Ha tinédzserkorú fiúgyermekünk legalább heti egyszer halat kap vacsorára, nőni fog az intelligenciája - derült ki egy svéd felmérésből, amely azonban arra nem mutatott rá, hogy a lányokra is hasonló hatással van-e a hal fogyasztása.
Nagy-Britannia néhány iskolájában azt tervezik, hogy már az ötéves gyermekeknek is szexuális felvilágosítást tartanak. Az országban nem ritka, hogy a gyermekek 11 évesen kezdik el a nemi életüket.
Románia is csatlakozhat az IMF-től kölcsönt igénylő országok klubjához. Magyarországtól eltérően azonban nekik nem az állam finanszírozására kell a hitel, hanem a magánszektor adósságainak fedezésére fordítanák.
A Fogyasztók Európai Napjának 10. évfordulója alkalmából Meglena Kuneva, az Európai Bizottság fogyasztóvédelmi felelőse pénteken élő internetes beszélgetés (online chat) keretében cserél eszmét az EU polgáraival az őket fogyasztóként megillető jogokról.
Nem életszerűek a túlsúlyos vagy túlméretes járművekre vonatkozó útvonal-engedélyek kiváltására létrehozott jogszabályok, ezért az azok hiánya miatt kirótt büntetés csak a gazdákra kivetett újabb sarcként értelmezhető - mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke sajtótájékoztatón kedden.
Sajnos nem szolgálnak pozitív meglepetéssel a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által közzétett friss adatok a hazai nyugdíjpénztárak 2008-as teljesítményét illetően, az ágazat az előzetes...
Ugyanazt a területet szemelte ki magának a rendőrség és a Tesco is a skót Aberdeen városában. A megyei rendőrkapitányság az új főhadiszállásnak és a tervezett kiképző bázisnak keresett arra alkalmas területet, amikor kiderült, hogy a telekért már a Tesco is bejelentkezett....
Kraftwerk, Moby, Underworld, Thievery Corporation, Röyksopp, Eric Morillo, Carl Cox, Richie Hawtin és David Guetta - ez a kilenc világsztár már biztosan ott lesz az idei Balaton Soundon. A Zamárdiban július 9-12. között fellépő muzsikusok névsora a következő hetekben még tovább bővül - tájékoztatta kedden a Független Hírügynökséget Vető Viktória, a rendezvény sajtófőnöke.
Sólyom László köztársasági elnök a hivatalos állami ünnepségek után Erdélybe látogat, ahol március 15-e alkalmából Nyergestetőn és Csíkszeredán mond beszédet - mondta Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője kedden az MTI-nek.
A Citigroup bejelentette, hogy az első negyedévben eddig nyereséges volt és 2007 harmadik negyedéve óta a legjobb teljesítményt mutatja. Bár az igaz, hogy az elmúlt öt negyedévben veszteséges volt a...
A legnagyobb hazai banknál 2008 utolsó negyedévében közel 180 milliárd forinttal, 2420 milliárdra nőtt a lakossági betétállomány, ami az emberek ésszerű magatartását, egyúttal töretlen bizalmát tükrözi. Az idei év első két hónapjában változatlanul nagyobb az érdeklődés a kockázatmentes megtakarítási formák iránt: lakossági betétekbe és kötvényekbe, forintban kifejezve 430 milliárd áramlott....
Mintegy 14 millió forint adóhiányt állapított meg az APEH a közelmúltban annál a mohácsi köztisztviselőnél, aki hamis kölcsönszerződésekkel és hamis tanúvallomással próbálta igazolni eltitkolt bevételeinek eredetét - közölte az adóhivatal az MTI-vel kedden.
Nem ez a megfelelő pillanat, hogy új vitát indítsunk a csatlakozás kritériumairól - mondta az eurózóna pénzügyminisztereinek találkozója után Jean-Claude Juncker, az ülés elnöke. Ez mindent el is mondd a bizottság véleményéről a gyors eurócsatlakozási ötletekkel kapcsolatban....
Új javaslatokkal kiegészítve, ismét benyújtja a Fidesz az Út a munkához című programhoz készített módosító indítványait. A javaslatok között szerepel, hogy megvonnák a rendszeres ellátást attól, aki nem járatja gyermekét iskolába, vagy nem tartja rendben a környezetét. A kisvállalkozásoknak pedig kedvezményt adnának, ha felvesznek egy álláskeresőt.
A jogerős ítéletet megváltoztatva felmentette Vajnai Attilát, a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnökhelyettesét az önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt indult eljárásban a Legfelsőbb Bíróság.
A Fidesz többek között azt javasolja, hogy segéllyel ne lehessen annyit keresni, mint munkával, ugyanis most a segély maximuma eléri a nyolcórás minimálbér nettó összegét. Azt is javasolják, hogy vonják meg a rendszeres ellátást azoktól, akik nem járatják iskolába tanköteles korú gyerekeiket, vagy lakókörnyezetüket nem tartják rendben.
A jogerős ítéletet megváltoztatva felmentette Vajnai Attilát, a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnökhelyettesét az önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt indult eljárásban kedden a Legfelsőbb Bíróság.
Július helyett januártól visszamenőleg változna a személyi jövedelemadó 18 százalékos alsó sávhatára. Az MTI úgy tudja, a kormány módosította a korábban bejelentett adóterveit.
Emelkedő nyitást feltételeznek az amerikai határidős piacok kedden, az elmúlt két hét folyamatos eladói nyomása után. Az amerikai piacok várhatóan követni fogják az ázsiai és az európai börzéket, melyek az olcsóvá váló részvények miatt vételekre késztette a befektetőket. (Profitline.hu)
Európához hasonlóan a régióban is emelkedést mutatnak a tőzsdék, mely fordulat helyett inkább egy átmeneti fellélegzésnek tekinthető a meglehetősen túladott részvénypiacokon. Miután ma sem érkeznek...
Négynaposra bővül az idén a Balaton Sound fesztivál; július 9. és 12. között több világsztár, például Moby és az elektronikus zene alapítójának tartott Kraftwerk is fellép Zamárdiban a szervezők keddi tájékoztatása szerint.
Állatkerti csimpánzokon megfigyelték, hogy a látogatók megdobálásához használt kavicsot tervszerűen előre gyűjtik össze. Ezek szerint ugyanúgy képesek elképzelni a jövőt, mint az emberek.
Megválasztotta a tavalyi év legmegalázóbb reklámját egy európai nőszervezet – írta a Daily Mail. A „nyertes” a svájci Sloggi fehérneműgyártó vég hirdetése lett, mely egy női hátsót ábrázol a felirattal: „különleges ajánlat”.
Nemzeti zarándoklatot szervez a zempléni Komlóska és Pálháza független polgármestere Budapestre, a Kossuth térre, mert álláspontjuk szerint az országban felgyorsultak a negatív folyamatok, s a nemzet mély morális, erkölcsi és gazdasági válságban van. A kezdeményezést Köteles László és Lesovics Miklós kedden sajtótájékoztatón jelentette be Komlóskán.
A szlovákok egyre intenzívebb magyarországi bevásárlásai egy új jelenséget keltettek életre: a magyar kiskereskedelmi üzletláncok a szlovákiai médiában hirdetik magukat
A Volkswagen konszernhez tartozó Audi az idei évben 10 százalékos értékesítés csökkenéssel számol, míg a világpiacon a gépjárműeladások várhatóan 15-20 százalékkal esnek vissza a tavalyi évhez képest - mondta Axel Strotbek, az Audi AG igazgatóságának pénzügyekért felelős tagja. (ProfitLine.hu)
2008. októbere óta nem látott szintekre emelkedett tegnap a hajózási költségek alakulását leíró úgynevezett Baltic Dry index. Mindez a nyersanyagok iránti kereslet élénkülését jelzi, melyet ezúttal...
Nem szolgálnak pozitív meglepetéssel a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által közzétett friss adatok a hazai nyugdíjpénztárak 2008-as teljesítményét illetően, az ágazat az előzetes várakozásokkal, valamint a Stabilitás Pénztárszövetség múlt héten közzétett hozamadataival összhangban fennállásának legsúlyosabb veszteségeit volt kénytelen elkönyvelni tavaly.
Az átalakított adócsomagról szerdán tárgyal a kormány, melyben a személyi-jövedelemadó szabályai 2009 január 1-től visszamenőleg 1,7 millióról 1,9 millióra emelkedne az adónem alsó sávhatára - tájékoztat az MTI. (ProfitLine.hu)
Van-e élet a devizahitelezésen túl? Földönfutókat csinálnak-e a bakok az ügyfelekből? Támogatják-e a külföldi bankok magyar tevékenységüket? Lesz-e államcsőd? Szekeres Tiborral, az AXA csoport...
Az állami adósságspirál megfékezéséhez további költségvetési kiigazításra, a GDP növekedési ütemének fokozása, valamint hiteles gazdaságpolitikai vezetőkre van szükség - fejtette ki Hamecz István, az OTP Alapkezelő vezérigazgatója a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) által szervezett csúcstalálkozón.
A Fidesz átláthatóbb és igazságosabb szociális rendszert javasol, amelyben segéllyel nem lehetne annyit keresni, mint munkával - mondta Czomba Sándor, az ellenzéki párt szakpolitikusa. A foglalkoztatá...
A szerb titkosszolgálatok értesülése szerint a háborús bűnökért körözött Ratko Mladics tábornok a szerb főváros Új Belgrád nevű panelnegyedében bujkál - jelentette a Press című újság.
A forma-1-es csapatok szövetsége (FOTA) szerint a gazdasági világválság egy remek lehetőséget teremthet arra, hogy pozitív irányba tereljék a dolgokat, és a következő években bevezetésre kerülő intézkedésekkel, minden eddiginél erősebbé tegyék a sportot.
A Promax/BDA Europe Awards díjkiosztón jelölést kapott a Megasztár negyedik szériájának promóciós filmje a legjobb imázs promo kategóriában. Forrás László, a Viasat3 egykori munkatársa is esélyes a fiatal televíziós kreatívoknak kiírt kategóriában.
Kommandós akcióban újabb négy embert vettek őrizetbe a rendőrök a még tavaly október végi hetényegyházi késeléssel kapcsolatban. A gyanúsítottakra a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bevetési szolgálata és a bűnügyi osztály emberei csaptak le kedden kora reggel Táborfalván a házukban.
A jogerős ítéletet megváltoztatva felmentette Vajnai Attilát, a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnökhelyettesét a Legfelsőbb Bíróság kedden. A politikus ellen azért indult eljárás, mert 2003 februárjában – a Munkáspárt alelnökeként – ötágú vörös csillagot tűzött a zakójára egy utcai rendezvényen.
Rendőrgyilkosság történt hétfő éjjel Észak-Írországban, alig két nappal azután, hogy szélsőséges republikánus fegyveresek két brit katonát megöltek a tartományban. Egy szakadár katolikus milícia, a Continuity IRA (continuity: folyamatosság) közölte, hogy tagjai ölték meg előző éjjel a rendőrt.
Megindult az aláírásgyűjtés Szlovákiában a közszolgálati Pátria Rádió sugárzásának a magyarok lakta járásokban történő felújításáért és a kisebbségi jogok védelme érdekében - közölte Hrubík Béla, a Csemadok elnöke kedden Pozsonyban.
Folyamatossá vált a mai napon a forint erősödése, melyet a pénteki és a vasárnapi monetáris tanács ülése, illetve a jegybank intervenciója előzött meg. Az EUR/HUF kurzus a nemzetközi piacon reggel még 309,70-es szinten nyitott, mely megfelelt a tegnapi záróértékének, azonban utána rendületlenül erősödésbe kapcsolt a hazai fizetőeszköz. (ProfitLine.hu)
A Magyar Egyetemi és Főiskolai Sajtó Egyesület (MESE) március 12-13-án rendezi meg a Felsőoktatási Média Konferenciát a Szent István Egyetem gödöllői kampuszán.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden kiadja Ophélie Bretnacher, a Magyarországon meghalt diáklány holttestét - erősítették meg a France Info hírrádió értesüléseit a magyar rendőrök. A részletekről a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya ad ki közleményt hamarosan.