Legkevesebb kilenc ember vesztette életét és több mint 33 ezren váltak otthontalanná a Jade névre keresztelt trópusi vihar pusztítása miatt Madagaszkáron. A legutóbbi jelentések még nyolc áldozatról szóltak, ám pénteken az ország keleti partjainál sárlavina okozta egy ember halálát, míg három másikat súlyosan megsebesített - közölte a helyi katasztrófavédelem.
A külügyi tárca átadásáról volt szó azon megbeszélésen, amelyet Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt folytatott pénteken késő délután Göncz Kinga külügyminiszterrel.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elutasítja a Bajnai-program minden elemét, amely a vasutas munkavállalókat, a vasút egészét sújtaná, és ezért kész a sztrájk folytatására - közölte a VDSZSZ pénteken az MTI-vel.
Lekapcsolták a gépről - mire csodával határos módon magától kezdett egy két hónapos, súlyosan beteg csecsemő egy kanadai kórházban. Pedig a szülők már a kislány szívét is felajánlották egy másik beteg babának.
Az InfoRádió értesülései szerint Veres és Kiss sem lesz miniszter az új kabinetben. Korábban arról szóltak sajtóhírek, hogy mindketten miniszterek maradhatnak.
Vladimir Voronin elnök pénteken felkérte a moldovai alkotmánybíróságot, hogy rendelje el a parlamenti választások voksainak teljes újraszámlálását az ország stabilitásának helyreállítása érdekében, és kijelentette, hogy "bizonyítékok" vannak arra, hogy románok is részt vettek a választások utáni zavargásokban.
Politikai háttere van a háza ellen tervezett robbantásos merényletnek - jelentette ki pénteken az MTI-nek maga Ecsődi László szocialista képviselő, akinek adonyi ingatlanát akarta felrobbantani "a képviselő működésével összefüggésben" a szerdán elfogott négy gyanúsított egyike. Az MSZP Fejér megyei szövetsége elítél minden olyan cselekedetet, amely "emberek biztonságát fenyegetve próbál politikai…
"A teljes gazdasági ellehetetlenülés és a felelősség elkendőzésére tett kísérletként" értékelte a Duna Televízió gazdasági alelnöke pénteken az MTI-nek nyilatkozva a közszolgálati médiumok összevonásának ötletét, amelyet Medveczky Balázs, a Magyar Televízió (MTV) ügyvezetője vetett fel előző nap, egy konferencia kerekasztal-beszélgetésén.
A Nemzetközi Valutaalap 5 százalékos visszaesésre módosítja a német gazdaság idei kibocsátására tett korábbi 2 és fél százalékos csökkenésről szóló prognózisát - értesült a der Spiegel című hetilap....
Párizs már jóval azelőtt megkezdte nukleáris arzenálja leszerelését és atomkísérleteinek leállítását, hogy ennek szükségességére az amerikai elnök Prágában rávilágított - tudatta pénteken a francia kormány.
Három kiskorú halálra kínozta, majd megkéselt egy 11 éves kisfiút az angliai Doncasterben. Az áldozat teste tele volt szúrkálásokkal a lábától a feje búbjáig,. A holttestet egy szakadékban, arccal lefelé fordítva találta meg egy helybeli a város határában.
Teljes az útzár az E75-ös főút 104-es kilométerénél, Kecskemét és Kiskunfélegyháza között, mert helyszínelnek egy esti karambol miatt. Két autó ütközött össze, egy 27 éves nő súlyosan megsérült, őt a kecskeméti kórházba szállították.
Az igazságügyi és rendészeti miniszter szerint több politikus ellen is merényletet terveztek annak a csoportnak a tagjai, akiket szerda éjjel fogtak el a nyomozók.
A kígyóméreg a Botox új pénztárcakímélő alternatívája, így a ráncaiktól megszabadulni vágyó nőknek nem kell a sztárokhoz hasonlóan a készítményekért és eljárásokért mélyen a pénztárcájukba nyúlniuk.
A gazdasági helyzetre való tekintettel zárolta a roma telep-felszámolási program folytatására - az idei évre - előirányzott egymilliárd forintot a kormány - közölte Ürmös Andor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Roma Integrációs Főosztályának vezetője pénteken az MTI-vel.
Már akár a hét végén, de mindenképp április közepéig gyakorlatilag minden akadály elhárul a Románia és az IMF közötti hitelmegállapodás létrejötte elől, ekkora lesz kész román részről a feltételekről a szándéknyilatkozat.
Jövőre már nem fog megfelelni az egyre szigorodó előírásoknak a Békés megyei települések arzént is tartalmazó ivóvize. A drága tisztítóberendezések kiépítése helyett az önkormányzatok most inkább összefogtak a szomszédos romániai vízművekkel. A csütörtökön aláírt szándéknyilatkozat révén néhány év múlva az Aradról érkező vízzel javíthatják majd fel a békési vízminőséget.
Párizs már jóval azelőtt megkezdte nukleáris arzenálja leszerelését és atomkísérleteinek leállítását, hogy ennek szükségességére az amerikai elnök Prágában rávilágított - tudatta pénteken a francia kormány.
Hatvanegy éves korában elhunyt David Lance Arneson, a Dungeons and Dragons (D+D) alapítója - adta hírül a Yahoo. Az asztali szerepjátékok úttörője két évig küzdött a rákkal. A 13 hónappal ezelőtt elhunyt Gary Gygax után ezzel a híres szerepjátékos rendszer másik alapító atyja is távozott az élők sorából.
A francia haditengerészet erői kiszabadítottak az Ádeni-öbölben egy francia jachtot, amely a múlt hét végén került kalózok kezébe Szomália partjai közelében, de egy túsz meghalt a szabadító akcióban - közölte pénteken a francia elnöki hivatal.
Le a diktatúrával! - skandálta kedden a moldovai főváros utcáin mintegy húszezer fiatal tüntető. Történt mindez egy olyan európai országban, amelynek politikai berendezkedését - a balti államokéval együtt - a volt szovjetköztársaságok közül a leginkább demokratikusnak tartja az EU. Ráadásul a vasárnapi választásokat is - néhány apró szabálytalanságtól eltekintve - szabadnak és tisztességesnek…
Megfilmesítik a Bambini di Praga világhírű cseh gyermekkórus gyermekmolesztálásáért elítélt karnagyának történetét. A 49 éves karmestert a kórus tagjainak, köztük kiskorú lányoknak a szexuális zaklatásáért ítélték el, és hétfőn kezdte meg öt és fél éves börtönbüntetésének letöltését.
Egy francia fotóslány játéka a szavakkal, a gondolatokkal és Budapesttel. Egy kis Franciaország a magyar fővárosban – „Fotós szemmel” sorozatunk újabb része.
Túlságosan alacsony súllyal születhet a baba, ha az anya terhessége idején szennyezett levegőjű környezetben, például főútvonal mellett él - figyelmeztetnek amerikai tudósok. Ez különösen a terhesség első és utolsó három hónapjára igaz.
Tizenkét évig élt arcában egy lövedékkel egy albán nő, anélkül, hogy észrevette volna azt - számolt be az esetről pénteken az ATA hírügynökség. Mrike Rrucaj még 1997-ben sebesült meg, amikor zavargások törtek ki az országban, a piramisjátékként működő „befektetési alapok” összeomlása után.
A kutatók szerint azoknak a nőknek, akik stresszesek a terhesség alatt, asztmás gyermekük születhet. A nagyon aggódó természetű kismamáknak 60 százalékkal nagyobb az esélyük erre, gyermekük, mint a nyugodtabb természetűeknek.
Az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting elmondta, hogy Lewis Hamilton személyesen kért tőle bocsánatot amiatt, hogy félrevezette a stewardokat, akiknek olyat állított, amiről mindig is tudta, hogy nem igaz.
Megfilmesítik a Bambini di Praga világhírű cseh gyermekkórus gyermekmolesztálásáért elítélt karnagyának történetét; a Tyden című prágai hetilap szerint Bohumil Kulinsky amerikai filmeseknek adta el a sztorit.
Megharapott egy látogatót egy jegesmedve a berlini állatkertben, miután a nő beleugrott a medvék területét körülvevő árokba - közölte a német főváros rendőrsége pénteken. A nőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
A gyermekvállalás a házasélet rovására megy, a najt azonban azok a párok vészelik át könnyebben, akik régebb óta vannak együtt, és akik jobb anyagi körülmények között élnek - derült ki egy egyesült államokbeli felmérésből.
Közös gyászszertartás keretében eltemették pénteken a földrengés áldozatainak többségét az olaszországi L,Aquilában; a pápa bátorságra és a remény megőrzésére szólította fel a gyászolókat üzenetében.
Lőfegyvertől meghalt egy férfi és egy nő pénteken az egyesült államokbeli Michigan állam Dearborn városában, egy főiskolai tanteremben. A rendőrség feltételezése szerint az egyik ember lőtte le a másikat, majd öngyilkos lett.
A Miskolci Nemzeti Színház pénteken este ötvenedik alkalommal mutatta be A muzsika hangja című musicalt - tájékoztatta a teátrum kommunikációs és marketingvezetője az MTI-t.