2009. március 2. hétfő

márc. 2
12:17
Recept: Diós tészta tejszínben sütve (Mindmegette)
Hozzávalók: 30 dkg laskatészta 20+5 dkg darált dió cukor 2 dl tejszín 1 tojás vaj zsemlemorzsa
márc. 2
12:17
10 millióért szervezték meg a fideszes képviselő házának a felgyújtását (hirado.hu)
Autója és családi háza is a tűz martalékává vált
márc. 2
12:19
Halálos baleset a 8-as főúton (hirado.hu)
Egy személykocsi Székesfehérvártól Várpalota felé közlekedett, amikor eddig ismeretlen okból áttért az út túloldalára, és frontálisan ütközött egy szemből érkező teherautóval
márc. 2
12:27
Elbocsátották? Felmondana? Összefoglalónk a lehetőségekről - 2. rész (Infostart)
Egyes szakemberek szerint százezerre is nőhet a gazdasági válság miatt elbocsátandók száma, eddig 25-30 ezer ember került utcára. Mindeközben olyanok is akadnak, akik maguk hagyják el munkahelyüket rendkívüli felmondással: a zalaegerszegi bútorgyár nyolcvan dolgozója. Jól teszik-e, ha most mondanak fel? És mit tehetnek azok, akiket az elbocsátás fenyeget? Ki, és milyen összegű végkielégítésre…
márc. 2
12:27
Ügyféloldalról igazolt a Hieroglif Reklámügynökség (Kreatív Online)
Simon Zsuzsa személyében új ügyfélkapcsolati igazgatója van a Hieroglif Reklámügynökségnek. A szakember a Geronia-G-Publishing kiadó marketingigazgatói pozícióját hagyta ott.
márc. 2
12:27
Gigantikus marihuánaültetvény, majdnem önellátó magyar piac (Metropol)
Ipari méretű marihuánaültetvényt találtak a rendőrök február közepén Budapesten, hat családi házban. A lapunknak nyilatkozó rendőrök szerint a magyar termesztésű marihuána jó minőségű és olcsó, ezért nagy keletje van.
márc. 2
12:27
Teherán nem akar atombombát (Kripto Akadémia)
Az iráni külügyi szóvivő hétfőn megismételte azt a korábbi állítást, miszerint Teherán nem akar atombombát gyártani.
márc. 2
12:27
MSZP: nincs döntés (Alternatív Energia)
Az MSZP-frakció jövő héten dönt arról, hogy támogatja-e Havasiné Orbán Máriát, a Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltjét - mondta Mesterházy Attila frakcióvezető-helyettes hétfőn Budapesten újságíróknak, miután a képviselőcsoport meghallgatta a jelöltet. Havasiné Orbán Mária a zárt frakcióülés után újságíróknak úgy nyilatkozott: "úgy gondolom, hogy minden kérdésre őszintén, hitem szerint, bírói…
márc. 2
12:27
10 millióért szervezték meg a fideszes képviselő házának a felgyújtását (hirado.hu)
Autója és családi háza is a tűz martalékává vált
márc. 2
12:28
Erőre kapott az arany a részvénypiacok hanyatlása mellett (ProfitLine)
Az arany ára hétfőn az elmúlt hat napban először ismét emelkedésnek indult, miután világszerte csökkenést mutatnak a részvénypiacok, gazdasági válság mélyülése miatti aggodalmak hatására. (ProfitLine.hu)
márc. 2
12:28
A válság leszámolt a plázákkal - Végleg kihűlt a plázaláz? (Portfolio)
A 2008-as év a megszokottnál pesszimistább hangulatban zajlott a kiskereskedelmi ingatlanok piacán. Budapesten új átadás nem történt, ugyanakkor a finanszírozási nehézségekkel küszködő fejlesztők...
márc. 2
12:29
Új 1,8 literes Di Turbo Jet benzinmotor a Deltához (hirado.hu)
200 lóerő, hatfokozatú automatikus sebességváltó
márc. 2
12:30
Árral szemben: 4 milliárdos beruházás Tatán (Privátbankár)
Egy új termék gyártása és jelenlegi kapacitásai bővítése érdekében 4 milliárd forintos beruházással technológiai fejlesztést hajt végre és gyártócsarnokot épít Tatán az ipari hőcserélők gyártásával fo...
márc. 2
12:31
Bővít a Güntner-Tata Kft - 170 új munkahelyet létesít a gyár (hirado.hu)
Az ipari hőcserélők gyártásával foglalkozó cég a jelenlegi kapacitásai bővítése érdekében 4 millliárd forintos technológiai fejlesztést hajt végre
márc. 2
12:33
Tengervízzel árasztotta el otthonát a kíváncsi polip (hirado.hu)
A polip, melynek mintegy háromszáz faja világszerte megtalálható a trópusi vizekben
márc. 2
12:35
Híradó, 2009. március 2. 12:00 (hirado.hu)
Híradó délben
márc. 2
12:37
Utcán sírta el magát Katie Holmes - Fotók! (hirado.hu)
A színésznőt ezúttal nem Tom Cruise borította ki
márc. 2
12:45
Katherine bucsúzik a Grace Klinikától (BorsOnline)
Néhány hete röppentek fel a pletykák: hamarosan két szereplő is távozik a nagy sikerű Grace klinika című sorozatból. Az alkotók most hivatalosan is bejelentették, a klinika szőke hősnője, Katherine Heigl és T.R. Knight is leköszön a következő évadban.
márc. 2
12:45
Az iszlám bankok meghódítják a világ pénzügyi piacait? (Infostart)
A nyugati bankokkal szemben az iszlám világ pénzintézetei nem gyengélkednek annyira, ezért az indonéz elnök úgy gondolja, a válság alkalmas arra, hogy az iszlám bankok globális vezető szerepre tegyenek szert, és misszióba kezdjenek nyugaton.
márc. 2
12:45
Kérdések és válaszok az allergia vizsgálatról (HírTV)
Napjainkban folyamatosan emelkedik az allergiás betegek száma. Márciustól már megjelennek az első pollenek a levegőben, így adódik a kérdés, kinek és mikor érdemes allergia tesztet végeztetnie.
márc. 2
12:45
Íme a legötletesebb farsangi jelmezek (Blikk)
Nézd meg a farsangi fotópályázatunk nyertes képeit!
márc. 2
12:46
Egymillió euró járna a magyar fociválogatottnak (Metropol)
Összesen egymillió eurót kapna a szövetségtől (MLSZ) a magyar labdarúgó-válogatott, amennyiben kvalifikálná magát a 2010-es dél-afrikai világbajnokságra.
márc. 2
12:46
Ötven millió forint magyar segély a palesztinoknak (Metropol)
Megnyílt a Gázai övezet háborús újjáépítésének szentelt nemzetközi megajánlási konferencia hétfőn az egyiptomi Sarm-es-Sejkben, és a felszólalók közül többen hangsúlyozták, hogy a közel-keleti politikai rendezés híján nem lesz elegendő az anyagi támogatás a palesztin enkláve talpra állításához.
márc. 2
12:46
Szolnokon már készülnek a MÁV új motorvonatai (Metropol)
Szolnokon megkezdték a Flirt vonatok összeállításához szükséges alumínium kocsiszekrények gyártását, miután a svájci Stadler Rail Csoporthoz tartozó Stadler Szolnok Kft. megszerezte a tevékenysége elindításához szükséges utolsó engedélyt is - közölte a cég hétfőn.
márc. 2
12:46
"A nagyobb Európa erősebb Európát jelent" (Kripto Akadémia)
Az Európai Unió a legutóbbi bővítésekkel erősebb lett, és így jobban meg tud küzdeni a nemzetközi pénzügyi-gazdasági válsággal, mint erre a korábbi, szűkebb összetételében lett volna képes - jelentette ki Mirek Topolánek cseh kormányfő hétfőn Prágában, amikor megnyitotta az Európai Unió "Öt évvel a bővítés után" elnevezésű tanácskozását.
márc. 2
12:46
Új felállásban és műsorral járja az országot a Back To Black zenekar (hirado.hu)
A Papírkutyák című film zenéjét is szerző banda fantasztikus hangulatú bulival ünnepelte Kató Zoli visszatérését
márc. 2
12:46
Februárban csökkent a "Tiszta Haszon Program - Számlával a milliókért" iránti érdeklődés (ProfitLine)
A kormányszóvivői tájékoztatás szerint februárban, a januárinál kevesebb 34.137 polgár küldte be lakossági szolgáltatásról kiállított számláját a "Tiszta Haszon Program - Számlával milliókért" akció keretében. A nyerteseket a tájékoztató után gépi sorsolással sorsolták ki. (ProfitLine.hu)
márc. 2
12:46
30 milliárd dolláros tőkeinjekciót kap az amerikai biztosítóóriás (Portfolio)
Igaznak bizonyultak a híresztelések, a Pénzügyminisztérium bejelentette, hogy 30 milliárd dolláros tőkeinjekciót kap az államtól a bajba jutott biztosítóóriás, az AIG. 2009.03.02 08:35 Ismét...
márc. 2
12:46
Sört mindenkinek, hogy kilábaljunk a válságból! (Pénzcentrum)
Elképesztő ötletbörzét szült Barack Obama bejelentett gazdaságélénkítő terve. A frissen megválasztott elnök ugyanis felkérte a lakosságot, a pénz elosztását illetően ossza meg ötleteit a kormányzattal a www.recovery.gov oldalon, ennek hatására pedig alig egy héten belül tucatnyi állam nyitott saját, önálló website-ot az ötletek fogadására....
márc. 2
12:47
Ketten ütötték a buszvezetőt (HírTV)
Bilincsben vezették el a rendőrök azt a két embert, akik egy BKV-busz vezetőjét és a segítségére siető utast is megverték a hétvégén Újpesten - jelenti a HavariaPress.
márc. 2
12:47
Ipari méretű marihuánaültetvény (Blikk)
márc. 2
12:48
Vádat emeltek az esztergomi polgármester házának felgyújtása ügyében (Metropol)
Vádat emelt nyolc ember ellen közveszélyokozás bűntette miatt Meggyes Tamás esztergomi polgármester autójának és házának felgyújtása ügyében a tatabányai ügyészség.
márc. 2
12:48
Eddig egész jól megúszta a BUX (Portfolio)
A romló nemzetközi részvénypiaci hangulatra a régiós tőzsdék is eséssel reagálnak, azonban korántsem azonos mértékben. Az osztrák ATX kimagaslik 3.4%-os mínuszával, míg a BUX 0.6%-os csökkenése nem...
márc. 2
12:48
A válság leszámolt a plázákkal - Végleg kihűlt a plázaláz? (Pénzcentrum)
A 2008-as év a megszokottnál pesszimistább hangulatban zajlott a kiskereskedelmi ingatlanok piacán. Budapesten új átadás nem történt, ugyanakkor a finanszírozási nehézségekkel küszködő fejlesztők több kiskereskedelmi komplexum fejlesztését is leállították vagy elhalasztották, holott már azok egységeinek bérbeadása is megkezdődött....
márc. 2
12:50
Mobillal lehet parkolni szerte az országban (Metropol)
Mobiltelefonnal fizethető Budapesten és húsz vidéki városban a parkolás - mondta Lónyai Tamás, az Első Mobilfizetés Elszámoló Zrt. igazgatósági tagja hétfőn Budapesten.
márc. 2
12:50
Csalódás és némi reménysugár a hétvégi EU-csúcs a régiónak - elemzői vélemények (Portfolio)
Lehűtötte a kelet-közép-európai térség általános pénzügyi megsegítésével kapcsolatos várakozásokat a tegnapi informális EU-csúcs, bár a túlzottan pozitív várakozások egyébként is indokolatlanok...
márc. 2
12:54
Kinek és mikor érdemes allergiatesztet végeztetni? (WebBeteg)
Napjainkban folyamatosan emelkedik az allergiás betegek száma. Márciustól már megjelennek az első pollenek a levegőben, így adódik a kérdés, kinek és mikor érdemes allergia tesztet végeztetnie.
márc. 2
13:03
Fejünk felett lebeg a BKV-sztrájk (Privátbankár)
Bármikor tarthatnak egy rövid figyelmeztető sztrájkot a BKV buszos szakszervezetei - közölte Nemes Gábor az újabb sikertelen bértárgyalás után
márc. 2
13:03
Gyorsabban jön az euró? (BorsOnline)
Tesz-e engedményt az unió az euró magyarországi bevezetésénél? Mikor, mennyiért és milyen áron lesz eurónk? - erre kereste a választ lapunk a vasárnapi, brüsszeli megbeszélések után. Mint összeállításunkból kiderül, a fő kérdés az, mi kerül kevesebbe az EU-nak: a régió megsegítése vagy a valuta mielőbbi bevezetése.
márc. 2
13:03
Kislányt pofoztak a Mónika- showban (Blikk)
Már megint verekedtek a showműsorban
márc. 2
13:03
A HÖOK csökkentené a diákhitel törlesztőrészletét (HírTV)
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) kétéves moratóriumot kíván elérni a Diákhitel Zrt.-nél. A HÖOK szerint ugyanis a pénzügyi válság miatt sok olyan hallgató nehéz helyzetbe került, aki felvette a diákhitelt - mondta Miskolczi Norbert, a hallgatói érdekképviselet elnöke a HÖOK idei első közgyűlésén, a Miskolci Egyetemen - adta hírül a Borsod Online.
márc. 2
13:03
Egy hét kép - 2009.02.24.-03.01. (Metropol)
Szépségdíjas tehenek, palesztin Superman, nyolc éves Oscar-díjas, válság elleni tüntetők: „Igen, képesek vagyunk rá!„. Mi is! - egy hét történelem képekben.
márc. 2
13:03
Végere valami jó! Százhetven új munkahely Tatán (Alternatív Energia)
Egy új termék gyártása és jelenlegi kapacitásai bővítése érdekében 4 milliárd forintos beruházással technológiát fejleszt és gyártócsarnokot épít a Güntner-Tata Kft. A cég ipari hőcserélőket gyárt, jelenleg 962 főt foglalkoztat és 23,1 milliárd forintot ért el a múlt évi nettó árbevétele.
márc. 2
13:03
Vészharangot kongatnak az Unióban? (Kripto Akadémia)
A közel-keleti feszültség növekedésével párhuzamosan egyre magasabbra csapnak az antiszemitizmus hullámai az Európai Unióban - állapítja meg hétfőn közzétett jelentésében az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA). A bécsi székhelyű ügynökség 19 uniós tagországból gyűjtött adatokat, amelyek szerint összefüggés áll fenn a közel-keleti helyzet alakulása és az antiszemitizmus terjedése között.…
márc. 2
13:03
Robbantással fenyegetőzött egy férfi (hirado.hu)
A ceglédberceli férfi azt mondta, hogy felrobbantja az általa bérelt lakást, ha ki kell költöznie onnan
márc. 2
13:04
AIG - 61,7 milliárdos bukta - Minden idők legnagyobb vállalati vesztesége Amerika történetében (ProfitLine)
Az American International Group Inc. rekord mértékű 61.7 milliárd dolláros negyedik negyedéves veszteségről számolt be hétfőn, mely a legnagyobb vállalati veszteség Amerikai történetében. (ProfitLine.hu)
márc. 2
13:04
Merrill Lynch: Vedd a dollárt a forint ellenében! (Portfolio)
A vasárnapi informális EU-csúcs tapasztalatai miatt forinteladás mellett dollár vételét javasolja ügyfeleinek ma reggeli kommentárjában a Bank of America égisze alá tartozó Merrill Lynch devizapiaci...
márc. 2
13:04
30 éves lakáshitelt vett fel a kétszeres olimpiai bajnok! (Pénzcentrum)
Anyagilag igencsak megsínylette a három évvel ezelőtti válást a valaha élt egyik legsikeresebb kosárlabdázó, az amerikai Michael Jordan. Az ex-feleség 168 millió dollártól szabadította meg a kétszeres olimpiai bajnok és hatszoros NBA-bajnok sztárt, aki új barátnőjével 281 ezer dollárért vásárolt egy floridai házat....
márc. 2
13:04
Álomszínház ismét Budapesten (Metropol)
A Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet július 1-jén az amerikai Dream Theater.
márc. 2
13:05
Zöld szám és pályázat az Erőszakmentes és egészségtudatos iskoláért (HírTV)
Már él az az ingyen hívható telefonszám - 06-80-204-976 -, amit diákok, szülők, igazgatók és pedagógusok is hívhatnak, ha problémás helyzetbe kerülnek. A vonal túlsó végén szakemberek várják a hívásokat minden hétköznap 8 és 16 óra között. Ők tanácsot adnak - és amennyiben szükségesnek ítélik, oktatásügyi mediátorok igénybevételét javasolják. Emellett már működik az Oktatáskutató és Fejlesztő…

Keresés