A jelenlegi mélységi rekordszinten, fél százalékon hagyta irányadó kamatát csütörtöki ülésén a brit jegybank. A döntés megfelelt a piaci várakozásnak. Az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság...
Először beszélgetni akart a lányát ért inzultusról, de ideges lett, ezért ütött - mondta a többórás, zárt jegyzői meghallgatás előtt újságíróknak az a hódmezővásárhelyi asszony, aki szerdán megütött egy tanárt, aki előző nap meghúzta gyermeke haját.
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott 0,5 százalékos kamatszintjén a Bank of England. A testület emellett szavazott arról is, hogy folytatni kívánja az összességében 175 milliárd fontos eszközvásárlási programját is.
A vártnál magasabb egy részvényre jutó nyereségről számolt be a PepsiCo ma közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentésében, a bevételek szintjén viszont a prognózisoknak megfelelően teljesített a cég...
Az uniós forrásból finanszírozott Adóalany Centrikus Adatszolgáltatási Modell (ACM) projekt megvalósításával felhasználóbarátabbá válik az APEH informatikai rendszere, javul a társszervek számára nyúj...
Három üzemeltetési igazgató is úgy dolgozik a BKV-nál, hogy a cég szervezeti és működési szabályzata szerint nincs feladatuk - ezt mondta Vitézy Dávid, a közlekedési vállalat felügyelőbizottságának Fidesz által delegált tagja.
A Fidesz szerint a kormány visszaél hatalmával, amikor alkukat kényszerít olyan szervezetekre, amelyek a legelesettebb embereket képviselik. Szijjártó Péter erről a csütörtöki kormányszóvivői...
Autós öngyilkos merényletet követtek el az afganisztáni tálibok csütörtökön India kabuli nagykövetsége ellen; a nagy erejű robbantásban legkevesebb 12 ember meghalt, további 84 pedig megsebesült.
A vártnál kisebb mértékben, mindössze 1,7 százalékkal nőtt a német ipari termelés augusztusban havi szinten, a júliusi felülvizsgált és 0,9 százalékos csökkenésről 1,1 százalékos csökkenésre módosított érték után. Az elemzői várakozások 1,9 százalékos bővülésre számítottak.
Egy hónapig tartó egyeztetést, vitát zárhat le a tegnapi, a kormány és a szakmai szervezetek között létrejött megállapodás és egyúttal az intézmények további figyelemfelkeltő akciói is elmaradhatnak....
Halálos baleset történt csütörtökön a 84-es főúton Lövő és Újkér között. Az Újkér felől érkező Volkswagen Transporter egy traktort akart megelőzni, ám nekiütközött a szemből érkező nyerges vontatónak.
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő Testülete 2009. október 7-én újraválasztotta Zubornyák Zoltánt a Pinceszínház igazgatójának, aki 2007. januárjától tölti be az igazgatói posztot. Most újabb 3 évre kapott megbízatást.
A szlovéniai magyar, illetve magyarországi szlovén kisebbség helyzetéről, a két ország villany és gázvezetékeinek összekapcsolásáról, valamint a környezetvédelemről tárgyalt a szlovén és a magyar államfő csütörtökön a szlovéniai Brdóban.
„Kihullik a hajam tőle”-mondogatjuk gyakran, ha úgy érezzük, megoldhatatlan és bosszantó feladattal állunk szemben, amibe aztán akár „bele is őszülhetünk.” Vajon van-e valóságalapja a felsorolt kifejezéseknek és a túlzott mértékű stressznek valóban hajunk látja kárát?
A Heti Válasz úgy tudja, hogy Filló Pál MSZP-s országgyűlési képviselő veje Dudás Gábor, akit a Centrum Parkoló Kft. vezérigazgató-helyetteseként nyáron meggyanúsítottak.
Sophia Lorenről már elmondhatjuk, mindent elért, amit egy sztár elérhetett. Sikeres nem csak a filmvásznon – bár annak már jó ideje –, mind az életben. Hogy kinek köszönheti? Természetesen az édesanyjának. Ezért nem is csoda, ha egy filmet forgat róla. De hogy a saját anyját játssza, kicsit morbid, nem?
Lemondott a lengyel kormány két minisztere, a miniszterelnök pedig menesztette a korrupcióellenes hivatal vezetőjét. A belügyi és az igazságügyi tárca vezetőinek a szerencsejáték-törvénnyel kapcsolatban kipattant botrány miatt kell távoznia. A gyanú szerint a miniszterek hivatali befolyásukat is bevetve akarták módosítani a készülő jogszabályt.
Mintegy száz szakember vett részt azon a teljes körű katasztrófavédelmi gyakorlaton, amelyen egy 30 ezer köbméteres PB-gáztartály megrepedése miatt kialakult veszélyhelyzet elhárítását szimulálták csütörtökön Algyőn.
Míg tavasztól júniusig mind a fejlett részvény-, mind a fejlett államkötvény piacok optimistán árazták a gazdasági kilátásokat, addig nyártól szétvált a két piac és csak a részvénypiacok maradtak...
Egyre több testápoló szert drogériában vásárolnak a fogyasztók szerte Európában, így Magyarországon is. Nálunk különösen kedveltek a testápoló szerek szaküzletei, nemzetközi összehasonlításban. Minden ötödik magyar fogyasztó testápoló szert leggyakrabban drogériában szokott vásárolni, állapítja meg a Nielsen piackutató vállalat....
Először beszélgetni akart a lányát ért inzultusról, de ideges lett, ezért ütött - mondta a többórás, zárt jegyzői meghallgatás előtt újságíróknak az a hódmezővásárhelyi asszony, aki szerdán...
A szlovéniai magyar, illetve magyarországi szlovén kisebbség helyzetéről, a két ország villany és gázvezetékeinek összekapcsolásáról, valamint a környezetvédelemről tárgyalt a szlovén és a magyar...
Az áfa-visszatérítés egyes szabályainak megváltoztatására szólította fel az Európai Bizottság Magyarországot csütörtökön. Az Európai Unió végrehajtó testülete a magyar kormányhoz intézett...
Több mint 50 helyszínen, 200 alkotó több mint ezer műve látható az idei, VIII. Magyar Festészet Napja programsorozatán. Az idén október 9-től 20-ig tartó, az évek során összművészeti fesztivállá terebélyesedett ünnep ez évben is számos újdonsággal szolgál.
A temerini ifjak és Cseresnyés Pál meghurcoltatása és elítéltetése között kísérteties a hasonlóság. Temerini és marosvásárhelyi magyarjainknak Zorán Petrovics szerb és Mihăilă Cofariu román nacionalista agresszorok megvezettetése miatt kellett/kell bűnhődniük – azért, mert felültek a többségi provokációnak.
Megszerezheti a Ringier-csoport az Europress Kft. és az Euromédia Bt. feletti irányítást, miután a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte a lapkiadói tranzakciót - közölte a hatóság csütörtökön.
Nem változtatott az irányadó kamat 1 százalékos szintjén az Európai Központ Bank (EKB) csütörtöki kamatdöntő ülésén. A döntés megfelel az elemzői várakozásoknak.
Kiújult a viszály a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) osztrák főtulajdonosa és a tőzsdetag brókercégek, valamint a kisebbségi tulajdonosok között - írja csütörtökön megjelent számában a Figyelő című hetilap.
Nem változtatott az irányadó kamat 1 százalékos szintjén az Európai Központ Bank (EKB) csütörtöki kamatdöntő ülésén. A döntés megfelel az elemzői várakozásoknak. Az EKB kormányzó tanácsa utoljára m...
Az üdítőitalokat gyártó Pepsi Co. 9 százalékkal emelkedő nyereségről számolt be a harmadik negyedévről, miután a költségcsökkentő intézkedései ellensúlyozni tudták a csökkenő értékesítéseket.
Újabb bizarr tanulmány, ezúttal Svédországból: az egyetemet végzett nők párja tovább él, ilyenformán az iskolai végzettség és a társadalomban elfoglalt hely a nők esetében nagyobb befolyással van a partnerre, mint saját magára. Fiúk, érdemes tehát „okos nőt” választani.
Októberben új formában és új néven jelentkezik a Népszabadság pénteki magazinja. A TV Magazin helyét a 48 oldalasra bővült Népszabadság Magazin veszi át.
Kína elleni dzsihádra, szent háborúra szólította az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat az északnyugat-kínai muzulmán kisebbséget, az ujgurokat. A kínai kommunista rezsim ugyanarra a sorsra jut majd,...
Hetven évvel ezelőtt, az országban elsőként nyilvánították védetté a debreceni Nagyerdőt. Szabó Imre környezetvédelmi miniszter a természeti értékek védelmének fontosságáról, Kósa Lajos polgármester a "haldokló" Nagyerdőről beszélt csütörtökön, az évforduló kapcsán rendezett nagyerdei megemlékezésen.
Albániában hatástalanították az összes ismert szárazföldi aknát és egyéb, fel nem robbant lövedéket - közölte csütörtökön a védelmi miniszter helyettese.
Az igazi szélsőjobboldali szervezetek várhatóan csak ezután jelennek majd meg a magyarországi politikai palettán - adott hangot véleményének előadásában Kéri László politológus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Politikai Tudományok Intézete által szervezett konferencián Budapesten csütörtökön.