Az ipari és logisztikai ingatlanok befektetési piacának forgalma Európában közel 2,5 milliárd eurót tett ki 2009 első felében, megtartva 10 százalékos részesedését a teljes befektetési piacból, és ez...
A Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport hivatalos tájékoztatást kapott Brüsszelből, amelynek értelmében az Európai Bizottság 7,56 millió euró támogatást biztosít a ferihegyi 2B utasmóló ép...
A magyar gazdaság is nyertese lesz az egységes európai pénzforgalmi rendszer novemberi bevezetésének - mert átvesszük a gyakorlatot még a magyar euró előtt
Tőkét emel a nemzetközi Erste Csoport 1,65 milliárd eurónyi új részvény kibocsátásával - jelentették be Bécsben. Az Erste Csoport csütörtök esti közlése szerint 60 millió új részvényt bocsátanak ki no...
A november elsején hatályba lépő, pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvény több változást is eredményez majd a mindennapjainkban. Többek között hamarabb kell majd befizetnünk a sárga csekkeket, ha nem szeretnénk késedelembe esni, de a nemzetközi átutalások rendje is módosul.
A Fidesz és a KDNP nem támogatja azt a javaslatot, hogy a pártok kampányra fordítható költési keretét akár ötszörösére emeljék meg, ehelyett inkább olcsóbb és rövidebb kampányra lenne szükség -...
Közel 520 millió forintos beruházás keretében újabb hatvan lakásos, ötszintes épületet adtak át a Szegedi Tudományegyetem Öthalmi Kollégiumában október 30-án. Az egyetem saját forrásból finanszírozott fejlesztésének köszönhetően az öthalmi diákszállás az eddigi 270 fő helyett immáron 540 hallgatónak biztosít férőhelyet.
A ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) hivatalosan is megkapta az értesítést az Európai Bizottságtól a ferihegyi 2B utasmóló építéséhez nyújtott 7,56 millió eurós támogatásról -...
Hét-nyolc ökölcsapást mértek egy férfira támadói az egyik kunszentmiklósi kocsmában, miután az áldozat szóvá merte tenni, hogy ellopták cigarettáját és öngyújtóját. A rendőrök elfogták a támadókat, akiknek rablásért kell majd felelniük - értesült a HavariaPress.
Szélesedett az Alcatel-Lucent nettó vesztesége a harmadik negyedévbe, miután a távközlési eszközöket gyártó vállalat eladásai jelentős mértékben csökkentek Európában, a fő piacán.
Megkezdődött az érdi emeltszintű járóbeteg-szakellátó központ bővítésének előkészítése, a másfél milliárd forintból, többségében EU-s forrásból megvalósuló beruházás másfél év alatt készül el -...
A Fidesz szerint a lakáshitelesek áthidalókölcsönének csúfos kudarcát ismerte be a kormány azzal, hogy közölték: máris változtatnak a hitel feltételein.
A fejlődő országok nagy valószínűséggel erőteljesebb gazdasági növekedést mutathatnak az elkövetkezendő negyedévekben, mint a fejlett gazdaságok és ennek fényében a részvénypiacok is felülteljesítők...
Ukrajnában egy H1N1-es vírussal kapcsolatos halálesetet regisztráltak, az elsőt az országban - jelentette be pénteken a kijevi egészségügyi minisztérium. Ukrajna nyugati részén október közepén...
Nem vett részt az MSZP a kampányfinanszírozásról tartott - a Fidesz által kezdeményezett - négypárti egyeztetésen. A legnagyobb ellenzéki párt elfogadhatatlannak tartja az érdekvédő szervezetek javaslatát, amely ötszörösére emelné a pártok kampányköltéseit.
Szeptember végéig 75 milliárd forint nyereséget ért el a Magyar Nemzeti Bank, s ebben az évben várhatóan 36 milliárdos nyerséggel zár, jövőre 126 milliárd forint veszteséget vár - hangzott el a...
A klímavédelem ügyében maradt a patthelyzet az uniós csúcs első napján. A svéd elnökségtől a kiszivárgott hírek szerint mára várnak egy módosított javaslatot. Vita a finanszírozás miatt van.
Nemzetközi forgalmazása első napján az észak-amerikai jegyeladásokkal együtt több mint 20 millió dolláros (3,7 milliárd forintos) mozibevételt hozott a This Is It című Michael Jackson-film, amitől...
Életveszélyesen megsérült egy teherautósofőr, amikor négy kamion ütközött össze az M0-ás autópálya 28-as kilométerénél, a Szeged felé vezető oldalon péntek délelőtt; a baleset helyszínén hatalmas a...
Ideális növények: gyorsan nőnek, gazdagok vitaminokban, nem hizlalnak és bármikor fogyaszthatók. Rövid tenyészidejük miatt hűvösebb helyen is megteremnek. Szinte bármelyik fejlettségi állapotukban jóízűek. Ismerkedjünk meg a fejes saláta barátaival!
Az amerikaiak krónikus alváshiánytól szenvednek, ami nagyobb közegészségügyi problémát jelent a véltnél - közölték csütörtökön megjelent tanulmányukban az illetékes közegészségügyi hivatal, a CDC kutatói.
A kabinet a Fidesz nagyjából 1400 módosító indítványából egyet sem fogadott be. Az Országgyűlés kedden, több mint 10 órában szavaz a 2010-es büdzsé főösszegeit érintő módosító indítványokról.
Közel 800 millió forintot nyert 18 zalai vállalkozás telephelyeinek fejlesztésére, munkaerőinek megtartására és új munkahelyek teremtésére a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program pályázatán.
A magyar gazdaság is nyertese lesz az egységes európai pénzforgalmi rendszer novemberi bevezetésének, miután Magyarország már az euróbevezetés előtt, a belföldi forintfizetési forgalomban is átveszi az európai szabványokat.
Több mint tíz év óta szeptemberben a legmagasabb szintre emelkedett a munkanélküliség az euróövezetben. Az egész Európai Uniót tekintve a ráta az adatrögzítés kezdete, 2000. óta volt a legmagasabb. Magyarországon az euróövezeti átlaggal azonos, 9,7 százalék volt a munkanélküliség az év kilencedik hónapjában.
Precedens értékű lépésre szánta el magát egy nyakig eladósodott francia nagyváros: a kétszázezres közép-franciaországi Saint-Étienne polgármestere bejelentette, keresetet nyújtott be a bírósághoz, melyben azt kéri a testülettől, hogy semmisítse meg azt a 20 millió eurós, mai árfolyamon közel 5,5 milliárd forintnak megfelelő hitelszerződését, amelyet a korábbi városvezetés a Deutche Bankkal kötött…
Az amerikai származású énekes-dalszövegíró, Vic Chesnutt neve úgy gondolom nem sok embernek hangzik ismerősen itthon. Ezért legújabb albumának bemutatása előtt röviden ismerkedjünk meg vele.
Az MSZP önálló ifjúsági törvény létrehozását fogja kezdeményezni - jelentette be pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Török Zsolt és Szabóné Müller Tímea, a szocialisták két országgyűlési képviselője.
Csaknem hétmilliárd forintos egyetemfejlesztési beruházás ünnepélyes alapkőletételét tartották a Széchenyi István Egyetemen, október 30-án. Az elnyert uniós összeg 6,5 milliárd forintját az intézmény további 360 millióval egészíti ki. A hároméves egyetemfejlesztési projekt célja egy európai színvonalú, az ipari, gazdasági szereplőkkel hatékonyan együttműködő felsőoktatási intézmény kialakítása. A…
Feljelentést tett a Jobbik a Margit híd felújításával kapcsolatban, a párt szerint a közbeszerzési eljárást eredménytelennek kellett volna nyilvánítani - közölte Gyenge Zsolt VI. kerületi önkormányzati képviselő pénteken.
Az Audi AG harmadik negyedéves üzemi eredménye 54 százalékkal csökkent éves bázison, részben a globális autópiaci keresletcsökkenés, részben pedig az új modellek bevezetési költségei miatt.
Két és fél hét alatt 64 ezer aláírást gyűjtött össze a jövő évi oktatási megszorítások ellen a Pedagógusok Szakszervezete. A tiltakozó nyilatkozatot és a szignókat az Országgyűlés civil irodáján adták át.
Az alacsonyabb bázis miatt az elkövetkező hónapokban akár már javulhat is a magyar export teljesítménye éves összehasonlításban, az MTI által pénteken megkérdezett makrogazdasági elemzők szerint.
Az USD/CHF ma további veszteségeket könyvelt el, miután a svájci üzleti élet KoF-előrejelző mutatói októberben 0,77 pontról 1,45 pontra javultak (előrejelzés. 1,16 pont). Az USD/CHF-et 1,0171-en jegyzik. Támogatás 1,0149-en jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A washingtoni Fehér Házban egymást érik a rendkívüli tanácskozások Afganisztánról és Pakisztánról. A jelek szerint már nem arról folyik a vita, hogy küldjön-e a kormány újabb csapatokat Afganisztánba, hanem hogy mekkora legyen a friss erők létszáma.
Vannak iskolák a világon, ahol elképesztő méreteket öltött az ifjú anyák száma: a chicagói Robeson High School 800 diáklánya közül 135-en gyereket várnak vagy már ifjú édesanyák
Az EUR/CZK továbbra is szeptember végi emelkedő trendjében mozog. A devizapár a szerdai nyereségek után ma nagy veszteségeket könyvelt el. Az eurónak kedveznek a cseh adatok is: az ipari termelés szeptemberben éves összevetésben 11,9%-kal csökkent (előrejelzés: -12,8%, előző: -8,4%). Az EUR/CZK-t 26,431-en jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Októberben a várt szerint éves szinten 0,3%-kal, míg havi összevetésben 0,1%-kal emelkedtek (előző: 0,2%, illetve 0,2%). Az EUR/CHF 1,5083-ra esett a svájci adatok hatására, majd összeszedte magát 1,5099-ig. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A tegnapi látványos felpattanás után mára csillapodtak a kedélyek a részvénypiacokon, a befektetők várják a további impulzusokat. Határozott irány egyelőre nem alakult ki, Európa az amerikai...