Három teáskanál só egy liter vízben feloldva: ennyi is elég lehet ahhoz, hogy megvédjük szervezetünket az őszi-téli időszakot megkeserítő betegségek, például a nátha és megfázás, köhögés, torokfájás kórokozóival szemben - olvasható a Die Welt című német lap internetes kiadásában.
Győrben elítéltek segítik közmunkában a születési károsult gyerekek központjának működését. A rabok olyan karbantartási feladatokat látnak el, kertészkednek és festik a kerítést, amelyre az egyetlen fillér állami támogatásban sem részesülő prevenciós intézmény költségvetéséből egyáltalán nem futná. Az alapítványnak a gondozói bérek kifizetése is jelentős erőfeszítést jelent, így nagy örömmel…
Barack Obama amerikai elnök országos vészhelyzetnek nyilvánította a H1N1 influenzavírus terjedését - közölte a Fehér Ház szombaton. Az elnöki proklamáció - amely hasonló ahhoz, mint amikor egy...
Újabb szexbotrány tört ki Olaszországban: a szombati lapok kiemelt helyen írtak a Rómát körülvevő régió elnökéről, a baloldali Piero Marrazzóról, miután őrizetbe vettek négy csendőrt, akik állítólag egy kényes videofelvétellel megzsarolták.
Az olajárak emelkedésével párhuzamosan az elmúlt hét során növekedtek az irányadó benzin- és gázolaj jegyzésárak is a nemzetközi piacokon, így a szokásos szerdai árváltoztatás során ismét emelés várható a hazai töltőállomásoknál - írja a Portfolio.hu.
Több ezren tüntettek szombaton Sydneytől Stockholmig, Párizson, Berlinen és Madridon át, hogy a koppenhágai éghajlatvédelmi értekezlet előtt öt héttel mozgósítsák a világ közvéleményét az általános...
Szlovákiával szembeni politikai agresszió volt Orbán Viktor beszéde, amelyet a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) múlt hétvégi rimaszombati kongresszusán mondott - ezt közölte a kisebbségekért is felelős szlovák miniszterelnök-helyettes. A Fidesz helyettes szóvivője a nyilatkozatra úgy reagált: „vezető szlovák politikusok nem először adják tanúbizonyságát annak, hogy fogalmuk sincs Euró...
Földet éréskor megsérült egy ejtőernyős Miskolc határában szombaton kora este, a férfi segédernyőjének köszönheti életét, miután nem nyílt ki a főernyője a több ezer méter magasságból végrehajtott...
Német vagyonosok egy csoportja petíciót nyújtott be, amelyben arra kérik a kormányt, hogy a tehetősebbeket magasabb adóval sújtsák, mivel úgysincs szükségük annyi pénzre, és így hozzá tudnának járulni a gazdasági válságból való kilábaláshoz.
Gyalázatos alaknak nevezte egy szocialista országgyűlési képviselő a köztársasági elnököt. Szanyi Tibor kérdésünkre telefonon már finomított kijelentésén. Azt mondta: azt tartja gyalázatos cselekedetnek, hogy ünnepi beszédében Sólyom László párhuzamot vont az MSZP és a Rákosi-korszak, valamint az MSZMP közé. Az államfő beszédét más szavakkal ugyan, de bírálta az MSZP elnöke is.
A texasi Dallas rendőrkapitánya bocsánatot kért egy pénteki sajtóértekezletén amiatt, hogy beosztottai megbüntettek legalább 39 gépjárművezetőt, mert megítélésük szerint az illetők nem beszéltek...
Meghalt egy motoros szombat délután Pécs közelében. A fiatal férfi társaival egy homokbányánál krosszmotorozott, amikor baleset érte: egy bukkanón ugratott át, de rosszul érkezett a földre és elesett. A 30 éves férfinak eltört a gerince.
Több tízezer vendég látogatott ki a 13. Csabai Kolbászfesztivál legnagyobb attrakciójára, a szombat délelőtti kolbásztöltő versenyre - közölte az MTI-vel a rendezvény szervezője. Ambrus Zoltán...
Befejeződött a kutatás a Tisza magyarországi szakaszán az október 15-én Szeged alatt történt balesettel kapcsolatban, melyben vélhetően több határsértő veszett a folyóba - közölte a Csongrád Megyei...
Befejezték a Tisza magyarországi szakaszán, a szerb határ közelében történt baleset áldozatai utáni kutatást. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a speciális mentők ma sem találtak sem holttestet, sem az üggyel összefüggésbe hozható tárgyat. Szenti Szabolcs közölte: holnap egy háromfős csoport még átkutat egy korábban már átvizsgált folyószakaszt, de ezzel az ő munkájuk is…
Összeütközött két személyvonat szombaton Kairótól délre, el-Gízában, szemtanúk szerint legalább 14-en meghaltak és 24-en megsérültek. Egy orvosi forrás szerint feltehetően többen is az egyik...
Földetéréskor megsérült egy ejtőernyős kora este Miskolc határában. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: a több ezer méterről végrehajtott ugrás után nem nyílt ki a férfi főernyője, és a kevésbé irányítható segédernyőt is csak hosszú zuhanás után, néhány száz méternyire a földtől sikerült kinyitnia.
Felborult és a vasúti sínekre csúszott egy személyautó a segesdi átjáróban. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a sofőr csak könnyebben sérült meg, és a baleset után az érkező vonat elé szaladva jelezte a mozdonyvezetőnek, hogy álljon meg.
A zsarnokság ellen a szabadság nevében harcoló magyarok 1956-ban példát mutattak a világnak - olvasható a washingtoni Fehér Háznak a forradalom 53. évfordulója alkalmából kiadott közleményében. Az elnöki hivatal sajtóirodája által kiadott dokumentumban úgy fogalmaznak: bár a felkelést brutális módon leverte a szovjet haderő, a magyar nemzet reményei és demokratikus törekvései például szolgáltak a…
Julija Timosenko kormányfőt jelölte a januári elnökválasztásra pártja, a Haza párt szombati kongresszusán Kijevben. A kongresszust, amelyen a küldöttekkel együtt több tízezren (a rendőrség szerint...
A Fehér Ház közölte: Barack Obama kiáltványa lehetővé teszi, hogy az egészségügyi intézmények jobban meg tudjanak birkózni a fertőzöttek nagy számával, és a szövetségi előírásokat felülbíráló rendkívüli programok keretében kezelhessék a H1N1-es vírussal megfertőzött betegeket.
Ismét kikapott a Ferencváros a labdarúgó NB I-ben, a Kecskemétnél győzelemmel mutatkozott be az ideiglenes edző, Czéh László. Az Újpest és a Pápa hátrányból fordítva nyert hazai pályán. A Győr meglepetésre csak egy pontot szerzett hazai pályán a Kaposvár ellen, igazságos eredmény született Diósgyőrben. A Vasas három ponttal térhetett haza Szombathelyről.
Két autó ütközött az M3-as autópálya 29-es kilométerénél szombaton este, az egyik gépkocsiba ketten beszorultak - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese az MTI-vel....
Amennyiben sikeresek lesznek a Déli Áramlat megvalósíthatósági tanulmányai, akkor az orosz vezeték építése már jövőre megindulhat - nyilatkozott az orosz energiaügyi miniszter. A héten Vlagyimir...
Két autó ütközött az este az M3-as autópálya 29-es kilométerénél; az egyik gépkocsiba ketten beszorultak. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese elmondta: a baleset a Budapest felé haladó oldalon történt. Kis-Guczi Péter közölte: a két beszorult sérültet a tűzoltók próbálják kiszabadítani.
Nyilatkozatban méltatta az 56-os magyar forradalmat a Fehér Ház. Négy külföldi párttal közösen létrehozza az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetségét a Jobbik. Országos vészhelyzetnek nyilvánította az új influenza terjedését Washington
Beperelte kórházát egy japán férfi, mert szerinte tévesen diagnosztizálták és műtötték meg végbélrákkal, aminek következményeként a sebészek mesterséges végbelet ültettek be neki. Ezt szerdán közölték kórházi források.
A pakisztáni hadsereg ismét elfoglalta szombaton azt a várost az ország északnyugati részén, amely stratégiai jelentőségű a tálibok ellen egy hete indított új offenzívában. A dél-vazirisztáni...
"Vezető szlovák politikusok nem először adják tanúbizonyságát annak, hogy fogalmuk sincs Európa, az Európai Unió mibenlétéről" - reagált a Fidesz-frakció, miután Dusan Caplovic szlovák...
Bauhaus-Budapest-Bukarest címmel kiállítás és előadássorozat kezdődik hétfőn a budapesti Román Kulturális Intézetben; a rendezvény társszervezője a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME). Brindusa...
BUDAPEST - Pénteken ünnepelte 45. születésnapját a TV-maci. 1964 Október 23-án készült el a Köber Tibor által tervezett bábu, „aki" generációk óta kíséri az esti mesét a közszolgálati televízióban.