Az iparilag fejlett országokban minden harmadik-negyedik felnőttnek magas a vérnyomása, de szerencsére ennyien nem küszködnek szinte állandó, kínzó fejfájással. A vérnyomás-emelkedés és a fejfájás közötti összefüggést amerikai kutatók foglalták össze az Emergency Medicine legújabb számában.
Hangfelvétel bizonyíthatja, hogy halála előtt megverték azt a rabot, aki rejtélyes körülmények között halt meg, miután a kaposvári börtönből kórházba szállították.
Újraszámolja a Reformszövetség az SZDSZ közreműködésével a jó másfél hónapja bemutatott csomagját, értesült a Világgazdaság. A lap szerint a tervezett megszorítások mértéke emelkedhet.
Sólyom László köztársasági elnök 2009. június 7-ére, vasárnapra tűzte ki az Európai Parlament tagjainak választását - olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtöki közleményében.
Hozzávalók: A palacsintához: 2 tojás 20 kg liszt 3 dl tej 1,5 dl szódavíz csipet só 1 evőkanál cukor 2 evőkanál olaj A sütéshez: olaj, A töltelékhez: 1 csomag vaníliás pudingpor 1 csomag eper pudingpor 1 l tej 10 dkg cukor 30 dkg eper
Tóbiás József frakcióigazgató szerint példátlan, hogy a köztársasági elnök ilyen módon avatkozott be a pártok közötti csatározásokba. A Fidesz szerint az MSZP durva támadást intézett az államfő ellen.
A jogszabály szerint az államfőnek a választást megelőző 72. napig - március 27-éig - kellett kiírnia annak időpontját. Az államfő egy nappal a határidő letelte előtt írta ki a voksolást.
A brit kiskereskedelmi értékesítés éves szintű bővülése februárban 13 év óta a legalacsonyabb ütemet nyújtotta a növekvő munkanélküliség és a mélyülő recesszió következtében. (ProfitLine.hu)
Gigantikus fejlesztési portfóliójával a TriGranit 2008 elején még Európa harmadik legnagyobb ingatlanfejlesztőjének számított, s bár a cég azóta 8 milliárd eurós portfoliójának csaknem felét...
A kínai gazdaság lassulása alapvetően kormányzati kontroll alatt áll, melyben segítséget nyújt a gazdaságélénkítő csomag és a növekvő kormányzati kiadások - közölte a kínai központi bank elnöke. (ProfitLine.hu)
Június 7-ére írta ki a magyarországi európai parlamenti választásokat Sólyom László köztársasági elnök - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH)csütörtökön az MTI-vel. A közleményben azt...
Surányi György mai bejelentése megerősítette azokat a korábbi sajtóértesüléseket, miszerint nem vállalja a miniszterelnökségi jelölést. A volt jegybankelnök Brüsszelben kifejtette, hogy nem...
Több neves iparvállalat és a Pannon Egyetem (PE) együttműködésének eredményeként korszerű laboratóriumokat avatott fel dr. Molnár Károly kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter Veszprémben. Az intézmény elkötelezett az innováció mellett, mondta el köszöntőjében dr. Rédey Ákos rektor, majd folytatta: a mérnöki gyakorlatban rendkívül fontos szerepe van az anyagszerkezeti…
Egy 12 centis fémlemezzel és 12 csavarral rögzítették szerdán Lance Armstrong törött kulcscsontját, aki a kasztíliai országúti kerékpáros körverseny hétfői szakaszán bukott. A hétszeres Tour de France-győztes amerikai sztárt Austinban műtötték meg, háromórás beavatkozással helyrehozva a négy részre törött csontot.
Nem számít, politikusba, hírességbe vagy akár járókelőbe botlik: Bélámnak van véleménye, és el is mondja! A Blikk „megmondóemberét” Lehoczki Károly álmodta meg. A rajzfigura pimaszul, udvariasan vitatkozik.
Három hónap börtönt kapott porszívós szeretkezésért egy férfi az Egyesült Államokban. A 29 éves illető nem otthonában "pásztorórázott”, hanem egy autómosóban, ahol a rendőrség tetten érte.
A szocialisták szerint Sólyom László szerdai megnyilatkozása durva beavatkozás a pártok politikai csatározásaiba, a Fidesz Magyarország szégyenének nevezte, amit a szoclalisták művelnek.
AAA Auto Group NV, a legnagyobb közép-európai használtautó értékesítő láncolat bejelentése szerint nagyobb lett a vesztesége a recesszió mélyülése következtében, ezért a ideiglenesen kivonul Magyarországról - írta meg a Bloomberg hírügynökség. (ProfitLine.hu)
Reklámjaiban gyógyhatást tulajdonított Preventa nevű termékeinek a Hyd Kft., ám állításait nem tudta igazolni - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Emiatt a vállalkozásnak részletekben...
Háború dúl a munkaerőpiacon: az nyer, akinek jobb a gárdája. Így a vállalatok már a tanulmányok alatt lecsapnak a hallgatókra: például ösztöndíjat kínálnak nekik azzal a feltétellel, hogy tanulmányaik végezetével náluk kamatoztassák tudásukat. A hazai lehetőségek és cégek ösztöndíjai következnek....
Hatalmas árfolyam növekedést produkáltak tegnap a lengyel olajcégek, a PKN 14, a Lotos pedig 15%-ot rallyzott. Az emelkedésnek azonban nem volt vége a tegnapi zárással, ma újabb ugrást mutat az...
A gépjárműcsere támogatását vizsgálja a kormány, ám a jelenlegi helyzetben kevéssé valószínű, hogy egy olyan rendszert vezetnének be Magyarországon, mint amit már több uniós országban alkalmaznak -...
Az MSZP azt kéri, Sólyom László köztársasági elnök ne szabjon irányt annak az egyeztetésnek, melyet a politikai pártok folytatnak a miniszterelnök-jelölt kiválasztása érdekében - közölte a párt frakci...
Most biztos, hogy összedől a világ! - gondolja az a szerelmes, aki meghallja párja szájából a halálos ítéletnél is gyilkosabbnak tűnő szavakat: vége, elhagylak, már nem szeretlek, van valaki más. Mindenki életében történt már szakítás ami fájdalommal járt. Ilyenkor az ember úgy érzi, hogy ezen soha többé nem lesz lesz túl és szerelmet sem fog már érezni többé. Bánki Noémi spiritiszta szerint…
A gépjárműcsere támogatását vizsgálja a kormány, ám a jelenlegi helyzetben kevéssé valószínű, hogy egy olyan rendszert vezetnének be Magyarországon, mint amit már több uniós országban alkalmaznak - mo...
Súlyos sérüléseket szenvedett az a gyermek, aki Dunaújváros közelében egy busz takarásából lépett az útra egy arra tartó autó elé - értesült a HavariaPress.
Az állatorvosok lelőtték az utolsó három delfint abból a csapatból, amely másodszor is partra vetette magát Ausztrália partjainál, mert úgy ítélték meg, hogy már nem maradt remény megmentésükre. A delfinek túl nagyok voltak ahhoz, hogy halálos injekciót kapjanak.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) csütörtökön bejelentette, hogy eladta a magyarországi HospInvest egészségügyi szolgáltató cégben meglévő érdekeltségét. A bank a honlapján megjelent közleményében megjegyezte, hogy a 2008-as népszavazás „súlyos következményekkel járt” a cég számára.
Ákos ismét a VOLT fellépője: ez alkalommal azonban nem a fesztivál területén, hanem a Soproni Sportcentrumban várja a fesztivál látogatóit „Ákos 40+1” című előadásával, a VOLT nyitónapján.
Optimista hangot ütött meg a világ egyik jelentős kávé termesztője a növény jövőben várható árfolyammozgásával kapcsolatban, év végéig akár közel 30%-os árfolyam emelkedés is elképzelhető. A dollár...
Az elmúlt hónapokban a forint árfolyama mintegy 20 százalékot gyengült a legfontosabb devizákhoz képest. A vállalatok számára a devizaárfolyam ingadozása kockázatokat rejt, amely nagy mértékű hullámzás esetén drasztikus hatással is lehet az üzleti tervekre és akár komoly veszteséget is okozhat a vállalatok számára....
Az állatvédők a sokkoló képeket egy helikopterről készítették, számításaik szerint két nap alatt 17 ezer fókát öltek meg különös kegyetlenséggel a vadászok
A kormány elfogadta azt a rendeletet, amely alapján a Munkaerőpiaci Alapból a válságkezelésre elkülönített 10 milliárd forintos keret forrásait részmunkaidős foglalkoztatás támogatására is fel lehess...
Hiába a természet újjászületését hirdető tavasz, megkeseríti napjainkat a levertség, kimerültség érzése. A tél vitaminszegénysége, a szeszélyes időjárás és a kevés napsütés miatt legyengült szervezet ráadásul nehezebben áll ellen a különféle vírusoknak. De van megoldás!
Scarlett Johansson szőkén a legdögösebb – legalábbis a Blikk.hu olvasói szerint. Tegnap arról kérdeztük őket, melyik hajszín áll a legjobban a színésznőnek: a barna, a vörös, vagy a szőke.