2009. március 17. kedd

márc. 17
10:41
„Vattaemberek” meghallgatásával folytatódik a Zuschlag-per (HírTV)
A ténylegesen nem működő, ennek ellenére különböző állami pályázatokon sikeresen szereplő és így több milliós pályázati pénzekhez jutó XXI. Századi Kulturális Egyesület állítólagos tagságát hallgatja ki kedden tanúként a Zuschlag-perben dr. Fodor Endre bíró.
márc. 17
10:41
A KDNP aggódik a tanárképzés színvonala miatt (Alternatív Energia)
A felsőoktatás átalakításával az egyetemeknek végre módjukban áll a tanárképzésre jelentkezők szakmai alkalmasságát megvizsgálni - mondta Hoffmann Rózsa (KDNP), aki egyúttal aggodalmát fejezte ki a képzés szakmai színvonala miatt napirend előtti felszólalásában, kedden a parlamentben.
márc. 17
10:41
Tíz százalék közelében a szlovák munkanélküliség (hirado.hu)
A sok szempontból irigyelt Szlovákiában februárban 9,72 százalékra szökött fel a munkanélküliek aránya.
márc. 17
10:43
Megcsalásnak számít már az érzelmi kötődés is? (BorsOnline)
Egy párkapcsolat néha onnan kapja a legnagyobb pofont, ahonnan a legkevésbé várják a benne élők: a barátoktól vagy a munkatársaktól. A támadás a házasság, együtt élők ellen mindig váratlan és megdöbbentő. Eleinte csak barátként közelednek a párhoz a furkálódók, de egy idő múlva ez a barátság átalakulhat. Minél több energiát fektet bele ebbe a kapcsolatba a pár tagjai és az új vagy régi ismerős,…
márc. 17
10:43
Szent-Iványi: Magyarország megítélésében 2006 ősze fordulópontot hozott (hirado.hu)
Az ország presztízse 2004-ben összehasonlíthatatlanul jobb volt, mint most, "azt érzékeltük, hogy minket az új tagállamok egyik eminensének tekintenek" - mondta Szent-Iványi István, a liberális EP-delegáció vezetője
márc. 17
10:48
Brawn: Valós az új autó sebessége (F1világ)
Ross Brawn határozottan cáfolja azon feltételezéseket, melyek szerint csapata szabálytalan, a megengedettnél jóval könnyebb autóval kezdte volna meg a téli teszteket, hogy az élre törhessen, és ezzel szponzorokat szerezzen.
márc. 17
10:51
A Getty Images-nél a Stockxpert (Kreatív Online)
A Getty Images érdekeltségébe került a magyar alapítású Stockxpert.com online fotóügynökség, miután megvásárolta az utóbbi cégben többségi tulajdonos Jupitermedia leányvállalatát.
márc. 17
10:51
Átlendít a konzervatív gondolkodás a kudarcokon (HR Portál)
A magyar nők végzik a legtöbb házimunkát európai társaikhoz viszonyítva és rájuk jellemző a leginkább a konzervatív gondolkodásmód, derül ki egy Népszabadságban ismertetett felmérésből. A kutatók kiemelték: a hagyományosabb értékrendben gondolkodó nőket kevésbé viselik meg a munkahelyi problémák, a kudarcok, és a nyugdíjas éveket is könnyebben élik meg.
márc. 17
10:53
A hatékony céges nyelvoktatásért (HR Portál)
Az Európai Unió egyre bővülő piacán alig van olyan cég, aki felismerve az idegen nyelv szükségszerűségét, ne adna lehetőséget munkatársainak idegen nyelv tanulására. Tudja, hogy a szakemberei csak úgy tudnak más országok piacain számára előnyös üzletet kötni, ha megfelelő szinten beszélik a nyelvet. Az addig vezető út pedig sok esetben göröngyös. Akár évekig is elhúzódhatnak egyes tanfolyamok,…
márc. 17
10:55
Hatékony nyelvoktatás - kifejezetten cégek számára (HR Portál)
Elfoglalt munkavállalók, akiknek szükségük van egy idegen nyelv megfelelő használatára, sűrű munkarendjük mellett mégis rendszertelenül tudják látogatni a megrendelt nyelvtanfolyamot. Csökkent hatékonyságot tapasztal ennek következtében, mely alapján már értelmét sem látja a tanulásnak. Kárba veszett az addigi munka, szervezés, és nem utolsó sorban a befektetett pénz. Önnek is ismerős?
márc. 17
10:57
Lelki összeomlás fenyegeti a társadalmat (Privátbankár)
A mostani globális válság példa és precedens nélküli, a rendszer működése maga vezetett ehhez a helyzethez, annak rosszabbik arculata vált valóságossá - összegezte elemzésében Kiss Endre filozófus
márc. 17
10:57
Honvéd menház - Különkiadás (videó) (HírTV)
Tekintse meg a Különkiadás felvételeit.(hírTV)
márc. 17
10:57
"Zsilipszerűen, tíz év alatt vezetné be a kormány a 65 éves korhatárt" (Alternatív Energia)
A felsőoktatás átalakításáról, a gazdasági válság okozta problémák megoldásáról, valamint a nyugdíjasok helyzetéről és az elmúlt rendszer állambiztonsági iratainak nyilvánosságáról beszéltek kedden napirend előtt a képviselők.
márc. 17
10:57
"Mi történt Magyarországon?" - Olajos így látta az elmúlt öt évet (hirado.hu)
Magyar lobbi jött létre Brüsszelben, s a kormányzat ezt felkarolta - mondta Olajos Péter az EP-ciklus végének közeledtével
márc. 17
10:57
1700 fős globális leépítés a Nokiánál (ProfitLine)
A Nokia keddi bejelentése szerint globálisan 1700 fős leépítést tervez az elkövetkezendő hónapokban, melynek célja egyértelműen a költségcsökkentés. (ProfitLine.hu)
márc. 17
10:57
Európa: megszakadt a 6 napja tartó nyerő széria (Portfolio)
Megtört Európában a 6 napja tartó emelkedés, a befektetők elérkezettnek látták az időt a profitrealizálásra. A bankszektor felemás képet fest, a lejtmeneteben ugyanakkor a nyersanyagszektor játszik...
márc. 17
10:57
A mogyoróallergiát hozzászoktatással meg lehet szüntetni (WebBeteg)
Apránként növelt napi adaggal ki lehet alakítani a földimogyoró iránti toleranciát allergiás gyerekekben - erre a következtetésre jutott egy amerikai kísérlet. A módszer elvezethet az életveszélyes mogyoróallergia gyógyításához.
márc. 17
10:59
A tavaszi hadjáratra készülnek a huszárok - Különkiadás (videó) (HírTV)
Huszárok, gyalogosok, tüzérek. A hagyományőrző csapatok negyven településen elevenítik fel a tavaszi hadjárat eseményeit.A Különkiadás vendége volt Fülöp Tibor, a Magyar Hagyományőrző Világszövetség ügyvezető elnöke és Kerek Oszkár, Hort község polgármestere.(hírTV)
márc. 17
10:59
Elgyengült a forint az ipari termelési adatok láttán (ProfitLine)
A végleges ipari termelési adatok láttán 300 forintos szint felé vette az euró az irányt, holott a hétfő délután négy órakor elér 296,29 forint után, reggel még 295,30-as szintnél járt. (ProfitLine.hu)
márc. 17
10:59
Érzékelhető hatással van régiónkra a német autócsere program (Portfolio)
A múlt héten megjelent európai autóértékesítések legfrissebb adatai tartalmaznak néhány felettébb érdekes fejleményt - írja hétfői kommentárjában Ambrus Gábor, a 4Cast elemzője. Miközben a figyelem...
márc. 17
11:00
Öngyilkosság ellen rendőr az ellenszer (Infostart)
Két férfi életét is megmentették rendőrök Komárom-Esztergom megyében, mindketten öngyilkosok akartak lenni, de az időben érkező rendőri, majd orvosi segítség után elálltak a tett elkövetésétől.
márc. 17
11:01
Elemzői reakció az ipari termelési adatokra (ProfitLine)
Aggasztónak tartják az ipari rendelésállomány visszaesését az MTI által megkérdezett elemzők, akik a következő hónapokban is kétszámjegyű ipari termelés csökkenést és éves szinten a GDP 5 százalék körüli visszaesését valószínűsítik - tájékoztat az MTI. (ProfitLine.hu)
márc. 17
11:15
Minden eddiginél durvább kilátások a gazdaságban (Infostart)
Aggasztónak tartják az ipari rendelésállomány visszaesését a megkérdezett elemzők, akik a következő hónapokban is kétszámjegyű ipari termelés csökkenést és éves szinten a GDP 5 százalék körüli visszaesését valószínűsítik.
márc. 17
11:15
Clinton gyógyíthatatlan beteg? (BorsOnline)
Parkinson-kór gyanujával vizsgálták Bill Clinton volt amerikai elnököt. Kezeinek remegése nemcsak kollégáinak, de a szónoklatait hallgató híveinek is feltűnt: a CNN egyik műsorában az ex-politikus elismerte: gyakran gondot okoz neki kontrollálni mozdulatait, azt azonban tagadja, hogy Parkinson-kórban szenvedne.
márc. 17
11:15
Megadóztatnák az elbocsátottaknak nyújtott segítséget (HírTV)
Lapinformációk szerint a kormány megadóztatná az elbocsátottaknak nyújtott támogatásokat is.
márc. 17
11:15
Újrafutózott szobrok (Metropol)
Siófokon nem értik, hogy Nyíregyházán mit nem értenek, Nyíregyházán pedig azt nem értik, hogy miért nem lehet megérteni azt, hogy mi az, amit ők nem értenek.
márc. 17
11:15
Karbontakarékos életmód a cél (Metropol)
Ma nyílik meg az Országos Klímairoda Hálózat mintairodája a gödöllői Szent István Egyetemen.
márc. 17
11:15
Fővárosi Közgyűlés - Nem fogadták el a költségvetést (Alternatív Energia)
Nem fogadta el a Fővárosi Közgyűlés hétfő esti rendkívüli ülésén a fővárosi önkormányzat ez évi 531 milliárd forintos költségvetését.
márc. 17
11:15
Együttműködés és viták! Íme, így látták az elmúlt öt évet a magyar EP-képviselők (hirado.hu)
Olajos Péter, Szájer József, Szent-Iványi István és Tabajdi Csaba összegezte az elmúlt évek munkáját az EP-ciklus végének közeledtével
márc. 17
11:15
Megy a norvég, jön a svéd - Bemutatkozott a Pannon új vezére (Portfolio)
Anders Jensen személyében 40 éves, nős, négy gyermekes svéd menedzser kerül 2009. április 1-től Magyarország második legnagyobb mobilszolgáltatójának, a Pannonnak élére. Ove Fredheim néhány hétig még...
márc. 17
11:15
Hihetetlen: 42 millió bőrönd kavarodik el évente a reptereken! (Pénzcentrum)
A legutóbbi, 2007-es adatok szerint 42 millió bőröndöt küldtek rossz célállomásra a légitársaságok. Közülük egymillió soha többé nem került elő....
márc. 17
11:17
"Felelős Kormányt Buda-Pesten" (Alternatív Energia)
Nyílt levélben fordult Balog Zoltán fideszes országgyűlési képviselő az országos rendőrfőkapitányhoz; az MTI-hez kedden eljuttatott dokumentumban a politikus megkérdőjelezhetőnek nevezett több, március 15-én történt rendőri intézkedést.
márc. 17
11:17
Washingtonban járványszerűen terjed a HIV-vírus (hirado.hu)
Amerikai járványügyi adatok szerint az utóbbi időben 5 százalékkal nőtt a fertőzöttek száma
márc. 17
11:17
Németország nyáron érheti el a gödör alját (ZEW) (Portfolio)
A kiemelten figyelt német ZEW konjunktúraindex márciusi értéke a várt romlással ellentétben ismét emelkedni tudott. A friss adat szerint a mutató -3.5 pontra emelkedett a februári -5.8 pontról. ...
márc. 17
11:19
30 milliárdot akarnak kivonni az egészségügyből? (Alternatív Energia)
Nem lehet 30 milliárdot kivonni az egészségügyből a Fidesz szerint - jelentette ki Mikola István, az ellenzéki párt szakpolitikusa keddi sajtótájékoztatóján.
márc. 17
11:19
Habzsolta az életet: miért nem tudott nők nélkül élni VIII. Henrik? (hirado.hu)
Anglia királya hatszor nősült, nők nevelték fel és anyja nagy hatással volt rá
márc. 17
11:21
A társadalom súlyos árat fizet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök "toporgásáért" (Alternatív Energia)
Magyarországnak elsőként az egyenlő feltételeken alapuló, tisztességes verseny lehetőségét kell megteremtenie a gazdasági válság hatásainak enyhítése érdekében - mondta Kóka János (SZDSZ) expozéjában, a Reformszövetség elképzeléseit tartalmazó országgyűlési határozati javaslat általános vitájának kezdetén, kedden az Országgyűlésben.
márc. 17
11:21
Aggasztóak az ipari kilátások - 5 százalékkal is eshet a GDP? (hirado.hu)
Aggasztónak tartják az ipari rendelésállomány visszaesését az elemzők, akik a következő hónapokban is kétszámjegyű ipari termelés csökkenést és éves szinten a GDP 5 százalék körüli visszaesését valószínűsítik.
márc. 17
11:24
A krízismenedzsment (HR Portál)
Ma már egyre nyilvánvalóbb, együtt kell élni azzal a tudattal, hogy bármikor szembesülhetünk egy krízishelyzettel. Ennek a veszélynek minden vállalkozó, vezető gyakorlatilag állandóan ki van téve. Éppen ezért felkészültnek kell lennünk. Meg kell tanulni felismerni a krízis jeleit, tudnunk kell mi a teendő, amikor észleljük a krízis közeledtét, illetve, amikor váratlanul krízishelyzetbe kerülünk.
márc. 17
11:27
Az ORTT-nek nem tetszik a HD (Kreatív Online)
A szobaantennával tévézők nem járnak jól a HD csatornák sugárzásával, mert csökkenti a műsorkínálatukat – derül ki az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) dokumentumából.
márc. 17
11:33
A vírusok a Google-t ajánlják (Piac és Profit)
Új módszerrel próbálják hamis antivírus-termékek vásárlására bírni a "vírusterjesztők" a gyanútlan felhasználókat: ezúttal a Google keresést manipulálják.
márc. 17
11:33
Mindenki leszólta az SZDSZ javaslatait (Privátbankár)
Magyarországnak elsőként az egyenlő feltételeken alapuló, tisztességes verseny lehetőségét kell megteremtenie a gazdasági válság hatásainak enyhítése érdekében - mondta Kóka János (SZDSZ) expozéjában,...
márc. 17
11:33
Szávay Ági a kifutóra lépett Kaliforniában (BorsOnline)
Hat teniszező, köztük a legmagasabban jegyzett magyar játékos, Szávay Ágnes is tagja volt azoknak a sportolóknak, akik az Indian Wells-i koedukált tenisztorna két fordulója között divatbemutatón népszerűsítették az egyik ismert sportszermárka öltözékeit.
márc. 17
11:33
Élet és halál között lebeg a brit színésznő (Blikk)
Válságos állapotban fekszik egy montreali kórházban Natasha Richardson. A brit színésznő síbalesetben verte be a fejét Quebec tartományban, állapota válságos.
márc. 17
11:33
Villáskulccsal ütötte-verte nagybátyját a kamaszlány (Blikk)
Súlyos sérüléseket okozva bántalmazta, többek között fojtogatta és egy villáskulccsal fejbe verte nagybátyját az a tizenéves csongrád-bokrosi lány, akit jogerősen három év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla.
márc. 17
11:33
"Az MDF ma cápaként csap le az Országgyűlés tengerében lubickoló, így vagy úgy függetlenné vált képviselőkre" (Alternatív Energia)
A következőkben Navracsics Tibornak, a Fidesz frakcióvezetőjének blogjegyzetét olvashatják el.
márc. 17
11:33
Morvai feljelenti Gyurcsányt és Draskovicsot (HírTV)
Felbujtói minőségben tesz feljelentést Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Draskovics Tibor rendészeti miniszter ellen Morvai Krisztina azt követően, hogy március 15-én késő este - állítása szerint - rendőrök támadtak rá, miközben elvonult egy korábbi tüntetés helyszínéről.
márc. 17
11:33
Ütköző galaxisok és szupernóva lencsevégen (hirado.hu)
Az Arp 261 mintegy 70 millió fényévnyire található a Mérleg konstellációban
márc. 17
11:33
Erősödik az euró a ZEW index hatására (ProfitLine)
Tovább erősödött az euró a dollárral szemben, miután a német ZEW index értéke számottevő javulást mutatott márciusra vonatkozóan. (ProfitLine.hu)
márc. 17
11:33
Már költöztetést is vállal az IBM és a Nokia szolgáltatója (Pénzcentrum)
A zuhanykabinok gyártásával és kereskedelmével foglalkozó cseh Roltechnik a CB Richard Ellis közvetítésével közel 1000 m2 raktár és 100 m2 irodaterületre írt alá bérleti szerződést a ConvergenCE által fejlesztett CityPoint9 városi logisztikai parkban. A cég először fél évre egy ideiglenes raktárba költözött, majd az új csarnok elkészültével foglalja el végleges helyét a parkban, melynek harmadik…

Keresés