Teljes útzár van érvényben az M5-ös autópálya fővárosba bevezető szakaszán az M0-ás csomópontnál, mert délután két kamion és egy kocsi összeütközött. Egyelőre két súlyos és két könnyebb sérültet láttak el, a helyszínen mentőhelikopter is várakozik.
Fokozatosan 65 évre emelkedik a nyugdíjkorhatár 2027-ig, és jövőre megszűnik a 13. havi nyugdíj - ismertette a kormány a parlament elé pénteken benyújtott előterjesztésének fontosabb elemeit a szociális miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón.
Nincs túl messze az idő, amikor a sikerrel kecsegtető kísérletek eredényeként a fogpótlás során is alkalmazhatóvá válik az őssejt-technológia. Egyelőre persze ennek alkalmazásával sem tudnak új fogakat növeszteni, foganyagot, fogzománcot azonban a beteg saját szervezetével lehet majd "termeltetni".
Az Európai Bizottság február közepi magyarországi tárgyalásainak tapasztalata alapján úgy látja, hogy hazánk eleget tett a tavaly ősszel megnyitott hitelkeret második részlete lehívásához kapcsolódó...
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 2010 végére megvalósulhat a 85. számú főút Enesét elkerülő, 7 km-es szakasza. A közel 13 milliárd forintos beruházás támogatási szerződését ma írták alá....
Egyelőre csak az ígért 8 milliárd forint háromnegyedét, 6 milliárd forintot kap meg a rendőrség abból a többletpénzből, amit még Gyurcsány Ferenc ígért februárban a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság után.
Az amerikai Forbes magazin tegnap hozta nyilvánosságra a világ milliárdosainak legfrissebb listáját, amelyre Mexikó legnagyobb drogbárója is felküzdötte magát.
Emberölési kísérlettel gyanúsítják azt a hajdúszoboszlói férfit, aki le akarta szúrni ismerősét, mert az szexuális kapcsolatot létesített nevelt lányával - értesült a HavariaPress.
Szűcs Erika szerint a 13. havi nyugdíj nem fenntartható. Ezért a jövőre nyugdíjba vonulók már nem kapnak 13. havi juttatást, a jelenlegi nyugdíjasoknak viszont beépül a havi járandóságába a 13. havi arányos része. Fokozatosan növeli a kormány a nyugdíjkorhatárt is.
Parlamenti Diákinfó néven új, fiataloknak szóló információs honlapot indított az Országgyűlés. A portált Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke mutatta be pénteken a parlamentben.
A Goldman Sachs Group nyolc napon belül már második alkalommal csökkentette a globális gazdasági kilátásokra vonatkozó csökkentette az előrejelzését, miután az előzetesnél mélyebb recessziót feltételez Európában. (ProfitLine.hu)
A Külügyminisztérium nem érti, miért vonta vissza Sólyom László gépének leszállási engedélyét a romániai légihatóság. Bíznak benne, hogy félreértésről van szó.
Nincs pánikhangulat azokon a dél-somogyi településeken, melyek lakóinak nyugalmát alaptalan, szélsőjobboldali csoportok érkezését jelző híresztelések zavarták meg a napokban.
Együttműködési megállapodást írt alá a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) és az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem (OR-ZSE) pénteken Budapesten - tájékoztatta az MTI-t Vargha András, a KRE megbízott rektora.
Londonban tartanak egynapos tanácskozást szombaton a húsz legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaság alkotta országcsoport (G20) pénzügyminiszterei és jegybankelnökei, előkészítendő a jövő hónapra, szintén Londonba összehívott G20-csúcstalálkozót - tájékoztat az MTI. (ProfitLine.hu)
Egy 2007-ben létrehozott alapítvány (New7Wonders Foundation) kezdeményezésére interneten keresztül lehet szavazni a világ hét természeti csodájára. Földünk minden tájáról eddig 261 jelöltet gyűjtöttek össze, hazánkat a Balaton képviseli. A szavazás 2009. július 7-éig tart, ekkor leszűkítik a listát és csak a legtöbb szavazattal rendelkező természeti csodák juthatnak a következő körbe....
Látványos színpadi showval érkezik Balatonzamárdiba a harmincöt évvel ezelőtt alapított Kraftwerk. A Balaton Soundon megemlékeznek az elektroforradalomról.
Egy énekesnőnek mi más tölthetné ki a hétvégék nagy részét, mint a folyamatos koncertezés. Éppen ezért Kovácsovics Fruzsina (20) életében ezek a napok olykor állandó rohanással telnek, hiszen egyik városból a másikba utazik.
Egy multikulturális központtal gazdagodik Erzsébetváros. A kerület 800 millió forintot nyert az Új Magyarország Fejlesztési Tervből, amelyből új funkciót kap a Kazinczy, Wesselényi és a Dob utcák közötti városrész.
A különböző fajú gyümölcsfákat nem teljesen egyformán kell metszeni. A legintenzívebb metszést az őszibarack igényli, ő könnyen belepusztul, de legalábbis belerokkan akár már 4-5 évi kihagyásba is.
Teljes útzár van érvényben az M5-ös autópálya fővárosba bevezető szakaszán az M0-s csomópontnál, mert péntek délután két kamion és egy személygépkocsi összeütközött - közölte a rendőrség.
Március 17-én, kedden második alkalommal kerül megrendezésre a Startup Internetes Underground Konferencia, a belvárosi Aranytíz Művelődési Központban. A rendezvény a hazai online világ függetlenségére és üzleti nyitottságára épít.
Az elhízott nők petefészkének környezete olyannyira elváltozik, ami miatt csökken a fogamzóképesség – olvasható egy ausztrál tanulmányban. A szakemberek 2006 februárja és 2007 áprilisa között 96 nő esetét vizsgálták meg, akik egy dél-ausztráliai magánklinikát kerestek fel fogamzási problémákkal.
A Giorgio Perlasca Szakközépiskola tavaly nyáron öt közép-európai vendéglátó iskolával közösen nyerte el az Academy of Central European Schools pályázatát. A nyertes projekt keretében a diákok megismerték és bemutatták az Osztrák-Magyar Monarchia időszakának gasztronómiai és kulturális jellemzőit, többek között az etikettet, a terítés művészetét, a társasági szokásokat, zenét és táncot.
A tavaly januárban indult, Sledgehammer fedőnevű akció során 935 osztrák férfi ellen indítottak eljárást, és 189 gyanúsított esetében bizonyítékot találtak arra, hogy gyerekpornónak minősülő felvételeket birtokoltak vagy terjesztettek.
Az egyre erősödő gazdasági válság felerősíti az egyébként is létező társadalmi válságjelenségeket - mondta Horn Gábor, az SZDSZ toleranciakampányának részeként március 2-án indított internetes szavazás eddigi eredményeit értékelő pénteki sajtótájékoztatóján.
A Fehér- és a Fekete-Körös teljes hosszában apad, a Kettős-Körös pedig csütörtök délután harmadfokú árvízvédelmi készültség mellett, 782 centiméteres vízállásánál tetőzött
Lengyelországban 3,3 százalékos volt februári infláció éves szinten, míg havi szinten 0.9 százalékos emelkedést mértek, holott az előzetes elemzői előrejelzések 0.6 százalékra számítottak. (ProfitLine.hu)
Megjelentek a malacaikat vezető vaddisznó anyakocák a budai hegyek erdőiben és ezért most különösen fontos, hogy a kutyasétáltatók az előírás szerint pórázon tartsák ebüket - közölte A Pilisi Parkerdő Zrt. Sajtóreferense.
Újabb kétmilliárd eurót hívhat le hazánk az európai uniós hitelkeretből - jelentette be Keller László. A Pénzügyminisztérium államtitkára azt mondta: az unió szerdán elfogadta, pénteken pedig közzé is tette, hogy egyetért a magyar kormány által bejelentett válságkezelő intézkedésekkel. A Fidesz szerint az újabb részlet lehívása azt igazolja, hogy a kormány nem tudja kezelni a válságot.
A Pápán majdan állomásozó stratégiai légi szállítási kapacitást is be kellene vonni az Európai Unió és a NATO szoros együttműködésébe - jelentette ki Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára az unió nem hivatalos, prágai védelmi miniszteri tanácskozásán.
Februárban 3,3 százalékkal voltak magasabbak a lengyel fogyasztói árak az egy évvel korábbinál, összhangban a piaci várakozásokkal. Januárhoz képest 0,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, az elemzők 0,6 százalékot vártak.
Az amerikai lakosság hangulata az előzetes adatok alapján márciusban emelkedett a kormány gazdaságpolitikája iránti javuló bizalom következtében. (ProfitLine.hu)