2009. március 9. hétfő

márc. 9
17:19
Államháztartás, február: 294,5 milliárd forint hiány (Alternatív Energia)
Önkorányzatok nélkül is hiány van a költségvetésben
márc. 9
17:21
Hamilton számol az új trónkövetelőkkel (HírTV)
A McLaren-Mercedes istálló Forma-1-es pilótája, Lewis Hamilton szerint az idei szezonban új világbajnoki trónkövetelők tűnhetnek fel. A brit klasszis úgy véli, 2009-ben a Red Bull csapat fiatal versenyzője, Sebastian Vettel lehet az egyik „fekete ló”.
márc. 9
17:23
A lépcsőházban támadt a postásnőre (HírTV)
Több mint fél millió forintot zsákmányolt egy rabló hétfő délelőtt egy postásnőtől Győrben. A fiatal nőt egy panel épület lépcsőházában támadták meg. A rendőrök egy 180 centis 25-30 év körüli férfit keresnek.
márc. 9
17:24
Erősödéssel "hálálkodott" a forint (Privátbankár)
A forint erősítésével jutalmazta a piac a jegybank támogatási szándékát hétfőn. A bankközi kereskedelemben az eurót 308,80 forinton jegyezték  hétfőn délután négy órakor, szemben a péntek délutáni 313...
márc. 9
17:33
Gyurcsány és a nők - videóval (Infostart)
Többen tiltakoztak Gyurcsány Ferenc pénteki, a párt EP-listáját vezető nőkre tett megjegyzése miatt. Nem ez volt az első olyan eset, hogy a miniszterelnök szóhasználatát bántónak érezhették a nők.
márc. 9
17:33
Háromfős csapatok jelentkezhetnek a Diák Menedzsment Bajnokságra (HírTV)
Idén 13. alkalommal rendezik meg a Diák Menedzsment Bajnokságot, amelyre egyetemisták, főiskolások adhatják be jelentkezéseiket háromfős csapatokban. A versenyen a fiatalok kipróbálhatják, milyen egy vállalat élén állni, és menedzseri feladatokat ellátni: a diákok a pénzügyekről, marketingről, logisztikáról és termelésről döntenek. A regionális fordulókon 40-50 csapat méri össze tudását, a…
márc. 9
17:33
Távozik a paksi atomerőmű vezérigazgatója (Gondola)
Távozik a paksi atomerőmű vezérigazgatója, Kovács József. A társaság március 23-i rendkívüli közgyűlési meghívója szerint az egyik napirendi pont a jelenlegi vezérigazgató munkaviszonyának...
márc. 9
17:33
Nemcsak Pécsett vannak problémák: Lemondott az Isztanbuli projekt vezető is (Spa Trend Online)
Lemondott az Isztambul Európa Kulturális Fővárosa 2010 program intendánsa, vele együtt a szervezőbizottság három másik tagja is távozott.
márc. 9
17:34
Hintázik a forint árfolyama a jegybank lépéseinek következtében (ProfitLine)
Meghintáztatta a forint árfolyamát a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának pénteki és vasárnapi ülésének közleménye, melyben a jegybank arról nyilatkozott, hogy az MNB kész a teljes monetáris politikai eszköztár alkalmazására a forint gyengülésének megállítása érdekében. (ProfitLine.hu)
márc. 9
17:34
Nem okozott meglepetést a februári költségvetési adat (Portfolio)
Februárban a prognózisnak megfelelően alakult az államháztartás pénzforgalmi, önkormányzatok nélküli hiánya - derül ki a pénzügyminisztérium közleményéből. A deficit az év második hónapjában 294,5...
márc. 9
17:35
10 ezer fölött zárt a BUX (HírTV)
A Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX ismét tízezer pont fölé került, a napot 1,42 százalékkal emelkedve 10 020,19 ponton zárta.
márc. 9
17:35
Egyedülálló Shakespeare-portrét mutattak be Londonban (Gondola)
A Shakespeare életében készült egyetlen fennmaradt portrét mutatták be hétfőn Londonban. A festmény vélhetően hat évvel a költő halála előtt, 1610-ben készült el. A portré eddig egy művészetgondozó...
márc. 9
17:36
Megint az OTP volt a húzóerő a hazai piacon (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 139,82 pontos, 1,42 százalékos emelkedéssel, 10.020,19 ponton zárt hétfőn, 15,3 milliárd forintos forgalom mellett. (ProfitLine.hu)
márc. 9
17:37
Februárban 294,5 milliárd forint volt az államháztartás hiánya (Gondola)
Az államháztartás februárban - önkormányzatok nélkül - 294,5 milliárd forint hiánnyal zárt - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) hétfőn. A pénzügyi tárca önkormányzatok nélkül februárra 294,1...
márc. 9
17:39
Államháztartás, február: 294,5 milliárd forint hiány (Infostart)
Az államháztartás februárban - önkormányzatok nélkül - 294,5 milliárd forint hiánnyal zárt - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) hétfőn.
márc. 9
17:39
Obama feloldotta az embrionális őssejtkutatás finanszírozásának tilalmát (Gondola)
Az amerikai elnök hétfőn feloldotta az embrionális őssejtkutatás szövetségi finanszírozására vonatkozó nyolcéves tilalmat, amelyet elődje, George Bush rendelt el. Barack Obama négy hónapot adott a...
márc. 9
17:41
Bosszúszomjas rokonok lőttek a rendőrpalotára (Gondola)
Pitiáner bosszú lehetett a Teve utcai rendőrszékházra két évvel ezelőtt leadott sortűz – értesült a hvg.hu. Egy erőszakos bűncselekmény elkövetőinek elfogását akarták ugyanis megtorolni a tettesek, akik a rendőrség szerint képbe kerültek, az ügyészség viszont úgy véli, nincs elég bizonyíték a meggyanúsításukhoz.
márc. 9
17:42
Tízezer pont felett zárt a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 139,82 pontos, 1,42 százalékos emelkedéssel, 10.020,19 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 15,3 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen al...
márc. 9
17:44
294 milliárd a februári hiány (Privátbankár)
Az államháztartás februárban - önkormányzatok nélkül - 294,5 milliárd forint hiánnyal zárt - közölte a Pénzügyminisztérium. A pénzügyi tárca önkormányzatok nélkül februárra 294,1 milliárd forint hiány...
márc. 9
17:51
Nem választották meg az új főbírót (Infostart)
Nem választotta meg az Országgyűlés Havasiné Orbán Máriát a Legfelsőbb Bíróság elnökévé. Az államfő jelöltje ezúttal 230 igen szavazat ellenében 123 nem szavazatot kapott, és 12 érvénytelen voks volt.
márc. 9
17:51
Nincs még egy Lengyel Zoltán az Országgyűlésben (+videó) (HírTV)
Az MDF elnöke úgy , hogy közben pártjának valószínűleg megszűnik a parlamenti frakciója. Jövő hétfőn, március 16-án kilép az MDF országgyűlési képviselőcsoportjából Csáky András, mandátumát azonban nem adja vissza. A pártvezetésnek tehát valakit meg kell nyernie, különben a házszabály értelmében megszűnik a frakció. Csakhogy még egy Lengyel Zoltán nincs az Országgyűlésben.
márc. 9
17:51
Megkezdődött a Balla Irma-gyilkosság tárgyalása Debrecenben (Gondola)
A vádirat ismertetésével megkezdődött a Balla Irma-gyilkosság tárgyalása a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon hétfőn, az első tárgyalási napon előbb a vádiratot, majd a helyszíni kihallgatás...
márc. 9
17:51
Legfrissebb: Ismét elbukott a főbírójelölt! (Alternatív Energia)
Nem választották meg az új főbírót
márc. 9
17:51
Az ENSZ védi az ellenzéket Madagaszkáron (Kripto Akadémia)
ENSZ-védelem alá helyezték Andry Rajoelina madagaszkári ellenzéki vezetőt, aki két napja bujkál a hatóságok elől. A politikus egy diplomáciai rezidencián van - jelentette be az ENSZ madagaszkári közvetítője.
márc. 9
17:53
Mennyibe kerülhet az MDF-nek Bokros jelölése? (Infostart)
Ismét a megszűnés veszélye fenyegeti az MDF frakciót, a képviselőcsoport létszáma ugyanis Csáky András kilépésével jövő héten 10 fő alá csökken. Ha így lesz, a képviselők megbízatása nem szűnik meg, számos kedvezménytől és támogatástól viszont elesik a párt. A képviselők jelentős anyagi támogatást, parlamenti bizottsági helyeket, irodákat és jelölési jogokat veszíthetnek el.
márc. 9
17:53
Kolompár Orbán politikai ámokfutása (Gondola)
Politikai ámokfutásnak tartja a Roma Polgárjogi Mozgalom (RPM) Kolompár Orbán szándékát, hogy önálló listát állítson a cigányság az európai parlamenti választásokra, ezért felmondta az...
márc. 9
17:53
Megint nem választották meg az új főbírót (Alternatív Energia)
A főbírójelölt megválasztásához a hétfői ülésen az országgyűlési képviselők kétharmadának - 256 főnek - a szavazatára lett volna szükség.
márc. 9
17:55
Megint nem választották meg az új főbírót (Gondola)
Nem választotta meg a Legfelsőbb Bíróság elnökévé az Országgyűlés Havasiné Orbán Máriát. A főbírójelölt megválasztásához a hétfői ülésen az országgyűlési képviselők kétharmadának - 256 főnek - a...
márc. 9
17:57
Megalázta Sólyom Lászlót az MSZP! (Gondola)
Nem választotta meg az Országgyűlés Havasiné Orbán Máriát a Legfelsőbb Bíróság elnökévé. Így már közel egy éve nem sikerült a magyar Országgyűlésnek megválasztania a Legfelsőbb Bíróság elnökét az MSZP ellenállása miatt.
márc. 9
18:09
"A jobbközépről a balközépre tolódott át az MDF" (Infostart)
Az MDF Csongrád megyei szervezete sem fogadja el az országos választmány által támogatott EP-listát, és nem támogatja Bokros Lajost. Grezsa István megyei választmányi elnök szerint paradigmaváltás történt az MDF-ben, ahol az Antall József-i eszmék csak szólamok szintjén maradtak meg. Az MDF Békés megyei elnöke szerint Bokros Lajos gazdaságpolitikája egyáltalán nem áll közel a párt értékrendjéhez,…
márc. 9
18:09
Emelkedik a vízszint a folyók észak-magyarországi szakaszán (Gondola)
Az utóbbi napok esőzései, a határon túli hegyekben a hó olvadása miatt jelentősen megemelkedett a folyók vízszintje, árvízvédelmi készültséget ugyanakkor még nem kellett elrendelni - tájékoztatta...
márc. 9
18:09
A rendőrnő anyateje mentette meg az elhagyott újszülöttet (Blikk)
Egy fiatal argentin rendőrnő, aki egy öthónapos kislány édesanyja, úgy mentette meg egy elhagyott újszülött életét, hogy megszoptatta. "Ösztönösen cselekedtem, egyáltalán nem gondoltam bele, mit csinálok" - mondta el a 22 éves Alejandra Farías, aki a Járőrszolgálat különleges egységének segédrendőre.
márc. 9
18:09
Most sem választották meg Sólyom főbírójelötjét (Blikk)
Most sem választotta meg a Legfelsőbb Bíróság elnökévé az Országgyűlés Havasiné Orbán Máriát.
márc. 9
18:09
Másodszor is nemet mondtak Havasiné Orbán Máriára (HírTV)
Másodszor sem választották meg a Legfelsőbb Bíróság elnökévé Havasiné Orbán Máriát hétfőn a parlamentben. A köztársasági elnök jelöltjére a titkos szavazáson 230 képviselő voksolt igennel, 123 nemmel - vagyis nem kapta meg a megválasztásához szükséges kétharmados többséget.
márc. 9
18:09
Sólyom meghajol a parlament előtt: Havasiné Orbán Mária biztosan nem lesz Főbíró (Alternatív Energia)
Nem jelöli újra Sólyom László köztársasági elnök Havasiné Orbán Máriát a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára.
márc. 9
18:09
Spanyolország soha nem ismeri el Koszovót! (Kripto Akadémia)
Spanyolország soha nem fogja elismerni Koszovó függetlenségét - szögezte le José Luis Rodriguez Zapatero spanyol kormányfő hétfőn, miután Madridban Boris Tadic szerb elnökkel tárgyalt.
márc. 9
18:09
Új ingatlanárverések: jogkövetkezmények és bírósági végrehajtás (Adózóna)
Közzétette a legújabb, árverésere bocsátandó ingatlanok listáját az APEH. Az adóhatóság honlapján felhívja a figyelmet arra, hogy az árverezés feltételeit és jogkövetkezményeit a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény szabályozza.
márc. 9
18:10
Dunakanyar: két éjszaka áráért hármat kapunk (Pénzcentrum)
A Magyar Turizmus Zrt. ismét meghirdeti a "Vár a Dunakanyar" akciót a Dunakanyar szálláshely-szolgáltatóinak közreműködésében. A kampány keretében március 1. és május 31. között a vendégek két éjszaka áráért hármat tölthetnek el a csatlakozott szálláshelyeken, továbbá több nevezetességet is kedvezményesen kereshetnek fel a Dunakanyarban....
márc. 9
18:27
Dávid Ibolya alapszabályt sértett Bokros jelölésével (Infostart)
Nem kérte ki az MDF választmányának jóváhagyását Dávid Ibolya, mielőtt miniszterelnöknek jelölte volna Bokros Lajost, pedig kellett volna.
márc. 9
18:27
Amy Winehouse nem kap amerikai vízumot (Gondola)
Nem szerepelhet Amy Winehouse a kaliforniai Coachella völgyben megrendezendő művészeti és zenei fesztiválon, mert az igazságszolgáltatással történt összetűzései miatt az amerikai kormány megtagadta...
márc. 9
18:27
Sólyom: Egy kisebbség szavazott a változatlanságra (HírTV)
A köztársasági elnök szerint az egész bírói kar nyert Havasiné Orbán Mária jelölésével, annak ellenére, hogy hétfőn sem kapott elég szavazatot az Országgyűléstől, vagyis nem ő lesz a Legfelsőbb Bíróság új elnöke. Sólyom László az eredményhirdetés után újságíróknak azt mondta: egy kisebbség döntött jelöltjéről a parlamentben, és ez a kisebbség a változatlanságra szavazott. Az államfő minél…
márc. 9
18:27
230 igen 123 nem, megosztott vélemények (Alternatív Energia)
Az MSZP-frakciónál történt személyes meghallgatása miatt kaphatott a decemberinél több szavazatot Havasiné Orbán Mária főbírójelölt - állították egybehangzóan szocialista politikusok az MTI-nek hétfőn.
márc. 9
18:29
Afganisztánról is tárgyalni fog Obama az EU-vezetőkkel Prágában (Gondola)
Az Egyesült Államok és az Európai Unió közös afganisztáni tevékenysége lesz az egyik legfőbb témája Barack Obama amerikai államfő és az európai uniós országok legfelsőbb vezetőinek áprilisi...
márc. 9
18:31
Zapatero: Madrid soha nem ismeri el Koszovót (Gondola)
Spanyolország soha nem fogja elismerni Koszovó függetlenségét - szögezte le José Luis Rodriguez Zapatero spanyol kormányfő hétfőn, miután Madridban Boris Tadic szerb elnökkel tárgyalt. A spanyol...
márc. 9
18:33
Tankoljon! Szerdán már 270-et is fizethet a benzinért! (Piac és Profit)
Újabb három forinttal emelkedik a benzin ára a hazai töltőállomásokon szerdától, a gázolaj ára változatlan marad - erősítették meg a holtankoljak.hu értesülését piaci forrásokból. Várhatóan 257 forint lesz a benzin átlagos ára, míg a gázolajé 250 forint marad.
márc. 9
18:36
Az olcsók közé zuhant Budapest (Privátbankár)
Kelet-Európa dollárban számolt megélhetési költségei zuhantak a legmeredekebben az egész világon az elmúlt hónapok valutagyengülései nyomán, de az euró és más valuták értékvesztései számos - eddig nagyon drága - nyugat-európai várost is sokkal olcsóbbá tettek
márc. 9
18:38
Pusztít a válság - de mi közünk van hozzá? (Privátbankár)
A második világháború óta idén először fog zsugorodni egyidejűleg a világgazdaság és a világkereskedelem
márc. 9
18:45
Kevés oltóanyagot kaptak a rendelők (HírTV)
Jóval több pneomococcus baktérium elleni oltóanyagot igényelnek a szülők, mint amennyit a gyermekorvosok be tudnak szerezni - értesült a Független Hírügynökség. Az ellátásért felelős ÁNTSZ egyelőre csak annyit mond, hogy folyamatos a vakcina szállítása a területi szolgálatokhoz.
márc. 9
18:45
Ár- és belvízvédelmi készültség a Tiszántúlon (Gondola)
A Berettyó teljes szakaszán elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Tikövizig) - közölte Bara Sándor védelemvezető az MTI-vel....
márc. 9
18:45
A Volán buszsofőrjei a továbbiakban a DKV alkalmazásában lesznek (Alternatív Energia)
A személyforgalmi dolgozók, főként buszvezetők átvételéről állapodott meg hétfőn Debrecenben a július elsejétől az autóbuszos tömegközlekedést végző DKV Debreceni Közlekedési Zrt. és az eddigi szolgáltató, a Hajdú Volán Közlekedési Zrt. - jelentette be közös sajtótájékoztatón a két cég vezérigazgatója. Mintegy 100 buszvezetőnek azonban nem jut munka a DKV-nál.

Keresés