Franciaországban a munkanélküliek száma februárban 3,5 százalékkal 2,385 millióra nőtt januárhoz képest. Egy évvel ezelőtt a munkanélküliek száma még csak 2,004 millió volt, ez azt jelenti, hogy egy év alatt 19 százalékkal bővült. (ProfitLine.hu)
A rendőr figyelmeztető lövése vetett véget egy tömegverekedésnek csütörtök hajnalban a Pest megyei Érden. Egyelőre még nem teljesen tisztázott, hogy mi is történt, annyi biztos, hogy két család esett egymásnak - mondta el péntek reggel Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A cafeteria rendszer bevezetésének nehézségein túljutva szembesülnek csak azzal a vezetők, hogy valójában melyek azok a feladatok, amelyeket havonta, állandó rendszerességgel el kell végezni annak érdekében, hogy gördülékenyen működjön az újonnan bevezetett béren kívüli juttatási csomag.
Érthető okokból sokan keresnek most állást. Vannak, akik váltanának. Vannak, akik váltásra kényszerülnek. Bármi legyen is az indok, a diplomások, illetve gazdasági területen elhelyezkedni kívánók garantáltan szembetalálják magukat egy olyan állásinterjús helyzettel, ahol idegen nyelven, elsősorban angolul is mérik a tudásukat. A következő 3 tipp hasznos támpont lehet arra, hogyan nyújtsunk jó…
Tízévnyi kétszámjegyű gazdasági növekedés után Kínának szembe kell néznie a ténnyel, hogy az országot nem kíméli a globális gazdasági válság és a recesszió. Sorba zárnak be a gyárak, mivel ma már nem olyan nagy a kereslet a kínai termékek iránt. Messze azonban még az államcsőd, mert a kínaiak nagy spórolós hírében állnak.
Huszonöt ember vesztette életét a Vlagyimiri területen történt közlekedési balesetben, amikor egy Neoplan típusú autóbusz és egy teherautó összeütközött csütörtökre virradó éjszaka.
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint a Magyar Állam az Államadósság Kezelő Központ Zrt. útján, az államháztartásról szóló 1992. XXXVIII. törvény (Áht.) vonatkozó rendelkezése alapján 1,4 milliárd euró összegű kölcsönt nyújt az OTP Bank Nyrt.-nek. A kölcsönt a Magyar Állam a nemzetközi szervezetektől felvett forrásból biztosítja - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
1,4 milliárd eurós állami kölcsönt kap az OTP, 400 milliósat az FHB. A Pénzügyminisztérium és az érintett bankok tegnapi bejelentése értelmében a következő évekre a magyar tulajdonban lévő bankok...
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. tájékoztatása szerint a Magyar Állam az Állami Adósságkezelő Központ Zrt. útján, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (Áht.) vonatkozó rendelkezései alapján az állam, a Nemzetközi Valutaalaptól származó forrásból két részletben, összesen 400 millió euró összegű kölcsönt nyújt a Társaságnak - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Teljesen összeomlott K. Olivér, az a 20 éves soroksári fiatalember, akinek a kedvese múlt szerdán este fulladt a Dunába. A fiú családja a Borsnak azt mondta, a fiatalember borzalmasan kínlódik, a szobájából is alig jön ki.
A forint várhatóan szűk sávban ingadozik majd addig, amíg az új miniszterelnököt ki nem nevezik, a befektetők addig inkább kivárnak - idézi a kereskedői véleményeket a DowJones. Ugyanakkor további fo...
Tizennégy ember meghalt és négyen megsérültek, amikor teherautóval ütközött egy busz Moszkvától keletre - közölte csütörtökön a vészhelyzetekkel foglalkozó orosz minisztérium szóvivője. Az ütközésben a busz kigyulladt és teljesen kiégett.
Az SZDSZ nélkül is kész nekivágni a kormányfőváltásnak az MSZP - írja az egyik kormányközeli napilap. Meg nem nevezett szocialista elnökségi forrásra hivatkozva közlik: Glatz Ferenc jelölését megkísérelnék a liberálisok nélkül is keresztülvinni.
Vértes András közgazdász, a szocialisták egyik miniszterelnök-jelöltje arra számít, hogy Surányi György volt MNB-elnök elfogadja a kormányfői felkérést.
A pakisztáni katonai hírszerzés egyes tagjai pénzzel, eszközökkel és stratégiai tanácsokkal segítik az afganisztáni tálib lázadókat, és tevékenységüket a pakisztáni hírszerzés (ISI) vezetése hangolja össze - állítja csütörtöki számában a The New York Times című amerikai napilap.
Japánban a részvénypiacok ismét jól teljesítettek, mely során a Topix index már kilencedik napja egyhuzamban emelkedett, mindez azon spekulációk hatására, hogy a befektetők már a globális recesszió végét vélik az elmúlt napok gazdasági történéseiben felismerni. (ProfitLine.hu)
Első ránézésre riasztó mértékű veszteségről számolt be az AAA Auto a negyedik negyedévre vonatkozóan ma reggel közzétett gyorsjelentésében, azonban a számokat nagyrészt egy egyszeri tétel, a...
A Nemzetközi Valutaalap Igazgatósága 2008. november 6-án 10,5 milliárd SDR összegű (12,3 milliárd euró) készenléti hitelkeretet hagyott jóvá Magyarország számára. A jóváhagyás alapja a pénzügyminiszter és a jegybankelnök által aláírt 2008. november 4-i szándéklevél. A hitel első részlete, 4,215 millió SDR (mintegy 5 milliárd euró) 2008. november 6-án lehívásra került....
Az előző napok folyamatos saját részvény vásárlásai után a tegnapi napon már nem vásárolt a bank, kérdés, hogy ez csak szünet, vagy eddig tartott? Ezen kívül viszont 91 darab OTP törzsrészvényt értékesített 2.050,-forint/darab átlagáron az ETFBUXOTP alap fedezése céljából az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Felfüggesztésre kerül az Orco papírjainak kereskedése a mai naptól, melynek hivatalos oka eddig nem látott napvilágot. Cseh lapértesülések szerint a tegnapra ígért vezetőségi bejelentések ma nyitás...
Japánban az árupiaci termékek árának csökkenése és a mélyülő recesszió miatt visszaeső szolgáltatások iránti kereslet miatt februárban már ötödik hónapja csökkentek a vállalati szolgáltatási árak. (ProfitLine.hu)
Elfogadta a kormány azt a törvényjavaslatot, amely alapján a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb)szabályozásában áttérnének a naptári évről a szerződés megkötésének évfordulójára, s ezzel...
Szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében lelkesen számol be róla az MSZP Ésszerűség és Felelősség Platformja (ÉFP), hogy " a hétfői és a keddi után az ÉFP szerdán megtartotta a harmadik belső int...
A pénzügyminiszter kijelöléséhez is köti mintegy egy évre szóló miniszterelnöki kinevezését Surányi György volt jegybankelnök - tudta meg lapunk. Az MSZP három, eddigi tárcavezetőhöz ragaszkodik. Bajnai Gordon gazdasági és Gráf József agrárminiszter sorsáról egyelőre nincs egységes álláspont a páron belül. Sólyom László államfő mindeközben az előrehozott választások mellett érvelt.
A 165 ezer németországi dolgozóból 68 ezret rövidített munkaidőben foglalkoztat a Daimler német járműipari konszern áprilistól. Szerdán jelentette ezt be a vállalat első számú embere, Dieter Zetsche, aki szerint az autóipart az évszázad válsága sújtja. Megjegyezte, hogy fogalma sincs, mikor lesz majd vége az ágazati krízisnek, ami az Opelt is súlyosan érinti.
De kap pénzt az FHB is. A kölcsön forrását a nemzetközi szervezetektől származó 20 milliárd eurós forrás biztosítja, áprilisban meg is kapják, a lejárat dátuma 2012
Puccs készül az MDF-ben, értesült az egyik kormányközeli lap. Úgy tudják: Pest, Borsod, Csongrád és Szolnok megyében sokan eltávoztak a pártból Bokros Lajos miniszterelnöki illetve EP-listavezetői jelölése miatt.
Jose Mourinho vezetőedző azzal fordult Massimo Morattihoz, az Internazianale labdarúgócsapatának elnökéhez, hogy néhány játékostól meg kell válni, ha valóban cél a Bajnokok Ligája megnyerése. A portugál tréner a La Gazetta dello Sport című lapnak nyilatkozva arról beszélt, hogy már közölte kívánságait Morattival.
Vértes András közgazdász, a szocialisták egyik miniszterelnök-jelöltje arra számít, hogy Surányi György volt MNB-elnök elfogadja a kormányfői felkérést. Vértes András a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában csütörtökön úgy vélekedett, hogy Surányi György "kiváló szakember, mindenféle szempontból megfelel annak, amilyennek lennie kell egy miniszterelnöknek Magyarországon". A közgazdász szerint…
A pozitív tartományban fejezték be a kereskedést a tegnapi napon az irányadó amerikai indexek, a Dow 1.2%-kal, az S&P 500 1%-kal, a Nasdaq pedig 0.8%-kal menetelt felfelé. A kereskedés elején a...
Matyi Dezső, az Alexandra könyvkiadó tulajdonosa a menedzsmentjogokkal kapcsolatos vita miatt lépett vissza a Zsolnay megvásárlásától. A befutó a Teclima Kft. lehet, amely felülvizsgálhatja az IKEA-val kötött megállapodást is....
Izraeli harci gépek csapást mértek Szudánban egy gépkocsioszlopra, amely hírszerzési értesülések szerint a Gázai övezetbe szánt fegyvereket szállított - jelentette csütörtökön a CBS amerikai hírtelevízió.
Egyelőre nincs új miniszterelnöke Magyarországnak, hiszen Surányi György nem mondott egyértelmű igent a felkérésre. A volt jegybankelnöknek ráadásul feltételei is vannak, amiket nem teljesíthet a...
Az OTP Bank 2009. március 25-én 91 darab OTP törzsrészvényt értékesített 2,050 forint/darab átlagáron az ETFBUXOTP alap fedezése céljából az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével. ...