Egy új atomerőmű - két 1.600 megawatt teljesítményű blokkot számítva - legalább nyolc milliárd euróba kerülne, de ezt csak akkor szabad Magyarországon vállalni, ha a különböző tüzelésű erőművek "versenyeztetése" után az nukleáris energia kerülne ki győztesen - mondta el Kaderják Péter az Energia Klub "Lehet-e versenyképes az atomenergia?" című vitaestjén. (ProfitLine.hu)
Senkinek szolgája címmel Sólyom László államfői tevékenységéről közölt elemzést pénteken a Frankfurter Allgemeine Zeitung, szerintük az államfő maximálisan kihasználja jogköreit
A globális gazdasági válság, a recesszió miatt az átlagembernek is meg kell húznia a nadrágszíjat, és megfogni minden egyes fillért. Nem csupán az éttermek és kocsmák forgalma csökken, a válság radikálisan megváltoztatta az egész életünket - a hajunk színétől kezdve a nyaralási szokásokon keresztül egészen a szerelmi életig.
13 százalékkal esett vissza a gumiabroncs-értékesítés. A Magyarországon működő gyárak elnapolják fejlesztéseiket, visszafogják termelésüket a gazdasági válság miatt.
Az elhízott nők petefészkének környezete olyannyira elváltozik, ami miatt csökken a fogamzóképesség – olvasható egy ausztrál tanulmányban. A szakemberek 2006 februárja és 2007 áprilisa között 96 nő esetét vizsgálták meg, akik egy dél-ausztráliai magánklinikát kerestek fel fogamzási problémákkal.
"Zsémbes feleség eladó! Adómentes, de igen magas a fenntartási költsége. Kissé használt" - így kínálta nejét megvételre az interneten egy brit férj. És akadtak érdeklődők, csaknem tucatnyi.
Januárban az európai kiskereskedelmi eladások már nyolcadik hónapja csökkentek, miután a globális gazdasági válság aláásta a fogyasztói bizalmat és csökkentette a háztartások vásárlóerejét. (Profitline.hu)
A Peyronie betegség a férfiak egy – szerencsére ritka – kórképe, mely a hímvessző merevedési képességében okozhat súlyos károsodást. Hátterében leggyakrabban a pénisz háti részében megjelenő kisebb-nagyobb kötegek vagy csomók állnak.
A példátlan érdeklődés hatására ismét hosszabbított Michael Jackson, akinek szeptemberben kezdődő londoni koncertsorozata immár ötven előadásra bővült, és február végéig tart.
Két héten belül eldőlhet a Liverpool menedzserének, Rafa Beniteznek a sorsa, aki a jövő héten kezdi meg a tárgyalásokat a klub vezetőivel, a 2010 nyarán lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Molotov-koktélt helyeztek mára (péntek) virradó éjjel egy kecskeméti cigány család házának utcai ablaka aláírja a baon.hu. Orbán Gyula, a Kecskeméti Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke szerint „figyelmeztetésnek” szánták az üzemanyaggal megtöltött sörösüveget.
Megint csökkentette a világ olajfogyasztására vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA), azonban most már a kínálatban is visszaesés tapasztalható, ami az OPEC termeléscsökkentéseinek a következménye. (ProfitLine.hu)
Az időjárás enyhülésével már megjelentek az első pollenek a levegőben. A mogyoró, éger és tiszafafélékre allergiások számára megkezdődött a pollenszezon. A tavaszi-nyári és őszi időszakban jelentkező tüsszögés, orrdugulás és szemviszketés kellemetlen tünetei megelőzhetőek, de legalábbis enyhíthetőek, ha már most felkészülünk kezelésükre.-hívják fel a figyelmet a Budai Allergiaközpont szakorvosai.
A Fertő tó vízállása napról napra emelkedik az olvadó hó, és az utóbbi hetekben esett csapadék miatt, a lapos partrészek részlegesen már víz alatt állnak - olvasható az osztrák közszolgálati rádió és televízió (ORF) kisebbségekkel foglalkozó honlapján.
Visszavonták a román légügyi hatóságok Sólyom László általuk korábban már kiadott marosvásárhelyi leszállási engedélyét, így a köztársasági elnök vasárnap helyett szombat délután tesz látogatást Székelyföldön - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) pénteken az MTI-t.
Az Opel megmentéséről tárgyal az Európai Unió iparügyi biztosa, a német Günter Verheugen. A megbeszélésre Verheugen magához rendelte az Opel európai vezetőit, valamint az amerikai General Motors megbízottait is. Ez lehet az utolsó kísérlet a nagy múltú autógyár fennmaradásának biztosítására.
Magyarország lehívhatja a második európai uniós hitelkeretet, mintegy kétmilliárd eurót - jelentette be Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára pénteken újságírók előtt.
Visszavonták a román légügyi hatóságok Sólyom László köztársasági elnök repülőgépének vasárnapi leszállási engedélyét, ezért Sólyom László szombatra módosította a Székelyföldre tervezett ünnepi látogatását. Román hírforrások szerint a román hatóságok attól tartanak, a magyar köztársasági elnök a székelyföldi területi autonómia támogatásáról akar beszélni.
Kínában időről-időre szóba kerül a nagyobb címletű bankjegyek bevezetése, az egyik törvényhozó javaslata szerint a jelenlegi 100 jüanos (3346 forint értékű) bankjegyek mellett az 500 és 1000 jüanos bankjegyekkel a nyomdaköltségeken lehetne spórolni. Az új címletekkel a 3 milliárd jüanba, azaz mintegy 100 milliárd forintba kerülő éves nyomdai költségeknek közel kétharmadát lehetne megtakarítani.
A Tiszta Haszon Programban - januári indulása óta - több mint 82 ezren pályáztak, ami azt mutatja, hogy a közteherviselést egyre többen érzik fontosnak - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő pénteken a program februári nyerteseinek díjátadóján.
Magyarország lehívhatja a második európai uniós hitelkeretet, mintegy kétmilliárd eurót - jelentette be Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára pénteken újságírók előtt.
Az egész globális pénzügyi rendszernek és az amerikai gazdaságnak is "peresztrojkára" van szüksége, mondta Londonban Mihail Gorbacsov, aki a világgazdasági döntéshozók figyelmébe ajánlotta a szocializmus előnyeit.
Norvégia az olajjövedelmének egy részét ingatlanokba fektetné Nagy-Britanniában, igaz csak az év második felében. Brit államkötvényekből már bevásároltak....
Pénz hiányában bezárhat a bakonyoszlop-sövénykúti speciális, alapítványi szakiskola. A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítványnak évi 120 millió forintra lenne szüksége a működtetéshez.
Egy héttel a bankrablás előtt terepszemlét tartott az a 150 kilós férfi, aki szerdán ismét meglátogatta a Zsigmond térhez közeli, Bécsi úti pénzintézetet. Mindezt rögzítette a társasház utcai biztonsági kamerája.
A laboratóriumban Kelet-Magyarország fogyatékos gyermekeinek és a daganatos betegségekben szenvedő felnőtt és gyermekbetegeinek genetikai vizsgálatát végzik
A rendőrség bocsánatot kért Victor Anichebétől, az Everton futballistájától, amiért tolvajnak nézték. A nigériai futballistát egy ékszerbolt kirakatának nézegetése közben állították meg.
Meglehet az egészséges étkezés divatja idején szinte eretnekség arra biztatni olvasóinkat, hogy disznózsíros, cukros süteményt süssenek. A dietetikusok azonban manapság már azt is mondják, hogy nincsenek tiltott élelmiszerek, legfeljebb túlzott menynyiségek. Így hát a „nagyik” hájas tésztájából sem árthat néhány szem. Mátyás György, a Nosztalgia sütöde vezetője egy kitűnő receptet árult el hozzá!
Lettország az első uniós tagország, ahol kormányváltáshoz vezetett a gazdasági válság. A rigai parlament csütörtökön bizalmat szavazott az új jobboldali kormánynak. A 37 éves miniszterelnök szerint az ország csak a megszorítások és az államcsőd között választhat.
Kurd lázadók állásait támadták török harci gépek Irak északi részén csütörtökön. A légierő a török-iraki határ mentén fekvő Zap térségében bombázott kurd célpontokat.
Visszavonták a román légügyi hatóságok Sólyom László - általuk korábban már kiadott - marosvásárhelyi leszállási engedélyét. A román kormány szerint a magyar köztársasági elnöknek szándékában állt a területi autonómia támogatása március 15-én.
A Fertő tó vízállása napról napra emelkedik az olvadó hó, és az utóbbi hetekben esett csapadék miatt, a lapos partrészek részlegesen már víz alatt állnak - olvasható az osztrák közszolgálati rádió és televízió (ORF) kisebbségekkel foglalkozó honlapján.
A demokrácia mindig tájékozott polgárokat feltételez, akik az információhoz minden körülmények között szabadon hozzáférnek, hiszen csak általa képesek a közhatalmat ellenőrizni - mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a Sajtószakszervezet március 15. alkalmából pénteken, Budapesten rendezett megemlékezésén.
Jokernek öltözve lövette magát agyon egy katona az Egyesült Államokban: besminkelte arcát a Batman-filmek "főgonoszának", aztán pisztolyt fogott az őt üldöző rendőrökre, akik agyonlőtték.
A Magyarországon vállalati bankként ismert Commerzbank Zrt. tevékenységét semmilyen formában nem érinti, hogy a lengyel leánybank internetes üzletága egyelőre nem terjeszti ki működését Magyarországra és Romániára - mondták a hirado.hu-nak a pénzintézet budapesti vezetői.