2009. október 7. szerda

okt. 7
13:27
Szegényednek a német gazdagok (Infostart)
A pénzügyi válság erősen megtépázta a német gazdagokat is, mert a Manager Magazin most közzétett felmérése szerint az egy milliárd eurót meghaladó vagyonnal rendelkező magánszemélyek vagy családok száma egy év alatt 122-ről 99-re zsugorodott.
okt. 7
13:29
Erdei Tamás lett a Bankszövetség elnöke (Privátbankár)
A Magyar Bankszövetség új elnöke Erdei Tamás, az MKB Bank  elnök-vezérigazgatója - közölte a szövetség. A Magyar Bankszövetség legfelsőbb döntéshozó fóruma a Testületi Ülés szerdán gyűlt össze, hogy m...
okt. 7
13:30
Vádemelés a mátészalkai lány gyilkosai ellen (Blikk)
Egy kisvárdai férfit és három társát gyanúsítják annak a 14 éves mátészalkai lánynak a megölésével, akinek a holttestét három évvel ezelőtt találták meg Budapesten. Az iratokat a rendőrség vádemelési javaslattal megküldte a Fővárosi Főügyészségnek.
okt. 7
13:30
Megmenekültek a bonyhádi varroda dolgozói (HírTV)
Mégsem válik meg 120 dolgozójától a Tolna Megyei Ruhaipari Szövetkezet bonyhádi telephelye, pedig a nyáron a cég vezetői csoportos létszámleépítést és bezárást jelentettek be.
okt. 7
13:30
Túlzott deficit miatti eljárás 9 tagállam ellen (Metropol)
Újabb kilenc európai uniós tagállam, köztük Németország ellen indít eljárást az Európai Bizottság az államháztartási hiány túlzott mértéke miatt.
okt. 7
13:30
Egyes civil szervezetek több pénzt kaptak (Metropol)
Egyes civil szervezetek nagyobb összegű támogatást kaphattak a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram (GYIA) tanácsához benyújtott pályázatokon, ha cserébe támogatták a minisztérium által preferált szervezeteket - mondta a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó Zuschlag-perben szerdán délután kihallgatott tanú.
okt. 7
13:30
Jelszócserére ösztönzik a webes levelezőrendszerek használóit (hirado.hu)
A rosszindulatú levélküldők jól bevált módszere, hogy több millió emailüzenetet küldenek, amelyek látszólag megbízhatónak tartott webhelyekről érkeznek
okt. 7
13:30
Nem fizetne a magyar állam? - Egyre kevésbé aggódnak emiatt (Portfolio)
A továbbra is kedvező nemzetközi befektetői hangulatban, a múlt pénteki S&P felőli jelzés utóhatásaként újabb éves mélypontra csökkent a befektetők szemében a magyar állam nemfizetési kockázata -...
okt. 7
13:31
"Lenyúlta" az MSZP a KDNP javaslatát (Privátbankár)
Az MSZP saját javaslataként nyújtotta be az Országgyűlésnek szerdán a KDNP egy korábbi, az ellenzéki párt által hétfőn visszavont, a hitelkárosultak megsegítését célzó vizsgálóbizottság felállításáról...
okt. 7
13:32
BMW-motorra válthat a McLaren (HírTV)
BMW-motorral indulhat a McLaren a Forma-1-ben. Az angol csapat és jelenlegi motorszállítója, a Mercedes viszonya nagyon megromlott. A McLaren vezetői már fel is vették a kapcsolatot a nagy rivális bajor autós cég vezetőivel.
okt. 7
13:32
Egy izraeli, egy amerikai és egy brit tudós kapta a kémiai Nobel-díjat (hirado.hu)
A három tudós a riboszóma szerkezetének és funkciójának tanulmányáért kapta az elismerést
okt. 7
13:32
Wallis és WestLB: megjött a GVH-engedély (Portfolio)
Engedélyezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy a Wallis Zrt. megvásárolja a WestLB Hungaria Bank Zrt-t -közölte a GVH. Wallis és WestLB A Wallis Zrt. és a WestLB AG 2009. június 26-án...
okt. 7
13:34
Az MSZP a KDNP javaslatával segítene a hitelkárosultakon (hirado.hu)
A javaslat szerint az Országgyűlés eseti bizottsága megvizsgálja az "árfolyamváltozás, a hitelszerződések és a számlán megjelenő törlesztő részletek összefüggéseit"
okt. 7
13:42
Használt étolajat diesel autókba? MIKUKA - használt étolaj begyűjtő program (Édenkert)
Használt étolajat a disel autókba? - Áprilisi tréfának tűnhet, pedig az újrahasznosítás egyik formája lehet! A MIKUKA egy forradalmian új háztartási olaj begyűjtő rendszer folyamatát mutatja be, mely egy magyar találmányra – egy speciális használt sütőolaj begyűjtő edényre épül. A rendszer tesztelése idén szeptember végén indul budapesti társasházakban és élelmiszerboltokban. Önt is érdekli?
okt. 7
13:45
Fejszével mennek a gazdák az almásba (Privátbankár)
Az igen alacsony felvásárlási árak, illetve az elmaradt kormányzati segítség miatt kivágják az almafákat az elkeseredett, jelentős veszteséget elkönyvelő termelők - közölte Jakab István, a Magyar Gazd...
okt. 7
13:47
Akár holnap is lehetne vasutassztrájk (Privátbankár)
A sztrájktörvény értelmében bármikor munkabeszüntetést kezdhetnek a vasutas szakszervezetek, miután kedden lejárt az érdekképviseletek által közösen kezdeményezett  kollektív munkaügyi vita egyeztetés...
okt. 7
13:48
Délelőtti kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
A német ipari megrendelések augusztusban a várt -19,9% helyett -20,4%-os értéket hoztak (előző: -20,1%). Havi összevetésben 1,4%-os emelkedés mutatkozik (előző: 3.5%). A 2. negyedévi EU-s GDP-t -4,7%-ról -4,8%-ra módosították (előrejelzés: változatlan -4,7%). Összességében véget ért a recesszió. Az arany ma újabb éves csúcsot ért el. Ehhez többek között az emelkedő nyersanyagárak és az infláció…
okt. 7
13:48
„Alkotómunkaként közelítem meg a reklámkészítést” (Kreatív Online)
„Mindig meg kell vizsgálni, hogy milyen üzenettel, olykor életfilozófiával töltünk fel egy márkát és tesszük az emberek elé” – véli Asztalos Zsolt Derkovits-díjas képzőművész, aki öt ügynökség után igazolt le a Laboratory Ideas-hoz. Interjú.
okt. 7
13:48
Több ezres kormányellenes tüntetés! (Kripto Akadémia)
A hatóságok szerint mintegy 8 ezer, a szervezők szerint 15 ezer közalkalmazott gyűlt össze a román kormány épülete előtt szerdán azon a szakszervezeti tüntetésen, amelyen a közszférában dolgozók magasabb béreket, munkahelyeket és tisztességes nyugdíjakat követelnek.
okt. 7
13:48
Segítene a pórul járt hiteleseken az MSZP (Alternatív Energia)
Az MSZP saját javaslataként nyújtotta be az Országgyűlésnek szerdán a KDNP egy korábbi, az ellenzéki párt által hétfőn visszavont, a hitelkárosultak megsegítését célzó vizsgálóbizottság felállításáról szóló előterjesztését.
okt. 7
13:48
Új influenza: 8600 oltást rendelt a BKV (Adó1százalék)
A BKV 8600 adag, új influenza elleni védőoltást rendelt a dolgozóknak, s bár az oltás nem kötelező, azoknak, akik közvetlen kapcsolatban állnak az utasokkal, ajánlják a beadatást - közölte szerdán a közlekedési társaság.
okt. 7
13:48
Bemutatkozik a teljesen elektromos hajtású Volvo C30 projekt (hirado.hu)
Számos tényező fogja meghatározni, hogy mennyire lesznek sikeresek a kizárólag elektromos hajtású autók a jövőben
okt. 7
13:48
Az antioxidánsok növelhetik a cukorbetegség kialakulásának kockázatát? (WebBeteg)
Az antioxidánsok a sejteket érő oxidatív stressz ellen lépnek fel azáltal, hogy megelőzik a töltéssel bíró, a sejteket károsító szabadgyökök elszaporodását. E hatásuk miatt kedvelt étrend-kiegészítővé váltak. Tony Tiganis kutatási eredményei szerint azonban a kép ennél összetettebb.
okt. 7
13:50
EUR/TRY Törökország és az IMF (HírTV)
Törökország továbbra is az IMF-fel tárgyal egy kölcsönről, ami nagy hatással volt eddig is az EUR/TRY-ra. A török miniszterelnök, Erdogan közölte: lehetséges, hogy sikerül megegyezniük, amit a piac is jól fogadna. Az EUR/TRY-t 2,1580-on jegyzik, és 2,1500 alatt 2,1000-ig eshet. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
okt. 7
13:50
Nincs egyezség: bármikor elkezdődhet a vasutassztrájk (hirado.hu)
A VDSZSZ elutasítja a 40 milliárd forintos elvonást a vasúttól
okt. 7
13:52
NZD/USD Mégsem váltják le a dollárt az olajpiacokon (HírTV)
Nem igazolódtak be a pletykák, miszerint a kínai pénzügyminiszter valamint a kínai, orosz, francia, golf-állambeli, és brazil jegybankok azt tervezik, hogy az olajkereskedelmet a jövőben nem dollárban, hanem egy devizákból és nyersanyagokból álló kosárban bonyolítanák. Az NZD/USD éves csúcsa elérése után dél felé vette az irányt, és 0,7345-ön jegyzik. Az elemzők szerint visszaesés várható…
okt. 7
13:54
Nekimennek az almafáknak az elkeseredett termelők (ProfitLine)
Az igen alacsony felvásárlási árak, illetve az elmaradt kormányzati segítség miatt kivágják az almafákat az elkeseredett, jelentős veszteséget elkönyvelő termelők - közölte Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke a szervezet sajtótájékoztatóján szerdán Nyíregyházán.
okt. 7
13:54
Már „csak” 15 milliárddal kevesebbet ajánl a kormány (HírTV)
Idén 10 és fél milliárdot kapnak a kórházak az általuk kért 25,5 milliárd helyett, ebből 4,5-et a korábban az egészségügyben zárolt pénzből októberben, 6-ot pedig decemberben a jövő évi költségvetés terhére.
okt. 7
13:56
Felértékelődött az állásközvetítők szerepe (ProfitLine)
A foglalkoztatási szolgálatok szerepe felértékelődik a válságban, hiszen elősegítik a munkahelyek megtartását, és a különösen veszélyeztetett csoportok, például pályakezdő fiatalok, gyes-ről visszatért kismamák munkához jutását - mondta Kovács Géza, a Foglalkozatási és Szociális Hivatal (FSZH) főosztályvezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
okt. 7
14:03
Újabb intőket osztogat Brüsszel (Privátbankár)
Újabb kilenc európai uniós tagállam, köztük Németország ellen indít eljárást az Európai Bizottság az államháztartási hiány túlzott mértéke miatt. A 27 uniós ország közül így már 20 ellen folyik maj...
okt. 7
14:03
Szakszerű, de gyakran használhatatlan APEH-tájékoztatók (Adózóna)
Hibás adónaptár és informatikai szempontból korrekt, ám laikusként nehezen értelmezhető APEH-nyomtatványokra hívja fel a figyelmet a kocka.blog.
okt. 7
14:06
Sir Alex leüvöltötte kapusa fejét? (HírTV)
Könnyen lehet, megpecsételődött a sorsa Ben Fosternek, az angol Manchester United kapusának. Több lap is úgy tudja, Sir Alex Ferguson menedzser rajta verte el a port a Sunderland elleni kínos döntetlen után, ráadásul Fabio Capello szövetségi kapitány bizalmát is elvesztette.
okt. 7
14:06
Megújul az NBC Universal (Kreatív Online)
Újrapozícionálja öt globális csatornáját az NBC Universal. Az új névvel és arculattal 2010 elején találkozhatnak a nézők.
okt. 7
14:06
Sarapova kiesett Pekingben (Metropol)
A múlt héten Tokióban diadalmaskodó Marija Sarapova a nyolcaddöntőben kiesett szerdán a pekingi keménypályás tenisztorna 4,5 millió dollár összdíjazású női versenyében.
okt. 7
14:06
Magyarországról loptak francia banki adatokat (Adó1százalék)
Magyarországról működtették azt a szervert, amelyről többek közt a francia adóhivatal nevében küldött elektronikus üzenetekkel csalták ki ismeretlenek francia állampolgárok banki adatait - írta szerdán a Le Figaro című francia napilap.
okt. 7
14:06
A szocialisták cáfolják Andor László jelölését (hirado.hu)
Egyelőre az biztos, hogy Bajnai Gordon kormányfő egy hét múlva jelenti be, kit jelöl uniós biztosnak
okt. 7
14:06
Újabb 9 EU-tagállam ellen indul eljárás a magas büdzséhiány miatt (Portfolio)
A gazdasági válságkezelés miatt a GDP arányában 3% fölé emelkedő államháztartási hiányok miatt túlzott deficit eljárás indul 9 európai uniós tagállam ellen - jelentette be mai közleményében az...
okt. 7
14:06
1291 éves a világ legrégebben működő vállalkozása (Pénzcentrum)
A Hōshi Ryokan hotel és gyógyfürdő egy közel 1300 éve folyamatosan működő vállalkozás a japán Komatsu városában. A hotel 46 generáció óta ugyanannak a családnak a tulajdonában van, akit 718-ban egy buddhista szerzetes kiválasztott és megbízott a működtetéssel....
okt. 7
14:08
Elindult a H1N1 elleni oltás (HírTV)
Elkezdődött az új influenza elleni oltás az Egyesült Államokban. Az amerikai betegségmegelőző és -ellenőrző központ közlése szerint először az egészségügyi személyzet tagjai, majd a két év alatti gyerekek és az idősek kapják meg orron keresztül a betegség elleni szert.
okt. 7
14:08
Félnek, de nem adják fel! Félúton járnak a Jászladányból gyalogló romák (hirado.hu)
A fenyegetések miatt csak nyolcan mertek nekivágni a 120 kilométeres útnak, de ígérik, szombaton több ezer roma kíséretében átadják petíciójukat Sólyom Lászlónak a Hősök terén
okt. 7
14:10
A daganatos betegségektől félünk a legjobban (hirado.hu)
Egy most elkészült friss kutatás szerint az újinfluenza elleni vakcináról már sokan hallottak, de oltásokról még mindig hiányosak az információink
okt. 7
14:12
Az új 207, részletesen (1.) (hirado.hu)
Elölről az új 207 „lágyabb”, egyrészes lökhárítóin újrarajzolták a légbeömlő kontúrját
okt. 7
14:14
Közpénzen a szombati fideszes tüntetésre? (hirado.hu)
Salgótarjánban az önkormányzat által bérelt busz hozza a résztvevőket Budapestre
okt. 7
14:16
Válságba jutott Obama házassága? (hirado.hu)
Igencsak nyúzott arccal kullog felesége után az amerikai elnök házassági évfordulójukon
okt. 7
14:18
Hankook TL10 e-cube műszaki jellemzők (hirado.hu)
okt. 7
14:21
Szlovákia rávert az unióra (Privátbankár)
Az euróövezet 16 gazdaságának összterméke (GDP) 0,2 százalékkal csökkent az idei második negyedévben az év első három hónapjához képest
okt. 7
14:21
Új vírus - Muszáj oltani! (Infostart)
Muszáj a lakosság minél nagyobb hányadát beoltani, különben előfordulhat, hogy 1-1,5 millió ember lesz egyszerre beteg - jelentette ki Balogh Sándor, az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója.
okt. 7
14:23
Rekordot jelentünk: közel ezer cég egy helyen (Privátbankár)
A 11 állami nyilvántartást egyesítő feketelista.hu minden egyes magyarországi címen azt vizsgálta, hány cégnek jegyezte be ott a székhelyét a Cégbíróság. A listavezető budapesti címet például 879 cég jegyzi székhelyeként
okt. 7
14:24
Húszéves Farkasházy Hócipője (Blikk)
Fennállásának húszéves évfordulóját ünnepli a napokban Farkasházy Tivadar Hócipő című újságja. A humorista nem tervez nagy ünneplést, de azért legújabb számukban megemlékeznek 1989-ről.
okt. 7
14:24
EUR/USD Amerikai MB-jelzálogkölcsön-igénylések: 16,4%- elözö: -2,8% (HírTV)
Az október 2-i héten meglepően 16,4%-kal emelkedett az amerikai MB-jelzálogkölcsön-igénylések száma. Az előző héten még -2,8%-os értékről adtak számot. Az emelkedéshez többek között a növekvő házeladások is hozzájárultak. Az elemzők szerint az adatok arra utalnak, hogy talajképzés indult a lakóingatlanoknál. Az EUR/USD nem reagált az adatokra. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/

Keresés