Egy hónapos kihagyás vár az olasz Juventus csatárára, Amaurira. Az olasz együttes támadója a csütörtöki edzésen sérült meg - közölte pénteken a Juventus hivatalos honlapja. Így biztosan nem léphet pályára a jövő heti AS Roma elleni rangadón.
Szekeres Imre honvédelmi miniszter megtekintette a NATO stratégiai légiszállítási programja keretében Pápára érkező első C-17-es repülőgép összeszerelésének befejezését pénteken az amerikai Boeing...
Pécsett szinte teljes érdektelenségbe fulladt Gyurcsány Ferenc „Válságkezelés és növekedés" című országos roadshow-ja. Az előre megválogatott hallgatóságnak alig egyharmada jelent meg, a kormányfő fellépésére nem volt kíváncsi még Szili Katalin sem, pedig ő a szocialisták polgármester-jelöltje a városban. Gyurcsány egyébként beszédében ismét a Fideszt pocskondiázta és azt mondta: az adóátren...
Egy ember meghalt péntek este Rakamazon, ahol személygépkocsik ütköztek össze - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel. A baleset helyszínén teljes...
Oroszország hivatalosan jelentkezett a 2018-as és a 2022-es labdarúgó világbajnokság rendezésére. Az ország labdarúgó szövetsége (RFU) hivatalos levélben jelezte a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek (FIFA), hogy mindkét világbajnokságot szívesen megrendeznék - jelentette be Alexei Sorokin, az orosz szövetség általános igazgatója.
"Generációk közötti háborútól" tart Franciaországban a kormány mellett konzultációs feladatokat betöltő Gazdasági és Szociális Tanács. Egy friss, a testület előtt bemutatott csaknem kétszáz oldalas jelentés készítője megállapítja: a nyugdíjbiztosításnak köszönhetően az elmúlt évtizedekben megváltozott a nyugdíjasok életkörülménye, és ma már nem a fiatalok tartják el idős szüleiket, hanem egyre…
A sajtóban megjelent hírekkel ellentétesen még nem voltak tárgyalások az autókereskedelmi cégeket tömörítő szakmai szervezetek és a kormány között arról, hogy Európa más országaihoz hasonlóan támogassa-e az állam az új autók vásárlását - mondta az InfoRádiónak a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke. Gablini Gábor szerint Nyugat-Európában a támogatás bevezetése óta, megfordult a…
Tovább kavarognak az indulatok az ukrán Anasztaszija Prihogyko körül, aki Oroszországot fogja képviselni az Eurovíziós Dalfesztiválon: ezúttal nacionalizmussal vádolták őt meg ellenfelei.
A Szépművészeti Múzeum A nő dicsérete: Alfons Mucha, a szecesszió mestere című kiállításával veszi kezdetét március 20-án a Budapesti Tavasz Fesztivál (BTF), melyhez idén Vendégünk Csehország címmel külön programsorozat is kapcsolódik. Az Art Nouveau festészetének egyik legnagyobb mestereként számon tartott cseh művész képeit a múzeum pénteki sajtótájékoztatója keretében kezdték el kicsomagolni.
Nem más lesz a CBS legendás "60 Minutes" című műsorának vendége vasárnap este, mint Ben Bernanke, az amerikai jegybank elnöke. Ben Bernanke amerikai jegybankelnök a CBS "60 Minutes című műsorában...
Sólyom László vasárnap helyett szombat délután tesz látogatást Székelyföldön, mivel a román légügyi hatóságok visszavonták a köztársasági elnök gépének marosvásárhelyi leszállási emgedélyét....
A román hatóságok azt üzenték Sólyom Lászlónak, hogy nem lenne alkalmas látogatása ebben az időszakban, tekintettel arra, hogy szerintük a magyar köztársasági elnöknek szándékában állt a területi...
Nem működnek az elemi kommunikációs csatornák Magyarország és Szlovákia között - mondta Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke pénteken Budapesten. Szili Katalin házelnök szerint...
A hónap végéig lehívja Magyarország az európai uniós hitelkeret második, 2 milliárd euró összegű részletét. Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára pénteken újságírók előtt ismertette:...
Korszerűsített vasúti pályát és Európa egyik legmodernebb biztosító berendezését adták át pénteken Győrött. Az összesen 11,5 milliárd forintos beruházás révén gyorsabban, kényelmesebben és...
Két dokumentumról, az MSZP előtt álló rövid távú politikai feladatokról szóló állásfoglalás-tervezetről valamint a szocialisták közép- és hosszú távú politikáját meghatározó vitaanyagról tárgyal jövő szombaton a Magyar Szocialista Párt tisztújító kongresszusa. Lamperth Mónika, a kongresszus ügyrendi bizottságának elnöke lapunknak azt is elmondta, fontosnak tartják, hogy egyértelművé tegyék,…
A pénzügyi-gazdasági válság kitörése óta Európaszerte, így idehaza is romlottak a munkanélküliségi és az ipari termelési mutatók. Arról, hogy pontosan hány ezer munkahelyet tudott megmenteni tavaly október óta a magyar kormány, egyelőre nincsenek adatok, ám az tudható, hogy eddig több mint tízezer újat sikerült teremteni.
A rendszerváltás teremtette szabadságot és nyitottságot tükröző Közép-európai Kulturális Intézet az idén is komoly egyeztetési gondokkal küzd. Még nem ismeri ez évi anyagi lehetőségeit, ezért jó néhány előkészített nemzetközi programja meghiúsulhat.
Az 1848-as forradalom idején az országért érzett felelősség volt a meghatározó, ma is annak kellene lennie - mondja Szili Katalin. Az Országgyűlés elnöke szerint a kulcsszavak az együttműködés, az összefogás és a közösségvállalás. Ma közös feladat, hogy minimalizálják a következő időszak nehézségeit és veszteségeit, a politikusok csak így őrizhetik meg az emberek bizalmát. Az ünnepi interjúban…
A rendőrség azt mondta: nincs tudomása arról, hogy bárki megzavarni készül március 15. ünnepét, ám azért kellő erőkkel felkészültek. Jól teszik - ez a dolguk. Az én "dolgom" meg az aggodalom. És a kínzó keserűség. Így ünnepnap előtt magamban tépelődöm - szóval ide jutottunk.
Újabb verzióban készült el tegnap Sólyom László köztársasági elnök ünnepi programja, miután kiderült: vasárnap nem mehet repülővel Romániába, mert a hatóságok visszavonták a leszállási engedélyt. Bukarest attól tart: látogatásán Sólyom a területi autonómia ügyét készül hangoztatni. Az államfő szombaton mégis elutazik Székelyföldre, majd vasárnap a budapesti állami megemlékezéseken vesz részt.…
Odáig még csak követhető volt Dávid Ibolya logikája, ameddig Bokros Lajost felkérte az MDF listavezetőjének az uniós képviselőválasztáson. Ennek a lépésnek - minden ellentmondásával és kockázatával együtt – volt valami értelme; mégha elsősorban médiacirkuszként is, és legkevésbé tartalmi értelemben. Mert Bokros jelölése nem fogja megváltani az MDF-et: ennek a gesztusnak nincs ideológiai, avagy…
Bár Csáky András hivatalosan még nem jelentette be, hogy távozik az MDF-frakcióból, értesülésünk szerint a képviselő kitart elhatározása mellett. Ha így lesz, eddigi párttársainak nemsokára a függetlenek közt kell helyet foglalniuk és elesnek többek között a napirend előtti felszólalások lehetőségétől. A pártelnök állítólag továbbra is úgy gondolja, megérte Bokros Lajost az EP-lista élére tenni, a…
Vörös, barna, fekete vagy inkább szőke? Netán, kedves urak, az önök fantáziáját éppen a csíkos tincsekkel divatozó hölgyek mozgatják meg? Nos, valószínűleg ahány férfi, annyi vélemény. Most már csak az a kérdés, hogy vajon van-e összefüggés a hajszín és a szexuális aktivitás között? Erre a kérdésre dr. Rusz Edit szexológus segítségével megkaphatják a választ.
BUDAPEST? — Mit kérdeznél Gera Zoltántól (29), ha találkozhatnál vele? Érdekel, miért és mikor kezdett focizni? Miként telnek a napjai Angliában? Gyere, és kérdezd meg tőle saját magad!
BUDAPEST — Légiósdömping van a Budapest Honvéd NB I-es futballcsapatánál, a 30 játékosból álló keretből ugyanis 14-en külföldről érkeztek. A legtöbben, hatan Szerbiát képviselik, de akad brazil, elefántcsontparti, mexikói, mozambiki, szenegáli és zambiai focista is. Ha mindenki saját anyanyelvén kezd el beszélgetni az öltözőben, bábeli zűrzavar alakul ki, hiszen magyar, szerb, portugál, spanyol,…
VESZPRÉM — Nem kíméli a sors Mocsai Lajost (55), az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapatának vezetőedzőjét. Előbb klubjának játékosa, Marian Cozma (†26) lett gyilkosság áldozata, majd kedden fia, a német Lemgóban kézilabdázó Tamás (30) szenvedett agyrázkódást, az élete is veszélyben forgott.
BUDAPEST — Néhány napra elfelejthette az éhezést Paudits Béla (59), amikor elvállalta a szereplést a Hal a tortán című műsorban. A hónapok óta munka nélküli színész havi 46 594 ezer forintból él, ami éppen csak fedezi apró lakásának rezsijét, élelemre csak néha-néha jut.
Verdun — Ma helyezik örök nyugalomra Franciaországban Ophélie Bretnachert (†22). Mint megírtuk, a francia diáklány december 4-én tűnt el egy átmulatott este után Budapesten. Holttestére két hónappal később akadtak rá a csepeli Duna-ágban. Ezután vizsgálatokat végeztek a testén.
Magyarország — Szabadságharc-évforduló, pihenőnap, gyásznap? Mit is jelent ma az embereknek az egyik legjelentősebb nemzeti ünnepnapunk? A Blikk 1074 ember véleményét kérte ki az ország minden tájáról. A fenti kérdésen túl azt is szerettük volna tudni, hol és miként ünnepeltek az elmúlt öt évben az emberek, zavarja-e őket a rendőri jelenlét, mennyire gondolják kockázatosnak a rendezvényeket a…
BUDAPEST — Még a gyilkolástól sem riadnak vissza a sorozatrablók – véli Végh József kriminálpszichológus, aki szerint a két férfiban hatalmas agresszió van.
DRÁVAFOK — Halála után is gondoskodni szeretne ikergyerekeiről Koppitsné Szántó Katalin (48). Az asszony három éve tudta meg, hogy daganatos beteg. Túlesett egy műtéten, ám állapota tavaly rosszabbra fordult.
MAGYARORSZÁG — Czeizel Endre (74) egy amerikai gyermekvállalási konferencián szembesült a ténnyel, hogy – miközben a magyarok nagyra vannak szexuális étvágyukkal – a libidót illetően a többi nemzet mögött kullogunk.
A böngészőháború fellángolásával kiemelt figyelmet kapott az egyes szoftverek sebessége. Ahogy a weboldalak bonyolódnak, a felhasznált technikák fejlődnek, a webalkalmazások egyre összetettebbek lesznek, az oldalak megjelenítése is egyre lassul, ha nincs kéznél egy gyors webböngésző.
Egy ember meghalt péntek este Rakamazon, ahol személyautók ütköztek össze. A baleset helyszínén teljes útzárat rendeltek el, elterelik a forgalmat a 38-as számú főútról.
A munkahelyi létszámstoppok, leépítések, és karcsúsítások hallatán manapság minden dolgozó embernek összeugrik kicsit a gyomra. Nem is csoda, ha ilyenkor etikusnak legkevésbé sem nevezhető módszerekkel igyekszünk nyeregben tartani magunkat....
Megállapodtak a General Motors amerikai autógyártó cég európai érdekeltségeit fogadó országok kormányai pénteken abban, hogy jobban összehangolják az iparág segítését célzó terveiket a munkahelyek...
Késő este önként jelentkezett a BRFK Teve utcai épületében P. László, akinek társát, a négy gázpisztolyos rablással összefüggésbe hozott Sz. Miklóst már korábban elfogták - közölte Kalyó László...
Ezt maga Herényi Károly állította a héten az Este című műsorban. Másnap erről egy hang híradást nem találtam, meg később sem, valószínűsíthetően mindenki elkapcsolt másik csatornára, amikor meglátta a DI párt hűséges fegyverhordozóját. Herényi Károly kijelentette, hogy ha a Fidesz Orbánt akarja miniszterelnöknek, azt természetesen megszavazzák.