Nem valószínű, hogy román-magyar államfői csúcstalálkozóra kerülne sor március 15-én. Sólyom Lászlót a román illetékes hatóságok eltanácsolták a március 15-én esedékes erdélyi látogatásától.
A floridai Cape Canaveralben az utolsó előkészületeket végzik a Discovery űrsikló startja előtt, közölte szerdán az űrközpont. Az indítás helyi idő szerint szerdán este, magyar idő szerint csütörtök hajnalban 3 óra 20 perckor lesz.
A március végi kongresszus első napjának estéjén választják meg az MSZP elnökét - mondta Lamperth Mónika, a kongresszus ügyrendi bizottságának elnöke szerdán. A jelöltek nem a helyszínen, hanem egy előre kiküldött DVD-n mutatkoznak be a párt legfelső döntéshozó testülete tagjainak.
Soha nem látott pesszimizmus érzékelhető a fogyasztói termékeket előállító vállalatok és a kiskereskedelmi cégek elsőszámú vezetői körében - mutat rá a PricewaterhouseCoopers Globális Vezérigazgatói...
Máris megvannak az első jelei annak, hogy az amerikai elnök élénkítési csomagja nem lesz elégséges a gazdaság megsegítésére - mondta az InfoRádiónak a Világgazdasági Kutatóintézet professzora. A Kongresszus által eddig megítélt 787 milliárd dollárral a megszűnt 4,5 millió munkahelynek csak mintegy felét lehet létrehozni vagy 2010 végéig megmenteni. Simai Mihály akadémikus szerint az is probléma,…
Továbbra is tilos a látogatás a kaposvári kórházban - közölte szerdán a Kaposi Mór Oktató Kórház. Somogyban és a kaposvári kistérségben észlelt magas influenza aktivitás indokolja a február 7-én...
Súlyos betegség következtében, 87 éves korában elhunyt Kőváry György (Georg Kövary) magyar származású jeles kabarészerző, konferanszié, író, újságíró és műfordító - jelentette szerdai számában a Kurier című bécsi lap. Családjának közlése szerint bécsi otthonában, szombaton érte a halál.
Az mindenki számára megszokott, hogy az orvosok megvizsgálják a betegek nyelvét és az azon észlelhető elváltozásokból bizonyos betegségekre, leggyakrabban emésztőszervi betegségre következtetnek. S a szakemberek előtt már az sem teljesen ismeretlen, hogy a megváltozott ízérzékelés és a nyelv égő érzésének hátterében bizonyos betegségek állhatnak.
Bortermelő lesz Sting. A világhírű brit rockzenész Toszkánában vásárolt birtokán állít elő borokat, amelyekből az első palackok szeptemberben kerülnek piacra.
Emelkedik az idei év júliusában a benzin jövedéki adója 5,3 százalékkal, a gázolajé 6,5 százalékkal - mondta Keller László, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára a kormányülést követő tájékoztatón szerdán Budapesten.
Köszönik szépen, de nem kérnek az amerikai bankok az állami segítségből a szigorodó feltételek miatt, néhány már a szövetségi tőkeinjekció visszafizetéséről döntött. (ProfitLine.hu)
Romániában a válságkezelés nem túl nehéz, de az ország pénzintézetei mindenesetre részesülhetnek a Világbank, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és az Európai Beruházási Bank (EIB)...
Az olaszliszkai brutális gyilkosság helyszínén másodjára megtartott tárgyaláson egy kivétellel mindegyik gyanúsított vallomást tett. Délután a szemtanúkat hallgatta meg a bíró.
A társasági adó 2010-ben 16 százalékról 19 százalékra nő, és jelentősen szélesedik az adóalap, a kedvezmények jelentős része megszűnik - ismertette Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón szerdán. Hozzátette: ugyancsak 2010-ben megszűnik a vállalkozások különadója is.
Tárgysorozatba vehető és általános vitára alkalmas a Reformszövetség javaslatcsomagja az Országgyűlés Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottsága szerint. Erről 17 igen és 12 tartózkodás mellett döntött a bizottság.
Emelkedik az idei év júliusában a benzin jövedéki adója 5,3 százalékkal, a gázolajé 6,5 százalékkal - mondta Keller László, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára a kormányülést követő tájékoztatón szerdán Budapesten - tájékoztatott az MTI. (ProfitLine.hu)
Magyarországnak hiteles gazdaságpolitikára van szüksége, mert az egész közép-kelet-európai régió súlyos bizalmi válsággal küzd - hangoztatta Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke, az Intesa-SanPaolo hitelintézeti csoport közép-kelet-európai régiós vezetője az Ybl Klub gazdaságpolitikai konferenciáján tartott előadásában.
Becslések alapján az összes autóipari beszállító egyharmada pénzügyi nehézségekkel küzd világszerte, további egyharmaduk pedig már érzi, hogy a következő hónapokban ilyen helyzetbe kerülhet - állítja ...
Bortermelő lesz Sting; a világhírű brit rockzenész Toszkánában vásárolt birtokán állít elő borokat, amelyekből az első palackok szeptemberben kerülnek piacra. Az 58 éves zenész egy 2002-es...
Mind a mentőknél, mind a tűzoltóknál, mind a rendőrségnél voltak olyanok, akik szakmai, illetve eljárási hibát vétettek a tatárszentgyörgyi kettős gyilkossággal kapcsolatban - mondta szerdán Daróczi Dávid kormányszóvivő, miután a kormány megtárgyalta az egészségügyi, az önkormányzati, valamint az igazságügyi és rendészeti miniszter ezzel kapcsolatos jelentését.
Több amerikai bank nem kér az állami segítségből a szigorodó feltételek miatt; néhány már a szövetségi tőkeinjekció visszafizetéséről döntött, jelentette szerdán az AHN hírügynökség. Legalább öt pé...
Még nem tudni, ki játssza majd Anna Frankot az olasz-magyar együttműködésben készülő filmben, de a statiszták máris tülekednek a szerepekért. A minap még rendőri segítségre is szüksége volt a castingot szervező cégnek.
A társasági adó 2010-ben 16 százalékról 19 százalékra nő, és jelentősen szélesedik az adóalap, a kedvezmények jelentős része megszűnik - ismertette Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára a ...
Több mint száz rendőr keresi azt a német tinédzsert, aki tizenhat embert ölt meg egykori iskolájában, Winnendenben. Tim Kretschmer szó nélkül nyitott tüzet, nyolc diák és két tanár esett áldozatul, a gyilkos tini elmenkült.
A múltban a gazdasági nehézségekkel küszködő országok estenként túl sokáig vártak a segítségkéréssel. Ennek tanulsága az, hogy meg kell teremteni a lehetőséget a korábbi válságmegelőző beavatkozásra, ...
Ismertette a pénzügyi államtitkár a módosított adóátrendezés részleteit. Az előzetes híreknek megfelelően az adómentes juttatások felére kerül állami sarc, emellett a jövedéki adóemelések következtében többet kell fizetni többek között a benzinért és az alkoholtermékekért.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint csütörtökön a napsütés mellett felhőátvonulásokra számíthatunk, a kevesebb felhő délnyugaton várható. Eleinte többfelé, estétől keleten lesz...
Ismeretlen személyazonosságú, életveszélyesen megsérült férfit találtak az utcán Nyíregyházán szerdán. A 45-50 év közötti férfit éjjel a Malom utca és a Bessenyei tér kereszteződésénél, a járdán fekve találták, eszméletlen állapotban.
Jogerősen tizenkét évi börtönbüntetésre ítélt a prágai fellebviteli bíróság szerdán egy fiatal szélsőségest, mert megkísérelt megölni egy másik fiatalembert, amiért rendreutasította őt náci karlendítéséért és rasszista jelszavak kiabálásáért.
Egyelőre nem lép ki az MDF-ből Olajos Péter, mert az elmúlt napokban felmerült az előre hozott országos gyűlés szükségessége, és többen kérték tőle, hogy legalább egy hónapig várjon párttagsága megszüntetésével.
Percekkel ezelőtt tette közzé az amerikai Energia Információs Hivatal a múlt heti olajkészlet statisztikákat. Ezek szerint a nyersolajkészletek 700 ezer hordóval emelkedtek, a benzinkészletek 3...
Sólyom Lászlót a román illetékes hatóságok eltanácsolták március 15-i erdélyi látogatásától - véli tudni a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), amely ezzel kapcsolatosan szerdán közleményt...
Jogerősen tizenkét évi börtönbüntetésre ítélt a prágai fellebviteli bíróság szerdán egy fiatal szélsőségest, mert megkísérelt megölni egy másik fiatalembert, amiért rendreutasította őt náci karlendítéséért és rasszista jelszavak kiabálásáért. Az elítélt, a 20 éves Lukás Vorobel tavaly májusban késsel nyakon szúrta a 22 éves Jakub Sterbíket, aki ennek következtében megbénult, és máig egészségi…
"A forint árfolyamgyengülése alapvetően nem lóg ki a régiós devizák mozgásából", függetlenül a kezdő időpont megválasztásától - hangsúlyozta mai előadásában az Ybl Klub gazdaságpolitikai...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 134,38 pontos, 1,36 százalékos csökkenéssel, 9.735,93 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 0,81 százalékkal 8.550 forintra csökkent, az OTP részvények ára...
Látogatási tilalom lépett életbe szerdán a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórházában - közölte az intézmény pr menedzsere. A kecskeméti megyei kórház egész területén látogatási tilalom van...
Ismét a 300 forintos technikai és lélektani küszöb alatt van az euró árfolyama. Az eurót 299,50 forinton jegyezték szerdán délután négy órakor a bankközi kereskedelemben, 1,52 százalékkal erősebb forint árfolyamon az előző délutáni 304,12 forintnál.
Ezentúl már otthonról, a karosszékben ülve is intézheti bárki az ELMŰ–vel kapcsolatos ügyeit. A szolgáltató a nagy sikerű mosolykampány után elindította az online ügyintézés első szakaszát, így jelenleg már 25 féle dolgot lehet megoldani úgy, hogy nem kell sorban állni vagy telefonálni hozzá.