Máris munkahelyeket teremt Amerikában Barack Obama elnök 787 milliárd dolláros ösztönző csomagja; építkezések és infrastrukturális beruházások, kormányzati és szociális programok kezdődtek országszerte - tudósított a CBS televízió vasárnap.
A 333-as szavazókörzetben az összes választó Kimre adta voksát, és ezzel ismét kifejezésre juttatta "megingathatatlan elszántságát, hogy kész az államfő önfeláldozó védelmére"
Miközben a teljes távközlési piac a GDP 3 százalékos visszaeséséhez képest 1-1.5 százalékponttal kevésbé csökken az idén, a mobil szegmens még ennél is kisebb mértékben, mindössze 0-1 százalékponttal...
Több eszközzel egyszerre próbálja a forint stabilitását megteremteni a Magyar Nemzeti Bank - jelentette ki a jegybank elnöke az MR1-Kossuth Rádiónak adott interjújában.
Rágalmazásért és becsületsértésért feljelentést tett a rendőrségen, T. Helga, akiről az egyik román sportnapilap azt állította, hogy miatt tört ki a tragédiába torkolló botrány a Patrióta bárban. A 29 éves nő a Borsnak elmondta: a bűncselekmény éjszakáján nem is találkozott Marian Cozmával.
A legújabb felmérések szerint a klimaxos nők 80 százaléka vágyik továbbra is aktív szexuális életre, de szégyellenek orvoshoz fordulni ilyen jellegű problémáikkal.
Óriási végkiárusítással fejezte be 60 éves működését az egyik legnagyobb amerikai elektronikai áruházlánc, amelynek üzletei vasárnap tartottak nyitva utoljára. A Circuit City korábban az Egyesült Álla...
Tovább közeledtek az álláspontok a 2009-es bérfejlesztés ügyében a BKV menedzsmentje és a szakszervezetek között a múlt pénteki bértárgyaláson - tájékoztatták az érdekképviseleti vezetők az MTI-t. A BKV szeretné felgyorsítani a tárgyalási folyamatot.
Gyurcsány Ferenc szerint a Reformszövetség és a munkáltatók által javasoltaknál is határozottabb és mélyebb szerkezeti átalakításra van szükség, s az állam kiadásainak alapos elemzése után jelentős kiadáscsökkentést kell meglépni.
Az egykor ópiumtermesztésből élő földművesek kifizetődő lehetőséget találtak a haltenyésztésben a hatóságok erőfeszítéseinek köszönhetően. Nangahár tartomány kormányzója Gul Aga Serzai pénzügyi támogatást kínál azok számára, akik a máktermesztés helyett olyan törvényes munkára szánják rá magukat, mint a búzatermesztés vagy a haltenyésztés.
Ma ismét megpróbál főbírót jelölni az Országgyűlés. Havasiné Orbán Mária megválasztásáról már másodjára szavaznak, Sólyom László köztársasági elnök ugyanis az első elutasítás után ismét őt jelölte a Legfelsőbb Bíróság élére.
Emelkedett a kőolaj ára hétfőn az ázsiai kereskedés során, miután a befektetők a március 15-én esedékes OPEC ülésezéstől újabb kitermelési kvótacsökkentést várnak. (ProfitLine.hu)
A Colas Építő Zrt. nyerte el a Rákospalotai határút 2,2 kilométeres szakaszának építésére kiírt közbeszerzési pályázatot, a cég 818,14 millió forintért vállalta a beruházást - írja a Napi Gazdaság. ...
A péntek késő délutáni 313-314-es euróval szembeni forintárfolyam a vasárnapi magyar jegybanki közleményt követően már hétfő hajnalban 310 alá süllyedt és reggel 8 órakor, az egyelőre még illikvid bankközi piacon már "csak" 308 forintot kellett adni a közös európai fizetőeszközért....
Együttműködési megállapodást kötött a szegedi szakképzési rendszer fejlesztése érdekében az önkormányzat és a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (CSMKIK) pénteken.
Svájcban közel három éve nem látott szintre emelkedett a munkanélküliség februárban, miután a recesszió egyre inkább érezteti hatását az ország munkaerőpiacán. (ProfitLine.hu)
Az újlakáspiaci értékesítések jelentős visszaesése kihozta a fejlesztőkből a kreatívot. Most már nem az ingyen konyhabútor, hanem kedvező kamatozású hitel lehet a lakásértékesítés egyik legfontosabb...
A 2006-os tulajdonosváltást követő három korábbi sikeres földgáz-aukció után az E.ON Földgáz Trade Zrt., az E.ON Ruhrgas International AG 100%-os leányvállalata, pénteken megtartotta negyedik...
A nagyobb intézményi befektetők körében keresett lehet a jövőben a japán részvénypiac, hiszen már az értékeltségi szintek itt is igen attraktívak, és hosszú távú befektetésként hozzájárulhatnak a...
A hétvégi lakásvásár nem okozott meglepetéseket senki számára. Mint mindig, most is a lakáspiac aktuális állapotát kiválóan jelző indikátorként működött, és hűen visszatükrözte a magyar lakáspiacon...
A katolikus egyház tájékoztatta a világ internetes címeinek nyilvántartóját, az ICANN-t, hogy nem támogatja a vallásra utaló tartománynevek - mint például az .islam, .catholic - bevezetését - értesült...
A bankbetétek zárolása alaptalan rémhír volt, a Gyurcsány-csomag iránya jó, de nem éri el a "kritikus tömeget", az egyoldalú szerződésmódosításokat nem törvénymódosítással kellene szabályozni,...
Szörnyű balesetet élt túl egy orosz munkás, akinek munka közben átszúrta a fejét egy betonvas. A dolgozó amilyen szerencsétlenül esett le az állványzatról, annyira „mázlistán” került ki a műtőből, ahol kiderült hogy a bal halántékán behatolt és a jobb halántékán kijött betonvas nem sértette meg a szemet vérrel ellátó artériát, egy másik jelentős eret pedig alig 15 milliméterrel került el.
Legalább kétszer annyi katolikus papra volna szükség a Pécsi Egyházmegyében, mint amennyi van. Kétszáz plébániára és csaknem félezer miséző helyre 89 jut. A helyzetet súlyosbítja az elöregedés.
Sidney Crosby és csapata, a Pittsburgh jobbnak bizonyult az Alekszendr Ovecskin fémjelezte Washingtonnál az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) vasárnapi játéknapján.
Szavazókörzetében egyhangúlag ismét képviselőnek választották Kim Dzsong Il észak-koreai vezetőt a sztálinista országban tartott parlamenti választásokon.
A Viktória-tóba zuhant hétfőn, az ugandai Entebbe város repülőtere közelében egy Antonov típusú teherszállító repülőgép, a fedélzetén tartózkodó hét - egyes források szerint tíz - ember meghalt. Judith Nabakooba, az ugandai rendőrség szóvivője elmondta, hogy a repülőgép Bugunga sziget mellett zuhant a tóba nem sokkal Entebbéből való felszállása után. Szemtanúk arról számoltak be, hogy a gép…
A nemzetközi hangulat alapján ma nem egyértelműek a kilátások, azonban a pénteki nap elég bíztató volt a hazai tőzsdén. Ez valószínűleg ott van még a fejekben, így a nap első felében még tarthat az...
300 milliárd forint összköltségvetésű fejlesztéshez kötődő uniós támogatás jogosságát vitatta eddig a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az első Nemzeti fejlesztési terv keretében nyertes pályázatoknál. A szabálytalankodóknak 2,37 milliárd forintot kell visszafizetniük....
Oroszország ugandai nagykövetségének tanácsosa közölte, hogy a gép orosz kapitánya és másodpilótája, illetve ukrán fedélzeti mérnöke és navigációs tisztje életét vesztette a szerencsétlenségben.
Két embert gázolt el hétfőre virradóra egy 22 éves férfi a Borsod megyei Ózdon, az egyik gyalogos életét vesztette, a másik súlyos sérüléseket szenvedett - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője az MTI-t.
A most márciusban záródó üzleti évben elért volumenszinteket szeretné tartani a következő év során is a Zwack, melynek érdekében a kiskereskedelmi üzletágban koncentráltabb stratégiát kívánnak...
Friss elemzésében 635 forintos célárfolyamot és felhalmozás ajánlást fogalmazott meg az Erste a Magyar Telekom részvényeire. Az eddigi 910 forintról 635-re csökkentették a Magyar Telekom...
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: ZÁRÁSRA PLUSZBAN, NAPKÖZBEN ÚJ MÉLYPONT -a kereskedés végén jelentősen megugrotta a részvényindexek és ennek köszönhetően pluszban zártak a napközben elért...
A General Motors esetén a fő kérdés az jelenleg, hogy vajon a cég felelős-e külföldi leányvállalataiért, vagy pedig elvárhatja, hogy az egyes államok mentsék meg őket - írja a Népszabadság. Az Opel...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 70,21 pontos emelkedéssel, 9.950,58 ponton nyitott hétfőn. Pénteki záró értékéhez képest 0,71 százalékkal erősödött. Elemzői vélemények szerint egyébként...
Beethoventől Hamvai PG-ig meglehetősen széles skálán mozog a Domino-Honvéd vízilabdázóinak zenei ízlése. Legalábbis erre utal a csapat tagjai körében végzett rögtönzött felmérés, amit a klub hozott nyilvánosságra a minap. Ebből az látszik, hogy Gergely István kapus kedvence például Győzike és a Romantic zenekar, azonban mint kiderült, az olimpiai bajnok valójában nem is szereti a showmant, és csak…