A szokásostól eltérően a Sólyom Lászlót szállító delegáció határátlépésekor a román határőrök külön ellenőrizték a delegáció tagjainak útleveleit, még a köztársasági elnökét is - tájékoztatott a Köztársasági Elnöki Hivatal szóvivője. A magyar államfő délután kopjafaavatáson vesz részt Székelyföldön.
A korábbi évekhez képest az idei villányi borversenyen valamivel kevesebb aranyérem született, így néhány termelő csalódottan böngészte az eredménylistát. A verseny után egyesekben felmerült a kérdés, vajon a bírálók, vagy a borok némelyike volt rosszabb formában, esetleg a nyolc bírálóbizottság közül valamelyik a megszokottnál szigorúbban ítélte meg a borokat? Zilai Zoltán, az egyik…
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) készen áll arra, hogy szerepet vállaljon a második Orbán-kormányban - közölte a párt elnöke pénteken, a "Kereszténydemokrácia Magyarországon" című film bemutatójá...
Megállapodtak a General Motors amerikai autógyártó cég európai érdekeltségeit fogadó országok kormányai - köztük Magyarország is - abban, hogy jobban összehangolják az iparág segítését célzó terveiket
Hugo Chávez venezuelai elnök felajánlotta Oroszországnak hadászati bombázói ideiglenes állomásoztatásának lehetőségét - jelentette be szombaton Moszkvában az orosz hadászati légierő vezérkari főnöke.
László Tamás, a párt parlamenti képviselője elmondta, hogy egy négyzetméterre vetítve körülbelül háromszor annyi a távfűtés ára, mint az egyedi gázfűtéses lakásokban
A magyar állam nincs abban a helyzetben, hogy ennek a kérdésnek a 100 százalékát, a saját maga terheként vigye tovább - fogalmazott a szakminiszter az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának zárt ülése előtt - tájékoztat az MTI. (ProfitLine.hu)
A férfi péntekről szombatra virradó éjszaka szúrta halálra 15 éves nevelt fiát, élettársát pedig súlyosan megsebesítette, majd 5 éves lányával együtt autóval elmenekült a helyszínről
Elfogta és őrizetbe vette a rendőrség azt a 48 éves ajkai férfit, aki szombaton hajnalban leszúrta a 15 éves nevelt fiát- mondta Beleznay Ágnes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A férfit Ajka külterületén egy telken lévő fabódéban fogták el.
Egyezség körvonalazódott a húsz legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaság alkotta - a világgazdaság kibocsátásának 85 százalékát adó - országcsoport (G20) pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek szombatra összehívott angliai tanácskozásán a Nemzetközi Valutaalap (IMF) feltőkésítéséről.
Késő este önként jelentkezett a BRFK Teve utcai épületében P. László, akinek társát, a négy gázpisztolyos rablással összefüggésbe hozott Sz. Miklóst már korábban elfogták - közölte Kalyó László rendőrségi sajtóügyeletes.
Nem vagyunk olyan helyzetben, hogy a devizahitelek forinthitellé való átváltása megoldható lenne csak állami kötelezettségvállalással - mondta Veres János pénzügyminiszter
Sajnos ma délután egy legény már hiányzik a táncból... Fél kettőtől az ősrégi riválissal Veszprémben küzd meg a Szeged férfi kézilabda-együttese, amelynek nem kell tartani a román légiós Marian Cozma bombáitól.
A rászorulókat sújtja a gázár-támogatási rendszer módosítása. Ennek lényege, hogy a földgáz árának esetleges csökkenésével kevesebb támogatást kapnak a rászorulók. A Fidesz kommunikációs trükknek titulálta Szűcs Erika bejelentését.
Az MSZP jövő hétvégi kongresszusán is téma lesz a pénzügyi válság: a pártnak meg kell mutatnia, hogy nemcsak szavakban van "a lúzerország" képe ellen, hanem a tetteivel is - mondta Kiss Péter, az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának vezetője a testület szombati budapesti ülése előtt újságíróknak.
Már korábban is bántalmazta élettársát a bakonygyepesi gyilkossággal gyanúsított férfi. Egy hónappal ezelőtt a 8-as úton lökte ki autójából a nőt, aki azonban nem tett feljelentést. Mivel a férfi ittasan vezetett, közúti közlekedés veszélyetetése miatt indult ellene eljárás.
A menekülő férfi magával vitte ötéves kislányát is, akit azonban Ajkán a rokonoknál hagyott, s a kocsival egyedül hajtott tovább. A kislány megsérült a város kórházában kezelik.
Az MSZP-nek meg kell mutatnia, hogy nemcsak szavakban van "a lúzerország" képe ellen, hanem a tetteivel is - mondta Kiss Péter, az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának vezetője
A Fidesz a jövő héten ismét benyújtja az Országgyűlésnek a távhő áfa tartamának csökkentésére vonatkozó törvényjavaslatát - mondta László Tamás, a párt lakótelepi munkacsoportjának vezetője
Szép legyen és okos, már néhány hetes korában beszéljen, és ne bömbölje végig az éjszakát – ilyen újszülöttről álmodnak a szülők lelkük mélyén. Az orvostudomány hihetetlenül gyors fejlődésével hamarosan elképzelhető lesz, hogy "megrendelésre" szülessenek génmanipulált állatok, sőt gyerekek. Az amerikai Nemzeti Humán Génkutató Intézet tudósai bejelentették: hamarosan egyedileg megtervezett kutyát…
Tüntetés volt a német Continental gumigyár francia üzemében: tojással dobálták meg az igazgatót, miután kiderült: 2010-ig az összes alkalmazottat elküldik.
Leszúrta 15 éves nevelt fiát szombaton hajnalban egy férfi Ajka-Bakonygyepesen, a fiú meghalt. A 48 éves férfi súlyosan bántalmazta a felségét is. Hiába próbált megszökni, a rendőrök elfogták
A devizahitelek forinthitellé való átváltása nem oldható meg csak állami kötelezettségvállalással - mondta Veres János pénzügyminiszter szombaton Budapesten újságíróknak.
Az amerikai részvénypiacok pénteken november óta e legjobb hetet zárták, ebben szerepe játszott a pénteki emelkedés is, melyet a Citigroup azon bejelentése is segített, hogy kijelentette, nem lesz szüksége további állami segítségre, emellett javította a hangulatot az is, hogy a Merck gyógyszergyártót felülteljesítőre minősítette egy brókercég a tervezett akvizíciója miatt. (ProfitLine.hu)
"Egy félreértelmezett kifejezés" miatt vélték úgy a román hatóságok, hogy nem alkalmas Sólyom László magyar köztársasági elnök március 15-i csíkszeredai látogatása - vélte szombati számában az Evenimentul Zilei című román napilap.
Ma sokkal tudatosabban oda kell figyelni a családoknak a hagyományok megőrzésére, ápolására, és a gyermekek néprajzi ismereteinek bővítésére, mint néhány évtizeddel ezelőtt - mondta Sándor Ildikó néprajzkutató, a Hagyományok Háza osztályvezetője, aki a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) forrásainak jelentős növeléséről állapodtak meg a G20-ak pénzügyminiszterei és jegybankelnökei. Az egyezség részletei azonban még nem ismertek.
A Fekete- és a Fehér-Körösön már csak elsőfokú az árvízvédelmi készültség, és szombat estére a Kettős-Körösön is a legalacsonyabb készültség mellett folyik majd a védekezési munka.
Nemcsak technikai kérdések állhatnak annak hátterében, hogy Sólyom László államfő gépe nem kapott leszállási engedélyt Erdélyben - mondta a külügyminiszter az MTI-nek szombaton. Göncz Kinga információi szerint a román határon csak rutinellenőrzésen esett át szombaton az elnöki autókonvoj.
Három embert vettek őrizetbe szombaton reggel az egy héttel ezelőtt Belfast közelében meggyilkolt két brit katona ügyében - közölte az északír rendőrség.
A román sajtó a legkülnfélébb találgatásokba bonyolódik Sólyom László Erdélyi látogatása kapcsán - a március 15-ei ünnepségek nem sok cikkírónak jutotak eszébe
Elfogták szombaton azt a budapesti férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy szerdán kirabolta a fővárosban, a Bécsi út II. kerületi szakaszán lévő bankot - tette közzé a Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalos honlapján.
A Fidesz a jövő héten ismét benyújtja az Országgyűlésnek a távhő áfa-tartamának csökkentésére vonatkozó törvényjavaslatát - mondta László Tamás, a párt lakótelepi munkacsoportjának vezetője.
Szerdán 10 óra körül egy akkor még ismeretlen férfi lépett be a Bécsi út egyik pénzintézetébe. A biztonsági őr nyakát átfogta és közölte, hogy "baj lesz, ha nem adják át neki a készpénzt".