Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői szerint a felnőttek és 10 évesnél idősebb gyerekek esetében elég egy védőoltás az új influenza megelőzéséhez, de a döntést minden országban a helyi...
Eltilthatná a munkájától a tervezett Közbeszerzési és Közrendvédelmi Hivatal azt a vállalatvezetőt, akiről bebizonyosodik, hogy vesztegetett. A kormány antikorrupciós csomagjának egyik alapja, hogy kockázatossá tegye a vesztegetni akarók számára ezt a tisztességtelen eljárást. A részletekről Draskovics Tibor rendészti tárcavezető beszélt egy pénteki sajtóbeszélgetésen.
Albánia nyitva áll a magyar befektetők előtt - jelentette ki az albán államfő pénteken Tiranában, miután tárgyalt Sólyom László köztársasági elnökkel. Bamir Topi kifejtette a megbeszélés utáni...
Csehország még idén ratifikálja a lisszaboni szerződést, ha a cseh alkotmánybíróság a jövő héten áldását adja a szerződésre - jelentette ki csütörtök késő este Ján Fischer cseh kormányfő, miután az uniós tagállamok állam- és kormányfői elfogadták, hogy Csehország mentesüljön az alapjogi charta hatálya alól.
A Darwin-év alkalmából készült nemzetközi felmérés eredményei szerint erősen megosztja a felnőtt társadalmat, hogy mit kellene tanítani a gyerekeknek az iskolában a világ létrejöttéről. Sokak egyetlen elmélet, mások különféle elméletek párhuzamos oktatására szavaznak.
Csökkent, de a vártnál jobb lett a Michigan egyetem októberi amerikai fogyasztói hangulatot jelző indexe. A mutató 70,6 pontra süllyedt a szeptemberi 73,5 pontról. Az elemzők 70,0 pontra számítottak. ...
A difenbahia (buzogányvirág, Dieffenbachia picta) egyike a legkedveltebb és leggyakoribb szobanövényeknek. Nagy, nyeles, pettyes vagy foltos leveleivel szépen díszíti a meleg, napos szobákat. Télen a 20 0C körüli hőmérséklet a legkedvezőbb a számára; nyáron is a lakásban kell tartani, de óvni kell a közvetlen napsütéstől.
Mindig jobb a saját... és valóban, ez igaz a fűszerekre is. A sikerélmény is "megízesíti" az ételeket, de a saját termesztésű fűszerek még inkább. Lássuk a videót!
Az MDF szerint lesújtó bizonyítványt állít ki a magyar demokráciáról, hogy az ORTT elnöke a frekvenciadöntéssel kapcsolatos pártpolitikai befolyásra való hivatkozással volt kénytelen lemondani...
Az EUR/USD nem profitált nagyobb mértékben a kedvező amerikai adatokból, és továbbra is 1,4858 és 1,4784 közti sávjának alsó oldalán mozog. A chicagói beszerzési menedzserindex októberben 46,1 pontról 54,2 pontra emelkedett, meghaladva ezzel a 48,9 pontos elemzői konszenzust. Az októberi Michigan Sentiment Indexet 69,4 pontról 70,6 pontra felfelé módosították. (előrejelzés: 70,0 pont). in-…
Rosszul lett büntetőperének tárgyalásán Szabó Loránd, Dombóvár volt szocialista polgármestere, a tárgyalást elnapolták - közölte a Tolna Megyei Bíróság szóvivője az MTI-vel pénteken.
Élesen bírálta Németország két legtekintélyesebb bankjának elnöke a német kormány adópolitikáját. A Bundesbank, a szövetségi jegybank és a Deutsche Bank elnöke egyaránt óvott az adócsökkentésektől, és ehelyett szigorú takarékossági irányvonalat követelt.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint 2010-ben csaknem kétszer annyi forrást vonnának ki a közoktatásból, mint amennyi eddig a legtöbb elvonás volt egy esztendőre számítva az...
A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ) szerint "haldoklik" a Duna Palota: a veszteséges működés miatt elküldtek 35 embert és a belvárosi épület teljesen kiürült - közölte Bárdos Judit, a szervezet főtitkára pénteken Budapesten.
Az Allianz Biztosító nem emeli a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) jövő évi díjait, annak ellenére, hogy a költségek az áfa emelés, a garancia alap díja és az infláció miatt 4-5 százalékkal emelkednek - mondta Kisbenedek Péter elnök-vezérigazgató pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.
A kormány közlekedéspolitikai tevékenysége – bármi is legyen a kinyilvánított szándéka – valójában nem a hazai társadalmat és gazdaságot, hanem a külföldi olajtársaságok, útépítő társaságok, autó- és kamiongyárak érdekeit szolgálja – írta Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter levelére válaszolva.
Váratlan mértékben emelkedett októberben az üzleti aktivitás a chicagói régióban, mely annak jele, hogy a gazdasági helyreállás állandósulhat az elkövetkezendő hónapokban.
Bár sokan lesznek, akik az idei kampányban a korábbinál akár jóval olcsóbb kötelezőt tudnak majd kötni autójukra, az első számításaink azt mutatják, hogy az átlagdíj a számtalan kedvezmény mellett is kissé emelkedni fog az idén.
A BÉT bejelentette, hogy 2010-ben mely napokon szünetel a kereskedés: a teljes évben összesen 7 ünnepnap esik majd hétköznapra, valamint egy szombati munkanapon is zárva tart a tőzsde. Az alábbi...
A kötelező felelősségbiztosításra vonatkozó előírásoknak megfelelően az ágazatban résztvevő biztosítók a mai napon közzétették a 2010. évre vonatkozó tarifáikat, a PSZÁF szerint minden szereplő...
Oroszországnak atommeghajtású űrhajót kell építeni a Mars-utazáshoz, mondta az űrprogram vezetője. Anatolij Perfimov szerint a tervek már 2012-re készen állhatnának.
"Demokráciához nehezen illőnek" nevezte Kóka János vizsgálóbizottság-javaslatát Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője a Fidelitas pénteki budapesti médiakonferenciáján. Az...
Nem ússza meg a felelősségrevonást Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester, ahogy egyetlen fővárosi vezető sem - mondta Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője pénteki sajtótájékoztatóján a fővárosban.
Bomba robbant a volt görög oktatásügyi miniszter athéni otthonánál, de a támadásban senki sem sérült meg - közölte pénteken a görög rendőrség. A konzervatív politikus miniszterként sok ellenséget szerzett vitatott oktatásügyi reformjaival.
Több ezer emberre számít a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azon a demonstráción, amelyet november 7-én 11 órától szerveznek a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a HÖOK és számos más civil szervezetek részvételével képviselői irodaház mellett.
Nem ússza meg a felelősségre vonást Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester, ahogy egyetlen fővárosi vezető sem - mondta Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője pénteki sajtótájékoztatóján a fővárosban. A politikus az InfoRádiónak kifejtette: Demszky Gábornál szélsőségesebben nem lehet várost vezetni.
Szikláról zuhanhatott le egy ember a Bükkben, Fehérkőlápánál. A rendőrséget ezekben a percekben értesítették a zuhanásról, jelenleg a helyszínre tartanak.
Vegyes makroadatok érkeztek ma a tengerentúlról, amire a piac az elmúlt napokhoz hasonlóan eséssel reagál, A Dow 0.7%-os mínuszban tartózkodik, míg Európában a DAX 1%-os csökkenést mutat. A pénzügyi...
Megszületett a megállapodás Lengyelország és Oroszország között, így a lengyelek az eddigi 7 milliárd köbméter helyett már évi 11 milliárd köbméter gázt fognak vásárolni a Gazpromtól. Sok az...
A Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója 299/2009. sz. határozatában közzétette, hogy 2010-ben mely napokon szünetel a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Csökkennek az amerikai piacok pénteken, a csütörtöki három hónapja nem látott emelkedés után. Ugyan a chicagói régió feldolgozóipari aktivitása jelentősen emelkedett, sőt már a zsugorodásból a bővülésbe csapott át, azonban a fogyasztói hangulat csökkent ebben a hónapban, mindez elég ahhoz, hogy a befektetők az eladás mellett döntsenek. Rontotta a hangulatot az is, hogy négy havi emelkedés után…
A Ferencváros labdarúgócsapatának vezetősége közös megegyezéssel szerződést bontott Bobby Davison vezetőedzővel. A tréner helyét az ugyancsak brit Craig Short veszi át, segítője Csató Sándor lesz. Megbízatásuk a hátralevő négy őszi mérkőzésre szól.
Horváth Borbála, a Nyíregyházi Főiskola hallgatója, és Pion István, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem diákja kapta a Pulitzer Szülővárosa Díjat. A makói önkormányzat és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége alapította elismerést csütörtökön adták át a Makón. A két egyetemista a makói Pulitzer József-szobor kicsinyített mását - Kis Jenő alkotását -, továbbá az Oktatási és Kulturális Minisztérium…
Rendkívüli EU-csúcstalálkozót rendeznek az új Európai Bizottság kulcsfontosságú tagjainak meghatározásáról, miután a cseh elnök aláírta a Lisszaboni Szerződést - jelentette be pénteken a luxemburgi...
Alapszabály-módosítás, kisebb létszámú elnökség és újabb tagozatok alakulása szerepel a szövetség terveiben. Nagy Bálint még nem tudja, indul-e újra az elnöki posztért.
Megerősítette pénteken a Kereskedelmi és Hitelbank Nyrt. (K&H) adóskockázati, egyéni és támogatási osztályzatait a Fitch Ratings, amely szerint ugyanakkor a bank eszközminősége romlott az idén, és ez várhatóan jövőre is folytatódik.
A dollár a hét végén igyekszik nyereségeket elkönyvelni a kanadai dollárral szemben. Az USD/CAD 1,0812-re emelkedett, azonban nem sikerült bevennie az 1,0814-es és 1,0820-as szintet. Erős támogatás 1,0650-nél. Ha sikerül kitörni a felső oldal felé, emelkedés várható 1,0950 felé. Az USD/CAD-ot 1,0807-en jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Egyetértettek az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői pénteki brüsszeli találkozójukon abban, hogy a nemzetközi gazdasági válságnak addig nincs vége, amíg a munkanélküliség növekszik -...
Átadták a budapesti Fővám téri aluljárót és a 2-es villamos ottani új megállóját pénteken; az aluljáró, amelynek építése a 4-es metró kivitelezésének felszíni munkálataihoz kapcsolódott, másfél év alatt készült el.
A felminősítés lehetőségére utaló eddigi pozitívról stabilra vette vissza Ukrajna rendkívül gyenge, mélyen spekulatív szuverén adóskockázati besorolásának kilátását pénteken a Standard & Poor's, arra a véleményére hivatkozva, hogy a politikai ciklus hatással van a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött készenléti egyezmény végrehajtására, és a következő IMF-folyósítás valószínűleg késni fog.