Hillary Clinton amerikai külügyminiszter szombaton "mély csalódottságának" adott hangot, amiért Teheránban úgy döntöttek, hogy elítélik Roxana Saberi iráni-amerikai újságírónőt, és nyomásgyakorlást ígért az ügyben. Az ítélet miatt nyilatkozatban tiltakozott a Riporterek Határok Nélkül elnevezésű szervezet is.
A Kossuth- és Liszt-díjas előadóművészt Bakonybél díszpolgárává avatták szombaton. Az erről szóló díszes okmányt Baky György, a település polgármestere adta át a művésznek.
Feltehetően valamivel szennyezett ásványvizet ivott, majd kórházba került egy nő szombaton Szolnokról. A rendőrség és több hatóság is vizsgálja már, hogy pontosan mi volt a palackban, ami kiváltotta a rosszullétet.
A történelem során az ember első alkalommal folytat olyan gazdálkodást, amelynek legfontosabb erőforrása nemcsak megújítható, de önmagát tápláló is egyben. Előbb-utóbb korlátozásokra lesz szükség, ellenkező esetben információs válság alakul ki. A jelenlegi rendszerben például kevés, vagy egyáltalán nincs szűrő - állapítja meg a Nemzetbiztonsági Hivatal évkönyve.
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 16. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták: 17 (tizenhét), 21 (huszonegy), 57 (ötvenhét), 62 (hatvankettő), 71 (hetvenegy) Joker-szám: 524447
A párbeszéd és az összefogás fontosságát hangoztatta Pécs jövője érdekében Szili Katalin, a baranyai megyeszékhely szocialista polgármesterjelöltje programjának kihirdetésekor szombaton Pécsett. A posztért Szili Katalin mellett Páva Zsolt, a Fidesz jelöltje indul. A hivatalos jelöltté váláshoz mindketten leadták a szükséges számú ajánlószelvényt.
Kettészakadt egy salgótarjáni balesetben a személygépkocsinak ütköző motorkerékpár. A motor első része beleállt az autóba. A motorkerékpár vezetője a helyszínen életét vesztette.
Egy belga hajót raboltak el szomáliai kalózok szombaton Afrika keleti partjainál. A 65 méter hosszú Pompei fedélzetén van két belga, valamint más nemzetiségűek is, de pontos számukat nem közölték. A hajóról kétszer is vészjelzést adtak le, majd megszakadt a kapcsolat.
Nyolc év börtönre ítéltek Teheránban egy iráni-amerikai kettős állampolgárságú újságírónőt. A vád szerint a CIA-nek kémkedett. Az újságírónő a BBC-nek, és amerikai rádióknak dolgozott. Januárban tartóztatták le.
A média felgyorsult világa közömbössé tehet bennünket az emberi szenvedéssel szemben. Az olyan közösségi oldalak, mint a Facebook és a Twitter nem hagynak elegendő időt az agynak az olyan érzelmek felfogásához, mint az együttérzés és a csodálat, melyek az ember morális érzékének irányításáért felelősek - vélik amerikai kutatók.
130 tő vadkendert találtak a rendőrök egy ópusztaszeri tanyán péntek délután. A házat egy 40 éves férfi bérelte. A ház egyik szobájában alakított ki a vadkendertermesztéshez szükséges speciális körülményeket. A másik szobában ő lakott.
A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) frakcióvezetője szerint súlyos büntetésekre számíthat a dunaszerdahelyi labdarúgó klub (DAC), ha nem sikerül jobban fegyelmeznie szurkolóit.
Felakasztottak egy gyilkossággal vádolt férfit a dél-iráni Shiraz város börtönében. Az Amirként megnevezett férfira azért rótták ki a halálos ítéletet, mert tavaly megerőszakolta, majd meggyilkolta egy női rokonát.
A Juventus a rendes játékidő utolsó percében, emberhátrányban egyenlített, és szerzett pontot az éllovas Internazionale elleni hazai rangadón az olasz labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában, szombaton.
A ZTE döntetlent játszott a Paks otthonában a labdarúgó Soproni Liga 23. fordulójában, szombaton. Paksi FC-ZTE FC 1-1 (0-0) ------------------------- Paks, 2000 néző, V: Németh gólszerzők: Tököli (65. , 11-esből), illetve Balázs (56.)
A vendég Haladás hiába került kétszer is előnybe, végül pont nélkül távozott a Kecskemét otthonából a labdarúgó Soproni Liga 23. fordulójának szombati utolsó mérkőzésén.