Még fogszabályozót hord és szülei nem engedték meg számára, hogy mobiltelefont vásároljon, de már minden médiában hallható a véleménye a gazdaságról, Barack Obamáról és a következő elnökválasztásról.
Hivatalosan terjesztett elő vibrátorvásárlási indítványt Sydney városának egy tanácsosa egy miniszterasszony számára. „Arra szeretném bátorítani, hogy Strathfield lakói helyett inkább magát csesztesse”– indokolta kezdeményezését Danny Lim.
A miniszterelnök szombati váratlan bejelentésének híre pillanatok alatt eljutott a külföldi sajtóba, a legfontosabb nemzetközi napilapok és hírportálok címlapjukon számoltak be Gyurcsány Ferenc...
Az Egyesült Államokban megint kitört a botrány a rosszul feldolgozott vagy nem elég tiszat élelmiszerek körül. Ezúttal egy szalmonellával fertőzött mogyoróvaj-szállítmánynak köszönhetően kitört járvány dobta a felszínre a problémákat, mely 700 embert betegített meg és kilencet közülük meg is ölt....
Gyurcsány most megy, de a gondok maradnak. Bárki lesz is utána, javaslatait ugyanazoknak a szocialista, szabaddemokrata, esetleg MDF-es képviselőknek kell majd megszavazniuk a parlamentben, akik az elmúlt hat évben oly nagy örömüket lelték az osztogatásban, a külföldi hitelből finanszírozott jóléti intézkedésekben.
Hárompárti szakértői kormányban gondolkodik az MSZP új alelnöke, Mesterházy Attila. A politikus a köztelevízió reggeli műsorában azt mondta: arra lát esélyt, hogy az MSZP az SZDSZ-el és az MDF-el egyezzen meg egy új kormányról illetve kormányprogramról.
II. rész: Diktátorok, kényurak, milliók haláláért felelős háborús bűnösök vagy éppen egy egész nemzetet hosszú ideig rettegésben tartó népvezérek. Ugyanakkor férjek és családapák. Voltak-e gyermekeik, és ha igen, mi lett azok sorsa - a huszadik század veszedelmes zsarnokait vettük sorba most ebből a szemszögből.
Örkény országában vagyunk - írja blogjában Navracsics Tibor. Adódik a következtetés: a szocialisták, akik alkalmatlannak tartják Gyurcsány Ferencet a miniszterelnöki pozícióra, úgy gondolják, nekik azért megteszi pártelnöknek - olvasható a jobbklikk.hu weboldalon.
Békesi László szerint a jelenlegi helyzetben az MSZP-ből vagy a szocialisták szűk köréből jelölhetnek ki miniszterelnököt, úgy, hogy csak egy egészen keveset módosítanak a kormány programján – a Horn-kormány volt pénzügyminisztere a Nap-kelte vasárnapi adásában arról is beszélt, hogy őt nem kérték fel kormányfőnek.
Torta, bohócműsor, lufihajtogatás, arcfestés – hogy csak néhányat említsünk azok közül, amivel a zsúrozó gyerekeket meglephetik a szüleik. Ám a kölyökbulik megszervezése csak látszólag egyszerű, valójában nagy odafigyelést igénylő szervezőmunka. A többi közt föl kell mérni, mik az ünnepelt igényei, mi legyen a menü, illetve hogy hol és mi legyen program. Alább annak ezért jártunk utána, mire…
Nem sikerült az első fordulóban megválasztani Szlovákia új elnökét. A két legnagyobb kormánypárt által támogatott jelenlegi államfő a szavazatok majdnem 47 százalékát szerezte meg.
Gyurcsány Ferenc számára az volt a legfontosabb, hogy minél nagyobb támogatással válasszák pártelnökké, mert ez egy olyan biztos legitimációt ad két évig, ahonnan a politikai jövőjét újra tudja építeni - mondta Stumpf István politológus a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában vasárnap.
A hatalmas kormányzati mentőövre szorult, de mindeközben óriási, a korábbi ismeretek szerint összesen 165 millió dollárnyi főnöki jutalmakat osztogató vezető amerikai biztosítóról, az AIG-ról kiderült, hogy legalább 218 millió dollárt utalt prémiumként. Hét végi amerikai sajtóértesülések szerint ezt állapították meg az ügyben vizsgálódó hatóságok. A The New York Times című lap már a múlt hét…
Mesterházy azt mondta, hisz abban, hogy az SZDSZ-szel és adott esetben az MDF-fel is meg tudnak egyezni a válságot kezelő programban és a személyekben is
Nem változtat a jelenlegi 9,5 százalékos alapkamaton hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az elemzők döntő többségének véleménye szerint. (ProfitLine.hu)
Fáklyás felvonulással tiltakozott mintegy háromszáz tüntető szombaton este Budapesten az ellen, hogy március 15-én egy demonstrációt követően könnygázzal fújták le a rendőrök Morvai Krisztinát, aki a tervek szerint Jobbik európai parlamenti választási listavezetője lesz.
Huszonnégy órás hackerversenyt rendezett az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) és az egyik legnagyobb magyar információbiztonsági cég a hét végén Budapesten. A leggyorsabb csapat 16 óra alatt teljesítette a feladatokat. Az egyik feladat az alvilági módszerekkel folytatott, de legális, úgynevezett etikus hackelés területén tette próbára a csapatokat.
Csak elkötelezett reformpolitikát támogatnak - közölte az SZDSZ elnöke a köztelevízió reggeli műsorában. Fodor Gábor szerint a mai bizalmi válságot egy új kormányprogram és egy új, hiteles kormányfő feloldhatja.
Hatezer éves település feltárását kezdték meg török búvárrégészek az Égei-tengerben, Izmir közelében. Az ókori Liman Tepe, amelyet a görögök Klazomenainak neveztek, volt az Égei-tenger egyik legkorábbi mesterséges kikötője.
Kiabált, tört-zúzott, a vendégeket inzultálta és dobálta jéggel szombaton este egy férfi az egyik margitszigeti hotelban. A Független Hírügynökség információi szerint a férfi egy volt szocialista országgyűlési képviselő, legalábbis a hotelban ezt állította magáról.
Őrizetbe vettek hat embert, köztük szerzeteseket vasárnap Kínában, mert megtámadtak egy rendőrőrsöt, további nyolcvankilenc személy feladta a magát a hatóságoknál. Több száz ember, köztük mintegy száz a Ragja kolostor szerzetese, támadt egy rendőrőrsre a tibeti Gjala (Gyala) településen.
Megkezdődött vasárnap délelőtt az MSZP elnökségének ülése, amelynek napirendjén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök utódlásának kérdése és a szombati bejelentés nyomán kialakult helyzet elemzése szerepel. Nevekről is tárgyal az MSZP elnöksége - mondta Lamperth Mónika elnökhelyettes az ülés előtt újságíróknak a szocialisták budapesti székházánál.
Sértőnek tartja és visszautasítja az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek a bíróságokról szóló kijelentéseit - közölte Ujkéry Csaba, a testület szóvivője.
Herényi Károly szerint újraéleszthetik az MSZP-SZDSZ koalíciót – a megszűnt MDF-képviselőcsoport volt frakcióvezetője erről a Nap-kelte vasárnapi műsorában beszélt.
Natasha Richardsontól barátai és szerettei zokogva búcsúztak a Broadway-n, ahol még a színházakban is néhány percre kialudtak a fények a tragikus sorsú színésznő emléke előtt tisztelegve. Az Amerikai Ír Történelmi Társaság által szervezett megemlékezésen a családtagok megtörten vettek részt.
Konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal cseréli le a Gyurcsány-kormányt az MSZP - a kormányszóvivő a Független Hírügynökségnek elmondta: az MSZP elnöke, Gyurcsány Ferenc ma tájékoztatta erről a köztársasági elnököt.
MOGYORÓD – Erőss Zsolt társával közvetlenül egymás után két csúcs meghódítására indul. A Cho Oyu – 8200 méter – afféle bemelegítés lesz, innen pedig oxigénpalack nélkül megy tovább a világ tetejére, a Mount Everestre.
Ivan Gasparovic, a jelenlegi szlovák államfő, két kormánypárt jelöltje és Iveta Radicová, az ellenzék közös jelöltje jutott tovább a szlovákiai elnökválasztás második fordulójába - közölte vasárnap az országos választási bizottság.
Az MDF kész tárgyalni a szocialistákkal, de a koalíciót kizárják. Herényi Károly korábbi frakcióvezető a köztévé reggeli műsorában azt mondta: egy jó reformprogramot támogatnának, de szerinte az MSZP az SZDSZ-szel fog megegyezni, így rájuk nem lesz szükség.
Egy új kutatás szerint: tízből hét fővárosi magyar biztonságos lakást szeretne venni, ha volna rá pénze. Ennek oka, hogy az emberek félnek a válság következményeitől. Sokak szerint a recesszió és az...
Bajnai Gordon, Bokros Lajos, Gráf József, Békesi László - néhány név azok közül, akik Gyurcsány Ferenc utóda lehetnek azután, hogy a miniszterelnök bejelentette: új kormányfő jelölését javasolja.
Négy ember életét vesztette és nyolcan megsérültek Pjervouralszk városában, amikor az emberek egymást taposva próbáltak bejutni egy diszkóba szombat este. A tolakodás azért tört ki, mert nyitáskor bejelentették: fél óráig ingyenes a belépés.
Őrizetbe vettek hat embert, köztük szerzeteseket Kínában, mert megtámadtak egy rendőrőrsöt. További nyolcvankilenc személy feladta a magát a hatóságoknál vasárnap Csinghaj tartományban.
Mexikó erőteljes harcot indított az országot sújtó gazdasági lassulás ellen, ennek első lépésében a mexikói jegybank, két nappal a amerikai jegybank szerepét betöltő Fed gazdaság ösztönző intézkedéseit követve, az előzetes várakozásoknál nagyobb mértékű kamatcsökkentés mellett döntött. (ProfitLine.hu)