Kétségbeesett lépésekre szánják el magukat, olykor egyenesen az öngyilkosságba menekülnek világszerte azok az üzletemberek, akiknek élete és karrierje a pénzügyi válság miatt a szakadék szélére került és képtelenek szembenézni a biztos szégyennel, vagy éppen a börtön lehetőségével....
Az OTP nem fogja keresni az állami segítségnyújtás lehetőségét, helyette azonban várhatóan áprilisban megegyezés születhet majd az EBRD-vel, ami a bank tőkehelyzetét biztosítaná be még jobban - nyilatkozta a bank vezérigazgatója, Csányi Sándor a Reutersnek.
Zuschlag János részben elismerte a lehallgatott telefonbeszélgetések jegyzőkönyveinek ismertetésekor kedden a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon, hogy a nyomozás kezdete után aktívan szervezte a védekezést az ellene és társai ellen indult büntetőeljárás során.
A csapathoz közeli források szerint Rubens Barrichello napokon belül aláírja új szerződését a névváltozás előtt álló Honda Racing istállóval, és Jenson Button csapattársaként, mint a mezőny legtapasztaltabb pilótája, részt vesz a 2009-es világbajnokságban.
A Financial Times londoni gazdasági napilap szerint gondolkodóba ejtette egyes európai vezetőket Gyurcsány Ferenc gyorsított euróövezeti csatlakozásra vonatkozó javaslata. (ProfitLine.hu)
Újabb mélypontok Amerikában - Együtt esett tegnap az olaj és arany árfolyama - A pénzügyi szektornak és a nyersanyagtermelőknek köszönhetően Ázsia is a negatív tartományban zárt - Gyengült a dollár az euróval szemben - A sikertelen hétvégi EU csúcs ismét gyengülő pályára helyezte a forintot - Az OTP és az EBRD április végére egyezhet meg - A Fitch stabilról negatívra módosította a magyar adósság…
A pénzügyi válság a jelek szerint az euróövezeti felvételi folyamat rövidítésének megfontolására késztetett egyes európai uniós vezetőket, írta a Financial Times
Hozzávalók: A zöld részhez: 30 dkg darált keksz 14 dkg margarin zöld ételszínezék 10 dkg porcukor 2-3 cl víz ízlés szerint aroma (én kevés rumaromát szoktam bele rakni, de tényleg keveset, hogy zöld maradjon a színe) A piros részhez: 30 dkg darált háztartási keksz 12,5 dkg margarin 1 piros ételszínezék 10 dkg porcukor 2-3 cl víz rumaroma (itt már nyugodtan lehet bele rakni, nem…
Ma temetik a tatárszentgyörgyi gyilkosság két áldozatát a helyi temetőben. A 27 éves férfi és ötéves gyereke búcsúztatásán várhatóan több ezren vesznek részt. A településen nagy a rendőri készültség.
Egy ember feltehetőleg súlyos sérüléseket szenvedett, amikor frontálisan ütközött egy gázpalackokat szállító teherautó és egy személyautó Szombathely közelében - értesült a HavariaPress.
Online kampányt indított a Happy Meal népszerűsítésére a McDonald's. A promóciós microsite-ot és a bannereket egy olyan ügynökségre bízták, amellyel most először dolgozott együtt a gyorsétterem-lánc.
Fernando Meira, a török Galatasaray portugál válogatott labdarúgója a Zenithez, Huszti Szabolcs orosz csapatához igazol két napon belül. Erről az NTV Sport nevű török televíziós csatorna adott hírt kedden.
A pénzügyi válság a jelek szerint az euróövezeti felvételi folyamat rövidítésének megfontolására késztetett egyes európai uniós vezetőket, írta a keddi Financial Times. A londoni gazdasági napilap szerint a hétvégi csúcstalálkozó után több uniós politikus is jelezte: átgondolják azt a magyar javaslatot, amely az ERM-II. árfolyamrendszerben az euróövezeti belépés előtt kötelezően eltöltendő -…
Románia megkezdte az előzetes tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal egy esetleges pénzügyi segítségről - értesült a Reuters helyi forrásokból. Amennyiben létrejön a megállapodás, akkor Románia...
David Beckham a szezon végéig az AC Milannál marad - ebben állapodott meg az olasz klub és az angol középpályás játékjogát birtokló Los Angeles Galaxy. Erről a KCAL-TV, a CBS Los Angleles-i állomása számolt be kedden.
A londoni gazdasági napilap szerint több uniós vezető még átgondolja az ERM-II árfolyamrendszerben eltöltendő időszak lerövidítésére tett magyar ajánlatot
A magyar munkavállalók több mint egyharmada kész elfogadni kisebb fizetést vagy akár alacsonyabb beosztást is, ha munkájával valami fontosabb vagy nagyobb jelentőségű eredmény eléréséhez járulhat hozzá egy friss felmérés szerint.
A fél napos program során a Captain Hungary szakemberei bemutatják a számítógépes munkaalkalmassági tesztelés legújabb fejlesztéseit illetve módszertanaikat, amelyek használatával hatékonyabbá tehető a személyzeti kiválasztás és amelyek a személyzetfejlesztés különböző területein is alkalmazhatóak. A résztvevők számára a bemutatót megelőzően lehetőséget biztosítunk a Captain tesztek ingyenes…
Egy órára idén is elsötétül a Föld. 2009. március 28-án, szombaton, magyar idő szerint 20.30-kor érkezik el a globális lámpaoltás ideje a világon. A globális felmelegedés elleni akció tavaly nagy siker volt: egy órára a világ nagyvárosaiban kisütött a takarékosság és a felelős gondolkodás sötétsége. Idén még több lámpaoltót várnak.
Óriási feltűnést keltetett Koreában, egy presbiteriánus templom környékén az a húsz év körüli ismeretlen fiatalember, aki vasárnap kora reggel felmászott az épület keresztjére.
A Bács-Kiskun Megyei Bíróságon a sikkasztással vádolt Zuschlag János elismerte, hogy meg akarták semmisíteni az MSZP-re vonatkozó kényes dokumentumokat, illetve több, az egyesületekkel kapcsolatos anyagot.
Németországban az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítette az alkotmánybíróság, hogy számítógépeket használtak a 2005-ös országos parlamenti választásokon.
Közel húzott el mellettünk hétfőn egy ahhoz fogható aszteroida, mint amekkora 1908-ban a szibériai tunguszkai katasztrófát okozta - jelentették be kedden csillagászok.
Nem a Városligetben lesz a 2010-es budapesti triatlon-világbajnokság, hanem Újbudán, a felújított Lágymányosi-öbölben, ismertebb nevén a Kopaszi-gáton.
A globális gazdasági visszaesés nagyobb és mélyebb lehet, mint ami a Nemzetközi Valutaalap egy hónappal ezelőtti előrejelzésében szerepelt - közölte az OECD fő közgazdásza, Klaus Schmidt-Hebbel. (ProfitLine.hu)
A pénzügyi válság a jelek szerint az euróövezeti felvételi folyamat rövidítésének megfontolására késztetett egyes európai uniós vezetőket, írta a keddi Financial Times az MTI tudósítása szerint. A...
Évtizedeken keresztül áramlottak a bevándorlók az Egyesült Államokban a szebb élet, és jobb munkalehetőségek reményében, a legfrissebb felmérések szerint most azonban sorra térnek vissza szülőhazájukba. Vajon mi lehet az oka?...
Különleges vendége volt a budapesti Goethe Intézetnek: Budapestre látogatott Astrid Proll, a német RAF terrorszervezet egykori tagja. A most 61 éves asszony öt évet töltött börtönben bankrablásért, ma fotósként dolgozik.
Az évszázad talán legperverzebb bűnözője került a cincinnati rendőrség hálójába. Az 1976 és 1992 között hullaházi éjjeliőrként dolgozó Kenneth Douglasről kiderült, hogy halott nőkön élte ki perverz szexuális vágyait. Hárommal biztosan közösült, de lehet, hogy százzal is.
A Fidesz szerint a hétvégi uniós csúcson a miniszterelnök sikertelenségével nemcsak magát, hanem Magyarországot is megalázó helyzetbe hozta. Az ellenzéki párt az uniós tanácskozáson történteket úgy ítéli meg, hogy Gyurcsány Ferenc már nemcsak a belpolitikában, hanem a külpolitikai színtéren is kudarcot vallott.
Január végén 508 ezer mobilinternet-előfizetője volt a három mobilszolgáltatónak, az elmúlt három hónapban 424 ezer SIM-kártyán zajlott adatforgalom. Vezetékes hálózaton mintegy 1,5 millióan interneteztek, így a teljes előfizetői létszám mintegy 2 millióra tehető.
A gazdasági világválság ellenére sem vettek vissza a nagy koncertszervező cégek a tempóból, a fesztiválszezon kezdetéig idén sem kell úgy éreznünk, hogy a világsztárok elhanyagolják Budapestet. Sőt, Madonna régóta várt nyárra tervezett fellépésével, túl a 2006-os Rolling Stones bulin, állíthatjuk, már nincs elérhetetlen idol a magyar közönségnek. A gyenge forint persze borsot tör a piaci szereplők…
Továbbra is politikai fordulatot és új választást sürget a Fidesz, mert az ellenzéki párt szerint csak egy új, erős választópolgári legitimációval rendelkező kormány képes megteremteni a bizalmat itthon és külföldön.
Az Államadósság Kezelő Központ által mára kitűzött 3 hónapos (D090610) diszkontkincstárjegy-aukción az értékesítésre meghirdetett 40 milliárd forintnyi mennyiségre 135.1 milliárd forintnyi ajánlat...