Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az MSZP hivatalos kormányfőjelöltje - közölte Kiss Péter kancelláriaminiszter, az MSZP alelnöke vasárnap Budapesten újságírókkal. A politikus tudatta, Bajnai elmondta programját a frakció előtt, azt a képviselők támogattak.
Kiss Péter bejelentette, hogy Bajnai Gordon az MSZP hivatalos kormányfőjelöltje, miután a csonka MSZP-frakció megszavazta a támogatását. A gazdasági miniszter az SZDSZ együttes ülésén ismertette a programját, majd elhagyta a párt székházát. A döntés az SZDSZ kezében van.
Este nyolc óra után megkezdődött az SZDSZ ügyvivőinek és országgyűlési képviselőinek újabb, vasárnap már második egyeztetése a párt Gizella utcai székházában. A két testület tagjainak arról kell dönteniük, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltségét vagy az előrehozott választások kiírását támogatják-e.

Bajnai Gordon, az MSZP kormányfő-jelöltje vasárnap este kilenc órakor megérkezett az SZDSZ Gizella utcai székházába, ahol este nyolc óra után kezdődött meg a liberális párt ügyvivőinek és országgyűlési képviselőinek újabb, vasárnap már második egyeztetése.

A szlovákiai társadalmat állítólag megosztó Magyar Koalíció Pártjával való együttműködést, illetve az önálló szlovák állam elutasítását rótta fel több ízben is aránylag élesen Iveta Radicovának, a szlovákiai ellenzék közös államfőjelöltjének vitapartnere, Ivan Gasparovic jelenlegi szlovák államfő.
Több mint százhúsz képviselő vett részt az MSZP frakcióülésén, ahol szimpátiaszavazást tartottak Bajnai Gordon lehetséges kormányfőjelölt programjáról - közölte Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezető-helyettese vasárnap este. A szimpátiaszavazáson egy képviselő nemmel szavazott, négyen tartózkodtak. Hozzátette: a képviselőcsoport ülésén többen voltak, mint szombaton. Mesterházy Attila további…
Bajnai Gordon, az MSZP kormányfő-jelöltje vasárnap este kilenc órakor megérkezett az SZDSZ Gizella utcai székházába, ahol este nyolc óra után kezdődött meg a liberális párt ügyvivőinek és országgyűlési képviselőinek újabb, vasárnap már második egyeztetése.
Horváth Csaba szerint elsődleges tájékoztatást kaptak Bajnai Gordontól a gazdaságpolitikai elképzeléseiről. A szocialista főpolgármester-helyettes újságíróknak elmondta, ha az SZDSZ-nél sikerül megállapodni azokban az alapelvekben, stratégiai irányokban, amelyek a pénzügyi stabilizációs program alapját képezik, akkor érdemes tovább folytatni az egyeztetést a részletekről.
Legyenek előrehozott választások - így válaszolt a megkérdezettek 52 százaléka a Szonda Ipsos által készített felmérésben arra a kérdésre, hogy mi lenne jobb az ország számára.
Az AIDS-betegeknek tanácsos óvszert használniuk, hogy megakadályozzák a betegség terjedését - jelentette ki egy portugál püspök, ellentmondva ezzel XVI. Benedek pápa és a katolikus egyház hivatalos álláspontjának.
A szlovákiai társadalmat állítólag megosztó Magyar Koalíció Pártjával való együttműködést, illetve az önálló szlovák állam elutasítását rótta fel több ízben is aránylag élesen Iveta Radicovának, a szlovákiai ellenzék közös államfőjelöltjének vitapartnere, Ivan Gasparovic jelenlegi szlovák államfő.
Tanácsadóként foglalkoztatná a Chelsea nyártól Guus Hiddinket. A holland szakvezető csak a szezon végéig irányítja a londoni futballcsapatot, utána kizárólag az orosz nemzeti együttes szövetségi kapitányi posztját látja el.
Legyenek előrehozott választások - így válaszolt a megkérdezettek 52 százaléka a Szonda Ipsos által készített felmérésben arra a kérdésre, hogy mi lenne jobb az ország számára.
Miközben a szocialisták közös kormányzásra készülnek a liberálisokkal, igyekeznek tőlük szavazókat elvenni az európai parlamenti választás előtt. Az MSZP-kampányban részt vesz a távozó miniszterelnök-pártelnök felesége, Dobrev Klára is.
Sorra távoznak a szocialista képviselők a vasárnap esti frakcióülés helyszínéről, így valószínűleg véget ért az ülésük, bár erről hivatalosan senki nem tájékoztatta a sajtót.
Császár László, a Fidesz jelöltje lett Tapolca polgármestere a négy jelölt közül a vasárnapi időközi választáson. Az agrármérnök-közgazdász az érvényes szavazatok 62,71 százalékát szerezte meg - olvasható a város honlapján.