Drogbáró is szerepel az amerikai Forbes magazin listáján, amely a világ leggazdagabb embereiből áll. Az illető Mexikó "legkörözöttebb" embere, Joaquin "Tökmag" Guzmán. A 155...
Néhány év elteltével ismét Budapestre látogat az afrikai kontinens örökifjú együttese - az Orchestra Baobab. A csaknem negyven éve alakult, másodvirágzását élő szenegáli zenekar dalaiban az afro-kubai ritmusokat ötvözi portugál kreol dallamokkal, és mindezt még megfűszerezi hamisítatlan kongói rumbával. Az együttes a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, március 21-én ad koncertet a Millenáris…
A magyar politika vízválasztója ma, hogy kik azok, akik szembenéznek a válsággal és kik azok, akik gyávák vagy intellektuálisan üresfejűek és kikerülik a válaszadást - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán Tatabányán közel 400 fős hallgatóság előtt.
Ezen a héten a második elítéltet végezték ki helyi idő szerint szerda este Texasban, abban az amerikai államban, amely vezeti a halálos büntetések kiszabásának és végrehajtásának listáját. A 38 éves Louis Salazar halálát 6 óra 20 perckor állapították meg, kilenc perccel azután, hogy méreginjekciót adtak be neki a Huntsville börtönben - közölte a texasi büntetés-végrehajtási intézet.
Tavaly október óta szinte folyamatosan gyengül a forint, emiatt egyre több hiteles került nehéz helyzetbe. De nemcsak futamidő meghosszabbítással lehet csökkenteni a gyenge forint miatt megemelkedett törlesztőrészletet - mondta az Otthon Centrum hitelezési központjának vezetője. Bánfalvi László hozzátette: időlegesen fizetési halasztást, tőkemoratóriumot és kamatkedvezményt is kérhetnek a…
Csökkentené az alapvető élelmiszerek áfáját és a benzin jövedéki adóját a Fidesz - jelentette be Szijjártó Péter szóvivő. A Fidesz törvénymódosító javaslatot nyújt be, amelyben kezdeményezi, hogy...
Azoknál a kamaszoknál, akiknek a vérében kevés a D-vitamin, sokkal könnyebben alakul ki szívbetegség, cukorbaj és magas vérnyomás, állapították meg amerikai kutatók.
Kábítószerbáró is szerepel az amerikai Forbes magazin listáján, amely a világ leggazdagabb embereiből áll. Az illető Mexikó leginkább körözött embere, Joaquin „Tökmag” Guzmán, akit a 701.
Horvátország és Albánia is a NATO teljes jogú tagjává válik áprilisban - mondta a NATO-főtitkár csütörtökön Budapesten, a Tíz év NATO: tíz év biztonság című konferencián. Jaap de Hoop Scheffer szerint a szervezet előtt álló egyik legnagyobb kihívás Afganisztán, a helyzet megoldásáért szorosabb együttműködésre van szükség Pakisztánnal is.
A holland Aegon biztosítócsoport által közzétett negyedik negyedéves jelentésében 1,2 milliárd eurós veszteséget jelentett az egy évvel ezelőtti 762 millió eurós nyeresége után, a veszteségek elsősorban befektetéseinek a globális válságból adódó értékleírásaiból adódtak. (ProfitLine.hu)
Egy frissen publikált ENSZ tanulmány szerint 2050-re a jelenleg listavezető Németországot megelőzve Nagy-Britannia lehet a kontinens legnépesebb országa. A kedvezőtlen demográfiai mutatók alapján a németek lélekszáma 82 millióról 70 millióra csökkenhet, míg a britek az intenzív bevándorlásnak köszönhetően 72,4 millió főre duzzadhatnak....
Az MDF szerdai, viharos elnökségi ülésén 7:2 arányban arról döntött a testület, hogy a párt csak az európai parlamenti (EP) választások után tartsa meg országos választmányi ülését. Pettkó András és Hock Zoltán azonban ezzel ellentétben azt szerette volna elérni, hogy már a választások előtt sor kerüljön erre.
A gazdasági válság miatt kevesebb a milliárdos a világon - derül ki a Forbes összeállításából. A Forbes listáját újra a Microsoft-alapító Bill Gates vezeti, 40 milliárd dolláros vagyonával. A második leggazdagabb ember Warren Buffett amerikai befektető, a harmadik pedig Latin-Amerika legsikeresebb vállalkozója, Carlos Slim Helu.
A Forsense 1000 főt kérdezett meg arról, hogy hogyan látják az elmúlt egy év magyar gazdaságát és saját anyagi helyzetük alakulását, illetve mit várnak a 2009-es évtől. A közvélemény-kutatásból kiderül, hogy az ország közeljövőjével kapcsolatosan sokkal többen várnak romlást, mint javulást. Kirajzolódik az is, hogy a Fidesz-szavazók egyéni jövőképe sokkal borúsabb, mint az MSZP-t választóké....
Iskolabezárással fenyegetve, a szülők megtévesztésével próbálják átíratni a diákokat másik intézményekbe az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány munkatársai Győrben - állítja a város alpolgármestere. A roma jogvédő szervezet szerint a Kossuth Lajos iskola szegregált, ahová a törvényileg megengedettnél több cigány tanuló jár. Ezért az alapítvány feljelentette a fenntartó…
Mintegy 3-4 ezer közép-európai gazdálkodó – köztük több magyar gazda – kezdte meg csütörtökön délelőtt Prágában a cseh mezőgazdasági minisztérium előtt tiltakozását, egyenlő bánásmódot követelve a régi és új tagországok gazdálkodói között. A demonstráción elsősorban közép-európai gazdálkodók, csehek, szlovákok, lengyelek, szlovénok, magyarok, litvánok vesznek részt, de képviseltetik magukat az…
Másodfokúra növelte az árvízvédelmi készültséget Szeghalomnál, a Berettyó torkolatánál csütörtökön a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Tikövizig) - közölte az MTI-vel Bara Sándor védelemvezető.
A nap folyamán folytatódik a forint mélyrepülése, a reggeli trendet folytatva csütörtök délelőtt fokozatosan tovább gyengült a forint, délben 309 forint volt az euró árfolyama a negyed tízkor jegyzett 303,71 forint és a szerda délutáni 299,50 forint után. (ProfitLine.hu)
Az elmúlt napok szárnyalását követően mérsékelt korrekció mutatkozik a nyugat-európai tőzsdéken, a német DAX 1.8, a francia CAC-40 2.1, az angol FTSE 100 pedig 0.9%-os mínuszban tartózkodik. A...
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv támogatásával közel 5,2 milliárd forintból valósulhat meg a bezárt települési szilárdhulladék-lerakók rekultivációja a Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás működési területén....
"Eleget ettél, tettél, vettél, eleget mertél, nem lep meg./ Eleget kaptál, loptál, csaltál, eleget mondtad nem hat meg./ Eleget áztam, fáztam, vártam, eleget bújtál, most vagy meg. / Eleget nyertél, eleget, vittél, eleget, eleget, most mondd meg./ Hol a lé, hol a lé!?". Mohai Tamás zeneszerző, Háború együttesének Hol a lé? című dalszövege örökké aktuális. A Képes Újság csütörtökön írásában a…
Havi alapon, szezonálisan kiigazítva 7.5%-kal zuhant a német ipari termelés januárban, szemben a 3.0%-os piaci konszenzussal, illetve az 5%-os legpesszimistább előrejelzéssel - közölte a német...
BUDAPEST — Íme az évtized tévés átigazolása! Egy éven át várt önálló műsorra a csatorna nagyágyúja, aki tegnap végül azzal zárta a hónapok óta folyó tárgyalássorozatot, hogy 10 év után inkább elköszön tőlük.
Egy tévédíjbeszedő cég a minap egy 450 éve halott embert szólított fel díjhátraléka rendezésére. Tavaly a bő két évszázada halott Schillernek írtak levelet.
Az Orlando Magic csapata bejutott az észak-amerikai profi kosárlabda liga (NBA) rájátszásába, miután a 128. játéknapon könnyedén győzött 107-79-re a Chicago Bulls ellen. A Detroit Pistons - New York Knicks találkozó már több izgalmat hozott, hiszen ez az összecsapás csak hosszabbítás után dőlt el.
Miniszterelnöküket tartják a legunalmasabb szónoknak a britek, de a legrosszabb beszélők sorában rögtön utána következik David Beckham – derült ki egy brit felmérésből. Gordon Brownnak intellektuális stílusát vetik a szemére, a focistának cockney (londoni) akcentusát.
Üdvözlendő újítások kerültek be a médiatörvény-tervezet harmadik változatába, ennek ellenére még mindig tartalmaz a szabályozás alapkérdéseire adott hibás, néhol alkotmányosan is kifogásolandó válaszokat - írja a médiahatóság honlapján is közzétett véleményében Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke.
A német ipari termelés januárban a várakozásoknál jóval nagyobb mértékben, 7 és fél százalékkal zuhant, a globális recesszió miatt visszaeső bel- és külföldi kereslet következtében. (ProfitLine.hu)
Az amerikai határidős indexek csökkenésével párhuzamosan Európa és a régió is lefelé tart, a befektetők elérkezettnek látták az időt a profitrealizálásra. Nálunk sajnos nincs mit visszaadni, ennek...
Kedvezően bírálták el a Berwin Ruhagyár Zrt. vásárosnaményi gyárának pályázatát,így 411 millió forintos keret nyílt meg a cég illetve az ott dolgozók munkahelyének megmentéséhez....
Az idén negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Európai Független Film Fesztiválon egy magyar alkotás, a Zuhanórepülés mellett több mint 100 film száll nyeregbe, hogy elnyerje a kritikusok és az érdeklődők elismerését.
A cannes-i MIPIM-en Budapest reprezentációja idén először a Budapest Business Region ingatlanpiaci klaszter keretében a főváros, az állam, és a fejlesztők széleskörű összefogásával valósult meg a...
A Forsense közvélemény-kutatásából kiderül, hogy az ország közeljövőjével kapcsolatosan sokkal többen várnak romlást, mint javulást. Kirajzolódik az is, hogy a Fidesz-szavazók egyéni jövőképe sokkal borúsabb, mint az MSZP-t választóké
Vissza kellett lépnie a nevezéstől a Kid's Choice Awardsra (KCA) jelölt Chris Brownnak. Az R&B-énekes részvétele ellen petícióval tiltakoztak több ezren, mert brutálisan bántalmazta barátnőjét, Rihannát pár hete.
Olvasónk, Lenner András küldött képriportot különleges jégcsapokról. Képeit megtekintheti galériánkban. Legyen Ön is a hírTV online csapatának része! Küldjön saját készítésű, máshol még nem publikált fotókat a honlapunk profiljába vágó eseményekről, történésekről!
Berlinben csütörtökön francia-német csúcstalálkozót tartanak. A két ország közti kapcsolat elmélyítése érdekében még az ezredforduló előtt elhatározták, hogy évente két alkalommal a francia és a német kormány együttes ülésen vitatja meg a legégetőbb kérdéseket. A mostani találkozón Sarkozy és Merkel elnököl.
A Horváth és Társai DLA Piper nemzetközi ügyvédi iroda adó- és energiajogi specialistákkal erősítette tovább csapatát. Az irodához újonnan csatlakozó munkatársaknak komoly szakmai előrelépést biztosít a DLA Piper kiterjedt hazai és nemzetközi vállalati ügyfélköre - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Bár Bill Gates is elveszítette vagyona közel harmadát, a Microsoft alapítója a világ leggazdagabb embere a Forbes magazin listája szerint. A lap kiemeli: a milliárdosok száma egy év alatt 1125-ről 793-re csökkent, és valahogy eltűnt 1400 milliárd dollár.
Mélyen elszomorító az egyházon belüli ellenségeskedés, amit a Williamson-ügy szított - írta XVI. Benedek pápa csütörtökön megjelent levelében, amelyben a holokauszttagadó püspök és társai...
Egy német tévédíjbeszedő Adam Ries 450 éve halott matematikusnak küldött felszólítást, hogy fizesse ki díjhátralékát. Tavaly Friedrich Schillernél is próbálkoztak.
Mélyen elszomorító az egyházon belüli ellenségeskedés, amit a Williamson-ügy szított - írta XVI. Benedek pápa csütörtökön megjelent levelében, amelyben a holokauszttagadó püspök és társai kiközösítésének visszavonása miatt kirobbant botrányt elemzi, és elismeri: a Vatikán komoly hibákat vétett.
Csökkentené az alapvető élelmiszerek áfáját és a benzin jövedéki adóját a Fidesz - jelentette be Szijjártó Péter szóvivő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.