Megújul a bazilika, a püspöki palota és az egyházmegyei levéltár homlokzata Pécsett; a jövő héten kezdődő és május végéig tartó munkálatokra mintegy 800 millió forintot költenek.
A budapesti Akkuban tart utószületésnapi koncertet a "bluesos-rockos, táncolható zenét játszó", idén tízéves Könnyű .esti Sértés (KES) színészzenekar hétfőn este.
A KSH felmérése szerint a háztartási kiadások csökkenése már két éve elkezdődött. Amennyiben rövid időn belül nem következik be érdemi változás, akkor a Magyar Agrárkamara szerint lényegében megszűnhet hazánkban a tehéntartás. Lapszemle.
Egy rendőrtiszt elmondta, hogy egy ellenőrző pont mellett leparkolt gépkocsiba rejtett robbanószerkezet lépett működésbe, amikor egy rendőrautó éppen elhaladt mellette. Egy másik rendőrtiszt viszont úgy nyilatkozott, hogy öngyilkos merénylő követte el a robbantást: a levegőbe repítette magát, amikor az ellenőrző pontnál utasították, hogy állítsa meg járművét.
Az évelőágyak tervezését már most megkezdhetjük, bár virágzásukra még legalább márciusig várnunk kell. Most viszont nyár elejei, termetes, vágott virágnak is alkalmas évelőket mutatunk.
Hova tűnnek el a hírességek néhány napra, esetleg hétre a világ szeme elől, ha végképp nem tudnak megszabadulni szenvedélybetegségeiktől? Ilyenkor bevonulnak második otthonukba, azokba a luxusházakba, ahol leküzdhetik az alkoholizálásban, bulizásban vagy egyszerűen a felpörgetett életvitelben keresendő problémáikat. Tegyenek egy exkluzív sétát ott, ahol nemzetbiztonságot megszégyenítő titoktartás…
Testünknek több száz nyomelemre és vitaminra van szüksége az ideális működéshez, s ha ezek közül egy is hiányzik, kényes biokémiai egyensúly borul föl. Vannak azonban olyan elemek, melyek a szervezet több funkciójában töltenek be nélkülözhetetlen szerepet – ilyen a réz, amit éltető nyomelemnek is neveznek. A sárga, illetve vörös színű fém egészségre gyakorolt hatásáról Tóth Zsigmond…
Ötmillió forintos támogatást szavazott meg januárban az MSZP pártalapítványának, a Táncsics Alapítványnak a kuratóriuma a Farkasházy Tivadarhoz köthető Hócipő Kft.-nek – tudta meg a Magyar Nemzet.
Hosszas időhúzás után semmitmondó válaszokat adott a Magyar Nemzet kérdéseire Vladimir Spidla, a foglalkoztatásért, szociális ügyekért és esélyegyenlőségért felelős uniós biztos azzal kapcsolatban, hogy milyen konkrét tények alapján nyilatkozott korábban a magyarországi romák elleni „szervezett, rasszista” támadásokról.
Közönséges enterovírusok - melyek szokásosan náthát, hányást és hasmenést okoznak - válthatják ki az egyes típusú, fiatalkori cukorbetegséget - közölték brit kutatók.
Orbán Viktor nem a politikai ellenfelének, hanem a széles társadalomnak szánta évértékelő beszédét, ezért nem beszélt nyíltan előrehozott választásról - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Giró-Szász András politikai elemző. Török Gábor politológus úgy fogalmazott: a mostani évértékelés "visszatérés volt a politikai realitáshoz", lépés az őszinte beszéd irányába.
Hosszú szünet után, ez év őszén rendezik meg Koppenhágában a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kongresszusát, amely a 2012-es londoni olimpia előtt a szervezet legnagyobb eseménye lesz.
Az elkövetkező hónapokban sok közép- és kelet-európai országban jelentős árcsökkenésekre kerülhet sor az ingatlanpiacon, az RICS legfrissebb kutatása szerint - írja a PropertyEU. Az utolsó...
Davon Crawford csütörtökön meggyilkolta feleségét, sógornőjét és annak három gyermekét. A rendőrséghajtóvadászatot indított, egy névtelen telefon után találták meg a férfi holttestét
Péntek estére összehívta a Monetáris Tanács ülését a szabadságát megszakító Simor András - írja a Népszava. A lap felveti a kérdést, hogy lehetnek-e offshore cégei a jegybankelnöknek, és származik-e jövedelme belőlük.
Két magas rangú amerikai tisztségviselő érkezett szombaton Damaszkuszba, látogatásukat kedden Jeruzsálemben jelentette be Hillary Clinton külügyminiszter.
Az amerikai Shani Davis 1:41.80 perccel világcsúcsot állított fel pénteken 1500 méteren a férfi gyorskorcsolyázók Salt Lake Cityben rendezett Világkupa-döntőjében.
Lemondott posztjáról szombaton Szalám Fajjád palesztin kormányfő. Mahmúd Abbász, a Palesztin Nemzeti Hatóság elnöke, a Fatah szervezet vezetője azt követően nevezte ki kormányfőnek Szalám Fajjádot, hogy a Hamász 2007-ben erőszakkal magához ragadta a hatalmat a Gázai övezetben.
A kőkori vadász, Ötzi már évek óta lázban tartja a tudósokat és a világot. A legújabb kutatások lehetővé teszik, hogy Ötzit bárki részletesen tanulmányozhassa és akár három dimenzióban is megtekinthesse.
Szombaton szavaz az MDF országos választmányának ülése a párt EP-listájáról. Katona Kálmán szerint a választmány nem fogja támogatni a Bokros vezette listát. Az ülésen részt vesz és felszólal Boross Péter is.
Katona Kálmán, az MDF országgyűlési képviselője az ülés előtt arra a kérdésre, hogy a választmányi tagok megszavazzák-e a listát, úgy fogalmazott, nem szeretne jósolni, majd hozzátette: véleménye szerint nem fogják.
A volt miniszterelnök egyetért az Antall-családdal és a Békés megyei pártelnökkel, ezért nem támogatja Bokros Lajos jelölését. Boros, kijelentései után, elhagyta a tanácstermet
Miközben a befektetők többsége a kelet európai régióra félelemmel tekint, a többek között a Durex és a Scholl márkáiról ismert SSL International ebbe az irányba veszi az irányt. A vezérigazgató szerint vonzó perspektívát jelenthet a keleti országok aktívabbnak prognosztizált szexuális élete....
A telelő jegybankelnöknek is feltűnt a forint napok óta tartó zuhanása. Az egyik kormányközeli lap értesülése szerint Simor András megszakította egyhetes szabadságát, és péntek estére összehívta a Monetáris Tanács rendkívüli ülését.
A hadászati támadó fegyverek és hordozóeszközeik számának, valamint telepítésük országhatárokon belülre való korlátozását javasolja Moszkva Washingtonnak.
Hazatért szabadságáról Simor András, a jegybank elnöke és péntek estére összehívta a Monetáris Tanács rendkívüli ülését, hogy megvitassák, milyen lépéseket tehetnek a forint érdekében a Népszava információi szerint - tudatta az MTI. (ProfitLine.hu)
A brit állam többségi tulajdonossá vált a Lloyds bankcsoportban, miután a kincstár 65 százalékra emelte eddigi 43,5 százalékos részesedését - jelentette be szombaton a Lloyds.
A gazdasági válság sújtotta hónapokban a lakosság körében egyre inkább előtérbe kerül a kérdés, hogy érdemes-e új lakást vásárolni, vagy inkább egy festéssel, vagy esetleg a bútorok cseréjével felújítani a régit. A GfK Hungária és a TÁRKI közös kutatása során többek között megvizsgálta a társadalom 8 jellegzetes fogyasztói csoportjának lakás használatával kapcsolatos szokásait, a lakáshasználat…