2009. március 13. péntek

márc. 13
7:57
Terrorfenyegetés miatt elmaradt a Killers koncertje (Blikk)
A holland rendőrség őrizetbe vett hét személyt terrorizmus gyanújával, a hat férfi és egy nő robbantásos merényleteket tervezett elkövetni Amszterdamban. Egyiküket állítólag kapcsolat fűzte az öt éve a madridi Atocha pályaudvaron elkövetett pusztító robbantássorozat egyik tetteséhez, aki életét vesztette az elővárosi vonatok ellen végrehajtott, több mint 190 halálos áldozatot követelő…
márc. 13
7:57
Március 15., lovas rendőr, rendőrbot (HírTV)
Tömegoszlató eszközként lovasrendőr-botokat vásárolt nemrégiben az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). A sajtóiroda a Magyar Nemzet kérdésére az ünnepi előkészületek kapcsán egyelőre ennyit árult el.
márc. 13
7:58
Bekerülne az erkölcsi bizonyítványba a foglalkozástól eltiltás (HR Portál)
A jövőben bekerülne az erkölcsi bizonyítványba az is, ha valakit a bíróság jogerős ítéletében eltilt foglalkozása gyakorlásától - erről az igazságügyi tárca büntetőjogi főosztályvezetője beszélt csütörtökön az MTI érdeklődésére, annak kapcsán, hogy elkészült a bűnügyi nyilvántartás szabályozását módosító jogszabálytervezet.
márc. 13
7:59
A kelet-európai devizáknál a jövőben is volatilitással kell számolni (Gondola)
Az elkövetkező hetekben a kelet-európai devizák esetében továbbra is fokozott volatilitással kell számolni - áll a Raiffeisen Capital Management (RCM) régiós elemzésében. Mivel az utóbbi hónapokban...
márc. 13
8:00
Kína teljesíteni akarja a 8%-os bővülést (Privátbankár)
Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök pénteken biztosította a nagyvilágot afelől, hogy teljesítik a 8 százalékos gazdasági növekedésre szóló ígéretet az idén, még ha, mint mondta, "ez nagyon ...
márc. 13
8:01
Hatvan kilométer hosszú olajszennyezés Ausztrália keleti partjainál (Gondola)
Egy szerencsétlenül járt teherhajóból kiömlött olaj szennyezi a Csendes-óceán vizét hatvan kilométer hosszan Ausztrália keleti partvidékén - közölték a helyi környezetvédelmi hatóságok. A...
márc. 13
8:03
"Farkasüvölthetnékű" asszony (Gondola)
Farkasként üvöltözik egy asszony Kínában és képtelen tenni ellene. A 42 esztendős nő már 26 éve szenved "farkasüvölthetnékben", van, hogy az utcán tör rá. Ilyenkor megugrasztja a...
márc. 13
8:06
Segítené a kormány a deviza alapú lakáshitelek átváltását (Infostart)
A deviza alapú, lakáscélú hitelek forinthitelre való átváltását segítő csomagon dolgozik a kormány - értesült a Népszabadság. Az alapelképzelés szerint az átváltás költségein az állam is osztozna, ezt pedig akár az IMF is támogathatná.
márc. 13
8:09
Nem bírta a hajrát a Zenit (Infostart)
Huszti Szabolcs csapata, a címvédő Zenit Szentpétervár 2-0-ra kikapott az Udinese vendégeként a labdarúgó UEFA-kupa nyolcaddöntőjének első meccsén. A magyar válogatott középpályás kezdőként a 62. percig volt a pályán.
márc. 13
8:15
Vastag a nyaka? Szívpanaszai lehetnek! (Infostart)
Minél vastagabb valakinek a nyaka, annál nagyobb az esélye, hogy szívproblémái lesznek - derül ki egy tanulmányból. A kutatók szerint a nyakméret pontosabban jelzi az egészségügyi kockázatot, mint a derékbőség.
márc. 13
8:15
Félszáz kört ment egy nő a német körforgalomban (Gondola)
Legalább félszáz kört tett meg egy körforgalmas kereszteződésben egy nő Németországban, míg végül a rendőrség vezette ki körözéséből. A 62 éves asszonyról kiderült, hogy csak új autóját próbálta...
márc. 13
8:15
Egy este négy helyet fosztott ki Budapesten egy páros (Blikk)
Ugyanaz a két férfi fegyverrel rabolt ki a fővárosban előbb egy VII. kerületi élelmiszerboltot, később ugyanabban a kerületben egy borozót, majd a XIV.
márc. 13
8:15
Angliai vendégmunka: ne menjünk? (HírTV)
A Külügyminisztérium azt tanácsolja a magyar munkavállalóknak, hogy alaposan fontolják meg, akarnak-e munkát vállalni az Egyesült Királyságban - hangsúlyozta Szelestey Lajos külügyi szóvivő. A Külügyminisztérium azért figyelmeztet, mert egyre többen jelentkeznek az angliai magyar képviseleten, akik segítségre szorulnak, mert elvesztették állásukat, vagy a kiutazás után nem találtak maguknak…
márc. 13
8:15
Kóka: a kormányfő jelenlegi javaslata nem támogatható (Alternatív Energia)
A Reformszövetség programja jelenti jelenleg a legjobb megoldást a válság enyhítésére - mondta Kóka János az InfoRádió Aréna című műsorában.
márc. 13
8:15
Nem lehetett visszafogni a japán piacot (ProfitLine)
Jelentős mértékű erősödés volt tapasztalható a japán japán részvénypiacon, mely annak köszönhető, hogy a kormány várhatóan részvényeket kíván vásárolni a piac élénkítése érdekében, emellett a befektetők jó hírként értékelték az amerikai kiskereskedelmi értékesítési adatok vártnál kisebb mérvű csökkenését. (ProfitLine.hu)
márc. 13
8:15
Duzzad az erőtől reggel a forint (Portfolio)
A 295-ös szintről indítja a napot a forint. A tegnap délutáni és kora esti jelentős erősödés jelentős részét meg tudta tartani a fizetőeszköz, ennyire erős szinteken az utóbbi egy hónapban csak...
márc. 13
8:15
Júliustól indul az APEH telefonos ügyintézés! (Pénzcentrum)
Bizonyos egyszerűbb ügyekben júliustól telefonon is eljárhatnak az adózók - az erről szóló rendeletmódosítás tegnap jelent meg a Magyar Közlönyben....
márc. 13
8:17
Kanadában eltéltek egy muzulmánt a terrorizmusellenes törvény alapján (Gondola)
Terrorista összeesküvés miatt tíz és fél év szabadságvesztést szabott ki a bíróság helyi idő szerint csütörtökön Kanadában az észak-amerikai ország egy pakisztáni származású állampolgárára. Ez volt...
márc. 13
8:17
Szörényi Levente új MDF-logót alkotott (HírTV)
Felháborodást vált ki az MDF vezetőinek szakítása a konzervatív eszményekkel. Bokros Lajos emblematizálása a végjátékot jelentheti.
márc. 13
8:18
Már nem hiszünk a megoldási javaslatokban (Privátbankár)
Az ismertetett válságkezelő javaslatokkal kapcsolatban zűrzavar és tanácstalanság van a közvéleményben - áll egy friss közvéleménykutatásban
márc. 13
8:18
Szakítás után is szexel Gesztesi és Liptai (Blikk)
BUDAPEST – A Blikk úgy tudja: noha Liptai Claudia (35) és Gesztesi Károly (45) hivatalosan már szakított, ám továbbra is egymás karjaiban keresik a boldogságot.
márc. 13
8:19
Nevet változtat az Egyesült Államok legmagasabb felhőkarcolója (Gondola)
Nevet változtat a chicagói Sears torony, az Egyesült Államok legmagasabb felhőkarcolója, miután az épület vezetői jelentős bérleti szerződést kötöttek egy brit biztosítótársasággal. A Willis Group...
márc. 13
8:24
Pilótát keresünk, repülési gyakorlat nem szükséges (Infostart)
Ha gyermekkori álma az volt, hogy egyszer pilóta lesz, most valóra válthatja. Egy ázsiai, igen gyorsan fejlődő diszkont légitársaság ugyanis pilótákat keres, ráadásul repülési tapasztalatot sem vár el.
márc. 13
8:27
Átképzés munkalehetőséggel (HR Portál)
Felelősségteljes munkát választottak azok a fiatalok, akiknek fegyveres biztonsági őrré történő kiképzése jövő hétfőn kezdődik meg Miskolcon, a rendészeti szakközépiskolában - mondta tanévnyitó beszédében Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter csütörtökön az intézmény székhelyén.
márc. 13
8:29
BKV-sztrájk a HÉV kiszervezése miatt (HR Portál)
Az úgynevezett kötött pályás szakszervezetek továbbra is fenntartják a sztrájkfenyegetés lehetőségét a HÉV kiszervezése miatt, mivel a BKV-tól megkapott anyagban nincs számítás, hatástanulmány, vagy a dolgozók jövőjét biztosító dokumentum - közölte a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnöke csütörtökön az MTI-vel.
márc. 13
8:31
Sötéten látják a jövőt az európai vállalatok (HR Portál)
Az európai munkáltatók szakmai szövetsége szerint az idén rosszabb lesz az Európai Unió gazdasági teljesítménye, mint amire az Európai Bizottság számít. Ez a vállalati csődök elszaporodásában, és a munkanélküliség emelkedésében fogja elsősorban éreztetni a hatását.
márc. 13
8:33
Az alkalmazottak fele lop... (Piac és Profit)
A volt alkalmazottak 59 százaléka ismerte be, hogy bizalmas céginformációkat lopott el, például a vevők kapcsolati listáját - áll a Symantec és a Ponemon Institute jelentésében. A tanulmány a munkahelyüket 2008-ban elvesztő vagy kilépő alkalmazottak körében végzett felmérés eredményein alapul. Az is kitűnik belőle, hogy ha a válaszadók munkahelye jobb szabályokat és módszereket vezetett volna be…
márc. 13
8:33
Milliós részesedést kapnak Volkswagen-dolgozók (HR Portál)
Miközben a világ néhány nagy autógyára állami segélyért esedezik, a német Volkswagen hat németországi üzemében 4100 eurós nyereségrészesedést kapnak a dolgozók a cég jó tavalyi eredménye nyomán, 10,8 százalékkal többet a 2007-es eredményből tavaly fizetett 3700 eurónál.
márc. 13
8:33
Luxus lesz a koporsós temetés (HírTV)
A romló gazdasági helyzet miatt változtak a temetkezési szokások is. A hagyományos, azonban drágább koporsós temetés helyett egyre többen döntenek úgy, hogy elhamvasztják szeretteiket.
márc. 13
8:33
Négy rablást követett el egy éjszaka két fegyveres Budapesten (Gondola)
Egy élelmiszerboltot rabolt ki a VII. kerületi Klazuál téren feltehetően ugyanaz a két férfi, aki az éjszaka a főváros több pontján is rabolt - közölte Papp Judit, a Budapesti...
márc. 13
8:33
Konferencia az 50 feletti fogyasztókról (Kreatív Online)
A Magyar Fogyasztó Platform (MFP) április 8-án megrendezendő konferenciája betekintést nyújt az érdeklődőknek a 3,5 milliós „kisebbség”- vagyis az 50 év felettiek - fogyasztási szokásaiba.
márc. 13
8:33
Négyszer raboltak egy éjszaka alatt! (Blikk)
márc. 13
8:33
Éledező optimizmus Japánban a lassuló infláció hatására (ProfitLine)
Japánban a februári hónap folyamán már másodjára emelkedett fogyasztói hangulat, a lassuló infláció miatt lassabban csökkenő bérek következtében. (ProfitLine.hu)
márc. 13
8:33
Gázár- és távhőmatek: hogyan változik a támogatás! (Pénzcentrum)
Változik a gázár- és távhőtámogatás, a változások csütörtöki hatállyal életbe is léptek. A módosítás lényege, hogy a földgáz árának esetleges csökkenésével egyidejűleg az egységnyi elfogyasztott energiához nyújtott fajlagos támogatási mértékek is ugyanennyivel csökkennek. Az intézkedés miatt a távhő esetében az úgynevezett nagyfogyasztói gázár csökkenésének felével mérséklődik a támogatás…
márc. 13
8:33
Nem kell rettegniük a devizahiteleseknek! - Megoldáson dolgozik a kormány (Portfolio)
A deviza alapú, lakáscélú hitelek forinthitelre való átváltását segítő csomagon dolgozik a kormány - értesült a Népszabadság. Az alapelképzelés szerint az átváltás költségein az állam is osztozna,...
márc. 13
8:35
Ő rohangált pucéran a belvárosban (Blikk)
Az Andrássy úton álldogált meztelenül ez a férfi
márc. 13
8:35
Begyújtotta a rakétákat Amerika (Portfolio)
A nyitás óta tartó fokozatos emelkedés napvégére 3-4%-os pluszokat eredményezett az amerikai tőzsdéken, a Dow ezzel újra a pszichológiailag fontos 7,000 pontos szint felett tudott zárni. A hangulatot...
márc. 13
8:37
Újabb félmillió darab saját részvényt vett az OTP (Portfolio)
Az OTP a 2008. május 30-i közleményében bejelentett program keretében 2009. március 12-én 549,942 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 1,504 forint/darab átlagáron az OTP Bank, mint befektetési...
márc. 13
8:39
Ázsia is pluszban, 5%-ot száguldott a Nikkei (Portfolio)
Az amerikai piacokon tegnap kialakult pozitív hangulat hatására az ázsiai indexek is felfelé vették az irányt a ma reggeli kereskedés során, a Nikkei 5.2%-kal, a hongkongi Hang Seng 4%-kal száguldott...
márc. 13
8:42
"Meg kell állítani a nemzeti vagyon maradékának kiárusítását" (Infostart)
Az első modern konzervatív világnézetnek nevezte az ökológiai szemléletet új könyvének bemutatóján Lányi András, az Élőlánc Magyarországért Mozgalom vezetője. A Porcelán az elefántboltban szerzője szerint elsődleges feladatunk megakadályozni, hogy a kormány kiárusítsa a nemzeti vagyon maradékát.
márc. 13
8:51
Dupla rablás, gázpisztolyos arcon lövés Budapesten (HírTV)
Újabb rablás történt csütörtökön késő este Budapesten. A támadók ezúttal egy XIV. kerületi sörözőre csaptak le. Pénzt nem vittek el, a helyiségben tartózkodóktól mobiltelefonjaikat követelték, majd távoztak. Az eset kísértetiesen hasonlít a Wesselényi utcában egy órával korábban történt támadásra – nyilatkozta Pap Judit, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
márc. 13
8:51
Képviselő lenne a szexi modell (Blikk)
márc. 13
8:51
Közel 600 ezer darab saját részvény vásárlás az OTP-től (ProfitLine)
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint a 2008. május 30–i közleményében bejelentett program keretében 2009. március 12-én 549.942 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 1.504,-forint/darab átlagáron az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
márc. 13
8:51
300 km új gyorsforgalmi út 2 év alatt: beindult az ígérgetés (Portfolio)
Több mint ezer kilométer hosszúságú utat építenek és korszerűsítenek az országban az idén és jövőre - közölte Molnár Csaba Nyírbogdányban, ahol aláírta a 4-es számú főút megyei szakaszának további, 3...
márc. 13
8:51
Felszámolhatják a józsefvárosi piacot! (Pénzcentrum)
A néhány éven belül Budapesten megépülő legnagyobb kínai vállalatok európai bemutatóközpontja hozzájárulhat az illegális kereskedelem, így a józsefvárosi piac felszámolásához is....
márc. 13
8:53
Magáncsőd védheti az adósokat (Blikk)
márc. 13
8:53
Programozott kereskedéssel kaszálna a Dialóg (Portfolio)
Az emberi tényezőt mellőző, számítógépes modellekre épülő befektetési stratégiát követ a Dialóg új alapja, amely a devizapiacon igyekszik kihasználni a nagy volatilitás jelentette lehetőségeket. ...
márc. 13
8:54
GM-Opel: világválság a kezdet és a vég? (Privátbankár)
Az Opelt a General Motors még az 1929-es világválság idején mentette meg azzal, hogy megvásárolta. De mi lesz most: elengedik-e a német leány kezét?
márc. 13
8:55
A magyarok többsége szerint a Fidesznek van válságkezelő programja (Portfolio)
Egyre inkább aggasztja a magyarokat a világgazdasági válság, a Medián felmérése szerint a válaszadók háromnegyede már ezt tartja a legnagyobb gondnak. A magyarok fele véli úgy, hogy a Fidesznek van...
márc. 13
8:57
Feltámadunk? Fel, támadunk! - Technikai elemzés (Portfolio)
A már megszokott forgatókönyv alapján a magyar tőzsde fejest ugrott a mélybe, míg a vezető indexek ismét emelkedéssel zártak. Mentségünkre szól, hogy az újabb fekete bárány szerep kialakulásában , a...

Keresés