füzetek a múltból (Metropol)
Az arany jegyzetfüzetet sokan Doris Lessing legjobb, regényének tartják.
ápr. 21
10:53
Elképesztő! Merényletet terveztek az olimpián? (Kripto Akadémia)
Az amerikai pénzügyminisztérium befagyasztotta a Kelet-turkesztáni Iszlám Párt (ETIP) kínai állampolgárságú vezetőjének számláit, akit azzal vádolnak, hogy merényleteket tervezett a pekingi olimpiai helyszínek ellen - közölte kedden a kínai média.
ápr. 21
11:09
Pamela Anderson villanyszerelőt szeret (BorsOnline)
Átlagos srácot talált magának Pamela Anderson, aki eddig rocksztárokkal és hírességekkel hentergett. A modell most megállapodott, méghozzá egy villanyszerelő mellett.
ápr. 21
11:09
A világ vezetőinek ördögi terve a válság ellen (Infostart)
Gordon Brown brit kormányfő sem kerülheti el, hogy kiparodizálják a South Park című rajzfilmsorozatban.
ápr. 21
11:09
Nem kap segélyt, aki egészséges, de nem dolgozik (Infostart)
Ezentúl nem kap szociális segélyt Hódmezővásárhelyen az, aki egészséges, mégsem vállalja el az önkormányzat által felkínált munkát. Erről döntött a Csongrád megyei város közgyűlése - tájékoztatta az InfoRádiót Lázár János polgármester. A fideszes országgyűlési képviselő utasította az oktatási intézményeket, hogy bocsássák el a nyugdíjas dolgozókat, és vegyenek fel fiatalokat a helyükre.
ápr. 21
11:09
GB: fogyasztói árak 2,9 %, kiskereskedelmi forgalmak -0,4 % (HírTV)
A márciusi fogyasztói árak a várakozásoknak megfelelően 2,9 %-kal emelkedtek a februári 3,2 % után. A kiskereskedelmi forgalmak éves szinten 0,4 %-kal csökkentek a várt 0,5 %-os csökkenés helyett. (OT/www.globalfx.hu)
ápr. 21
11:09
Megműtötték Torghellét (Blikk)
Megműtötték hétfőn Torghelle Sándort, a német másodosztályú FC Augsburg és a magyar labdarúgó-válogatott csatárát, aki csapata pénteki bajnoki mérkőzésén sérült meg súlyosan. A játékost a Hessingpark klinikán operálták meg, a beavatkozást egy német specialista vezette.
ápr. 21
11:09
Ricsi az életére vár (Blikk)
Az idő csak telik, és nem történik semmi!
ápr. 21
11:09
Csak Csehország vonult ki végleg a rasszizmus elleni konferenciáról (hirado.hu)
Az EU cseh soros elnöksége kedden közleményben ítélte el Mahmúd Ahmadinezsád hétfői beszédét, amelyben rasszista rezsimnek minősítette Izraelt
ápr. 21
11:09
Kínlódik a cseh gazdaság (ProfitLine)
A cseh jegybank tovább rontja az ország gazdasági teljesítményével kapcsolatos előrejelzését - jelezte a cseh központi bank elnöke. (ProfitLine.hu)
ápr. 21
11:09
Gyorsan összekapta magát Európa (Portfolio)
Nem igazán viselte meg a nyugat-európai részvénypiacokat a tegnapi amerikai elgyengülés, az indexek a kezdeti bizonytalankodás után már felfelé tartanak. A bankszektorban ugyanakkor jelentősebb...
ápr. 21
11:09
Hajléktalanok foglalták el a szállodát - korábban másfél milliárdot ért az épület (Pénzcentrum)
Illegális lakásfoglalók költöztek egy elegáns angol szállodába. A mintegy tucatnyi fiatal jelenleg egy 4,5 millió font értékű épületben él....
ápr. 21
11:11
Sade márki játékai (hirado.hu)
ápr. 21
11:27
Grosics Gyula elhagyhatja a kórházat (Infostart)
Várhatóan a napokban hazaengedik Grosics Gyulát, az Aranycsapat legendás labdarúgóját a Kútvölgyi kórházból - közölte Pénzes István professzor, kezelőorvos.
ápr. 21
11:27
Német ZEW index: 13,0 (HírTV)
Az áprilisi német ZEW index 13,0 pontos értéket hozott (előrejelzés: 2,0 %, előző érték: -3,5). (OT/www.globalfx.hu)
ápr. 21
11:27
Már nem elég félelmetesek a klasszikus mesék (Blikk)
Nem elég félelmetes már a Piroska és a farkas szürke ragadozója – mutatta ki egy spanyol tanulmány. A gyermekek félelmi mechanizmusa manapság leginkább az ismeretlentől és a modernkori „vívmányoktól” indul be.
ápr. 21
11:27
Terrortól félnek a fiatalok (Metropol)
Más elfoglaltság után kell néznie a Piroskában szereplő farkasnak, a gyerekek már nem félnek tőle, írja egy tanulmányra hivatkozva az El Mundo című spanyol napilap.
ápr. 21
11:27
Jövő héten tárgyalna szlovák partnerével az új magyar külügyminiszter (Kripto Akadémia)
Jövő hétfőn az uniós külügyminiszterek tanácskozásán tárgyalni szeretne szlovák partnerével Balázs Péter külügyminiszter - az új tárcavezető ezt maga mondta keddi budapesti sajtóértekezletén.
ápr. 21
11:27
"Teljesen új csomagot kívánnak az asztalra tenni" (Alternatív Energia)
A kormány elsődleges célja a versenyképesség javítása, a munkaerő-piaci aktivitás növelése, amelynek érdekében elkerülhetetlen az adórendszer átalakítása, az adóterhek csökkentése - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter kedden az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájában tartott expozéjában az Országgyűlésben.
ápr. 21
11:27
Tűzforró: Ledobta ruháit a Hollywood fiatal szexistennője! (Képgaléria) (hirado.hu)
Evan Rachel Wood a GQ magazin olvasói örvendeztette meg
ápr. 21
11:27
Rekord alacsony szintre csökkent a svéd alapkamat (ProfitLine)
A svéd központi bank 50 bázisponttal 0,50 százalékra csökkentette az alapkamatot. Ilyen alacsonyan azóta nem állt, hogy 1907-ben kezdték megszabni az alapkamatot. A mai döntés meglepte a piacot, amely 25 bázispontos csökkentésre számított. (ProfitLine.hu)
ápr. 21
11:27
Óriási meglepetés - Másfél év után ismét pozitív a ZEW index! (Portfolio)
A kormány gazdaságélénkítő intézkedéseinek köszönhetően áprilisban jelentősen javultak a német gazdaság konjunktúra-kilátásai. A ZEW index értéke -3.5 pontról 13.0 pontra emelkedett, ami jókora...
ápr. 21
11:29
EU-s ZEW index: 11,8 (HírTV)
Az áprilisi EU-s ZEW index 11,8 pontos értéket hozott (előrejelzés: 0,0 %, előző érték: -6,5). (OT/www.globalfx.hu)
ápr. 21
11:29
Grúz kémet fogtak el az oroszok (hirado.hu)
Állítólag 2014-es szocsi téli olimpia előkészületei után kutakodott
ápr. 21
11:29
Beleharaptak az OTP-be (ProfitLine)
Veszteségben indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, ahogy arra a nemzetközi hangulat alapján számítani lehetett. A kereskedés első fél órájában nagyot borítottak a piacra, főleg az OTP részvényei voltak a vesztesek. Azóta fordult a kocka. (ProfitLine.hu)
ápr. 21
11:31
A 2009-04-21 nap előrejelzései (HírTV)
Az utolsó frissítés időpontja: 2009-04-21 11:10:00
ápr. 21
11:31
Az orruk után mentek a vámosok! 200 milliós parfümfogás Nagylaknál (hirado.hu)
Az illatszerek mind hamisítványok, a vámhatóság eljárást indított
ápr. 21
11:33
HíradóWeb, 2009. április 21. 11:00 (hirado.hu)
Hírek röviden
ápr. 21
11:45
Veszprémbe költöznek a BL-döntőre Görbiczék (Infostart)
A Győr női kézilabdacsapatának saját csarnoka helyett Veszprémben kell fogadnia a visszavágón a dán Viborgot a Bajnokok Ligája döntőjében.
ápr. 21
11:45
MXN/USD Erősödő pesó (HírTV)
A részvénypiacok erősödésének köszönhetően valamelyest korrigálni tudta a pesó az elmúlt napok komoly veszteségeit. Az előző napi 0,0749-es mélypontról 0,0757-ig emelkedett a jegyzés. A március elején kialakított emelkedő trend továbbra is aktív. Amennyiben tartósabb erősödés alakulna ki a pozitív globális tőzsdei hangulatnak köszönhetően, úgy elképzelhető lenne a pénteki 0,0780-as csúcs ismételt…
ápr. 21
11:45
Hamis pálinkát vettek közpénzen (Blikk)
Hamisított cirokpálinkát vettek tetemes összegért – 22 millió forintnyi jüanért – kínai politikusok. A tartományi elöljárók, miután rájöttek, hogy nem valódi a maotaj – a legerősebb és legdrágább kínai szeszesital –, feljelentették az eladókat a rendőrségen.
ápr. 21
11:45
Tóásó Tatabányán tanított (Metropol)
A Bolíviában terrorizmus vádjával letartóztatott Tóásó Előd korábban Tatabányán, a Mikes Kelemen Felnőtt és Ifjúsági Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola tanára volt, informatikát oktatott - írta keddi számában a 24 Óra.
ápr. 21
11:45
Egyenlített a Boston és a San Antonio (Metropol)
A címvédő Boston Celtics hétfőn óriási csatában nyert, s ezzel egyenlített a Chicago Bulls ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának első körében.
ápr. 21
11:45
A magyar álláspont a Durban II. konferenciáról (Kripto Akadémia)
Az iráni elnök tűrhetetlen kifejezéseket használt Izraellel szemben az ENSZ genfi, Durban II. rasszizmus elleni konferenciáján - mondta Balázs Péter külügyminiszter kedden Budapesten.
ápr. 21
11:45
A szocialisták esete az üdülési csekkel (Alternatív Energia)
Fontos lenne az üdülési csekk intézményének megtartása - mondta Mohácsi József, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottsága többségi véleményének szocialista előadója kedden a parlamentben.
ápr. 21
11:45
Újrafelhasznált alkatrészekből álló nyomtatópatronok az Imationtől (hirado.hu)
Az Imation nyolc gyártó nyomtatójához kínálja új patronjait
ápr. 21
11:45
Kilőtt a ZEW index - 2007 júliusa óta először pozitív tartományban (ProfitLine)
A várakozásokat messze felülmúló mértékben javult a német gazdasági hangulatot jegyző ZEW index értéke áprilisban. Az index 16.5 ponttal, 13 pontra emelkedett a márciusi -3.5 pontról, így 2007 júliusa óta először a pozitív tartományba került. (ProfitLine.hu)
ápr. 21
11:45
Oszkó Péter: versenyképesebb adórendszerre van szükség (Portfolio)
A kormány elsődleges célja a versenyképesség javítása, a munkaerő-piaci aktivitás növelése, amelynek érdekében elkerülhetetlen az adórendszer átalakítása, az adóterhek csökkentése - mondta Oszkó...
ápr. 21
11:45
Fábry emberei reklámozzák az OTP-t - videó! (Pénzcentrum)
Tavaszi lakás- és szabad felhasználású jelzáloghitel és lakáslízing akciót hirdet az OTP Bank, melynek reklámozásában az Esti Showderből ismert humoristák is részt vesznek....
ápr. 21
11:47
Grosics Gyula elhagyhatja a kórházat (Blikk)
Várhatóan a napokban hazaengedik Grosics Gyulát, az Aranycsapat legendás labdarúgóját a Kútvölgyi kórházból. A kapusként Fekete Párducnak nevezett sportember a múlt hét kedden került be a kórházba, miután ismét kilyukadt a tüdeje.
ápr. 21
11:47
Jelentkeztek Magyarosi holttestéért (Metropol)
A Santa Cruz-i San Juan de Dios kórház halottasházában lévő holttestet hétfőn kérték ki. A jelentésből nem derül ki, hogy pontosan kik jelentkeztek a tetemért, és az sem, hogy Romániába vagy Magyarországra szállítják a holttestet.
ápr. 21
11:47
Grosics Gyula elhagyhatja a kórházat (Metropol)
Várhatóan a napokban hazaengedik Grosics Gyulát, az Aranycsapat legendás labdarúgóját a Kútvölgyi kórházból.
ápr. 21
11:47
Tovább növekszik a BKV adóság állománya (Alternatív Energia)
Hatmilliárd forint rulírozó folyószámlahitelt venne fel a BKV, amelyet a cég többek között a hamarosan lejáró hiteleinek refinanszírozására használna fel - közölte a cég gazdasági vezérigazgató-helyettese kedden az MTI-vel.
ápr. 21
11:47
Balázs harmonikus viszonyt szeretne Szlovákiával (hirado.hu)
Az új magyar külügyminiszter jövő héten tárgyalna szlovák partnerével
ápr. 21
11:47
Szorosabb kőolajipari együttműködés Kína és Oroszország között (ProfitLine)
Az orosz hírügynökségek jelentése szerint kőolajipari együttműködési megállapodást írt alá Igor Szecsin orosz miniszterelnök-helyettes kínai partnerével Pekingben kedden. A megállapodás alapján a Kínai Fejlesztési Bank 25 milliárd dollárnyi hitelt nyújt a Rosneft részére olajért cserébe. (ProfitLine.hu)
ápr. 21
11:49
Példamutató magyar honvédség (Alternatív Energia)
A honvédség példát mutatott az országnak, az elmúlt néhány évben képes volt önmagát modernizálni, megreformálni, hatékonyabbá és ésszerűbbé tenni - jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök a Magyar Honvédség vezetői értekezlete után kedden Budapesten. Szekeres Imre honvédelmi miniszter bejelentette: a honvédség 3.000 katonát vehet fel a jövőben.

Keresés