2009. március 6. péntek

márc. 6
17:10
A PSZÁF vizsgálatot indított a Suzuki Ász ellen (Privátbankár)
Panaszügyi eljárást indított a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), hogy megállapítsa, történt-e mulasztás a Suzuki Ász "cascoügyében" - mondta Binder István, a PSZÁF szóvivője pénteken az...
márc. 6
17:15
Álláskeresés 45 év felett (HírTV)
Állásbörzét rendeztek csütörtökön Budapest IX. kerületében, Ferencvárosban 45 év feletti álláskeresőknek. A mérleg: tömeges érdeklődés mellett szűkös lehetőségek és jobbára tanácstalan munkavállalók. A börzén többnyire biztosítótársaságok és pénzintézetek kínáltak munkalehetőséget tanácsadói pozícióba. A cégek rugalmatlanságtól tartva és technikai hiányosságokra hivatkozva tartanak a…
márc. 6
17:15
Perbe kezdett Bruce Willis (Blikk)
Bruce Willis keresetet nyújtott be filmproducerek egy csoportja ellen, akik korábban azzal vádolták meg az amerikai színészt, hogy az szerződésszegést követett el mikor otthagyta egy készülő film rendezői székét. Bruce Willis 8,7 millió dollár (2 milliárd forint) kártérítési összeget követel attól a mintegy két tucat producertől (immár alperestől), akik korábban 4 millió dollárra (990 ezer…
márc. 6
17:15
Orbán Viktor sértegeti a kormányt (Alternatív Energia)
Orbán Viktor egy felmérésről beszélt évértékelő beszédében.
márc. 6
17:16
Brown szerint segítséget kell nyújtani a rászoruló országoknak (hirado.hu)
A brit miniszterelnök azt mondta segítség kell azon országoknak, amelyek nemtudják rendbe tenni bankjaikat
márc. 6
17:16
Még arról is hazudott Madoff, mennyit is lopott (Pénzcentrum)
Egy életre összefonódott Bernard Madoff neve az 50 milliárdos számmal, a vádak szerint ugyanis ennyit sikkasztott el a volt Nasdaq-elnök befektetési cégén keresztül - dollárban. A vizsgálatok azonban egyelőre csak sokkal kisebb összeget tártak fel....
márc. 6
17:17
Pont került a Beckham-ügy végére? (HírTV)
Megoldódni látszik a Beckham-ügy, mert a Sky Sports értesülései szerint az AC Milan és a Los Angeles Galaxy megegyezett egymással abban, hogy az angol középpályás az olasz alakulatnál maradhat a szezon végéig.
márc. 6
17:17
Orbán félelmet gerjeszt? (Alternatív Energia)
Orván Viktor évérteékelő beszédében a gazdasági válság mellet az egészségügyről és a közbiztonságról is beszélt.
márc. 6
17:18
Miskolcon gázolt az InterCity (hirado.hu)
A halálos baleset miatt a vágányt lezárták, az IC addig vesztegel, de a többi vonat jár
márc. 6
17:24
Félreértett adatok miatt büntetik a befektetők Kelet-Európát (Infostart)
Félreértett adatok miatt büntetik a befektetők Kelet-Európát - állítják az Erste Group bécsi elemzői. Nyeste Orsolya, az Erste makroelemzője az InfoRádiónak elmondta: a jelentés arra hívja fel a figyelmet, hogy a régió országainak nincs akkora adósságállománya, mint azt a pénzügyi befektetők sejtik.
márc. 6
17:24
Alaposan megrángatták a forintot (Privátbankár)
Széles sávban ingadozott a forint árfolyama pénteken a bankközi kereskedelemben. Az eurót 312,72/313,02 forintnál jegyezték délután fél öt után, szemben a csütörtök délutáni 314,50 és 316,50 forint kö...
márc. 6
17:24
Három dimenzióban láthatjuk Ötzit (BorsOnline)
A kőkori vadász, Ötzi tökéletesen konzerválódott maradványai már évek óta lázban tartják a tudósokat és a világot. A legújabb kutatások pedig lehetővé teszik, hogy Ötzit bárki részletesen tanulmányozhassa és akár három dimenzióban is megtekinthesse.
márc. 6
17:33
Kiosztották az első keresőmarketing specialista okleveleket a MÜTF-ön (HírTV)
Végeztek az első keresőmarketing specialisták a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján (MÜTF). A képzés hazánkon kívül egész Kelet-Közép-Európában egyedülálló, így a térségben a főiskola 30 hallgatója kaphatta először kézbe március 6-án, a MÜTF budapesti tagozatán oklevelét a keresőmarketing specialista képzés elvégzéséről. A hallgatók 2008 őszén kezdték meg tanulmányaikat Damjanovich Nebojsa…
márc. 6
17:33
"Macsó-díjat" kapott durva elszólásáért az érsek (Blikk)
"Az év macsójának" választotta a párizsi érseket egy francia feminista csoport, mert az egyházi vezető azt találta mondani: az egyháznak olyan nőkre van szüksége, akiknek a szoknyán kívül "a fülei között is van valami". A Les Chiennes de garde elnevezésű csoport, Franciaország egyik legszókimondóbb női szervezete a közelgő Nemzetközi Nőnap alkalmából osztotta ki pénteken célzott elismeréseit.
márc. 6
17:33
Orbán: Magyarország csődbe került (Blikk)
A Fidesz elnöke pénteken tartotta szokásos évértékelő beszédét.
márc. 6
17:33
Orbán: Magyarország gyakorlatilag csődbe került (Metropol)
A Fidesz elnöke szerint lassan minden egyes forint adósságszolgálatra megy el, a kormány pedig csak újabb hiteleket vesz fel, egyre rosszabb feltételekkel. "Mi nem legyőzni akarjuk a kormány politikáját, hanem túl akarunk rajta lépni rajta." Az MDF semmitmondónak, az SZDSZ mérsékelt hangvételűnek nevezte Orbán Viktor országértékelő beszéde. Az MSZP a konkrét javaslatokat hiányolta.
márc. 6
17:33
Orbán a rendszerváltoztatással bíztat (Alternatív Energia)
Orbán a válsággal kapcsolatos nehézségekről beszélt és buzdította az embereket, hogy nem adják fel a reményt a változások iránt.
márc. 6
17:34
Megunta régi számítógépét? Itt a megoldás! (ProfitLine)
Évente 220 millió tonnányi régi számítógép és más műszaki eszköz kerül a szemétbe. Sokan azt hiszik, a régi gépük értéktelen, pedig jobban tennék, ha elajándékoznák. Egy 233 MHz-es Intel Pentium vagy Celeron, egy AMD K6, Athlon, Duron vagy ezeknél korszerűbb már megfelel adomány céljára. Ám mielőtt bontóba visszük vagy eladományozzuk a régi eszközt, távolítsuk el a kényes információkat és…
márc. 6
17:34
Jó kis rali kerekedett a végére (Portfolio)
Délután egy kisebb felpattanásnak lehettünk szemtanúi a részvénypiacokon, ehhez elég volt egy vártnak megfelelő, (de így is katasztrofális) amerikai foglalkoztatottsági adat. A lendület Európában...
márc. 6
17:35
Minczér a döntőbe jutott (HírTV)
Minczér Albert bejutott a 3000 méteres síkfutás döntőjébe a torinói fedettpályás Európa-bajnokságon, miután a pénteki selejtezőben az összetett hetedik helyén végzett.
márc. 6
17:35
Orbán az országot követeli! (Alternatív Energia)
Orbán Viktor beszédében új világ építéséről beszélt országértékelésében. Orbán vissza akarja kapni az országot.
márc. 6
17:36
Ausztria és bankjai is állják a sarat (Portfolio)
Ausztria és az ország bankjainak hitelképessége minden kétség fölött áll - jelentette ki pénteki közleményében Ewald Nowotny, az osztrák jegybank kormányzója annak kapcsán, hogy az osztrák...
márc. 6
17:37
Fidesz: a kormány semmit sem tesz (Alternatív Energia)
Magyarország gyakorlatilag csődbe került - közölte Orbán Viktor, a Fidesz elnöke országértékelő beszédében pénteken.
márc. 6
17:38
Válságkezelő mechanizmust dolgoztatna ki a Fed kormányzó (Portfolio)
Az AIG és Lehman Brothers problémáival kapcsolatos kormányzati reakciók okolhatók azért az óriási bizonytalanság kialakulásáért, ami ősz óta uralja a pénzpiacokat - nyilatkozta Charles Plosser...
márc. 6
17:42
Felszámolják a Piszke Papírt (Privátbankár)
A bíróság elrendelte a lábatlani Piszke Papír Zrt. felszámolását, a felszámolóbiztos tájékoztatta a 420 fős gyár üzemi tanácsát, hogy tervei között a csoportos létszámleépítés is szerepel - közölte az...
márc. 6
17:42
Tizennégy millióért lövik be Aniston haját (BorsOnline)
Jennifer Aniston nem sajnálja a pénzt külsejére: a szép színésznő londoni filmpremierjére is saját fodrászát rendelte maga mellé. Így az úti- és szállásköltségekkel együtt tizennégy millió forintért készült el Aniston ünnepi, mellesleg igen egyszerű frizurája.
márc. 6
17:44
Orbán értékelt: Magyarország csődbe jutott (Privátbankár)
Magyarország gyakorlatilag csődbe került - közölte Orbán Viktor, a Fidesz elnöke országértékelő beszédében pénteken. Az új jelszó: "Új irány Magyarország, új irány magyarok!"
márc. 6
17:46
A bankok vitték recesszióba Izlandot (Privátbankár)
Az izlandi GDP értékének többszörösével felérő bankszektor csődje okozta a pénzügyi összeomlást Izlandon, a szigetország gazdasága a múlt év utolsó negyedében lépett recessziós szakaszba. Ekkor helyi ...
márc. 6
17:51
Elhunyt Henri Pousseur (Blikk)
Elhunyt a belga kortárs zeneművészet legnagyobb alakja, Henri Pousseur - közölte a Liege-i Filharmonikus Zenekar pénteken. A komponista júniusban töltötte volna be 80.
márc. 6
17:51
Zöldborsófőzelékkel öntötték nyakon a minisztert (+kép) (HírTV)
Zöldborsófőzelékkel öntötték le a brit gazdasági minisztert. Peter Mandelson egy szén-dioxid kibocsátás szabályozásáról tartott konferenciára érkezett, éppen autójából szállt volna ki, amikor egy környezetvédelmi aktivista rátámadt.
márc. 6
17:51
A pénzpiacokat ellenőrzés alá kell vonni! (Alternatív Energia)
A nemzeti pénzpiacokat a nemzetállamok ellenőrzése, a nemzetközi pénzpiacokat pedig a nemzetállamok feletti ellenőrzés alá kell vonni - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke pénteki országértékelő beszédében.
márc. 6
17:52
Támogatják a diákszervezetek az állami iskola ötletét (hirado.hu)
Az Országos Diákjogi Tanács jónak tartja az irányt, de folyamatos párbeszédet sürget a témában
márc. 6
17:53
A VMSZ nem kér Sólyom László látogatásából (Alternatív Energia)
A Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) nem kell Sólyom László köztársasági elnök látogatása: az államfőt március 15. alkalmából meghívó legnagyobb délvidéki magyar párt alamizsnának tartja és elutasítja, hogy Sólyom László a tervezett programot megkurtítva csak pár órát töltene a nemzeti ünnep alkalmából a Vajdaságban.
márc. 6
17:54
Új történelmi mélypontról erősödött a forint (hirado.hu)
Miután délelőtt 317,45 forintos új negatív rekord született az euróval szemben, kora délutántól folyamatosan erősödött a magyar fizetőeszköz.
márc. 6
17:56
Barroso: Közép-Európa nem akar közös csomagot (hirado.hu)
A gazdasági és pénzügyi válság fényében a szolidaritás fontosságát hangsúlyozta az Európai Bizottság elnöke a közép- és kelet-európai országokkal, de szerinte maguk a térség országai nem akarnak közös csomagot. Az uniós alapokból az új tagok 7,5 milliárd eurót hamarabb hivhatnak le.
márc. 6
18:00
Nagyot hajrázott az OTP, emelkedett a BUX (Infostart)
Közel három százalékkal emelkedett pénteken a budapesti részvényindex, az OTP 12 százalékkal zárt magasabban, mint csütörtökön.
márc. 6
18:09
Recept: Paradicsomos-húsos lasagne házi tésztából (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg darált marhahús 3 dl tej olívaolaj 2 fej vöröshagyma 4 gerezd fokhagyma 2 dl víz só őrölt feketebors 60 dkg paradicsomsűrítmény bazsalikom oregánó 5 tojás 50 dkg liszt 15 dkg sajt (trappista)
márc. 6
18:09
A brit kormányfő szerint véget kell vetni a bankok rövidtávú jutalmazási gyakorlatának (Infostart)
A brit kormányfő a nemzetközi segítség lehetőségére tett utalást azoknak az országoknak, amelyek nem tudják egyedül rendbe tenni bankrendszereiket. Gordon Brown a skóciai Dundee városában, a kormányzó brit Munkáspárt egy konferenciáján azt mondta: a globális pénzügyi szektor egészségének érdekében a nemzetközi szervezeteket az olyan országok bankrendszereinek átalakítására is fel kell használni,…
márc. 6
18:09
Önállóan indulnak Kolompárék – nem dolgoznak együtt „lízingelt cigányokkal” (HírTV)
Népi kezdeményezést indít a Kolompár Orbán vezette Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma-Roma Összefogás Párt - erről döntött pénteken a települési önkormányzatok roma kisebbségi képviselőinek kongresszusa. Az aláírásgyűjtés mellet elhatározták, hogy önállóan indulnak az EP-választáson.
márc. 6
18:09
Robothelikopterekkel nyomoznak az illegális szénbányák után (Blikk)
Kína legfontosabb széntermelő vidékének számító északi Sanhszi (Shanxi) tartományban robothelikopterekkel próbálják felderíteni az illegálisan üzemeltetett bányákat. A tartományi szakhatóságok beszámolója szerint a 2008-ban vásárolt két távirányítású helikopterrel hat speciálisan képzett pilóta összesen 14 felderítő repülést hajtott végre, amelyek során összesen 2000 négyzetkilométernyi területet…
márc. 6
18:09
"Mi nem legyőzni akarjuk a kormány politikáját, hanem túl akarunk rajta lépni rajta" (Alternatív Energia)
Mi nem legyőzni akarjuk a kormány politikáját, hanem túl akarunk rajta lépni rajta - jelentette ki Orbán Viktor országértékelő beszédében pénteken. Új irány Magyarország, új irány magyarok! - ezt a jelszót hirdette meg Orbán Viktor, aki a megszokottól eltérően beszéde végén ezzel a mondattal, és nem a tőle szokásos "Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!" felkiáltással búcsúzott közönségétől.
márc. 6
18:10
Lendvai: Gyurcsány Ferenc az MSZP egyedüli elnökjelöltje (hirado.hu)
A két elnökhelyettesi posztra hárman, Juhász Ferenc, Szekeres Imre és Lamperth Mónika pályázik
márc. 6
18:10
Egymilliárdos szennyvízberuházás Szabolcsban - mi kerül ennyibe? (Pénzcentrum)
42,8 millió forintot nyert Jánkmajtis és Csegöld szennyvízberuházási projektjének előkészítésére. A Környezet és Energia Operatív Program támogatásával megvalósuló uniós projekt tervezett összköltségvetése 932 millió forint....
márc. 6
18:12
Házakat és utakat öntött el a víz Dél-Morvaországban és Nyugat-Szlovákiában (hirado.hu)
A kitartó esőzés és a hóolvadás következtében áradtak meg a folyók
márc. 6
18:14
Híradó, 2009. március 6. 17:30 (hirado.hu)
Hírek röviden
márc. 6
18:16
Ilyen is régen volt: az OTP húzta fel a tőzsdeindexet (hirado.hu)
Nem a befektetői hangulat javulása, hanem technikai okok miatt zárt majdnem 3 százalékos pluszban a budapesti tőzsde. Az OTP kereskedését ma nem a zuhanás, hanem a váratlan erősödés miatt kellett szüneteltetni. Előzőleg 9 éves mélyponton járt a bankpapír.
márc. 6
18:18
Elhunyt a belga zeneművészet legnagyobb alakja (hirado.hu)
Henri Pousseur júniusban töltötte volna be 80. életévét
márc. 6
18:18
Minden huszadik kebab gyilkos baktériumot rejt (BorsOnline)
Komoly egészségügyi kockázatnak teszi ki magát, aki kebabbal akarja csillapítani az éhségét, ugyanis minden huszadik ilyen szendvics ételmérgezést okozó baktériumot tartalmaz– derült ki egy kutatásból.
márc. 6
18:27
SZDSZ: Orbán mérsékelt hangon beszélt, de sajnálatos, hogy erős államot akar (Infostart)
márc. 6
18:27
Nők az álláspiacon (HírTV)
A nőknek továbbra is sok akadállyal és előítélettel kell megküzdeniük a munkaerőpiacon. Tíz-húsz százalékkal kevesebbet keresnek, mint férfi kollégáik és kisebb arányban is dolgoznak. Minél magasabb szintre megyünk a céges hierarchiában, annál kevesebb nőt találunk, a cégvezetőknek például alig 10 százaléka hölgy. Mindez nem hangzik jól a közelgő Nőnap kapcsán. Az előítéletektől függetlenül a…

Keresés