2009. március 2. hétfő

márc. 2
16:03
Gépfegyver és rendőrpalota – ismét leszavazták a legfőbb ügyészt (HírTV)
Ismét leszavazta a legfőbb ügyészt az Országgyűlés, Kovács Tamás az SZDSZ-es Bőhm András interpellálta a rendőrpalota elleni támadás nyomozásáról. A liberális politikus felszólalását azzal a kérdésbe foglalt állítással zárta, hogy az ügyészség akadályozza a rendőrséget a sikeres felderítésben.
márc. 2
16:03
A Mito civileknek fejleszt (Kreatív Online)
Drogügyek, párt- és kampányfinanszírozás témákban készített microsite-okat három nonprofit szervezetnek a Mito online ügynökség. A cég felkéréssel kapta a megbízásokat.
márc. 2
16:03
Felmentették az önvédelemből ölő késelőt (Blikk)
Önvédelemnek értékelte tettét, ezért felmentette a Baranya Megyei Bíróság elsőfokú, nem jogerős határozatában azt a férfit, aki megölte késsel felfegyverzett támadóját 2007 októberében Pogányban. A tényállás szerint 2007.
márc. 2
16:03
Visszavonták a nyomravezetői díjat az őszi zavargások ügyében (Metropol)
Visszavonta a személyenkénti egymillió forintos nyomravezetői díjat a tavaly szeptemberi fővárosi utcai zavargások miatt keresettek ügyében a budapesti rendőrfőkapitány - közölte a rendőrség.
márc. 2
16:03
Orbán és Tőkés közös EP-kampányt tervez (Metropol)
Ha nincs is "szupranacionális pártjuk", de úgy készülnek fel a kampányra, mintha egy pártban volnának a felvidékiek, a magyarországiak és az erdélyiek.
márc. 2
16:03
Késelés egy debreceni borozónál (hirado.hu)
A megszúrt férfit életveszélyes sérüléssel szállították kórházba szombat este, a késelőt még keresik a rendőrök
márc. 2
16:04
1991 óta nem látott mértékben csökkent a kanadai gazdaság (ProfitLine)
A kanadai gazdaság 1991 után először ismét zsugorodott a tavalyi negyedik negyedévben, miután a globális pénzügyi válság megbénította az exportot, a fogyasztói és üzleti kiadásokat. (ProfitLine.hu)
márc. 2
16:04
Mik a rózsahámlás tünetei? - Az orvos válaszol (WebBeteg)
A kérdésem az lenne hogy mik a rózsahámlás (pityriasis rosea) tünetei, arcon megjelenhet-e és hogyan gyógyítható? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
márc. 2
16:04
Kimagasló évet zárt a magyar ipari ingatlanpiac: idén visszaesés várható! (Pénzcentrum)
A modern ipari ingatlankínálat Közép-Európában elérte a 10,5 millió négyzetmétert 2008. év végén. Az elmúlt évben összesen 2,5 millió négyzetméter új ipari ingatlanterület került átadásra, amely 31 százalékos növekedést jelent 2007. évhez viszonyítva közölte a Cushman & Wakefield nemzetközi ingatlantanácsadó....
márc. 2
16:05
Mercedes: Kecskemét helyett inkább az Opelre költik a pénzt? (Infostart)
A súlyos válsággal küzdő amerikai General Motors tulajdonában lévő Opel autógyár európai részlegének vezetői ma Berlinben megvitatják a kormánnyal a cég szanálására irányuló tervüket. A berlini kormányban erősen megoszlanak a vélemények a tervvel kapcsolatban: míg a szociáldemokraták, élükön a külügyminiszterrel az Opel mielőbbi megsegítését sürgetik, a kereszténypártok legtöbb vezetője , így a…
márc. 2
16:05
Kiraboltak egy takarékszövetkezetet (Blikk)
Robbantással fenyegetődzve rabolta ki Székesfehérváron a kápolnásnyéki takarékszövetkezet Budai úti kirendeltségét egy férfi. A rablás idején négy alkalmazott és egy ügyfél volt a pénzintézetben.
márc. 2
16:05
CIA-ügynök lehetett Milosevics jobbkeze (hirado.hu)
Lapértesülés szerint Jovica Sztanisics többször tájékoztatta az amerikai hírszerzést a jugoszláviai helyzetről
márc. 2
16:06
A vesztegetőt ítélték fegyházbüntetésre a bv-ezredesek perében (Gondola)
Egy vádlottat, a vesztegető fogvatartottat ítélte végrehajtandó, 3 év 6 hónapi fegyházbüntetésre nem jogerősen hétfőn a büntetés-végrehajtási ezredesek pereként emlegetett büntetőügyben a...
márc. 2
16:07
Életjáradék: az FHB jelentős növekedésre számít (hirado.hu)
A piac egyelőre nem túl nagy: a cégek eddig körülbelül 5 ezer szerződést kötöttek, körülbelül 60-70 milliárd forint értékű ingatlanra
márc. 2
16:08
A hideg miatt jelentősen emelkedik a februári távhőszámla (Gondola)
A februári távhőszámla 25 százalékkal lesz magasabb, mint tavaly az áremelkedés és a hideg idő miatt - közölte a Főtáv. Idén a február átlagosan több mint 3 Celsius fokkal volt hidegebb, mint a...
márc. 2
16:10
Visszavonták a nyomravezetői díjat a tavaly őszi zavargások ügyében (Gondola)
Visszavonta a személyenkénti egymillió forintos nyomravezetői díjat a tavaly szeptemberi fővárosi utcai zavargások miatt keresettek ügyében a budapesti rendőrfőkapitány - közölte a rendőrség...
márc. 2
16:12
Lövések és tömegverekedés Jászladányban (Gondola)
Kilenc embert fogtak el a rendőrök azt követően, hogy egy tömegverekedés tört ki két család tagjai közt Jászladányban, s az ütközetben több lövés is eldördült - értesült a HavariaPress....
márc. 2
16:14
Önvédelemből ölt, ezért felmentették a pogányi késelőt (Gondola)
Önvédelemnek értékelte tettét, ezért felmentette a Baranya Megyei Bíróság hétfőn hozott elsőfokú, nem jogerős határozatában azt a férfit, aki megölte késsel felfegyverzett támadóját 2007...
márc. 2
16:16
Majdnem megismétlődött a veszprémi tragédia! (Gondola)
Ismét szórakozóhelyen kötöttek bele egy családostul szórakozó férfiba, ezúttal Debrecenben; a szóváltás végén a támadó kis híján halálra késelte a sértettet - értesült a HavariaPress. A támadót nagy erőkkel keresi a megyei kapitányság.
márc. 2
16:18
Legalább 80-100 enyingihez hasonló bűnözői banda van Magyarországon (Gondola)
Legalább nyolcvan-száz, a veszprémi gyilkosságot elkövető enyingihez hasonló bűnözői csoport működik Magyarországon. A velük szembeni fellépést nemcsak a rendőri korrupció, a jogszabályi kiskapuk, hanem a felderítés hiányosságai is akadályozzák.
márc. 2
16:21
Minden idők legnagyobb rétisasállománya költ a Dél-Dunántúlon (Infostart)
Minden idők legnagyobb rétisasállománya költ a Dél-Dunántúlon idén: a szakemberek több mint száz párat számláltak a napokban Magyarország legnagyobb, fokozottan védett ragadozó madarából - közölte Závoczky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) igazgatója.
márc. 2
16:21
Mocsai: A munkába temetkezünk (Infostart)
Magabiztosan vezeti középdöntőbeli csoportját a Veszprém férfi kézilabdacsapata, miután szombaton 32-30-ra győzött a spanyol León otthonában, így az együttes Marian Cozma halála óta mindhárom BL-meccsét megnyerte. Mocsai Lajos, a bakonyi együttes szakvezetője az InfoRádiónak azt mondta, a munkába temetkeznek.
márc. 2
16:21
Gordon Brown produkálja a legtöbb szén-dioxidot (HírTV)
A vezető európai politikusok közül Gordon Brown, a brit kormányfő produkálja a legtöbb üvegházhatású szén-dioxidot - számította ki hétfőn a Terra Eco francia környezetvédelmi havilap.
márc. 2
16:21
Két család tagjai verekedtek össze (Blikk)
Többen könnyebben megsérültek abban a verekedésben, amely két helybéli család tagjai között tört ki Jászladányban; a dulakodás során egy gázfegyver is eldördült. A két család tagjai a gyermekeik közt kialakult konfliktus miatt vitáztak össze vasárnap késő este a falu egyik vendéglátóhelyén.
márc. 2
16:21
Megrugdosta tanárnőjét egy 16 éves diák (Blikk)
Megrugdosta tanárnőjét egy 16 éves általános iskolás fiú Szécsényben.
márc. 2
16:21
Huszonnégyezren halnak meg évente a világ legveszélyesebb munkája miatt (Metropol)
A hozzá nem értés és az emberi mulasztások miatt évente több ezren veszítik életüket a tengeren való halászás közben, aminek következtében ez a munka válhat a világ legveszélyesebb foglalkozásává - jelentette be az ENSZ szervezete.
márc. 2
16:21
Leszavazták a legfőbb ügyészt (Metropol)
Nem fogadták el Kovács Tamás legfőbb ügyész interpellációra adott válaszát hétfőn a parlamentben.
márc. 2
16:22
A pápa fölmentette tisztségéből a linzi segédpüspököt (hirado.hu)
Sem a hívek, sem az osztrák püspöki kar nem támogatta
márc. 2
16:22
Főhet a fejük a devizahiteleseknek! (ProfitLine)
Megállíthatatlannak tűnik a hazai fizetőeszköz értékvesztése, mely a múlt hét végén kissé fékeződni látszott, de a mai napon megint nagyot csaptak a forintra. (ProfitLine.hu)
márc. 2
16:22
Anyabankja nyomdokain a Raiffeisen (Portfolio)
Anyabankjához hasonlóan a magyar Raiffeisen sem zárta rosszul a tavalyi évet, hisz 2007-es teljesítményéhez képest ugyan valamivel szerényebb eredményt, IFRS szabványok szerint 14.137 milliárd...
márc. 2
16:22
Könnyfakasztó távhőszámla: csökkenő gázártámogatás! (Pénzcentrum)
A szokástól 3 Celsius-fokkal hidegebb átlaghőmérsékletet mértek februárban, így az áremelések és a magasabb fogyasztás következtében akár 25 %-kal magasabb számlára számíthatnak a távfűtéses lakások tulajdonosai, mint egy évvel ezelőtt....
márc. 2
16:23
„A brutális bűnözők nem olvasnak alkotmányt” (+videó) (HírTV)
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságában leszavazták a Fidesz "három csapás" néven ismert javaslatát. Répássy Róbert szerint viszont a kormány által tervezett alkotmánymódosítás nem megoldás a növekvő bűnözésre, ugyanis a "brutális bűnözők nem olvasnak alkotmányt".
márc. 2
16:23
Kétszázzal motorozott a fiával (Blikk)
195 km/óra sebességgel motorozott 14 éves fiával egy férfi Nagy-Britannirában, amiért fél év börtönt kapott. A 47 esztendős apa ült elöl a motoron, fián nem volt semmiféle védőruha.
márc. 2
16:23
Újabb alkalmazottját pereli a BKV (Metropol)
Büntetőfeljelentést tett a főváros közlekedési cége egy irodai alkalmazottja ellen, aki többször vett fel pénzt fiktív névre, jogtalanul. A rendőrség eljárást indított az ügyben.
márc. 2
16:24
Kiraboltak egy takarékszövetkezetet Székesfehérváron (Gondola)
Robbantással fenyegetőzve rabolta ki Székesfehérváron a kápolnásnyéki takarékszövetkezet Budai úti kirendeltségét egy férfi hétfőn; a bűncselekmény során senki nem sérült meg - közölte az MTI-vel a...
márc. 2
16:24
Tömegverekedés Jászladányban (hirado.hu)
Két helyi család tagjai verekedtek össze, a dulakodás során lövés is eldördült, a rendőrség kilenc ember ellen indított eljárást
márc. 2
16:24
Beszakadtak az építőipari kiadások az USA-ban január folyamán (ProfitLine)
Az építőipari aktivitás az Egyesült Államokban január hónap folyamán a vártnál kétszer nagyobb mértékben esett vissza, a zsinórban negyedik hónapja tartó visszaesés során. (ProfitLine.hu)
márc. 2
16:24
Egyre bizakodóbbak az amerikai vállalatok (Portfolio)
Az amerikai ISM intézet feldolgozóipari beszerzési menedzser indexe januárhoz hasonlóan ezúttal is emelkedést jelzett a várt csökkenéssel szemben. Az enyhén csökkenő pesszimizmus azzal magyarázható,...
márc. 2
16:26
HíradóWeb, 2009. március 2. 16:00 (hirado.hu)
Hírek röviden
márc. 2
16:26
Megugrottak az állampapírhozamok - még nincs itt a vége (Portfolio)
A nemzetközi részvénypiaci folyamatok a fő mozgatórugók a feltörekvő európai deviza-, illetve állampapírpiacok számára, és a külföldi hangulatromlás miatt emelkedtek ma mintegy 20-30 bázisponttal az...
márc. 2
16:28
Robbantással fenyegetőzött a bankrabló (hirado.hu)
Egy férfi kirabolt egy takarékszövetkezetet Székesfehérváron
márc. 2
16:28
Válságunk hírei ömlenek a külföldi sajtóból (Portfolio)
Ahogyan a hétvégi brüsszeli EU-csúcs fejleményei, úgy annak Kelet-Európára gyakorolt hatásai is a külföldi sajtó figyelmének középpontjában állnak. A Financial Times cikke az európai döntéshozók...
márc. 2
16:30
Leszakadt egy sífelvonó Spanyolországban (hirado.hu)
A balesetben 21 ember megsérült
márc. 2
16:39
Már a parkolásért is fizethetünk mobillal (Piac és Profit)
A három hazai mobilszolgáltató előfizetői a MobilParkolás szolgáltatással ezentúl Budapesten és 20 vidéki városban vásárolhatnak parkolójegyet mobiltelefonjukkal.
márc. 2
16:39
Fogyasztói kommunikációba kezd a Caffé Perté (Kreatív Online)
A Caffé Perté pr-ügynökséget választott, méghozzá úgy, hogy maga az ügynökség, a Gold Communications kereste meg a kávécéget . A kávécég korábban nem kommunikált a fogyasztók felé.
márc. 2
16:39
Leszakadt egy sífelvonó, 21-en megsérültek (Blikk)
Leszakadt egy libegő rendszerű sífelvonó a spanyolországi Granada tartományban; 21-en megsérültek, de senki sem súlyosan. A balesetet egy alkatrész eltörése okozta a Sierra Nevada hegységben lévő téli üdülőhelyen.
márc. 2
16:39
Újra itt a retróláz! (Blikk)
Különleges divatbemutatót rendeztek hazánk neves tervezői
márc. 2
16:39
Több ezer embert várnak a tatárszentgyörgyi temetésre (Alternatív Energia)
Több ezer emberre számít a rendőrség a tatárszentgyörgyi tragédiában egy héttel ezelőtt meggyilkolt 27 éves édesapa és ötéves kisfia keddi temetésén; a Pest megyei településen és a szomszédos falvakban fokozott ellenőrzéseket tartanak - közölte a megyei rendőrség az MTI-vel hétfőn.
márc. 2
16:39
Találkoztak a visegrádi négyek, ezúttal azonban az opera igazgatók (Spa Trend Online)
A visegrádi országok operaházai esetében a költségvetési források apadása jelentette problémák egyik megoldása lehet a közös produkciók létrehozása, a rendezők, díszlettervezők, koreográfusok cseréje - hangzott el a visegrádi operaigazgatók kétnapos budapesti megbeszélését követő hétfői sajtótájékoztatón.
márc. 2
16:40
Közel ötven menekült meg a Tasmániánál partra sodródott delfinekből (hirado.hu)
A 194 gömbölyűfejű és hét palackorrú delfint vasárnap este fedezték fel a King-sziget Naracoopa nevű partszakaszán

Keresés