Augusztusban már tizenegyedik hónapja csökkent a szlovák ipar teljesítménye éves szinten, a visszaesés azonban 5,7 százalékra lassult a júliusi 21,4 százalékos zuhanás után. Elemzők jóval nagyobb, 12,...
Tereléssel járó felújítási munkálatok zajlanak az október 9-11., valamint az október 16 18. közé eső hétvégéken az M0-s autóút és az M5-ös autópálya soroksári csomópontjában. A rekonstrukció a hétköznapok forgalmát nem érinti.
Sértetlenül megmenekült az a kisbaba, akit anyja egy mozgó vonat vécéjében hozott a világra és véletlenül kiesett a szerelvényből. A gyermek 28 éves anyjára váratlanul jöttek rá a szülési fájdalmak egy gyorsvonaton kedden.
A kanadai menekültügyi rendszerrel visszaélők veszélyeztetik a felelősen utazó magyar állampolgárok vízummentességét - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel. "A magyar és kanadai...
A Kreatív számításai szerint többszörösét költötték nettóban a parlamenti pártok a nyár elejei európai parlamenti választási kampányra, mint amennyit előzetesen állítottak. Pedig nem volt limit, ami miatt titkolózniuk kellene.
"Nagyon feszített az idei büdzsé teljesíthetősége" és "napi vaskezű kiadási menedzsment kell" a GDP arányában 3.9%-os deficit plafon betartásához - jelentette ki egy mai banki konferencia keretében...
Az Országgyűlés mentelmi bizottságának összehívását kezdeményezte a testület elnökénél Katona Béla házelnök annak érdekében, hogy a bizottság hozzon döntést Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi...
Tegnap délután megszületett a szakmai szövetségek és az egészségügyi minisztérium közötti megállapodás is - kezdte a kormányszóvivői tájékoztatót Budai Bernadett. A megállapodás részleteiről Székely...
Tán a sorsszerű, hogy a nemzeti gyásznapon szólt sok év után újra Áder János a T. Házban. Pontosan 15.40-kor köszöntötte a képviselőházat. Nyolcperces beszéde azokat az időket idézte föl, amikor a patkóban még országgyűlésnek joggal nevezhető eszmecserék folytak. Íme a jegyzőkönyv, közbeszólásokkal együtt.
"Közös cél nincs" a kormánnyal arról, hogy mikor üljenek le komolyan beszélni az euró előszobáját jelentő ERM-II árfolyamrendszerbe való belépésről - jelezte egy mai konferencia keretében feltett...
Biztosan gondoltál már arra, hogy zenére vetkőzz a pasidnak és elhiheted, hogy neki is átfutott már az agyán. Hát ne várasd tovább; kapd fel a magas sarkúd és dobd le a ruháidat!
Mindenki az újbóli megnyitásban bízott csütörtök reggel, a Verseny utcai piac bezárásának napján. Budapest VIII. kerületében, a Puskás Ferenc Stadionnal szemközt 50-60 ember ácsorgott a bezárt kapuk előtt, 10-15 rendőrrel együtt. A megjelentek csak mindennapi megélhetésükről beszéltek, és szinte kizárólag a kerületi jegyzőt és a hatóságokat hibáztatták a piac bezárásáért, amelyek nem mutattak…
Serena Williams, a gyönyörű teniszezőnő meztelenül, ezer wattos, csábos mosollyal szerepelt egy magazin címlapján. A világelső amerikai sportoló az ESPN magazín címlapján meztelenül szerepel.
Az Európai Bizottság javasolja, hogy a terrorizmus elleni harc érdekében az Európai Unió tagországai hosszabbítsák meg azt az intézkedést, hogy a repülőgépek fedélzetére tilos folyadékot vinni. Az...
Saját törvényjavaslatot ajánl a pártoknak két nemzetközi hátterű civil szervezet, amely világos szabályokat szabna a választási kampányok jelenleg főleg a fekete- és szürkezónában zajló finanszírozásának. A jelenlegi kusza helyzet a magyarországi korrupció egyik fő okának számít.
Az ablakon keresztül akarta kirángatni a sofőrt egy gyalogos Pécsett a belvárosban szerda délután, ráadásul pont a rendőrök szeme láttára. A negyvenhárom éves férfit nem lehetett szép szóval lecsillapítani, kénytelenek voltak megbilincselni és előállítani.
Éles bírálattal reagáltak a politikai pártok az osztrák kancellár kijelentésére, miszerint a Lisszaboni Szerződés módosítása esetén népszavazást kellene tartani Ausztriában.
Az Országgyűlés mentelmi bizottságának összehívását kezdeményezte a testület elnökénél Katona Béla házelnök annak érdekében, hogy a bizottság hozzon döntést Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi ügyéről, állásfoglalását pedig terjessze a parlament elé.
A kötelező átvételi rendszer átalakítása még e kormányzati ciklus alatt végbemehet - mondta Hónig Péter energiaügyi miniszter. A KÁT-os energiatermelés a teljes magyar fogyasztás 14%-át biztosította...
Most kell szigorítani a devizahitelezést annak érdekében, hogy a két-három év múlva ismét bővülő likviditás nyomán ne ismétlődjön meg a magyar devizahitelesek vesszőfutása - mondta Simor András, a...
Tiltakozik az MCF Roma Összefogás Párt az „egy család, egy segélyezett”-elv bevezetése ellen. A Kolompár Orbán vezette tömörülés a javaslat visszavonására szólította fel Bajnai Gordon miniszterelnököt.
Átláthatóbb kampányfinanszírozási rendszer bevezetését sürgeti két civil szervezet. A Freedom House Europe és a Transparency International Magyarország már a tavaszi országgyűlési választáson...
A gyermekétkeztetés idei évivel megegyező finanszírozásához a 2010-es költségvetés önkormányzati fejezetében is kell forrást találni, és a tartalékhoz is hozzá kell nyúlni - mondta Varga Zoltán...
Húsz évvel ezelőtt a berlini fal leomlása fordulópont volt, amely nem váratlanul következett be, hanem olyan határozott és bátor emberek hatására, akik szabadságra vágytak – ezzel kezdi üzenetét az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE), amely október 1–4-e közt ülésezett Párizsban.
Már az idén lehetett tapasztalni a cafeteria lendületes fejlődésének csökkenését a juttatások megadóztatása pedig tovább lassít a rendszer bővülésén. A megkérdezett cégek 30 százaléka még nem tudja, hogy változtat-e januártól jelenlegi rendszerén, áll a Napi Gazdaságban.
Augusztusban már tizenegyedik hónapja csökkent a szlovák ipar teljesítménye éves szinten, a visszaesés azonban 5,7 százalékra lassult a júliusi 21,4 százalékos zuhanás után. Elemzők jóval nagyobb, 12,0 százalékos csökkenést valószínűsítettek augusztusra.
Ígéretet tett a Pécsi Vízmű - Tettye Forrásház Zrt.-hez került - dolgozói szeptemberi bérének kifizetésére az új szolgáltató vezérigazgatója csütörtökön, írja az MTI alapján a Népszava.
Az amerikai kormányzat hiánya a 2009-esi pénzügyi évben 1,4 billió dollár lett, mely 1945 óta a legnagyobb - közölte első becslését a Kongresszus költségvetési Hivatala (CBO).
Az árampiac múlt évi teljes megnyitásának eredményeként a lehető legkisebb mértékben emelkedtek az árak - mondta Hónig Péter energiaügyi miniszter a Central European Business Centre energia konferenci...
Veszélybe került a távhő áfájának jövő évi csökkentése - közölte a pénzügyminiszter. A pénzt a kórházak viszik el, amelyekkel szerdán állapodott meg a kormány.
Veszélybe került a távhő áfájának jövő évi csökkentése - közölte Oszkó Péter pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten. A kórházak részére átcsoportosított pluszforrás olyan tartalékokat érint,...
A frekvenciapályázatok elbírálásának hetében váratlanul Magyarországra látogatott Jeff Smulyan, a Sláger Rádió tulajdonosának, az Emmis-nek az elnök-vezérigazgatója és fő részvényese, akitől a pályázatról, politikai háttéralkukról és a rádiós piac jövőjéről kérdeztük. Interjú.
Gyomron ütötte, majd egy jól irányzott rúgással ártalmatlanította egy szolgálaton kívüli rendőr azt a hajléktalan férfit, aki először társaira, majd a közbelépő alezredesre támadt egy nagykéssel Nyíregyházán - értesült a HavariaPress.
Jövő keddre összehívta a parlament mentelmi bizottságának ülését a bizottság elnöke, amelyen a testület megfogalmazza ajánlását Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi jogának felfüggesztése vagy fenntartása kapcsán.
Ha valakik sajnálhatják, hogy nem lettek az euróövezeti tagok a 2008-ban kirobbant válságot megelőzően, azok a balti államok. Egy évvel ezelőtt még nagyon közel voltak az euró bevezetéséhez, ma már...
Hatszáz forintnyi összeget fizetnek az ebpiszok kilójáért egy tajvani városban, hogy tisztább legyen a környezet. Tajcsung környezetvédelmi hivatala 100 tajvani dollár értékű vásárlási utalványt...
Továbbra is jót tesz a külkereskedelmi mérleg alakulásának a gazdasági válság, augusztusban az export és az import egyenlege 90 milliárd forintos többletet mutatott az előző esztendő azonos időszakához képest.
A mai kötvényaukciókon az 50 milliárd forintnyi meghirdetett mennyiségre összesen 164.27 milliárd forintnyi vételi jegyzés érkezett, amelyet látva az Államadósság Kezelő Központ összesen 60 milliárd...
Környezetvédelmi és gazdaságossági okok miatt a mobiltelefonok csatlakozóira elfogadott közös szabványokat minden hordozható kommunikációs eszközre kiterjesztenék - jelentette be a nemzetközi...
Egyre gyakoribb, hogy más országban dolgozunk, mint ahol lakunk. De külföldi munkavállaláskor ritkán foglalkoztat minket, mennyi lesz a nyugdíjunk és hogyan kell azt majd kiszámítani. Íme, néhány sarokpont, mire érdemes odafigyelniük az Európai Unióban munkát vállalóknak nyugdíjuk megállapításakor.
Gyengült a forint: az eurót csütörtök délelőtt háromnegyed tízkor 269,71 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délután négy órai 268,85 és a kora reggeli 268,60 forintos jegyzést köve...
Hiába, hogy életeket mentenek, Franciaországban mind gyakoribb, hogy a külvárosi negyedekben durván, sokszor életveszélyesen megtámadják a helyszínre kivonuló tűzoltókat. Ezért a testület parancsnokai úgy döntöttek, hogy ezentúl nem csupán a rendőrség folyamatos segítségét kérik, hanem a tagokat önvédelemre is kiképezik. A jelenség azért is rendkívül súlyos, mivel Franciaországban a tűzoltók…
Meghalt az új típusú influenza harmadik magyarországi áldozata - jelentette be az egészségügyi miniszter csütörtökön Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón. Egy fiatal nő a harmadik áldozat, ak...