Észak-Korea gyaníthatóan indítóállásba helyezett egy nagy hatótávolságú ballisztikus rakétát - jelentette szerdán a japán hírügynökség bizalmas forrásra hivatkozva. Phenjan már korábban...
Szerbia megállapodott az IMF-fel egy két évre szóló 3 milliárd eurós hitelről - közölte Mladjan Dinkic szerb miniszterelnök-helyettes. Az általa kiadott közlemény szerint 2,2 milliárd eurót kap...
A szocialisták miniszterelnök-jelöltre tett javaslata felelős és megfontolt - ismertette az SZDSZ ügyvivői testületének álláspontját Fodor Gábor. A szabad demokraták elnöke közölte, hogy az SZDSZ...
A Google internetes szolgáltató vezetőségének triumvirátusa a következő pénzügyi évben is jelképesen csak egydolláros fizetést kap, és idén nem veszik fel a korábbi évek tetemes költségtérítését...
Az MSZP-frakció alapvetően támogatja az elnökség által javasolt kormányfőjelölteket, de többek szerint tovább kell folytatni a gondolkodást arról, ki lehet még alkalmas miniszterelnöknek - tudta meg az MTI több szocialista képviselőtől az MSZP szerdai zárt frakciókonzultációja után.
A kedvezőtlen gazdasági környezet miatt elhalasztották a 600 millió fontos költségvetéssel készülő szemkápráztató portsmouthi futballstadion megvalósítását, helyette a régi stadiont újítják fel úgy, hogy a pálya 90 fokos elforgatásával nyert területen egy új bevásárlóközpont épül....
Az amerikai hadügyminisztérium "befejezte" a globális terrorellenes háborút, legalábbis ez a kifejezés kikerült a Pentagon szókincséből - írta a The Washington Post. Az Obama-kormány...
Pozitívan értékelte a magyar hírközlési piacot az Európai Bizottság, az Európai Unió egyes tagállamainak hírközlési piacait vizsgáló éves jelentésében - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH)....
A magyar háztartások csupán kevesebb mint 6 százaléka készül biztosan földgáz-, vagy áramszolgáltató-váltásra, miközben jelentős hányaduk drágállja ezeket a szolgáltatásokat - közölte a...
Összeurópai konferenciát tervez jövő hónapban az európai szélsőjobboldal, Magyarországról a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) tagjait várják a tervezett milánói rendezvényre - tűnik ki a La Stampa című torinói lap egy szerdai jelentéséből.
2006 óta nem látott mértékre csökkent Brazília havi inflációs rátája, miután a kiskereskedők jelentős árcsökkentéseket hajtottak végre a visszaeső lakossági fogyasztás fellendítésére. (ProfitLine.hu)
A magyar állam szerződést írt alá az OTP-vel és az FHB-vel, hogy a két érintett bank bevonásával növeljék a hazai bankrendszer hitelezési kapacitását - jelentette be a PM mai sajtótájékoztatóján...
Népszámlálást tartanak Kazahsztánban, melynek során a papírjai alapján egy 130 éves nőre bukkantak egy az északi hegyek között található településen. Ha a matróna papírjai valósnak bizonyulnak, akkor bizony 16 évvel öregebb, mint a hivatalosan a világ legidősebb embere, a 114 éves amerikai Enda Parker....
Tizenkét éves kor alatt nem kell majd ujjlenyomatot venni a biometrikus útlevél kiállításához az EU-ban, viszont mindenkinek saját útlevéllel kell rendelkeznie, a gyerekek tehát nem utazhatnak majd a ...
Horvátországban hat százalékkal csökkentik a közalkalmazottak fizetését, ezzel is mérsékelve az állami kiadásokat - erről a szakszervezetekkel folytatott tárgyalások után szerdán döntött a horvát korm...
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek szerdán egy orosz orvost, aki egy részegen végrehajtott műtét közben sterilizálta betegét - jelentette az Interfax orosz hírügynökség.
Egy tajvani tolmácsnő jutott be elsőként annak a versenynek a döntőjébe, amely a világ legjobbnak mondott állását kínálja a győztesnek. Amint a szervezők szerdán nyilvánosságra hozták, Clare Wangot...
Az MSZP-frakció alapvetően támogatja az elnökség által javasolt kormányfőjelölteket, de többek szerint tovább kell folytatni a gondolkodást arról, ki lehet még alkalmas miniszterelnöknek - tudta...
Tizenkét éves kor alatt nem kell majd ujjlenyomatot venni a biometrikus útlevél kiállításához az EU-ban, viszont mindenkinek saját útlevéllel kell rendelkeznie, a gyerekek tehát nem utazhatnak majd...
Életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte szerdán Kaposváron a Somogy Megyei Bíróság azt a 38 éves kaposvári férfit, aki halálra verte a hároméves kisfiát. Az ítélet nem jogerős.
Az állam hitelt nyújt az OTP-nek és az FHB-nak - jelentette be Veres János pénzügyminiszter a bankok vezetőinek jelenlétében szerdán, Budapesten sajtótájékoztatón.
Az állam hitelt nyújt az OTP-nek és az FHB-nak - jelentette be Veres János pénzügyminiszter a bankok vezetőinek jelenlétében szerdán, Budapesten sajtótájékoztatón. A magyar állam az OTP Banknak...
Életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte Kaposváron a Somogy Megyei Bíróság azt a 38 éves kaposvári férfit, aki halálra verte a hároméves kisfiát. Az ítélet nem jogerős.
Hivatali visszaélés miatt vádat emelt az ügyészség a gyorshajtáson kapott korábbi kalocsai rendőrkapitány ellen - értesült a HavariaPress. A vádhatóság szerint ugyanis az alezredes a lebukása után arra próbálta meg rávenni az egyenruhás járőröket, hogy tussolják el az ügyét.
Bajnai Gordon szerint sok befektető szerint alulértékelt a forint. A magyar nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter azonban arra nem tért ki egy londoni sajtóértekezleten, hogy szerinte mi lenne...
Az állam hitelt nyújt az OTP-nek és az FHB-nak - jelentette be Veres János pénzügyminiszter a bankok vezetőinek jelenlétében. A magyar állam az OTP Banknak több mint 400 milliárd forint (1,4 milliárd euró), az FHB Jelzálogbanknak két részletben mintegy 120 milliárd forint (400 millió euró) összegű kölcsönt nyújt piaci kamatozással.
A köztársasági elnök szerint veszélyezteti az államszervezet demokratikus működése iránti bizalmat a miniszterelnök szombati kijelentése, amikor azt állította, hogy az ügyészség és a bíróság egyes esetekben a Fidesz érdekei szerint jár el. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács pénteken rendkívüli ülésen tárgyal a kormányfő kijelentéseiről.
Az állam hitelt nyújt az OTP Banknak és az FHB Jelzálogbanknak a hitelezés élénkítésére - jelentette be Veres János pénzügyminiszter a bankok vezetőinek jelenlétében szerdán, Budapesten sajtótájékoztatón - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A kedvezőtlen eredménnyel zárult kötvényaukció és a pesszimista Fed nyilatkozat ellenére pozitív tartományban zártak az amerikai részvényindexek, miután a kereskedés utolsó perceiben óriási eufória...
A Nemzetközi Valutaalap magyarországi képviseletének megnyitása azt jelenti, hogy a szervezet sokáig jelen lesz Magyarországon - mondta az InfoRádiónak Bod Péter Ákos. A közgazdász szerint Magyarország és az IMF kapcsolata - "sajnálatos módon" - tartósnak ígérkezik.
Pokolgépes merénylet áldozata lett egy bíró felesége a Szerbia déli részén fekvő Knjazevacban. A robbanószerkezetet valószínűleg a bejárati ajtó küszöbére helyezték el, és akkor lépett működésbe, amikor a bíró felesége, az 57 éves Radica Lukic, Velimir Lukic bíró felesége kinyitotta az ajtót.
Félévnyi előzetes letartóztatás után szabadlábon védekezhet az ellene felhozott vádakkal szemben Orbán István, a tatai edzőtábor egykori igazgatója, az MSZP volt Komárom-Esztergom megyei alelnöke. Az öt rendbeli vesztegetéssel, sikkasztással és hűtlen kezeléssel gyanúsított szocialista politikus a tatai képviselő-testület szerdai ülésén napirend előtti felszólalásában lemondott képviselői…
A Tarlós István által javasolt, "működési költségvetésnek" nevezett, Budapest esetében komolytalan elképzelés, nemcsak törvényességi szempontoknak, de a józan ész szabályainak is ellentmond - reagált John Emese, az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője arra a nyílt levélre, amelyet Tarlós István, a budapesti Fidesz-KDNP frakció szövetségének vezetője írt Demszky Gábornak.
Egyes szobanövények képesek számottevően javítani a beltéri levegő minőségén, például azzal, hogy kiszűrik belőle a bizonyos helyiségekben jelentkező, egészségkárosító formaldehidet
Országos segélyakciót indít a válságba jutott családok megmentésére a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet. Pénzadományokat és élelmiszersegélyt vár a szervezet április 30-ig.
A brit kormány arra szeretné kötelezni a pubok és bárok tulajdonosait, hogy a jelenleginél kisebb méretű poharakban szolgálják fel a bort. Így próbálnának küzdeni a hatóságokat is aggasztó, növekvő...
Új választás nélkül, új keretek között a pártokhoz nem szorosan kötődő válságkezelő kormány akkor lehet működőképes, ha bírja a parlamenti pártok - eltérő hőfokú, de világos - támogatását - mondta...
Aki egyenlőséget tesz a Shoa áldozatai, a II. világháborúban a náci Németország által szervezett tudatos népirtás és a kommunizmus bűnei közé, az sérti a meggyilkolt zsidó áldozatok emlékét, és ez nevezhető másnak, mint burkolt antiszemitizmusnak" - mondta felszólalásában Tabajdi Csaba, az MSZP EP delegáció vezetője. Itt az is olvasható, mit mondott Szájer József, a Fidesz EP delegációja…
Üres kasszával vág neki az európai parlamenti kampánynak az MDF - írja az Index. Bokros Lajos ennek ellenére kampányolni fog, ahogy az InfoRádióban mondta, saját pénzéből.
Timothy Geithner alaposan megcibálta a dollárt délutáni elszólásával, amikor is úgy tűnt, egyetért a zöldhasú tartalékdeviza-szerepét megszüntetni kívánó kínai javaslattal. Azóta valamelyest...
Sajtóhírek szerint Vértes András, az MSZP egyik miniszterelnök-jelöltje és felesége Amway-termékekkel - tisztítószerekkel, illetve szépségápolási cikkekkel házalt. Az Amway azonban jóval több ennél: igaz, sajátos módszerekkel dolgozik, mégis világszerte komoly sikereket ért el....
Vandálok támadták meg a Royal Bank of Scotland volt vezérigazgatójának otthonát Edingburgh-ban. Ezt állította szerdán a skót város rendőrsége, amelynek bejelentése szerint ismeretlenek kövekkel dobálták meg a ház ablakait és bezúzták a volt bankvezető kocsijának üvegeit.
Surányi azt mondta akkor vág bele, ha mindenki támogatja. A Fidesz csak előrehozott választásról hajlandó tárgyalni. Előkerülnek a csontvázak. Az SZDSZ-nek már nem sürgős. Surányi, ha bevállalja, sorba áll a pofonért: ez egy lehetetlen küldetés.
A The New York Timesban szerdán közölt nyílt levélben mondott le posztjáról a csillagászati vezetői jutalmak miatt botrány övezte AIG amerikai biztosító alelnöke.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) jóváhagyta a készenléti hitelkeret második részletének lehívását - tájékoztatta a Pénzügyminisztérium közleményben az MTI-t szerdán. (ProfitLine.hu)