2009. március 10. kedd

márc. 10
10:03
Az amerikaiak a növekedő magyarországi idegen gyűlöletre panaszkodnak (Kripto Akadémia)
A gazdasági válság társadalmi nyugtalanságot idéz elő Európa-szerte, aminek egyik megjelenési formája az idegengyűlölő jelenségek szaporodása és a kisebbségellenesség erősödése - írta napokban közzétett kétrészes tanulmányában a Stratfor amerikai stratégiai elemzőcsoport, amely említést tett a Magyar Gárdáról is.
márc. 10
10:03
Összeütközött két hajó a tomboló viharban Japán partjainál (hirado.hu)
A balesetben az egyik hajó elsüllyedt, a mentőcsapatok folyamatosan kutatnak a rajta dolgozó 16 fős legénység után
márc. 10
10:03
Tavaly is a mobiltelefon volt a sláger - teret hódít a mobilinternet is (ProfitLine)
Az információs és kommunikációs technológiák további gyors terjedésének köszönhetően 2008 végén a mobiltelefon-előfizetések száma meghaladta a 12,2 milliót. 2008-ban közel félmillióval gyarapodott az internet-előfizetések száma, ezzel átlépte a 2,3 milliót - olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)
márc. 10
10:03
Várt alatt az E.On profitja (Portfolio)
A várakozásoktól elmaradó eredményekről számolt be az E.On ma reggel közzétett gyorsjelentésében és az idei évre profitcsökkenést jósol a társaság, aminek hatására a német közszolgáltató részvényei 5...
márc. 10
10:05
Bokros: ide harmadik erő kell (hirado.hu)
Az MDF EP-listavezetője a Nap-kelte azt mondta: Magyarországon kialakult egy koravén kétpártrendszer
márc. 10
10:06
Állásbörze a Miskolci Egyetemen (HR Portál)
Állásbörzét tart a Miskolci Egyetem 2009. március 25-én. Az egyetem Diák Irodája és a MEHASZ Kht. által szervezett egynapos rendezvény alkalmat nyújt a cégek bemutatkozására, állásajánlatainak megismertetésére.
márc. 10
10:07
A Volkswagen Haszonjárművek genfi újdonságai (hirado.hu)
A nemrég bemutatott, rendkívül sokoldalúan alkalmazható Caddy 4MOTION igazi összkerékhajtású „mindenes”, amely a hegyvidékek számos vásárlójának kívánságát váltja valóra
márc. 10
10:08
A munka rovására megy az összeomlott családi háttér és a hazudozás (HR Portál)
A család jelentősége gyakran eltörpül a pénzkeresés, karrier mellett. Pedig a munka és a magánélet harmonikus egyensúlyával érhető el a legjobb egyéni teljesítmény. A szülőtréninggel mindezek megtanulhatók. Ám nemcsak az összeomlott családi háttér rontja a munkahelyi teljesítményt, hanem a folyamatos hazudozás is, hiszen rengeteg energiát emészt fel a kiötlött történet szinten tartása - mondja…
márc. 10
10:09
Kamerák előtt műtötték meg a magyar énekesnőt! (hirado.hu)
Fresh Andi nagyon félt a beavatkozás előtt, de most már minden rendben van
márc. 10
10:11
Állásbörzét tart a Szegedi Tudományegyetem (hirado.hu)
Az idén 14. alkalommal rendezik meg Délkelet-Magyarország legnagyobb felsőoktatási álláskereső rendezvényét
márc. 10
10:12
Nullánál is kevesebb: így múlik el a világ dicsősége? (Privátbankár)
Az IMF szerint idén nulla százalék alatti lehet a globális gazdaságnövekedés, ilyen alacsony ütemre egy évtizede nem volt példa - közölte Dominique Strauss-Kahn
márc. 10
10:12
Arab sejk galambjait házasítja Pál (BorsOnline)
1500 serleg és egy olimpiai III. hely bizonyítja Nádas Pál tudását. Ezt értékelte egy kuwaiti olajmilliomos, aki tovább tenyésztésre két galambját is rábízta a mosonmagyaróvári tenyésztőre.
márc. 10
10:12
Miért alszanak a kamaszok olyan sokat? (Infostart)
A szülők gyakran csodálkoznak és mérgelődnek azon, hogy tinédzserkorú gyerekük milyen sokat képes aludni. Pedig a legtöbb kamasz nem lusta, hanem egész egyszerűen biológiailag szüksége van arra, hogy a normálisnál tovább maradjon ágyban.
márc. 10
10:13
Külön nyomozócsoport kutat az eltűnt csecsemő után - egymilliós nyomravezetői díjat tűztek ki (hirado.hu)
Számtalan verziót ellenőriznek a rendőrök, hogy kiderüljön mit történt a múlt héten pénteken eltűnt öthetes csecsemővel
márc. 10
10:21
9 ezer embert csempészett át a határon (HírTV)
Hat és fél éves börtönbüntetésre ítélték az egyik embercsempész-hálózat tagját hétfőn az Egyesült Államokban. A guatemalai állampolgár társaival együtt legalább 9 ezer embernek segített illegálisan az Egyesült Államokba jutni.
márc. 10
10:21
Megújította arculatát a Multicom (Kreatív Online)
Új cégarculatot készített a direkt- és mobilmarketingben utazó Multicom. A korábban egyes területeken alvállalkozókkal dolgozó cég szolgáltatásait is bővíti.
márc. 10
10:21
Veszélyes anyagot szállító kamion borult az árokba (Blikk)
Két kamion ütközött össze hajnalban a 43-as főúton, Deszk és Klárafalva között. A balesetben az egyik teherautó tisztázatlan körülmények között felborult, és az árokba hajtott.
márc. 10
10:21
Kilógunk a sorból - tovább nőtt a magyar árazott csődkockázat (Portfolio)
Sorozatban a hetedik napja emelkedik az 5 éves magyar CDS-felár, a piac által árazott magyar államcsőd-kockázat. A látványos növekedés következtében hétfőn új csúcson (638 bázispont) zárt a piac...
márc. 10
10:21
Drága dolog manapság zsidónak lenni (Pénzcentrum)
Az amerikai zsidó közösségek fő célja manapság, hogy megfizethetőbbé tegyék a mindennapi életet. Túl sokba kerül ugyanis a gyerekek iskolázása, de a kóser konyha sem olcsó....
márc. 10
10:21
Hajlamosabbak a szív- és érbetegségre a napközben szunyókálók (hirado.hu)
49 százalékkal gyakrabban haltak meg szívinfarktusban agyi katasztrófa, esetleg hirtelen szívhalál következtében azok, akik nem csak éjszaka hajtják álomra helyüket
márc. 10
10:23
Enyhén erősödött a forint (HírTV)
Tovább erősödött a forint a bankközi devizapiacon. Nem sokkal délelőtt tíz óra előtt már a 308-as árfolyam alatt kereskedtek az euróval.
márc. 10
10:23
Miniszter lett a lázadóvezérből (Blikk)
Miniszterré neveztek ki hétfőn Srí Lankán egy volt lázadóvezért. Vinajagamurati Muralitaran a tamil lázadók katonai parancsnoka volt a szigetország keleti részén, ahol rémuralmat tartott fenn.
márc. 10
10:23
Hazugságvizsgálat alá vetették Zentait! (hirado.hu)
Az ausztrál bíróság szerint a háborús bűnökkel vádolt Zentai igazat mond
márc. 10
10:27
Tukacs István: 306 milliárd forint válságkezelésre (Infostart)
A kormány 306 milliárd forint hazai és uniós pályázati forrást biztosít a vállalkozásoknak a munkahelyek megmentésére, a termelés fenntartására, illetve profil-átalakításra - jelentette ki a miniszterelnöki hivatal válságkezelésért felelős államtitkára kedden Egerben.
márc. 10
10:30
Először evett rendes ételt - tízéves korában! (Infostart)
A tízéves Tia-Mae életében először evett normális ételt, addig ugyanis egy csövön keresztül kapta a táplálékot. A kedvelt ételek listája egyelőre elég rövid, de szülei bíznak abban, hogy a kislány egyre kevesebb ennivalót utasít majd vissza.
márc. 10
10:39
Szelektíven gyűjti turnéján a szemetet Pink (Blikk)
Az amerikai énekesnő legújabb lemezének megjelenése, a Funhouse kapcsán indul turnéra. A hírek szerint a produkció 9 kamionnal és 7 turnébusszal érkezik majd hazánkba március 24-én.
márc. 10
10:39
Tőrbe csalták, majd meggyilkolták a rendőröket (HírTV)
Újabb gyilkosság történt Észak-Írországban, ahol fegyveresek ezúttal egy rendőrt lőttek le. Vasárnap a Valódi IRA tagjai két brit katonát lőttek agyon és négy másik embert megsebesítettek egy katonai támaszpontnál. A támadások után sokan attól tartanak, hogy 12 év szünet után kiújul az erőszak Észak-Írországban.
márc. 10
10:39
Két kamion ütközött a 43-as főúton (Metropol)
Két kamion ütközött össze kedd hajnalban a 43-as főúton, Deszk és Klárafalva között; az egyik, amelyik felborult, veszélyes anyagot szállított; az érintett szakaszon délig teljes útzár lesz.
márc. 10
10:39
Hazamehetnek az amerikai hadgyakorlat "áldozatai" (Kripto Akadémia)
Hazamehetnek a két Koreát elválasztó határ északi oldalán fekvő ipari parkban rekedt dél-koreai alkalmazottak - döntött az észak-koreai vezetés kedden.
márc. 10
10:39
A gazdasági miniszter szívesen beszélne a moszkvai egyeszségről (Alternatív Energia)
Molnár Csaba gazdasági és közlekedési miniszter az Országgyűlés gazdasági bizottságának összehívását kezdeményezi, ahol tájékoztatást kíván adni arról a két megállapodásról, amelyet Moszkvában írnak alá - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-vel kedden. A tárcavezető Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel vesz részt az orosz-magyar kormányközi találkozón kedden Moszkvában.
márc. 10
10:39
Nissan Connect (hirado.hu)
A Nissan Connect számos olyan lehetőséget és összekapcsolódhatósági megoldást nyújt, amelyek általában a felsőbb kategóriájú kocsikra jellemzők
márc. 10
10:39
Miért menekülnek a dolgozók táppénzre? (HR Portál)
A dm személyzeti munkatársa és a munkajogász tapasztalatai azt mutatják, hogy a dolgozók táppénzre menekülnek az elbocsátások elől, az Országos Egészség Pénztár (OEP) azonban cáfol. Az adatok szerint igaz, hogy az esetek száma 2008-ban emelkedett az előző évhez képest, de még mindig elmarad a 2006-os adatoktól.
márc. 10
10:39
Még idén lendületet kaphatnak az ingatlanbefektetések (Pénzcentrum)
Noha a pontos hatás természetesen városról-városra és országról-országra változik, egyértelmű, hogy a világ ingatlanpiacai a globális pénzügyi és gazdasági nyugtalanság befolyása alatt állnak....
márc. 10
10:41
A hivatal előtt esett neki a közterület-felügyelőnek (HírTV)
Nekiesett és megvert egy közterület-felügyelőt és az ügyintézőket is szidalmazta egy férfi Szentlőrincen a polgármesteri hivatalban hétfőn. Azt, hogy mitől lett ilyen indulatos, nem tudni.
márc. 10
10:41
306 millárdból kellene átvészelni a válságot (Alternatív Energia)
A kormány 306 milliárd forint hazai és uniós pályázati forrást biztosít a vállalkozásoknak a munkahelyek megmentésére, a termelés fenntartására, illetve profil-átalakításra - jelentette ki a miniszterelnöki hivatal válságkezelésért felelős államtitkára kedden Egerben.
márc. 10
10:41
Forrónadrágba bújt a dundi szőkeség - Fotók! (hirado.hu)
Jessica Simpsont a plusz kilók sem tették szégyellőssé
márc. 10
10:41
Van, ahol a dolgozók támogatják a fizetéscsökkentést (HR Portál)
Mindent megtesznek, hogy megtartsák állásukat a Fordnál. A fizikai dolgozóik 58, irodai alkalmazottak 59 százaléka támogatja az autógyártó és az UAW szakszervezet között létrejött megállapodást, ami alaposan megkurtítja jövedelmüket, írja a Napi Gazdaság.
márc. 10
10:43
HíradóWeb, 2009. március 10. 10:00 (hirado.hu)
Hírek röviden
márc. 10
10:45
Közterület-felügyelőre támadt egy férfi Szentlőrincen (hirado.hu)
A polgármesteri hivatalban az ügyintézőket is szidalmazta az indulatos férfi, aki ellen eljárást indított a rendőrség
márc. 10
10:47
A kihalás határán áll a tibeti kultúra (hirado.hu)
A dalai láma több ezres tömeg előtt beszélt Indiában, arra kérte a tibetieket, folytassák a békés ellenállást
márc. 10
10:48
Öt részvényt is kikosaraznak (Privátbankár)
Április 1-jén változik a BUX- és a BUMIX-kosár összetétele, mindkét index a jelenleginél kevesebb részvénysorozatot tartalmaz majd - közölte a Budapesti Értéktőzsde honlapján
márc. 10
10:48
Közös étkezésnél ajánlott a rossz híreket megemészteni (BorsOnline)
Magyar ember evés közben nem beszél – tartja a mondás. Vagy legalább is tartotta. Napjainkban ugyanis sokkal inkább az a jellemző, hogy a közös étkezéseken kívül szinte alkalom sem akad arra, hogy a családtagok megosszák egymással mondandójukat. Talán hihetetlennek tűnik, de még a rossz híreket, így a kirúgást is jobban meg tudjuk emészteni, ha a vacsorával együtt rágjuk át.
márc. 10
10:48
Nini, mije kandikál ki Nicollette Sheridannek? (Blikk)
márc. 10
10:49
Íme az újabb mentőcsomag! (hirado.hu)
A kormány 306 milliárdot fordít a munkahelyek megmentésre
márc. 10
10:51
Az önkormányzatoknál és a rendőrségen van a legtöbb korrupt ember (Infostart)
A legtöbb korrupt ember az önkormányzatoknál és a rendőrségen dolgozik, a legkevesebb a bíróságokon. A korrupció Magyarországon intézményesülni látszik, azaz már szervezetek is létrejönnek abból a célból, hogy kiszolgálják azt - derült ki a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológiai és Társadalompolitikai Intézetének Korrupciókutató-központja által végzett kutatásból.
márc. 10
10:51
Az Andokra vezethető vissza az amazóniai békák sokfélesége (hirado.hu)
Korábban azt feltételezték, hogy az Amazonas-medence biodiverzitása evolúciójának nagy része az utóbbi egy-két millió évben ment végbe
márc. 10
10:53
Napirend előtt: devizahitel és agrárstratégia (Infostart)
A devizahitelekről, a közmunkaprogramokról, az agrárstratégiáról és a kulturális értékek digitalizálására fordított források megvonásáról volt szó az Országgyűlés keddi ülésén, a napirend előtti felszólalásokban.
márc. 10
10:54
Kevés a fény a Fradi pályáján (Blikk)
BUDAPEST – Nem lehet villanyfényes esti mérkőzést rendezni az Albert stadionban, ezt állapították meg tegnap este a szakemberek.
márc. 10
10:57
Gyermekgondozók segítik a nyolcasikreket (Blikk)
Elfogadta egy önkéntes gyermekgondozó csoport segítségét a kaliforniai nyolcas ikrek édesanyja. Nadya Suleman korábban hallani sem akart róla, hogy bárkit a január 26-án megszületett kicsik közelébe engedjen, végül az Angels in Waiting jótékony alapítvánnyal egyezett meg a gyermekek gondozásáról.
márc. 10
10:57
Fidesz: a kormány csökkentené az államilag támogatott helyek számát (HírTV)
A kormány csökkenteni akarja az államilag támogatott keretszámokat a felsőoktatásban - szólalt fel a Parlamentben Pánczél Károly, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfőn. Interpellációjában kitért arra, értesülése szerint a kormány a felvételi eljárás közben készül változtatni a szabályokon - adta hírül a Hírextra.hu. Közben Pokorni Zoltán a népszavazás évfordulójára hívta fel a figyelmet az…

Keresés