Doktor Bubó, Mézgáék, Pityke, vagy Kukori előkerült a Magyar Televízió (MTV) archívumából és az internetre vándorolt. A klasszikus meséket a Mese.tv oldalon lehet megnézni.
A magyar társadalom számára nem a legfontosabb kérdés az Európai Unió, de az országnak és a liberálisoknak fontos, hogy lesz-e, s ki lesz az EU-ban képviselő a liberális oldalon Magyarországról - mondta Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője csütörtökön az MTI-nek.
Román Nemzeti Bank elnöke, Mugur Isarescu csütörtöki tájékoztatása szerint az IMF 4 százalékos gazdasági visszaeséssel számol az idei évben. A mínusz 4 százalék a kölcsönprogramban lévő becslés, egyszersmind a legrosszabb forgatókönyv - mondta Isarescu újságíróknak. (ProfitLine.hu)
Továbbra is optimista hangulat uralkodik a tengerentúlon, a részvénypiacok a tegnapi felhúzás után ma folytathatják az emelkedést. Bár a délután közzétett, felülvizsgált GDP adat picit jobb lett a...
Már véget is ért a csütörtök délután egy óra körül megkezdődött egyeztetés az MSZP és az SZDSZ között. A szabad demokraták delegációjának tagjai távozásuk után nem nyilatkoztak a sajtó képviselőinek.
A mai napon ünnepélyes keretek között letették az E.ON új, környezetbarát, kombinált ciklusú erőművének alapkövét a Győr-Moson- Sopron megyei Gönyűn. A mai napon ünnepélyes keretek között letették...
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) kiválása, a tulajdonosi szerkezet megváltoztatása semmilyen formában nem befolyásolja, vagyis nem veszélyezteti a HospInvest által működtetett egészségügyi intézmények üzemeltetését - mondta Kollányi Gábor, a HospInvest Zrt. elnöke az MTI-nek csütörtökön.
Katasztrofális következményekkel jár a mostani, eleve alulfinanszírozott körülmények között az egészségügyet sújtó 30 milliárdos elvonás a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal szerint. Minden...
Mindössze fél órán át tartott az újabb egyeztetés a lehetséges kormányfőjelöltekről az MSZP és az SZDSZ között, miután az ellenzéki párt delegációja fél kettő előtt távozott a parlamentből. A szabad demokrata politikusok nem nyilatkoztak.
A hazai orvosok egy átlagos munkanapon utazással együtt nagyjából tíz órát töltenek munkával, egyedül a háziorvosok dolgoznak átlagosan napi kilenc órát. A pihenéssel töltött idő átlagosan havi 6 szabadnap - derül ki a WEBBeteg.hu egészségportál és a Szinapszis Kft. legfrissebb, az orvosok életmódbeli szokásait és jövőképét vizsgáló felmérésből.
Légicsapást mért Szudánra az izraeli légierő - állítja az amerikai CBS televízió. A harci gépek egy sivatagban haladó gépkocsikonvojt támadtak, amely állítólag a Gázai övezetbe szánt fegyvereket szállított.
A Manpower és a Junior Achievement közös együttműködéseként létrejött program - amely az Egyesült Államokban már nagy sikerrel működik - mostantól Európában is elindul, hogy segítse azokat a fiatalokat, akik a szakképzettségük megszerzése után, az iskolapadból kilépve az álláskeresés felé veszik útjukat - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Továbbra sem hozza nyilvánosságra az Országos Rendőr-főkapitányság és az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, hogy mennyibe került 2006 őszén a Parlament épülete körüli kordonozás, illetve az utcai zavargások után az állami vezetők biztosítása.
Négypontos intézkedéstervet készített a jelenlegi kormány a következő kabinetnek. A takarékosság első körben az államigazgatást érintheti; nagy a valószínűsége például annak, hogy a közigazgatásban is bevezetik a négynapos munkahetet - írja a Népszabadság.
Az Európai Parlament az "új élelmiszerekről" szóló EU-rendelet felülvizsgálatáról szavazott. A képviselők betiltanák a klónozott állatokból készült élelmiszereket, és külön megvizsgáltatnák a nanotechnológiával előállítottakat....
Az elmúlt hónapokban a forint árfolyama mintegy 20 százalékot gyengült a legfontosabb devizákhoz képest. A vállalatok számára a devizaárfolyam ingadozása kockázatokat rejt
Az internet felhasználásra oktató tanórákat is bevezetnek az angol általános iskolák számára készülő új alaptantervbe a The Guardian című brit napilap értesülése szerint. A tíz év óta legnagyobb...
Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök pénteken reggel új kormányfőjelöltre tesz javaslatot az MSZP elnökségének - tudta meg a Független Hírügynökség kormányközeli forrásokból.
Hivatalosan is bejelentette visszatérését Kim Clijsters, a belgák korábbi világelső teniszezője. Az amerikai nyílt bajnokság 2005-ös győztese - aki kedden már "megszellőztette" idei terveit - augusztusban Cincinnatiben, majd Torontóban indul, és a hónap végén kezdődő US Openen is ütőt ragad.
A gyógyszer és az alkohol együttes fogyasztásában, a nyugtatók és altatók szedésében, az öngyilkossági kísérleten való gondolkodásban és a csekély önbecsülésben élen járnak a magyar fiatalok -...
A Fidesz szégyenteljesnek és példátlannak tartja, hogy az MSZP folyamatos támadást indított a köztársasági elnök és az alkotmányos intézmények ellen - fogalmazott Balsai István fideszes parlamenti képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Vesztegetési botrány Dombóváron. Szabó Loránd - a közelmúltban első fokon nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért elítélt szocialista polgármester - vesztegetéssel próbálta rávenni az őt feljelentő önkormányzati képviselőt, hogy vonja vissza magánindítványát.
A világgazdasági recesszió a mélypontjához közelít, és a fő globális piacokon jelenleg mutatkozó árfolyam-erősödések nagy valószínűséggel már fordulatot jeleznek, áll az egyik vezető londoni befektetési ház csütörtökön kiadott átfogó elemzésében, amely szerint ki fog derülni, hogy az eddigi piaci árazások szélsőségesen eltúlzott veszteség-várakozásokat tükröztek a pénzügyi szektorban.…
A KKV cégek vezetőinek 74%-a már érzi a gazdasági válságot, és 90%-uk szerint legalább egy évig, vagy tovább fog tartani. A cégvezetők kb. háromnegyede (72%) a válság hatására átalakította az idei üzleti tervét, mivel közel felük (49%) a bevétel visszaesésével számol. A változtatás érintette az informatikai beszerzési terveket is, tíz KKV-ból hat (58%) változtatott ezen. 71%-uk csökkentette a…
Költségcsökkentés céljából ötezer főt készül elbocsátani az IBM. A munkaerő-állomány négy százalékos leépítése főként az amerikai üzletágakat érinti - adja hírül a HírTv.
Hétvégén rajtol a 2009-es Forma–1-es világbajnokság, amely a 60. szezon lesz a száguldó cirkusz történetében. Az idényt talán minden eddiginél nagyobb figyelem övezi majd, a Forma–1 történetében ugyanis még sosem vezettek be egyszerre ennyi szabálymódosítást.
Izrael szerint jóval több palesztin fegyveres harcos és sokkal kevesebb polgári személy halt meg a 22 napos gázai övezeti offenzívában, mint az a palesztin adatokban szerepel. Az első olyan izraeli...
Tagadta Patai Mihály, hogy az MSZP és az SZDSZ őt nevezné meg az újabb lehetséges miniszterelnök-jelöltnek. Neve azután merült fel, hogy kiderült: Surányi György nem vállalja a jelölést - értesült az MTI.
Magyarországon megvannak az alapvető lehetőségek az újbóli gazdasági növekedéshez - mondta April H. Foley amerikai nagykövet. A misszióvezető arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok támogatja az...
A világgazdasági recesszió a mélypontjához közelít, és a fő globális piacokon jelenleg mutatkozó árfolyam-erősödések nagy valószínűséggel már fordulatot jeleznek, áll az egyik vezető londoni...
Továbbra is demonstrációt fontolgat a tejtermelők demonstrációs bizottsága, miután tárgyalt Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel Budapesten. A bizottság közleménye szerint a...
Benyújtotta kormánya lemondását csütörtökön Mirek Topolánek cseh miniszterelnök. Václav Klaus államfő elfogadta a kormány lemondását, és az új kabinet megalakulásáig megbízta az ügyvivői feladatok ellátásával.
Mindössze egy pennyt (alig több mint 3 forintot) törleszt havonta egy angol házaspár a 2007 decemberében türelmi idős konstrukcióban felvett 320 ezer fontos (102,4 millió forintos) lakáshitelük után. A kölcsön kamatát jegybanki alapkamat mínusz 1,01 százalékpontban jelölték meg, de az akkori 5,5 %-os alapkamatot hat lépésben 0,5 %-ra csökkentették az azóta eltelt időszakban....
Kína nem örül annak, hogy a világ pénz- és tőkepiacain még mindig a dollár van vezető szerepben. Zhou Xiaochuan kínai jegybankelnök hétfőn napvilágot látott tanulmánya szerint ugyanis elérkezett az...
Igazságügyi pszichológiai szakértő vizsgálja a tatárszentgyörgyi tragédiában súlyosan megsérült kislányt - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) csütörtökön az MTI-vel.
Kicsi az esélye a gépjárműcsere-támogatási rendszer bevezetésének - ez derült ki a kormányszóvivői tájékoztatón ismertetett elemzésből. A gazdasági válságövezetek összehangolásáért felelős kormánybiztos azt mondta: a támogatással az autóimportot is támogatná a kormány, ráadásul az a költségvetést is érintené.
Egyre gyorsuló ütemben hanyatlik a repülési kedv a világban, februárban a nemzetközi utasforgalom globálisan 10%-kal csökkent a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség statisztikái szerint. 10%-kal...
A Portfolio.hu teljes szerkesztősége ezennel szeretné leszögezni, hogy egyik tagját sem kérdezte meg senki semmilyen kormányzati pozícióra történő jelöléssel kapcsolatban, és nem is vállalna el ilyen...
A Magyar Nemzet Online információi szerint Patai Mihály, az UniCredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója a legújabb jelölt a miniszterelnöki posztra. Az MNO úgy tudja, Patai Mihály Biszku Béla egyik lányát vette feleségül. Mint ismeretes, Apró Antal mellett Biszku Béla volt az 1956 utáni megtorlások egyik vezetője.
Már csütörtökön tárgyalhat az MSZP és az SZDSZ egy új, eddig meg nem nevezett miniszterelnök-jelöltről - tudta meg szocialista forrásból az MTI. A Surányi György bejelentése nyomán kialakult...
Ideiglenesen visszaállítják a határellenőrzést a jubileumi NATO-csúcstalálkozó idejére az osztrák-német hatáson - közölte az osztrák rendőrség. A kétnapos csúcs április 3-án kezdődik, a határ térségében azonban már mostantól ellenőrzésekre lehet számítani, az osztrák és a német oldalon egyaránt.
Míg a többi európai országban csökken a gyógyszert alkohollal együtt kipróbáló fiatalok száma, hazánkban folyamatosan nő az arányuk, sőt az orvosi javaslat nélkül nyugtatót, altatót szedő fiatalok száma itthon az egyik legmagasabb Európában - derült ki a svéd ESPAD Intézet most nyilvánosságra hozott 2007-es jelentéséből. A kutatás rámutat arra is: a magyar fiatalok között kimagaslóan sokan…
Igazságügyi pszichológiai szakértő vizsgálja a tatárszentgyörgyi tragédiában súlyosan megsérült kislányt - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). A rendőrség közleménye hangsúlyozta, hogy a hatéves...