2009. március 14. szombat

márc. 14
12:47
Korábban is bántalmazta élettársát az ajkai vérengzés gyanúsítottja (HírTV)
Már korábban is bántalmazta élettársát a bakonygyepesi gyilkossággal gyanúsított férfi. Egy hónappal ezelőtt a 8-as úton lökte ki autójából a nőt, aki azonban nem tett feljelentést. Mivel a férfi ittasan vezetett, közúti közlekedés veszélyetetése miatt indult ellene eljárás.
márc. 14
12:57
Az MSZP küzdeni fog "lúzerország" ellen (Privátbankár)
Az MSZP-nek meg kell mutatnia, hogy nemcsak szavakban van "a lúzerország" képe ellen, hanem a tetteivel is - mondta Kiss Péter, az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának vezetője
márc. 14
12:59
A távhő áfája újra a parlament előtt (Privátbankár)
A Fidesz a jövő héten ismét benyújtja az Országgyűlésnek a távhő áfa tartamának csökkentésére vonatkozó törvényjavaslatát - mondta László Tamás, a párt lakótelepi munkacsoportjának vezetője
márc. 14
13:03
Menekülnie kellett a repülő tojások elől (HírTV)
Tüntetés volt a német Continental gumigyár francia üzemében: tojással dobálták meg az igazgatót, miután kiderült: 2010-ig az összes alkalmazottat elküldik.
márc. 14
13:03
Elfogták a gyilkos apát (Blikk)
Leszúrta 15 éves nevelt fiát szombaton hajnalban egy férfi Ajka-Bakonygyepesen, a fiú meghalt. A 48 éves férfi súlyosan bántalmazta a felségét is. Hiába próbált megszökni, a rendőrök elfogták
márc. 14
13:03
Veres János: újabb segítséget kaphatnak a devizahitelesek (Alternatív Energia)
A devizahitelek forinthitellé való átváltása nem oldható meg csak állami kötelezettségvállalással - mondta Veres János pénzügyminiszter szombaton Budapesten újságíróknak.
márc. 14
13:03
November óta nem látott heti szintű erősödést könyvelhettek el az amerikai piacok (ProfitLine)
Az amerikai részvénypiacok pénteken november óta e legjobb hetet zárták, ebben szerepe játszott a pénteki emelkedés is, melyet a Citigroup azon bejelentése is segített, hogy kijelentette, nem lesz szüksége további állami segítségre, emellett javította a hangulatot az is, hogy a Merck gyógyszergyártót felülteljesítőre minősítette egy brókercég a tervezett akvizíciója miatt. (ProfitLine.hu)
márc. 14
13:05
Sokkoló fotó! Lezuhant a mentőhelikopterről (Blikk)
Szörnyethalt a turista, mert elszakadt az őt tartó drótkötél
márc. 14
13:05
Félreértés miatt vonták vissza Sólyom leszállási engedélyét? (Alternatív Energia)
"Egy félreértelmezett kifejezés" miatt vélték úgy a román hatóságok, hogy nem alkalmas Sólyom László magyar köztársasági elnök március 15-i csíkszeredai látogatása - vélte szombati számában az Evenimentul Zilei című román napilap.
márc. 14
13:12
Sándor Ildikó: Ha a gyökereinket nem ápoljuk, a jövőnk sérülhet súlyosan (Infostart)
Ma sokkal tudatosabban oda kell figyelni a családoknak a hagyományok megőrzésére, ápolására, és a gyermekek néprajzi ismereteinek bővítésére, mint néhány évtizeddel ezelőtt - mondta Sándor Ildikó néprajzkutató, a Hagyományok Háza osztályvezetője, aki a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.
márc. 14
13:21
Több pénzt szavaztak meg az IMF-nek (HírTV)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) forrásainak jelentős növeléséről állapodtak meg a G20-ak pénzügyminiszterei és jegybankelnökei. Az egyezség részletei azonban még nem ismertek.
márc. 14
13:21
Göncz: nemcsak technikai kérdésről van szó az államfő erdélyi útja kapcsán (Gondola)
Nemcsak technikai kérdések állhatnak annak hátterében, hogy Sólyom László államfő gépe nem kapott leszállási engedélyt Erdélyben - mondta a külügyminiszter az MTI-nek szombaton. Göncz Kinga...
márc. 14
13:21
Szívóztak a románok Sólyommal a határon (Blikk)
márc. 14
13:21
Sólyom útja - Göncz Kinga szerint többről van szó, mint technikai kérdés (Alternatív Energia)
Nemcsak technikai kérdések állhatnak annak hátterében, hogy Sólyom László államfő gépe nem kapott leszállási engedélyt Erdélyben - mondta a külügyminiszter az MTI-nek szombaton. Göncz Kinga információi szerint a román határon csak rutinellenőrzésen esett át szombaton az elnöki autókonvoj.
márc. 14
13:21
Őrízetben az észak-írországi katonagyilkosság gyanúsítottjai (Kripto Akadémia)
Három embert vettek őrizetbe szombaton reggel az egy héttel ezelőtt Belfast közelében meggyilkolt két brit katona ügyében - közölte az északír rendőrség.
márc. 14
13:30
Elfogták a Bécsi úti bankrablót (Infostart)
Elfogták szombaton azt a budapesti férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy szerdán kirabolta a fővárosban, a Bécsi út II. kerületi szakaszán lévő bankot - tette közzé a Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalos honlapján.
márc. 14
13:32
A Fidesz a távhő áfájának csökkentését javasolja (Infostart)
A Fidesz a jövő héten ismét benyújtja az Országgyűlésnek a távhő áfa-tartamának csökkentésére vonatkozó törvényjavaslatát - mondta László Tamás, a párt lakótelepi munkacsoportjának vezetője.
márc. 14
13:39
Rendőrkézen a Bécsi úti bankrablás gyanúsítottja (HírTV)
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki - a gyanú szerint - szerdán délelőtt kirabolt egy bankot a II. kerületi Bécsi úton. Egyelőre nem tett vallomást.
márc. 14
13:39
Hárman őrizetben az észak-írországi katonagyilkosság miatt (Gondola)
Három embert vettek őrizetbe szombaton reggel az egy héttel ezelőtt Belfast közelében meggyilkolt két brit katona ügyében - közölte az északír rendőrség. A 41, 32, illetve 21 éves férfiakat...
márc. 14
13:39
Elfogták a Bécsi úti bankrablót (Blikk)
Elfogták szombaton azt a budapesti férfit, aki a gyanú szerint szerdán kirabolta a fővárosban, a Bécsi út II. kerületi szakaszán lévő bankot.
márc. 14
13:39
Miért nem eszik a gyerek? Az étvágytalanság okai (WebBeteg)
Gyermekeknél különböző okok vezethetnek étvágytalansághoz. Van, akinél rövidebb ideig tart, míg más gyerekeknél elhúzódó jellegű a probléma.
márc. 14
13:41
Argentínában előre hozott választásokat tartanának (HírTV)
Előre hozott választásokat tartana Cristina Fernández argentin elnök. Emellett a gazdasági válságra hivatkozva lerövidítené a kampányidőszakot.
márc. 14
13:51
10 dolog, ami megváltoztatta a világot (Piac és Profit)
A Brit Tudományos Szövetség egy tíz elemből álló listát készített azokról a dolgokról, amelyek szerintük "megváltoztatták a világot", írta meg a Telegraph.
márc. 14
13:57
Dávid Ibolya halogatja a megméretést - Civil kaszinó (videó) (HírTV)
Adás: 2009. március 13. péntek 22.05 2009. március 14. szombat 16.05 2009. március 15. vasárnap 11.05 2009. március 17. kedd 15.05 2009. március 19. csütörtök 14.05
márc. 14
13:57
Hiller: március 15. egy nemzet ünnepe (Gondola)
Az 1848-49-es történésekben, az előzményekben és következményekben az a nagyszerű, ahogy egy nemzetet összekötött, erőt adott és ad, és ahogy példát mutat a magyaroknak - mondta Hiller István...
márc. 14
13:57
Hiller a politikai összefogásról beszélt (Alternatív Energia)
Az 1848-49-es történésekben, az előzményekben és következményekben az a nagyszerű, ahogy egy nemzetet összekötött, erőt adott és ad, s ahogy példát mutat a magyaroknak - mondta Hiller István oktatási és kulturális miniszter a fővárosban a nemzeti ünnep alkalmából szombaton rendezett ünnepségen és díjátadón.
márc. 14
13:57
Hová költözzünk? A leggazdagabb települések Magyarországon (ProfitLine)
A Gfk Hungária által elvégzett kutatás alapján 2008-ban a legmódosabb Budaörs lakossága volt, míg a legkevesebb elkölthető jövedelemmel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Csenyéte lakói rendelkeznek. (ProfitLine.hu)
márc. 14
14:15
Pozsony szerdán jóváhagyja a szlovák-magyar katonai együttműködési szerződést (Gondola)
A pozsonyi kormány következő, szerdai ülésén jóváhagyja a szlovák-magyar kormányközi katonai együttműködési szerződést - jelentette be szombaton a szlovák védelmi minisztérium. A közlemény szerint...
márc. 14
14:15
Rózsaszín taxik nőknek (Blikk)
Tűsarkú cipőben és rózsaszín nyakkendőben vezetnek a libanoni taxisofőrnők: a "női taxi" új libanoni találmánya azokat szolgálja, akik közlekedésükhöz nem kívánják igénybe venni az erősebbik nemet. A taxishölgyek hajában rózsaszín virág, arcfestékük is rózsaszínbe játszó.
márc. 14
14:16
Gyermekáldás lakáscserével: belehúzott a sztárpár! (Pénzcentrum)
A sztárpáros is újabb gyermeknek örülhet, de Ben Affleck és felesége előrelátóbb volt és még a terhesség ideje alatt házat váltottak. Nézzék meg, hogy jó cserét csináltak-e!...
márc. 14
14:17
Változékony idő és 8-13 fok várható (Gondola)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint szombaton a többször megnövekvő felhőzet mellett több-kevesebb napsütés mindenütt várható, elszórtan lehet záporeső. Vasárnap nyugat felől...
márc. 14
14:24
"Félreértelmezés" miatt vonták vissza Sólyom leszállási engedélyét? (Infostart)
"Egy félreértelmezett kifejezés" miatt vélték úgy a román hatóságok, hogy nem alkalmas Sólyom László magyar köztársasági elnök március 15-i csíkszeredai látogatása - írta szombati számában az Evenimentul Zilei című román napilap.
márc. 14
14:33
Belerúgtak, mert magyarul beszélt (HírTV)
Románul beszélő fiatalok rugdosták meg a sepsiszentgyörgyi Mikes-iskola színjátszó körének egyik hazafelé tartó diákját. A fizikai atrocitásig is elment magyarellenes kirohanásai közepette egy román nő Kolozsváron, ahol egy, az eszperantó nyelvről szóló előadáson magyar nyelvű beszédet is mondott az egyik résztvevő. Egy nap a magyar kisebbség életéből.
márc. 14
14:33
EP-választás: Aláírásgyűjtésbe kezd a Független Kisgazdapárt (Gondola)
A magyar föld védelme és a banki hitelek egyoldalú módosíthatása ellen aláírásgyűjtésbe kezd a Független Kisgazdapárt - jelentette be a szervezet elnöke az európai parlamenti választás kampánynyitó...
márc. 14
14:33
Berobbant egy gázcsonk Keszüben (Blikk)
Belobbant egy gázcsonkból kitörő gáz a baranyai Keszüben, miután a település belterületén meggyulladt az avar, a tüzet rövid idő alatt megfékezték - tájékoztatta az MTI-t a megyei rendőrkapitányság ügyeletese szombaton. A rendőrség kizárta a közveszélyokozást, mint mondták: "véletlen esemény" történt.
márc. 14
14:51
Panaszkodnak - nem tudják igénybe venni a kormányzati segítséget (+videó) (HírTV)
A dél-alföldi régióban a gazdasági válság miatt egyre több gyár kénytelen bezárni, létszámot leépíteni, bevezetni a 6 órás műszakot vagy a 4 napos munkahetet. Drasztikusan visszaestek megrendeléseik, így túltermeléssel küzdenek, és arra panaszkodnak, hogy a kormányzati segítség sem menti meg őket a válság hatásaitól.
márc. 14
14:51
Az SZDSZ magyarázatot vár a román vezetéstől Sólyom erdélyi útja kapcsán (Gondola)
Az SZDSZ megütközéssel értesült arról, hogy a román hatóságok megakadályozták Sólyom Lászlónak, a Magyar Köztársaság elnökének részvételét a március 15-i magyar nemzeti ünnep alkalmából...
márc. 14
14:51
Az SZDSZ magyarázatot vár a román vezetéstől (Alternatív Energia)
Az SZDSZ megütközéssel értesült arról, hogy a román hatóságok megakadályozták Sólyom Lászlónak, a Magyar Köztársaság elnökének részvételét a március 15-i magyar nemzeti ünnep alkalmából Marosvásárhelyen tartandó rendezvényen. Az SZDSZ magyarázatot vár a román vezetéstől a döntés okairól.
márc. 14
14:53
Levonulóban az árhullám a Körösökön (Gondola)
A Fekete- és a Fehér-Körösön már csak elsőfokú az árvízvédelmi készültség, és szombat estére a Kettős-Körösön is a legalacsonyabb készültség mellett folyik majd a védekezési munka - közölte a...
márc. 14
15:03
A Veszprém nyerte a rangadót (Infostart)
A Veszprém 29-24-re győzott a Szeged ellen a férfi kézilabda-bajnokság rangadóján.
márc. 14
15:09
Japán rombolók indulnak a kalózok ellen (HírTV)
Kalózellenes küldetésre indult szombaton a japán haditengerészet két rombolója. A hadihajók Szomália partjaihoz tartanak, ahol a második világháború óta először kerülhetnek fegyveres összecsapásba japán katonák.
márc. 14
15:09
A nemzeti ünnepen szép idő lesz, aztán hózáporok (Gondola)
Nem várhatók olyan időjárási jelenségek március 15-én, amelyek veszélyeztetnék az állami ünnepségek megrendezését. Ugyanakkor csak néhány napig örülhetünk az enyhe időnek, a jövő hét második felében kissé hidegebb lesz.
márc. 14
15:11
Felfedezték a vizek Drakuláját (Gondola)
A leghíresebb vámpíréhoz, Drakuláéhoz hasonlóan éles fogazatú, apró termetű új halfajt fedeztek fel egy észak-burmai patakban - közölték brit zoológusok. A mindössze 17 milliméter hosszúságú, a pontyalakúak rendjébe tartozó halacskát Danionella draculának nevezték el.
márc. 14
15:27
Korda György úgy érzi, becsapták a szocialisták (HírTV)
Becsapottnak érzi magát Korda György, miután kiderült, hogy a korábbi ígéretekkel ellentétben mégsem kap állami kitüntetést március 15-én - írja az egyik bulvárlap.
márc. 14
15:27
Holokausztnak nevezte Izrael gázai hadműveletét bin Laden (Gondola)
"Holokausztnak" nevezte Izrael gázai övezeti hadműveletét Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorszervezet vezetője az al-Dzsazíra katari hírtelevízióban szombaton sugárzott hangfelvételen....
márc. 14
15:29
Megégett holttestet találtak Padrakúton (Gondola)
Egy megégett holttestet találtak a tűzoltók a Veszprém megyei Padragkút községhez tartozó csékúti szőlőhegyen, egy férfi feltehetően felgyújtotta magát - közölte a megyei katasztrófavédelmi...
márc. 14
15:36
Tisztikeresztet kapott Básti Juli, Horgas Eszter és Sz. Bíró Zoltán (Infostart)
Március 15-e alkalmából Hiller István oktatási és kulturális miniszter állami kitüntetéseket adott át a tudományos és művészeti élet kiemelkedő személyiségeinek.
márc. 14
15:39
Veres: "a magyar állam nincs abban a helyzetben" (Piac és Profit)
A devizahitelek forinthitellé való átváltása nem oldható meg csak állami kötelezettségvállalással - mondta Veres János pénzügyminiszter szombaton Budapesten újságíróknak.
márc. 14
15:45
Nagy sikert aratott a gyulai szociális termékvásár (HírTV)
Első alkalommal rendeztek szociális termékvásárt szombaton Gyulán. A kezdeményezésre mind a vásárlók, mind a helyi termelők részéről nagy volt az érdeklődés, annál is inkább, hiszen a vásár célja az volt, hogy a rászorulók a bolti áraknál jóval olcsóbban jussanak hozzá a kizárólag magyar árukhoz, amiből délelőtt szinte minden elfogyott.
márc. 14
15:45
Feloszlatták a pozsonyi neonáci tüntetést (Gondola)
Feloszlatták a hatóságok a pozsonyi neonáci tüntetést, miután a vezérszónok beszéde végén felhangzott a Na stráz! (Őrségbe!) egykori szlovák fasiszta köszöntés. A szónokot - Marián Kotlebát, a...

Keresés