2009. március 11. szerda

márc. 11
9:00
Az első fotó a börtönben raboskodó Fritzl-ről (BorsOnline)
Napvilágot látott az első fotó, a bírósági tárgyalását váró amstetteni rémről, Josef Fritzl-ről.
márc. 11
9:00
Nemesé lett a Kaszás Attila-díj (Blikk)
BUDAPEST – Nemes Levente (69) színész vehette át tegnap este másodikként a XII. kerületi hegyvidéki önkormányzat és a Mozaik Művészegyesület által alapított Kaszás Attila-díjat. A két éve tragikus hirtelenséggel elhunyt színészről elnevezett kitüntetést tavaly először Attila barátja, Szarvas József, a Nemzeti Színház művésze kapta.
márc. 11
9:00
Megrendezte és végignézte a saját temetését (Infostart)
Megrendezte a saját temetését egy 73 éves romániai férfi. Marin Voinicu, az Olt megyei Vadastra lakója, arról akart meggyőződni, minden a terv szerint folyik. Az idős ember szinte végigmulatta a szertartást.
márc. 11
9:00
Szoptatás napirend szerint? (Blikk)
márc. 11
9:00
Tiazid vízhajtók (WebBeteg)
A tiazidok a vese vizeletgyűjtő csatornáiból meggátolják a nátrium és a klorid ionok visszaszívódását, ugyanis bénítják az azokat átjuttató ioncsatornát. A vizelet nagy elektrolit-tartalma miatt sok víz is távozik a szervezetből.
márc. 11
9:01
Új Sava intensa hp - 8 méterrel rövidebb fékút (hirado.hu)
Független teszt bizonyítja a Sava új nyári abroncsának kiváló teljesítményét
márc. 11
9:09
Dávid Ibolya lemondott a frakció megmentéséről (HírTV)
Csak az európai parlamenti választások után, júniusban hívná össze Dávid Ibolya az MDF országos gyűlését, amely a többi közt a jelenlegi elnökség menesztéséről is dönthet. A pártelnök erről a kormányközeli Népszabadságnak nyilatkozott.
márc. 11
9:09
Fizetés nélkül maradtak a diósgyőri kohászok (Blikk)
Nem kapták meg februári járandóságukat eddig a diósgyőri kohászok, miközben a hivatalos fizetésnap minden hónap tizedike – írja a mai Észak-Magyarország. Az elmúlt év decembere óta termelését szüneteltető DAM 2004 kft.
márc. 11
9:09
Anyjával és egy csecsemővel is végzett az ámokfutó (Blikk)
Tíz embert lelőtt, majd öngyilkos lett egy ámokfutó két alabamai kisvárosban helyi idő szerint kedden. Áldozatai között volt a helyi seriff felesége és három hónapos csecsemője, valamint a saját édesanyja is. A jelek arra utalnak, találomra választotta ki áldozatait a mészáros.
márc. 11
9:09
Bikinidivat (Metropol)
Az Asahi Kasei japán vegyipari óriáscég fürdőruhadivat-bemutatója Tokióban.
márc. 11
9:09
Kártyaadatainkra vágynak a vírusok (Metropol)
Személyes adatainkra, leginkább a bankkártyánkkal kapcsolatos részletekre „vágynak” a modern vírusok, kellemetlenkedés helyett pedig már régóta céljuk, hogy kárt okozzanak nekünk. Játsszon és nyerjen vírusirtót!
márc. 11
9:09
Azonosították a szabályos fogsorért felelős gént (Metropol)
Azonosították a szabályos fogsorért felelős gént. A felfedezés valamikor talán majd segíthet, hogy a felnőtteknek új fogakat növesszenek a kihullottak helyett.
márc. 11
9:09
Íme az új 200 forintos (Metropol)
Megkezdődtek az előkészületek az új 200 forintos érme verésére, amiből mintegy 70 millió készül majd.
márc. 11
9:09
"Lázadás" (Kripto Akadémia)
Betiltották a tüntetéseket, és ellenzéki aktivistákat vettek őrizetbe a kelet-pakisztáni Pandzsáb tartományban szerdán, egy nappal a jogászok által meghirdetett tiltakozó megmozdulás, a "nagy menetelés" előtt.
márc. 11
9:09
Klaudia 7 milláért letolja a bugyit? (hirado.hu)
Ha minden jól megy, néhány hónapon belül megkapja Magyarország Claudiát a címlapon - ígéri a nyuszis magazin főszerkesztője
márc. 11
9:09
Devizapiac - a forint kissé gyengült szerda reggel (ProfitLine)
Nem hatott a forintra a kitörő nemzetközi optimizmus, az euróval szemben reggel a kedd délutáni 303,85 forintos szintről 304,50-es szintre gyengült. (ProfitLine.hu)
márc. 11
9:09
Talán nekünk is jut valami a jóból (Portfolio)
Az eszméletlen külföldi rali itthon is felfelé korrekciót eredményezhet a nyitóban, azonban a tegnapi nap újból rávilágított arra, hogy a magyar piac perifériára került, így kérdéses, hogy milyen...
márc. 11
9:09
Az egyoldalú szerződésmódosítás szigorítását szorgalmazzák! (Pénzcentrum)
A Magyar Bankszövetség a bankok számára kötelező érvényű ajánlással kívánta megoldani az egyoldalú szerződésmódosítások problémáját. A szabályozás 2008 év végére elkészült, ám akkor már a parlament előtt volt a hitelintézeti törvény (Hpt.) módosítása....
márc. 11
9:11
Raiffeisen a forintpiacról: "bekövetkezett az, amitől félni lehetett" (Portfolio)
Bekövetkezett az, amitől félni lehetett: a forint nem csak akkor gyengült, amikor a régió többi devizája is, hanem akkor is amikor azok erősödni tudtak - írják a Raiffeisen Bank elemzői heti...
márc. 11
9:12
Orbán: nem akarjuk elvenni a 13. havi nyugdíjat (Privátbankár)
Orbán Viktor szerint a minimálbér megadóztatása elkerülhetetlenné válik, ha most nem történik gazdaságpolitikai változás
márc. 11
9:13
Várt felett a februári infláció! (3%) (Portfolio)
Februárban 3 százalékos volt az egy évre visszatekintő drágulás, a piaci inflációs előrejelzések konszenzusa 2,7 százalék volt, vagyis magasabb lett a pénzromlás üteme. Januárban 3,1 százalékos volt...
márc. 11
9:15
Orbán Viktor szerint elkerülhetetlen lehet a minimálbér megadóztatása (2.) (Portfolio)
Orbán Viktor szerint a minimálbér megadóztatása elkerülhetetlenné válik, ha most nem történik gazdaságpolitikai változás. A Fidesz elnöke a TV2-nek adott szerdai interjújában arról is beszélt, hogy...
márc. 11
9:17
Bizakodhatnak a spekulánsok? (Portfolio)
Tovább folytatódott a tőkekivonás a fedezeti alappiacról, azonban optimizmusra ad okot, hogy a januári 30 milliárd dolláros tőkemenekítés februárra a harmadára esett vissza. Az elemzők szerint a múlt...
márc. 11
9:18
Kórházba juttatott egy férfit Dita vetkőzése (BorsOnline)
A sztriptíz koronázatlan királynője, Dita von Teese meghódította Miamit is. Az erotikus műsor olyan hatással volt a közönségre, hogy egy férfinak szó szerint elállt a lélegzete: erős légszomjra panaszkodott, ezért jobbnak látták mentőt hívni hozzá.
márc. 11
9:18
Rossz hatással lehet az idősekre a délutáni szunyókálás (Infostart)
Azok az idős emberek, akik napközben is többnyire álmosak, elalszanak, gyakrabban halnak meg szív- és érbetegségben, mint azok, akik nappal tevékenyek és csak éjszaka térnek nyugovóra - erősítette meg a Stroke című nemzetközi szakfolyóiratban megjelent francia tanulmány következtetéseit a János Kórház Kardiológiai Ambulanciájának főorvosa. Matos Lajos hozzátette: a fiataloknak viszont kifejezetten…
márc. 11
9:20
Meg tudja-e védeni magát "Amerikai legkeményebb seriffje"? (Infostart)
Vizsgálat indul "Amerika legkeményebb seriffje" ellen. Az arizonai Joe Arpaiót azzal vádolják, míg illegális bevándorlók után kutat, rengeteg bűnügyi végrehajtási parancs marad nála kézbesítetlenül. Ráadásul megalázza a rabokat, zöld szendviccsel eteti és rózsaszín alsóneműbe öltözteti őket.
márc. 11
9:27
Tizenhárom törököt találtak egy kamionban a határőrök (Blikk)
Tizenhárom törököt találtak kedd este egy kamionban a gyulai határátkelőhelyen. A török állampolgár által vezetett, török honosságú kamion alvázában és a rakterében találtak a magyar és a román határőrök Gyulánál a határsértőkre.
márc. 11
9:27
Két fiatalt gázolt el a vonat Pátrohán (Blikk)
Két kamaszt ütött el a pátrohai állomásra beérkező vonat.
márc. 11
9:27
Fizetés nélkül maradtak a diósgyőri kohászok (HírTV)
Nem kaptak fizetést a diósgyőri acélművek dolgozói - írja az Észak-Magyarország. A DAM 2004 Kft.-nek tizedikéig kellett volna utalnia a béreket, de a december óta állásidőn lévő munkavállalók tegnap sem kapták meg pénzüket.
márc. 11
9:27
Több, mint romantika (Metropol)
A Marley meg én című filmben Jennifer Aniston és Owen Wilson egy újságíró házaspárt alakít, amelynek életét fenekestül felforgatja kutyájuk, Marley, a labrador. Játsszon és nyerjen!
márc. 11
9:27
A gyulai határőrök törököt fogtak (Alternatív Energia)
Tizenhárom törököt találtak kedden este egy kamionban a gyulai határátkelőhelyen - tájékoztatta a rendőrség szerdán az MTI-t.
márc. 11
9:27
"Az MDF frakciója emelt fővel vállalja, hogy a függetlenek táborába kerül" (hirado.hu)
"Azt, hogy egy átmeneti időre függetlenné kell válni, nem tartom egy szörnyű dolognak" - mondta az MDF pártelnöke
márc. 11
9:27
Három százalékon a februári infláció (ProfitLine)
Az idei év második hónapjában az infláció havi szinten 1 százalékkal, éves szinten 3 százalékkal emelkedett, így az idei évben átlagosan az áremelkedés mértéke 3,1 százalékos volt - olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)
márc. 11
9:27
Mélyrepülés: elkeserítő a magyar GDP-adat (Portfolio)
Az előzetesen közölt 2,1 százalékos adattal szemben 2,5 százalékos volt a naptárhatással kiigazított GDP-zsugorodás 2008 negyedik negyedévében. A KSH közleménye megjegyzi: a gyorsbecsléshez képest...
márc. 11
9:27
A magyar gyerekek kétharmada terv marad (Pénzcentrum)
Egy kutatásban 16 ezer magyar férfit és nőt faggattak arról, hogy szeretnének-e három éven belül gyereket. A csaknem 2000 igennel válaszoló sorsát követve kiderült, hogy a nők csupán 31 százaléka, míg a férfiak 27 százaléka váltotta valóra a szándékát....
márc. 11
9:29
Megint Sztaricskait jelölték tévéelnöknek (Alternatív Energia)
Sztaricskai Tamás menedzsert jelölte a pártdelegáltakból álló, 14 tagú kuratóriumi elnökség (7 MSZP-, 2 SZDSZ-, 1 MDF-, 3 Fidesz- és 1 KDNP által jelölt tag) kétharmados többséggel (MSZP, MDF, SZDSZ voksokkal) a tévéelnöki posztra. A civilekkel kiegészült nagykuratórium délben szavaz, a 21 civil szervezet képviselőivel kiegészített 35 fős grémiumnak ugyancsak kétharmados szavazata szükséges ahhoz,…
márc. 11
9:29
Habsburg szerint az MDF nem vak, hanem bátor (hirado.hu)
A nagykövet szerint a fórumtól nem kis bátorságra vall, hogy nem pártkatonákat, hanem szakértőket szerepeltet az EP-listáján
márc. 11
9:29
Átfogó piaci körkép (Buda-Cash) (Portfolio)
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: ITT A FORDULAT? -az idei év legnagyobb emelkedésével zárt az amerikai piac (S&P 500: +6,4%), miután a Citigroup jelezte, hogy már nyereséges, Bernanke pedig...
márc. 11
9:30
Egyszázalékos pluszban nyitott a BUX (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 102,64 pontos emelkedéssel, 9.972,95 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 1,04 százalékos erősödés.
márc. 11
9:30
A GDP siralmas, de az inflációt "megcsináltuk" (Privátbankár)
A bruttó hazai termék 2008. negyedik negyedévében 2,3 százalékkal csökkent az előző év utolsó három hónapjához képest. A fogyasztói árak 3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a KSH.
márc. 11
9:31
Megdöbbent a Fővárosi Cigány Önkormányzat (Alternatív Energia)
Kedves Olvasóink! A következőkben a Fővárosi Cigány Önkormányzat közleményét olvashatják el.
márc. 11
9:31
Megdöbbentő őszinteséggel nyilatkozott Ördög Nóra (hirado.hu)
A műsorvezető tudta, mivel járhat, ha ott hagyja férjét, de nem érdekelte
márc. 11
9:31
Rekordveszteség a svájci bankóriásnál (Portfolio)
Közel 21 milliárd frankos veszteségről számolt be a UBS mai éves jelentésében a teljes 2008-as évre, amely valamivel magasabb, mint amit február elején a cég közzétett. A svájci társaságok...
márc. 11
9:32
A GDP 2,3 százalékkal csökkent 2008 negyedik negyedévében (Infostart)
A bruttó hazai termék (GDP) 2008. negyedik negyedévében 2,3 százalékkal csökkent az előző év utolsó három hónapjához képest, a naptárhatásoktól megtisztított adatok alapján pedig 2,5 százalékkal esett vissza - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
márc. 11
9:33
Forint tűrőképességét tesztelik! (hirado.hu)
Reggel 304 forinton jegyezték az eurót a londoni bankközin
márc. 11
9:35
Mit kell és lehet tenni az ország újjáépítéséért? (hirado.hu)
A kérdésről Bangó Margit, Róna Péter, Gerendai Károly, Pléh Csaba, Pauer Gyula és Náray Erika beszélget a vacsoraasztalnál
márc. 11
9:36
Gerát a tartalékok közé száműzték (BorsOnline)
Hetek óta keresi korábbi önmagát Gera Zoltán. A Fulham középpályása az utóbbi időben csak néhány percet kap Roy Hodgson menedzsertől a Fulhamben. Talán nem véletlenül, hiszen alig válik a csapat hasznára, hétfőn például már csak a tartalékcsapatban kapott helyet.
márc. 11
9:36
Téglával a szájában találtak rá a "vámpírnő" koponyájára (Infostart)
A középkorban is rettegtek a vámpíroktól, ennek bizonyítéka egy nő koponyája is, amit egy Velencéhez közeli szigeten találtak a régészek: az asszony szájába egy méretes téglát gyömöszöltek.
márc. 11
9:37
Híradó, 2009. március 11. 8:00 (hirado.hu)
Híradó reggel
márc. 11
9:45
19 milliárd eurós hitelt kér Románia (HírTV)
19 milliárd eurós hitelt igényel Románia az Európai Bizottságtól és a Nemzetközi Valutaalaptól - tudta meg a Mediafax hírügynökség román pénzügyminisztériumi illetve jegybanki forrásokból.

Keresés