Egyre több szlovén és horvát vásárló fordul meg Nagykanizsán, elsősorban a nemzetközi üzletláncok boltjaiban, ahol az euró és a horvát kuna árfolyamváltozása miatt a tavalyinál harmadával olcsóbban vásárolnak a külföldiek.
A Magyar Fejlesztési Bank és a Gazprom vezetői aláírják a vezeték megvalósításáról szóló együttműködési megállapodást, amit egy közös cég megalapítása követ
Csökkenéssel, új 26 éves mélyponton zárt a tokiói értéktőzsde irányadó mutatója kedden. Veszteséggel zártak a vezető New York-i tőzsdemutatók is hétfőn, mert a befektetők változatlanul nem látják a válságból kivezető utat.
Csődbüntett gyanújával rendelt el nyomozást a VPOP Központi Bűnüldözési Parancsnoksága a Ganz Híd-, Daru- és Acélszerkezetek vezető tisztségviselői ellen, mert a cég több alvállalkozóját sem fizette ki a Megyeri híd építésénél
Mérsékelten emelkedett a kőolaj ára kedden kora reggel azokra a várakozásokra, hogy termelésének a csökkentéséről dönt vasárnap az OPEC. Röviddel 7 óra előtt a WTI olajfajta ára 2 cent emelkedéssel 4...
Stiklik, ügyeskedések, lenyúlások? Egy csudát! Egyetlen eredeti ötlet, amire szüksége van a többi embernek, és már dől is a pénz. A Forbes magazin összegyűjtötte, melyik ötlet mennyit fialt a világban, a Bors pedig néhány hazai vagyonos embert kérdezett arról: ők hogyan csináltak pénzt.
Szövetségi bírósághoz fellebbezett kiadatása ellen kedden a Magyarországon háborús bűnökkel vádolt Zentai Károly arra hivatkozva, hogy a múlt heti hazugságvizsgálat is ártatlanságát bizonyítja.
Megkezdődtek az elbocsátások Diósgyőrben, egyelőre a kohászatnak energiát szolgáltató cég dolgozói közül küldenek el százharminc embert - írta az Észak-Magyarország kedden. A társaság azért kényszerül...
Stumpf István politológus, a Századvég Alapítvány elnöke szerint politikai öngyilkosságba kergeti az MDF-et Dávid Ibolya. Stumpf István az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a pártelnök politikai improvizálása még annak ellenére sem használt a pártnak, hogy a média most többet foglalkozik az MDF-fel. A politológus arról is beszélt: Gyurcsány Ferencnek komoly ellenzéke alakult ki a…
Nem vásárolt új autókat a Magyar Tudományos Akadémia – cáfolta az intézmény titkársága hétfőn este az MTI-nek az erről a nap folyamán megjelent hírt. Mint közölték, az előre tervezett gépkocsi-beszerzésekre a tavaly kiírt közbeszerzési pályázat alapján az elmúlt évben megkötött szerződést az MTA elnöke ez év elején, a gazdasági válságra és a költségvetési megszorításokra való tekintettel,…
BUDAPEST – Gyanúsan elhúzódik Ophélie Bretnacher (†22) maradványainak kiadása, még legalább egy hónapig vizsgálják a holttestet, és csak a végén adhatják ki a szüleinek a holttestet.
Október óta már közel húszezer dolgozó tervezett elbocsátását jelentették be a vállalatok a munkaügyi szervezethez - derült ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) legfrissebb adataiból, amelyet a Világgazdaság ismertet.
Már harmadik napja csökkennek a részvényindexek Japánban a recessziós félelmek, lés az emelkedő üzemanyagárak miatt várhatóan csökkenő vállalati nyereségek következtében. A Nikkei 225 index értéke 31,05 ponttal, 0,4 százalékkal 7054,98 pontra csökkent, mely 1982. október 6. óta a legalacsonyabb szint. A Topix index eközben 7.03 ponttal, 1 százalékkal 703.50 pontra esett. (ProfitLine.hu)
A FOTEX bejelentette, hogy leányvállalatai, a Keringatlan Kft, az Europtic Kft, a Kontúr Zrt és a Domus Zrt tegnap rendkívüli taggyűlést, illetve közgyűlést tartottak a két zártkörűen működő...
Olasz vulkanológusok műholdak segítségével lesik az Etna vulkánt, és elemzik változásait. A megfigyelésekből kiderült, hogy 1993 és 2001 között a vulkán „belélegzett”, azaz a korábbi duzzadás lelohadt.
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint a 2008. május 30–i közleményében bejelentett program keretében 2009. március 9-én 450.000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 1.589,-forint/darab átlagáron az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Az OTP a 2008. május 30-i közleményében bejelentett program keretében 2009. március 9-én 450,000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 1,589 forint/darab átlagáron az OTP Bank, mint befektetési...
Elektronikus levelekben szerveztek tüntetést kedd reggelre a budapesti Erzsébet hídhoz radikálisok. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese azt mondta, tudnak a demonstrációról, de arról nem közölt részleteket, hogy hogyan készülnek.
A kezdeti optimizmusnak a nap folyamán már nyoma sem volt az amerikai tőzsdéken, a befektetőkön ismét úrrá lettek a recessziós félelmek, melynek hatására az irányadó részvényindexek 1% feletti...
Komolyabb dollárgyengüléssel indult a kedd reggeli kereskedés, miután az ázsiai részvénypiacok emelkedése a kockázati étvágy emelkedését támasztja alá, ami nem kedvez az amerikai fizetőeszköz...
Többször kihallgatja a következő napokban a rendőrség a pénteken eltűnt tiszabői öt hetes kislány, M. Kiara Dzsenifer édesanyját - értesült a Bors. M. Mária ellentmondásosan adta elő, hol volt a kicsi eltűnése idején, ráadásul gyermekrablásra utaló jelet nem találtak a rendőrök.
Tízmillió fontra - csaknem 3,4 milliárd forintra - biztosították egy kávézólánc fő kávékóstolójának nyelvét. A férfi lassan húsz éve foglalkozik hivatásszerűen az ízlelgetéssel, és több ezer ízt képes megkülönböztetni.
Tíz-tizenötezerrel kevesebb bölcsődei férőhely van, mint amennyire szükség lenne. Ráadásul a bekerülési feltételek sem egységesek: van, ahol a szociális helyzet, a jövedelem, a várólistán elfoglalt hely, a testvérek száma dönt, van, ahol munkavállalói igazolást kérnek. Egyesek szerint érdemes lenne adókedvezményekkel érdekeltté tenni a cégeket, hogy (újra) létesítsenek bölcsődéket, vagy…
Ellentmondásos a pedagóguspótlékokról szóló jogszabály a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint, ezért az érdekvédelmi tömörülés a vonatkozó rendelet módosítását indítványozza Hiller István oktatási miniszterhez címzett levelében.
Zenepavilont és szökőkút is lesz a százhalombattai Szent István téren, amelyet uniós támogatással átépítenek, felújítják a helyi művelődési központot és ingyenes mélyparkoló is épül a főtér alatt.
Az Opel május végén 250 fős létszámcsökkentésre készül a lengyelországi Gliwicében levő üzemében, közölte hétfőn az Opel anyavállalata, a General Motors. A létszámcsökkentés azért szükséges, mert háromról kettőre csökkentették a műszakokat, közölte a General Motors szóvivője.
Hétfőn kisebb munkabeszüntetéseket helyezett kilátásba a Lufthansa légi személyzete, a magasabb bérekért és jobb munkakörülményekért harcolva. A tervezett sztrájkok időpontját még nem közölték.
Szövetségi bírósághoz fellebbezett kiadatása ellen kedden a Magyarországon háborús bűnökkel vádolt Zentai Károly arra hivatkozva, hogy a múlt heti hazugságvizsgálat is ártatlanságát bizonyítja.
Az egyik repo ügylet lezárásának következtében ismét 5% fölé emelkedett az OMV részesedése a MOL-ban, aminek következtében az erőviszonyok azonban továbbra is változatlanok. Az osztrák cég...
Az idén januárban mintha a magánszemélyek és a vállalkozások is kiábrándultak volna a devizabetétekből. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint ugyanis a magánszemélyek 47,2 milliárd forintot, míg a vállalatok 87,1 milliárdot vontak ki innen....
A Párizsi Magyar Intézetben (PMI) folytatódik az anno a vasfüggöny mögött dolgozó, Nyugat-Európában kevésbé vagy alig ismert művészek bemutatását célzó kiállítás-sorozat, amely a 2009-es szezonban a 20. század legnagyobb magyar alkotóit szeretné megismertetni a nyugati közönséggel.
Megkezdődtek az elbocsátások Diósgyőrben, egyelőre a kohászatnak energiát szolgáltató cég dolgozói közül küldenek el százharminc embert - írta az Észak-Magyarország kedden.
A vártnál jóval több esélyes ajánlat érkezett a tegnapi határidőig a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. átköltöztetésével kapcsolatos építészeti és technológiatelepítési feladatok elvégzésére -...
Februárban negatív inflációs rátát mértek Kínában. A fogyasztói árak 1.6 százalékos csökkenése azzal indokolható, hogy az élelmiszereket, a ruházati cikkeket és az üzemanyagokat is jóval olcsóbban...
Ez a reklám helye: a rektor és kutatótársai biomassza-erőművet készítő vállalkozásokat keresnek, hogy 1-20 megawattos, itthon gyártott berendezésekkel lehessen ellátni a sarjadzó piacot. Miért is? Azért, mert talán százszámra is kellhet az ilyen kisközösségeket kiszolgáló, olcsón üzembe helyezhető szerkezet, melynek az energiaellátásához a technológiát - a fás szárú növények termesztését - is…
Nem kezdődik el májusban a Margit híd felújítása, csak a nyáron számíthatunk arra, hogy megindulnak a munkálatok - írja a Népszabadság. Csúszik a Margit híd felújítási munkálatainak kezdete, mivel...
Márciustól nagynapos munkahétre tért át a mechanikai és elektronikai alkatrészeket gyártó tolnai Fastron Hungária Kft. - írta keddi számában a Tolnai Népújság. A napilap cikke szerint a cég megrendelé...
Több mint egy hete edzőtáborozik Sevillában a magyar kajak-kenu válogatott. Az első héten hűvös, esős idő nehezítette a versenyzők és az edzők dolgát, pénteken azonban beköszöntött a tavasz. Mégsem minden felhőtlen: a régi nézeteltérések maradtak, a női csapatok tagjai továbbra is kerülik egymást.