A Magyar Demokrata Fórum a kormány kisebbségbe szorulása óta mondja, hogy a többség, így a változtatás lehetősége is az ellenzéki pártok oldalán van. Gyurcsány Ferenc mai bejelentése is ezt támasztja alá: bebizonyosodott, hogy a kisebbségi kormányt vezető miniszterelnök valóban eszköztelen a válság kezelésében és az ország vezetésében.
A Fidesz kormányra kerülése esetén ki fogja vizsgálni az elmúlt időszak gyanús privatizációit - mondta Fónagy János, a Fidesz parlamenti képviselője szombati sajtótájékoztatóján Budapesten.
Az MSZP kongresszusa újraválasztotta Gyurcsány Ferencet pártelnökké szombaton Budapesten - tudta meg az MTI. A választáson 599 küldött szavazott, és az újraválasztott pártelnök 508 szavazatot...
A belpolitikai élet egyes szereplői után a piaci elemzők is azt emelik ki, hogy Gyurcsány Ferenc távozása pozitív üzenet. Az átmeneti bizonytalanság ugyanakkor gyengítheti a forint árfolyamát, és a tőzsdei hangulatnak sem használ esetleg a konstruktív bizalmatlansági indítvány benyújtása előtti időszak.
Nigériában a hatóságok letartóztattak egy 114 éves férfit, akinek a háza mögött 100 zsák kanabiszt találtak. A nigériai hatóságok szombati jelentése szerint a férfi tagadta, hogy köze lett volna a droghoz.
Jobban tanulnak a brit lányok ha nem koedukált osztályba, esetleg teljes egészében lányiskolába járnak - ezt állapította meg a szigetországban egy széles körű felmérés, amelyet 11 és 18 év közötti diáklányok körében végeztek. A 700 ezer, állami iskolába járó diáklány jegyeit elemezve a felmérést végző Good Schools Guide megállapította, hogy a kizárólag lányosztályokban tanulók jegyei tartósan…
Semmi esély sincs arra, hogy a cseh képviselőház ebben a választási időszakban jóváhagyja a cseh-amerikai radarszerződéseket, állítja Jirí Paroubek, az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke.
Semmi esély sincs arra, hogy a cseh képviselőház ebben a választási időszakban jóváhagyja a cseh-amerikai radarszerződéseket, állítja Jirí Paroubek, az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke.
Nagyon jelentős növelést akar az amerikai kormányzat az afgán rendőrség létszámában - közölte Richard Holbrooke, az Egyesült Államok afganisztáni és pakisztáni különmegbízottja szombaton egy brüsszeli euroatlanti tanácskozáson.
Megválasztotta a párt két elnökhelyettesét, három alelnökét és a választmány elnökét az MSZP kongresszusa. Szekeres Imre újraválasztott elnökhelyettes a 623 leadott szavazatból 524 igen szavazatot kapott. A posztra újonnan választott Lamperth Mónika a 604 leadott szavazatból 404-et kapott.
A Fidesz nem kezd tárgyalásba semmilyen új kormány alakításáról, ehelyett hétfőn kezdeményezi az Országgyűlés feloszlatását. A párt elnökségének közleménye szerint az MSZP bukott párt, így ne alakítson kormányt Magyarországon.
Az MSZP kongresszusa újraválasztotta Gyurcsány Ferencet pártelnökké - olvasható a párt honlapján. Az MTI információi szerint a pártelnököt 85 százalékos támogatottsággal választották újra, 608-an szav...
Különös összeállítást adott közre egy londoni napilap: a Brit Utazási Irodák Szövetségének írt panaszos levelekből csemegézték ki a legkülönlegesebbeket.
Igazi rendőrnek bizonyult az először álrendőrnek vélt férfi, aki nők lakásába behatolva rájuk parancsolt, hogy vetkőzzenek meztelenre - közölte a New Orleans-i rendőrség.
"A Fidesz tájékoztatja Magyarország polgárait, hogy nem kezd tárgyalásba semmilyen új kormány alakításáról sem. A Fidesz hétfőn kezdeményezi az Országgyűlés feloszlatását."
Nem kezd tárgyalásba a Fidesz semmilyen új kormány alakításáról – írja szombati közleményében a Fidesz elnöksége, s mint fogalmaznak, hétfőn kezdeményezik az Országgyűlés feloszlatását.
Előre hozott választásokat és a kormány elszámoltatását sürgette Kövér László a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbogáton. A Fidesz választmányi elnöke szerint Gyurcsány Ferenc a globális nagytőke szálláscsinálójává vált.
A miniszterelnöki poszt után a pártelnökit is elvesztette Calin Popescu Tariceanu: a román Nemzeti Liberális Párt (PNL) kongresszusán tartott szavazáson a politikus csak a második helyre került a pártelnökségért folyó versenyben.
A Fidesz nem kezd tárgyalást új kormányról és új kormányfőről, ám hétfőn kezdeményezi a parlament feloszlatását - közölte Navracsics Tibor szombaton azt követően, hogy Gyurcsány Ferenc bejelentette: új kormány alakítását javasolja új kormányfő vezetésével.
A Fidesz nem kezd tárgyalást új kormányról és új kormányfőről, ám hétfőn kezdeményezi a parlament feloszlatását - közölte Navracsics Tibor szombaton. A Fidesz frakcióvezetője szerint az előrehozott választásokat június 7-én, az európai parlamenti választással egy időben lehetne megtartani.
Az alkotmány szellemével ellentétes, ha a kormányfő konstruktív bizalmatlansági indítványt kezdeményez maga ellen - mondta Gulyás Gergely alkotmányjogász, a Szabadság Kör tagja. A konstruktív bizalmatlansági indítvány nem erre a helyzetre került a magyar alkotmányba.
Elérhető az Internet Explorer 8 - a Microsoft szerint sokkal biztonságosabb, mint a versenytársak böngészői. Az IE 8-at a cég a felhasználókra szabta, és sok extrával szolgál
Senki nem teheti felelőssé Gyurcsány Ferencet a válságért - jelentette ki Poul Nyrup Rasmussen, az Európai Szocialisták Pártjának (ESZP) elnöke szombaton a miniszterelnök azon bejelentésére reagálva, ...
Igazi rendőrnek bizonyult az először álrendőrnek vélt férfi, aki nők lakásába behatolva rájuk parancsolt, hogy vetkőzzenek meztelenre - közölte a New Orleans-i rendőrség. Kiderült, hogy még újonc, hiszen alig egy éve került ki a rendőrakadémiáról.
Megölték az észak-atlanti szövetség egyik katonáját Afganisztán déli részén - jelentette be szombaton közleményében a NATO vezette nemzetközi biztonsági erő (ISAF).
Ha hétfőn sikerült megegyezni az Országgyűlés feloszlatásáról, akkor az előrehozott választásokat június 7-én, az európai parlamenti választással egy időben meg lehet tartani - közölte a Fidesz...
Az alkotmány szellemével ellentétes, ha a kormányfő konstruktív bizalmatlansági indítványt kezdeményez maga ellen - mondta Gulyás Gergely alkotmányjogász, a Szabadság Kör tagja szombaton az MTI-nek. ...
Egy hét alatt forintban mérve tegnap délutánig 2%-kal emelkedett a benzin tőzsdei ára, miközben a gázolaj piacán 7%-os növekedés volt megfigyelhető. A Portfolio.hu szerint ez az elmúlt hét...
A párton belüli és a párton kívüli miniszterelnök-jelöltre is van forgatókönyve az MSZP-nek - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője a közszolgálati rádiónak. Lendvai Ildikó szerint párton bel...
Roma és nem roma civil szervezetek, jogvédők tüntettek az antirasszista világnap alkalmából Budapesten. Demonstrációjukkal az általuk cigányellenesnek ítélt megnyilvánulásokkal szemben tiltakoztak a m...
Nyilvános helyen szeretkezni izgalmas dolog. Alig van ember, aki legalább fiatal korában ne próbálta volna. A szénakazlat vagy a csűrt elmosta az idő, jött helyette a park, a vonat, a mozi, egy félre eső folyosó, vagy éppen a nyilvános WC. Addig nincs is baj, amíg az intim helyzetet nem fedezi fel más, de ha az iskolai szertárba betoppan egy diák, és meglátja a tornatanárt a kémiatanárnővel, kitör…