A Nemzetközi Űrállomás (ISS) legénysége csütörtökön átszállt a mentőűrhajóként is felhasználható Szojuz űrhajóba - jelentette a NASA. Az amerikai űrkutatási hivatal arról számolt be, hogy erre...
Három éves börtönbüntetésre ítélték azt az iraki újságírót, aki tavaly decemberben egy sajtótájékoztatón Bush elnökhöz vágta cipőjét. Muntazer al-Zaidi ártatlannak vallotta magát a büntetőperben. Mint mondta, a legtöbb iraki így tett volna.
Beismerte bűnösségét az 50 milliárd dolláros csalássorozatban Bernard Madoff. Az egykori befektetési guru mind a 11 vádpontban bűnösnek vallotta magát.
Külföldiként most nagyon nehéz munkát kapni Nagy-Britanniában a gazdasági válság miatt - erre figyelmezteti az Angliába készülőket a magyar Külügyminisztérium. A tárca helyzetértékelésével az InfoRádiónak nyilatkozó munkaerő-közvetítők is egyetértenek. Nagy-Britanniában a hivatalos prognózis szerint idén egymillióval nő az állástalanok száma, ezért a britek most már azokat a kisegítő munkákat is…
A kormány segítő csomaggal szándékozik hozzájárulni ahhoz, hogy a Dunaferr fenn tudja tartani azt a sikeres tevékenységet, melyet a megelőző években, az egész ágazatot sújtó piaci nehézségek...
A kormány segítő csomaggal szándékozik hozzájárulni ahhoz, hogy a Dunaferr fenn tudja tartani azt a sikeres tevékenységet, melyet a megelőző években, az egész ágazatot sújtó piaci nehézségek közepette kialakított - jelentette be Kiss Péter csütörtökön Dunaújvárosban.
- A jobbközép lengyel kormánypárt és baloldali ellenzéke csütörtökön nyilvánosságra hozta az állami televízió (TVP) reformjára vonatkozó új törvényjavaslatot, amely lehetővé tenné a neonáci múltja miatt támadott tévéelnök elmozdítását.
Az Európai Beruházási Bank (EIB) 3 milliárd eurós hitelt hagyott jóvá a vergődő európai autóipar számára, főként azzal a céllal, hogy a pénzt környezetbarát, üzemanyag takarékos gépjárművek...
Több kormányzati épületet elfoglaltak csütörtökön a madagaszkári ellenzék hívei. A magát egy "átmeneti kormány" vezetőjének kikiáltó Andry Rajoelina hívei zendülő katonák kíséretében...
Mintegy 650 milliárd forintot fordít az agrártárca az ágazat műszaki-technikai fejlesztésére - ismertette Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter csütörtökön egy szakmai megbeszélésen Kunszentmártonban
Románia támogatja, hogy Szerbia is csatlakozzon az Európai Unióhoz - jelentette ki csütörtökön Cristian Diaconescu román külügyminiszter, miután szerb kollégájával, Vuk Jeremiccsel találkozott Bukarestben.
Változik a gáz- és távhőtámogatás március 12-én, a módosítás következtében azonban a támogatott fogyasztók által fizetendő számla végösszege gázár-csökkenés esetén nem változik
A bizonytalan választók és az MSZP-szimpatizánsok köréből tud szavazatokat szerezni az MDF azzal, hogy Bokros Lajost jelölte a párt listavezetőjének az európai parlamenti választásokon. A Medián hétfőn készített felméréséből az derül ki, hogy a válaszadók 14 százaléka tudná elképzelni, hogy egy Bokros Lajos vezette listára szavaz.
Több mint félmillió eurós kártérítés megfizetésére ítélte Oroszországot csütörtökön az Emberi Jogok Európai Bírósága Csecsenföldön elkövetett bűntettek miatt.
Az amerikai látogatáson tartózkodó magyar honvédelmi miniszter kifogásolta, hogy Barack Obama elnök korábban a magyar és az ukrán gazdasági problémák begyűrűzésére figyelmeztette a legfejlettebb országokat. Erről Szekeres Imre a washingtoni Sajtóklubban számolt be magyar idő szerint csütörtökre virradóan, miután találkozott James Jones nemzetbiztonsági főtanácsadóval.
Ne mérlegelje Laborc Sándor NBH-igazgató és Szilvásy György alkalmasságának kérdését Gyurcsány Ferenc, hanem döntsön - biztatta Gyulyás József, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának SZDSZ-es tagja a miniszterelnököt az UD Zrt.-vel kapcsolatos legújabb hírek miatt. Kedden az Index írta meg, hogy a titokminiszter nem mondott igazat, a Nemzetbiztonsági Hivatal ugyanis nem tett feljelentést a…
Kipakolták egy XIII. kerületi apartmanszálló bútorzatát a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének munkásai, szerintük ugyanis a vállalkozást üzemeltető cég 40 millióval tartozik a bútorgyártónak. A szálloda ügyvezetője viszont azt állítja, a beszállító megszegte a szerződést, ezért nem fizették ki. A hasonló akcióiról elhíresült Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége azt tervezi, hogy a jövőben…
A csokoládéra kivetett adó segítségével küzdene egy skót orvos a kövérség és az abból eredő egészségügyi problémák ellen. David Walker lanarkshire-i háziorvos szerint a csokoládénak nagy szerepe...
Az ingatlanpiaci folyamatok töretlen gyengülése, valamint a részvénypiacok zuhanása nyomán az amerikai háztartások vagyona 18%-kal, 51,500 milliárd dollárra csökkent 2008 végén, ezzel az elmúlt 5...
Egy teherautó rakterében működő szeszgyárra bukkantak a vámosok egy keddi akció során a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyhalászon - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Jánvári Regina, a VPOP Észak-alföldi Regionális Nyomozó Hivatalának sajtóreferense.
Több mint félmillió eurós kártérítés megfizetésére ítélte Oroszországot csütörtökön az Emberi Jogok Európai Bírósága Csecsenföldön elkövetett bűntettek miatt. A bíróság döntése értelmében...
Felháborítónak tartják a Pest megyei települések, hogy megszűnik a HírTv adása, ezért tüntetést szerveznek március 16-án, hétfőn este 18 órától a FiberNet gödöllői irodája elé - mondta el az MNO-nak Mavrák Krisztina. A Fidesz 4. számú választókerületének politikai munkatársa úgy fogalmazott: sejtésük szerint "elindult a ballib nemtelen kampánya".
Románia támogatja, hogy Szerbia is csatlakozzon az Európai Unióhoz - jelentette ki csütörtökön Cristian Diaconescu román külügyminiszter, miután szerb kollégájával, Vuk Jeremiccsel találkozott...
Bukarest/Csíkszereda, 2009. március 12., csütörtök (MTI) - A március 15-i nyergestetői ünnepi megemlékezésen felavatják a Sólyom László által állíttatott kopjafát, az eseményre a szervezők várják a magyar köztársasági elnököt, számítanak jelenlétére a csíkszeredai megemlékezéseken is - hangzott el a csütörtökön Csíkszeredában tartott sajtótájékoztatón.
Megerősítette a brit Konzervatív Párt azt az évek óta hangoztatott szándékát, hogy kilép az Európai Parlament jobbközép pártjai alkotta Európai Néppártból (EPP).
Mintegy 2,4 milliárd euró uniós forrást vált át év közben forintra a jegybank a bankközi devizapiacon. A bejelentés hírére a forint-euró árfolyam a 297-es szintre ment vissza. A forint február vége óta nem volt ilyen erős a közös európai fizetőeszközzel szemben.
Az MDF-es Hock Zoltán lemondott elnökségi tagságáról, képviselőtársa, Pettkó András pedig kilépett a párt EP-választási kampánystábjából. Mindeközben szakad a Fórum Pest megyei frakciója is. A lemondott politikus az InfoRádiónak azt mondta: Bokros Lajos nem illik az MDF-be.
Az gázpiaci bizonytalanságoknak ingatlanpiaci hatásai is lehet, véli a Leier közleményében: Várhatóan jobb minőségű lakások épülnek majd, az építkezők jobban figyelnek a hőszigetelésre, az ajtók ablakok minőségére Ugyanakkor több figyelem övezi majd az energitakarékos megoldásokat is, amelyekkel tízezreket spórolhatunk a gáz-és villanyszámlánkon.
Együtt vizsgálja a rendőrség a napokban nyilvánosságra került rövid videót egy fiatal fiú megveréséről és egy újabb hasonló felvételt. Azért egyesítették a két ügyet, mert az „elkövetői kör részben azonos”, azaz ugyanazok a fiatalok is látszódnak rajta.
A világ jegesmedve-populációjának közel kétharmada tűnhet el a következő 50 évben a globális felmelegedés következményeként - kongatta meg a vészharangot csütörtökön a Természetvédelmi Világalap (WWF). A kérdésben leginkább érintett 5 terület - az Egyesült Államok, Kanada, Oroszország, Norvégia és Grönland - képviselői jövő héten a norvégiai Tromso városában tárgyalnak a medvék megmentéséhez…
A részvénypiacok emelkedésével párhuzamosan az olajár is megpattant, a tegnapi zakó után ma 8.5%-os pluszban, 45.94 dolláron tartózkodik az áprilisi határidős WTI. Az emelkedést az OPEC újabb...
Egyre nagyobb vitát kavar Franciaországban, hogy a Nicolas Sarkozy által nemrég kinevezett sokféleség és esélyegyenlőségi biztos etnikai alapú statisztikákat akar készíttetni, hogy azzal harcoljon a hátrányos megkülönböztetés ellen.
Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter hivatalában fogadta csütörtökön Michael Zimmermann osztrák nagykövetet, hogy közös környezetvédelmi és vízügyi kérdésekről tárgyaljanak.
A március 15-i nyergestetői ünnepi megemlékezésen felavatják a Sólyom László által állíttatott kopjafát, az eseményre a szervezők várják a magyar köztársasági elnököt, számítanak jelenlétére a...
A miniszterelnökhöz írt levelében a távfűtés jelenlegi támogatási rendszerének fenntartását, a tervezett áfa-emelés elutasítását szorgalmazza Hagyó Miklós - tudta meg az MTI városházi forrásokból csütörtökön.
Kormányilletékesek és egy szemtanú szerint pilóta nélküli amerikai repülőgépről kilőtt rakéták legalább hét embert megöltek Pakisztán északnyugati részében.
A nyitás óta tartó fokozatos emelkedés napvégére 3-4%-os pluszokat eredményezett az amerikai tőzsdéken, a Dow ezzel újra a pszichológiailag fontos 7,000 pontos szint felett tudott zárni. A hangulatot...
Kormányilletékesek és egy szemtanú szerint pilóta nélküli amerikai repülőgépről kilőtt rakéták legalább hét embert megöltek Pakisztán északnyugati részében. A Kurram törzsi terület térségében...
Veres János az MTI-nek csütörtökön egy salgótarjáni lakossági fórumot követően elmondta, hogy az orosz féllel megállapodtak a közgyűlésről. Ennél többet azonban nem kívánt közölni.
Kész a megállapodás a Malév jövő szerdai közgyűlésére, de a részletekről még nem lehet tudni semmit. Veres János az MTI-nek csütörtökön egy salgótarjáni lakossági fórumot követően elmondta, hogy...
Segítőcsomagot ajánl fel a kormány a Dunaferrnek. Ennek részeként kormánygaranciát kap hitelfelvételhez - jelentette be Kiss Péter kancelláriaminiszter csütörtökön Dunaújvárosban.
Olyan töltőt fejlesztettek ki amerikai kutatók, amellyel mindössze tíz másodperc alatt fel lehet tölteni egy mobiltelefont. A felfedezésnek köszönhetően az elektromos autók is nagyobb sebességre lehetnek képesek.
Sok százan vettek részt a Szegedet romba döntő 1879-es nagyárvíz százharmincadik évfordulóján rendezett fáklyás felvonuláson és megemlékezésen csütörtök este a Tisza-parti városban.
Idén számos országban recesszió lesz, de a legtöbb közgazdász fokozatos fellendülésre számít jövőre, mondta az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Jean-Claude Trichet. Kijelentette: nem tartanak egyetlen ország fizetésképtelenségétől sem Európa keleti felében.
Egy 18 éves magyar lány holttestét találták meg az olasz hatóságok még kedden az egyik autópályán Velence közelében, a hozzátartozókat már értesítették a tragédiáról – tájékoztatott csütörtökön a milánói konzul.
A londoni Buckingham-palota az Egyesült Királyság legkevésbé környezetbarát épülete, második helyen a környezetvédelmi és mezőgazdasági minisztérium áll. Az Ian Lucas cég szakértői csoportja, amely infravörös technológiával vizsgálta az épület energiahasznosítását, nulla pontot adott a palota energiahatékonyságára - tájékoztatott a Daily Telegraph című napilap.