A Fidesz felszólítja Gyurcsány Ferencet, hogy a Déli Áramlat megépítésével kapcsolatos keddi megállapodás teljes szövegét hozza nyilvánosságra, és terjessze a parlament elé - mondta Németh Zsolt keddi sajtótájékoztatóján.
A nyugdíjhoz közel állók jobban jártak a választható portfoliót bevezető pénztáraknál, mert életkoruknak megfelelőbb portfoliót kaptak. A tavalyi 420 milliárd forintos veszteség lenullázta a magánkasszák előző években elért befektetési nyereségét, tízéves reálhozamuk így -0,73 százalék.
Elfogadták az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei Magyarország konvergenciaprogramjának értékelését, jelentette be brüsszeli sajtótájékoztatóján Kovács Álmos, a pénzügyi tárca szakállamtitk...
Három hónappal meghosszabbította a Veszprémi Városi Bíróság Sz. Iván előzetes letartóztatását. A Cozma-gyilkosság harmadik gyanúsítottja így június 14-ig rács mögött marad. A veszprémi brutális gyilkosság miatt eddig öt gyanúsított van előzetes letartóztatásban.
Világszerte jóval kevesebb új dolgozót terveznek felvenni a cégek az év második negyedében a Manpower szerint. A munkaerő kölcsönzéssel és közvetítéssel foglalkozó cég negyedéves felmérése szerint a 3...
A magyar gyógyszeripar versenyképességének erősítését célzó stratégiát dolgozott ki a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium - közölte Mester Zoltán szakállamtitkár.
Moszkvában marad Veres János pénzügyminiszter, hogy a Malév finanszírozásáról tovább tárgyaljon az orosz féllel - jelentette be Gyurcsány Ferenc kormányfő az orosz fővárosban, magyar újságírók előtt.
A magyar-orosz kormányközi konzultáción nagyon sok kérdést vitattak meg, és nagyon kevés politikai téma szerepelt - jelentette ki magyar újságírók előtt Gyurcsány Ferenc moszkvai tárgyalásai után...
Nyílt levélben kérte a romániai Magyar Polgári Párt (MPP) húsz vezetőségi és egyszerű tagja Csinta Samut, hogy a szervezett hétvégére tervezett kongresszusán vállalja az elnökjelöltséget Szász Jenő...
Agyonnyomott egy kétéves kislányt a rázuhanó tévékészülék Angliában. A kétéves Karli Ann Watt valószínűleg meglökte a televíziót, amely ráesett, és agyonnyomta - számolt be kedden a brit rendőrség...
Orbán Viktor az InfoRádió Arénájában beszélt arról, hogy a Fidesz nem támogatja az MDF konstruktív bizalmatlansági indítványát, az előrehozott választásoknál nem lát jobb megoldást, mert csak az szünteti meg a bizalmi válságot. A Fidesz elnöke szerint egymillió új munkahelyre van szüksége a magyar gazdaságnak, aminek a lehetőségét adócsökkentéssel lehet megteremteni. A volt miniszterelnök egy…
Akár 15 százalékkal is csökkenhet szeptembertől a gazdasági válság miatt az egyetemisták és főiskolások száma. Elsősorban a költségtérítéses képzésre jelentkezők maradhatnak ki a képzésből - állítja a Budapesti Műszaki Főiskola rektorhelyettese, Gáti József.
Lezuhant az osztrák rendőrség egyik helikoptere kedden délután a nyugat-stájerországi Deutschlandsbergben. A pilóta életét vesztette, két utasa pedig súlyosan megsérült. Az osztrák...
Lezuhant az osztrák rendőrség egyik helikoptere kedden délután a nyugat-stájerországi Deutschlandsbergben. A pilóta életét vesztette, két utasa pedig súlyosan megsérült.
Örülhet az adófizető, mert Molnár Csaba Audija nem 800, hanem csak 400 ezer forintjába kerül. Fantasztikus. Eközben a miniszterelnök sajtótájékoztaton oktatja ki a 800 ezer forintot firtató újságírót...
Őrizetbe vett az északír rendőrség egy 18 éves férfit a hétfő éjjeli rendőrgyilkossággal összefüggésben. A rendőrség keddi közleménye szerint a fiatalembert jelenleg kihallgatják. A rendőrt...
Idén még nem látott mértékű emelkedést mutattak be ma az amerikai tőzsdeindexek. A rali elsősorban annak köszönhető, hogy a befektetők néhány kedvező nyilatkozat hatására reménykedni kezdtek, hogy a...
Az államadósság növekedésének megállításához a költségvetés kiadásainak további csökkentésére, a gazdaság növekedési ütemének fokozására, valamint hiteles gazdaságpolitikai vezetésre van szükség - vélekedett egybehangzóan Hamecz István, Heim Péter és Vértes András a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) által szervezett konferencián.
Több mint 1,1 millióra becsülik azoknak az énekesmadaraknak a számát, amelyeket az elmúlt évben Ciprusban mészároltak le orvvadászok azért, hogy ételkülönlegességekhez használják fel őket.
Lezuhant az osztrák rendőrség egyik helikoptere kedden délután a nyugat-stájerországi Deutschlandsbergben. A pilóta életét vesztette, két utasa pedig súlyosan megsérült.
Görögország is egyetért azzal a magyar állásponttal, hogy az Európai Uniónak szolidárisnak kell lennie a pénzügyi-gazdasági válság közepette - mondta el az MTI-nek Szili Katalin, aki kétnapos...
Görögország is egyetért azzal a magyar állásponttal, hogy az Európai Uniónak szolidárisnak kell lennie a pénzügyi-gazdasági válság közepette - mondta el az MTI-nek Szili Katalin, aki kétnapos látogatást kezdett kedden Athénban.
Öt nagy projekten továbbra is dolgozik a TriGranit Fejlesztési Zrt., két fejlesztést azonban el kellett halasztania - közölte az ingatlanbefektetési, -fejlesztési és -üzemeltetési társaság az MTI...
Elutasította a bíróság a perújrafelvételt a szombathelyi tűzoltóknak kifizetett túlóradíjak ügyében első fokon, kedden - közölte az MTI-vel az ügyben érdekelt 68 szombathelyi tűzoltó ügyvédje. A...
Nemes Levente, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze, korábbi igazgatója vette át a második alkalommal odaítélt Kaszás Attila-díjat a fővárosi Nemzeti Színházban.
z Országgyűlés Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) végrehajtását felügyelő eseti bizottsága tájékoztatást kér a kormánytól arról, hogy a forint árfolyamgyengülése mennyi árfolyamnyereséget jelentett az uniós pénzek esetében a tervezési időszakban alapul vett árfolyamhoz képest.
A jelenlegi szlovák államfő a radikális pártelnökkel kampányol. Ellenzéki kihívója a magyarlakta területeken kétnyelvű plakátokkal próbálja megszólítani a választókat, amiért már meg is kapta a magáét Slotától.
A spanyol beruházó nem nyújtotta be eddig a hitelkérelmét a fele részt hitelből megvalósítani tervezett sávolyi motorospálya megépítéséhez, így nincs realitása annak, hogy a beruházás a tervezett szeptemberi határidőre elkészüljön - jelentette be Suchman Tamás, a kiemelt fejlesztésekért, ezen belül a sávolyi MotoGP hatósági előkészítéséért felelős kormánybiztos
Hazudott Szilvásy György, amikor azt állította: a Nemzetbiztonsági Hivatal feljelentést tett az UD Zrt. ellen a titkosszolgálatok számítástechnikai rendszerének megtámadása miatt.
Mintegy negyvenen vettek részt a Tibetet Segítő Társaság keddi demonstrációján Budapesten, amelyet a szervezet Tibet Kína általi megszállásának 50. évfordulójára hirdetett meg. A Bajza utca és a...
A felsőoktatási felvételi eljárási díj teljes eltörlését több civil szervezet is követelte már, legutóbb éppen a Kisgazda Polgári Egyesület Ifjúsági Tagozata. Ennek ellenére ezt a díjat...
Bemelegítés közben rosszul lett, majd a kórházban meghalt a brit evezősport egyik nagy reménysége, Scott Rennie. A 25 éves Rennie még pénteken készülődött az edzésre egy szárazföldi evezőgép segítségével, amikor szívrohamot kapott - adta hírül a The Times című brit lap kedden.
Több mint 1,1 millióra becsülik azoknak az énekesmadaraknak a számát, amelyeket az elmúlt évben Ciprusban mészároltak le orvvadászok azért, hogy ételkülönlegességekhez használják fel őket. Madarak sokaságát drága finomságként szolgálják fel helyi éttermekben, általában megsütik, szőlőlevélbe tekerik, noha a befogás és a szárnyasok elfogyasztása szigorúan tilos - közölte kedden a Birdlife Cyprus…
Az MDF Veszprém megyei választmánya határozatot fogadott el kedd esti ülésén arról: elfogadhatatlannak tartja, hogy a kisebbség vita tárgyává tegye az országos választmány EP-listáról hozott határozatát, és felszólítja azokat, akik nem fogadják el a többségi döntést, hogy adják vissza képviselői mandátumukat.
Mostani ügyvédével, Ira Sorkinnal is üzletelhetett régen a Wall Street történetének egyik legnagyobb csalásával vádolt Bernard Madoff, akit ma épp azért idéztek be a bíróságra, hogy tisztázzák az...
Második alkalommal adták át kedden este a Kaszás Attila-díjat. Az elismerést Pokorni Zoltán, Hegyvidék polgármestere és a Mozaik Művészegyesület alapította tavaly. A nettó ötszázezer forinttal járó emlékdíjat ebben az évben Nemes Levente sepsiszentgyörgyi színművész vehette át a budapesti Nemzeti Színházban.
Szabadesésben van a magyar gazdaság, a GDP 5-8 százalék közötti visszaesése várható - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kedden az InfoRádiónak adott interjújában.
A földgáz világpiaci árának csökkenését kioltja a gyenge forint - vélekedett Juhász Péter, a Mol Energiakereskedő Kft. ügyvezető igazgatója az Institute of International Research (IIR Hungary) GasCon elnevezésű szakmai konferenciáján kedden Budapesten.
Szabadesésben van a magyar gazdaság, a GDP 5-8 százalék közötti visszaesése várható - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kedden az InfoRádiónak adott interjújában. A politikus szerint az...
Újabb négy főt vett őrizetbe a rendőrség abból a társaságból, melynek tagjai több embert is csaknem halálra késeltek tavaly ősszel egy hetényegyházi szórakozóhelyen - értesült a HavariaPress. Az ügyben hat embert már előzetes letartóztatásba helyeztek, kettőt pedig még mindig köröznek.
A kormányszóvivői iroda közleménye szerint : A Fidesz képviselője bohócot csinált magából, hiszen amit követel, azt a kormány már teljesítette, még mielőtt ő megszólalt volna.
Orbán Viktor adott interjút az InfoRádió Arénájának, melyben többek között arról beszélt, hogy a Fidesz nem támogatja az MDF konstruktív bizalmatlansági indítványát, az előrehozott választásoknál...
Zavargással végződött Kenyában a diákok keddi tüntetése a rendőri erőszak ellen, amelynek állítólag több társuk is áldozatul esett. A tiltakozás békésen indult. Mintegy kétezer diák indult a...