A mellkasi fájdalom az egyik leggyakoribb oka a mentők riasztásának, minden évben több százezer embert vizsgálnak meg emiatt Magyarországon. Szerencsére a panasz nem mindig a szívinfarktus jele.
Nem szűnnek meg jövőre a patikaalapítás feltéleként szabott kötelezettségek, sőt azok tovább szigorodnak - tudta meg lapunk. Egy salátatörvény részeként készül ugyanis az egészségügyi tárca tervezete a gyógyszergazdaságossági törvény módosításáról. Így megmaradnának a gyógyszertárlétesítés feltételei 2013-ig, további szükségességükről pedig csak azután döntene a kormány.
Nagyon úgy látszik, most már nemcsak a több mint ötven éve történtek osztják meg a társadalmat, hanem a három évvel ezelőttiek is. Sokszor, sokan idézték Göncz Árpádnak a rendszerváltás környékén elhangzott mondatát, amely szerint mindenkinek megvan a maga 56-ja. Ez a maga egyszerűségében pontosan fejezi ki azt, hogy az emberek másképpen élnek át olyan eseményeket - és eltérően emlékeznek rájuk -,…
Egy év múlva teljes gőzzel üzemelhet a korrupció elleni harc új intézménye, a Közérdekvédelmi és Közbeszerzési Hivatal, amelyet a ma is létező Közbeszerzések Tanácsa átalakításával hoznának létre. Feltéve, hogy még idén elfogadják a Bajnai Gordon kormányfő által bejelentett antikorrupciós csomagot. A javaslatoknak nincs kétharmados eleme, így a március 1-i tervezett életbelépésre jó esély van.
A természet teli van különleges növényekkel, amik vagy gyógynövényként, vagy ételízesítő fűszerként is kiválóak. Lássunk 3 nagyon érdekes cserjét, aminek a termése különlegesen finom fűszer is!
Bár még hivatalosan nem kezdődött el a kampány, a Fidesz úgy gondolta, itt az ideje, hogy a választókat tájékoztassa - természetesen a saját szájíze szerint - arról, mit vesz el Magyarországtól a Bajnai-kormány. A párt külön honlapot készített, illetve egy tájékoztató füzetet is kiadott "Önnek is joga van tudni" címmel, hogy elmondhassák, hová tűnik szerintük az emberek pénze. Szocialista…
A szabad felhasználású jelzáloghitelek piacán újabb lényeges változások mentek végbe az elmúlt három hónapban. Újabb bankok szálltak ki a svájci frank alapú finanszírozásból, de volt olyan pénzintézet, amely a teljes devizahitelezést felfüggesztette. Új forinthitel konstrukciók jelentek meg, melyek már megközelítik az euró és az elvétve még megtalálható frankhitelek kondícióit....
Az amerikai elnök szerint "borzalmas" merényletet követtek el vasárnap Bagdadban azzal a céllal, hogy lelassítsák a haladást az országban. Az iraki főváros központjában elkövetett kettős öngyilkos merénylet a legújabb rendőrségi és kórházi adatok szerint legkevesebb 147 halálos áldozatot követelt, a sebesültek száma meghaladja a 700-at.
Húsz éve reménykedve néztünk előre, ma szomorúan tekintünk vissza - mondta az InfoRádiónak adott interjúban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke. A 20 éves a Köztársaság díjjal kitüntetett Kozma Imre atya szerint előtérbe kellene helyezni a nemzet iránt érzett felelősség gondolatát. Hozzátette, hogy erkölcsök nélkül nem lehet felelős pozíciót betölteni.
Orbán Viktorral közösen szerdán mutatja be Tarlós István "A nemzet fővárosa" című programját - erről a párt fővárosi frakciójának vezetője a Magyar Hírlap hétfői számában megjelent interjúban beszélt.
Eltelt húsz év, és ha őszinték vagyunk, a társadalom többségének szempontjából úgy is mondhatnánk, eltelt húszévnyi rombolás. Leromboltuk, amit a megelőző negyven év alatt így vagy úgy felépítettünk. Erre a sorsra jutott szinte a teljes magyar ipar és mezőgazdaság. Szétvertük a szakmai és szakszervezeti hagyományait megcsonkítva, eltorzítva is őrző munkásosztályt. Ugyanezt tettük az önigazgatás…
Nemzeti vitát kezdeményezett a francia bevándorlásügyi miniszter vasárnap a nemzeti identitás kérdéséről, leszögezve, hogy számára az egész testet takaró női muzulmán ruha, a burka viselete nem összeegyeztethető a nemzeti értékekkel.
Orbán Viktor a Fidesz elnöke és Sólyom László köztársasági elnök vezeti a politikusok népszerűségi listáját a Szonda Ipsos október első hetében készült felmérése szerint, amelyet hétfői számában közölt a Népszabadság.
Amerikai kémszervezetek olyan technológiákba ruháznak be, amelyekkel az internetet pásztázva blogokat, a Twittert, vagy a YouTube-ot ellenőrzik, sőt, még az Amazonon megrendelt könyvek alapján az olvasási szokásokat is megfigyelik.
Továbbra is szemfényvesztésnek tartja a Fidesz a Krízisalapot, az ellenzéki párt szerint az MSZP választási pártkasszájáról van szó, amit az emberektől elvett pénzből hoztak létre. A családok erről másképp vélekednek, eddig ugyanis 45 ezren kértek, és 40 ezren kaptak támogatást. Ennek ellenére Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője úgy látja: egyszeri, néhány ezer forintos…
Akár kétszámjegyű magyar munkanélküliségi ráta, illetve dinamikus amerikai GDP-növekedési adat is megjelenhet csütörtökön - ez a két adatközlés lesz az előttünk álló héten makrogazdasági szempontból...
Fél éve javul folyamatosan a GKI konjunktúra-indexének szezonális hatásoktól megtisztított értéke, így a cégek és a lakosság hangulatát tükröző mutató októberben az egy évvel korábbi szintjére emelkedett - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Európai Unió támogatásával készített felmérésében.
Nettó 150 millió forintért összesen 264 jegykiadó automatát és hozzá tartozó szolgáltatásokat vásárolt a Budapesti Közlekedési Zrt. a közbeszerzési eljáráson nyertes DBM Banktechnikai Kft.-től.
Folytatódik ma az egyeztetés a kormány és az öt vasutas reprezentatív szakszervezet között a közösségi közlekedés átalakításáról. Az érdekképviseletek azért kezdeményeztek kollektív munkaügyi vitát, mert elutasítják, hogy a kormány a tervek szerint jövőre 40 milliárd forinttal csökkentené a vasút finanszírozását.
Moszkvában Mihail Hodorkovszkij mellett tüntettek a Vörös téren a Jukosz orosz olajtársaság most hat éve bebörtönzött alapítójának támogatói. Helyi rádiójelentések szerint több embert őrizetbe vettek.
Napokon belül elkészül a közlekedési tárcánál a vasúti kedvezményrendszer megújításáról szóló koncepció. Az új kedvezményrendszer január elsejei életbelépését a múlt héten bejelentő Szollár Domokos kormányszóvivő részleteket nem említett, de arról beszélt: jelenleg 7,5 millió magyar állampolgár jogosult valamilyen utazási, vasúti kedvezményre, ez a rendszer pedig nem tartható fenn, változtatni…
Több tanulsággal szolgált a nemzeti ünnep. Sólyom László összehasonlította a Kádár-rendszer hazugságát az őszödi beszéddel, megint úgy látva, hogy azóta is morális válság van. Mondta ezt az a köztársasági elnök, akinek a megválasztása maga volt a morális válság, az eljárás ugyanis enyhén szólva nem illeszkedett az alkotmányos menetrendhez, nem is beszélve a poszt betöltéséhez szükséges erkölcsi…
Szerdán adja át a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a parlamentnek az október 1. óta gyűjtött, a 2010-es költségvetési tervezet elleni tiltakozó aláírásokat. Az oktatást érintő tervezett megszorítások miatt a PSZ tagjai kék szalagot tűznek a ruhájukra, amit egészen a költségvetés elfogadásáig hordani kívánnak – tudtuk meg Galló Istvánnétól. A PSZ elnöke lapunknak elmondta, szerintük az oktatásnak a…
Esztelen pazarlás, korrupciógyanús ügyek, hatalmi visszaélés, gátlástalan önkény – így jellemezte a fideszes Meggyes Tamás vezette Esztergom állapotait Szabó Zoltán.
Pénteken húsz magyarországi fiókját zárja be a Raiffeisen, köztük több olyat is, amelyik kevesebb mint két éve nyílt - írta hétfői számában a Napi Gazdaság.
Orbán Viktor a Fidesz elnöke és Sólyom László köztársasági elnök vezeti a politikusok népszerűségi listáját az Ipsos október első hetében készült felmérése szerint.
Kezdődik a nagykövetek keringője? - Felkínálták a magyar vízközműveket? Bár októberre tervezték, egyelőre nem kerül az Országgyűlés elé a nemzeti drogstrarégia. Húzódik a hazai áramtőzsde beindítása. Szemle a reggeli lapokból
Ma kétszáz esztendeje látta meg a napvilágot a magyar nyelv megújításának vezére, a magyar irodalom reformátora, a modern magyar nemzet bölcsőjének fáradhatatlan ringatója, Kazinczy Ferenc. A késő maradék a kívánatosnál kevésbé ismeri őt s művét, ami egyébiránt nem egy vagy néhány alkotás, hanem maga az élete: a magyar megújhodás.
Makacsul tartja magát gazdasági körökben az a vélekedés, hogy a Horn-kormány titkos megállapodást kötött a világkereskedelmi szervezettel, amely több hazai közszolgáltatás terén is biztosítani kívánta hazánkban a tőke szabad áramlását. Az egyik célpont az egészségügy lett volna, később kerültek terítékre a vízközművek.
A Jobbik négy külföldi párttal közösen aláírta az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége létrehozásáról szóló megállapodást szombaton Budapesten - jelentette be Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke, a párt VI. kongresszusának szünetében tartott sajtótájékoztatóján.
Jelentősen visszaesett az engedélyezett és a folyósított lakáscélú hitelek száma és összege is az idén az első félévben - állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal Statisztikai Tükör című kiadványában. Az engedélyezett hitelek számában az előző év első félévihez képest 58 százalékos, összegét tekintve 60 százalékos volt a csökkenés.
Három teáskanál só egy liter vízben feloldva - ennyi is elég lehet ahhoz, hogy megvédjük szervezetünket az őszi-téli időszakot megkeserítő betegségek, például a nátha és megfázás, köhögés, torokfájás kórokozóival szemben - írja a Die Welt című német lap.
Orbán Viktor a Fidesz elnöke és Sólyom László köztársasági elnök vezeti a politikusok népszerűségi listáját a Szonda Ipsos október első hetében készült felmérése szerint
Elfogadhatatlannak tartja a Fidesz, hogy a kormány nem egyeztetett vele az uniós biztosjelöltek személyéről. Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: ebben az esetben, amikor a tavaszi választások nyomán minden bizonnyal új kormány alakul Magyarországon, az lenne a minimum, ha az átmeneti kabinet kikérné az ellenzék véleményét is az ügyben.…
Furcsának tűnhet, de a fájdalomcsillapítók is okozhatnak fejfájást, ráadásul minél többet szedünk belőlük, annál erősebben, ez az úgynevezett gyógyszer okozta vagy "rebound" (visszacsapásos) fejfájás.