A finanszírozási nehézségek ellenére is világszerte bíznak az elkövetkező két év növekedési kilátásaiban a kis- és közepes vállalatok - derül ki az Economist Intelligence Unit (EIU) 100 millió dollár...
A gyártók a jövő évtized második felében járművenként akár 120 eurós bírsággal is sújthatók lehetnek, ha új gyártmányaik bármelyike szennyezőbb lesz az előírtnál
Megőrizte stabilitását és versenyképességét a Videoton cégcsoport annak ellenére, hogy tagvállalatainak szinte mindegyike a gazdasági válság által leginkább sújtott ágazatokhoz kapcsolódik - mondta el a holding vezérigazgatója az MTI-nek.
Javulásnak indult a német Lufthansa légitársaság helyzete: Európa legnagyobb utasforgalmú légitársasága 184 millió eurós adózott eredményt jelentett a harmadik negyedévről csütörtökön, 23,5 százalékkal többet az egy évvel korábbi 149 milliónál. Az elemzők további, 15 milliós veszteségre számítottak.
Végrehajtási utasítást adott ki Duray Miklós ellen egy pozsonyi bíróság annak kapcsán, hogy a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) stratégiai alelnöke magyarul kért bocsánatot a Szlovák Nemzeti Párttól (SNS) azért, hogy egy rádióműsorban sértőnek minősített kijelentést tett rá - közölték Pozsonyban.
Nyolc emberrel vágott neki az „ideákat komolyan vevő” Zipp.hu szerkesztősége. Hirdetési bevétellel hosszabb távon számolnak, az elindulás néhány tízmillióba került.
Átlépte a tíz százalékos lélektani határt a munkanélküliségi ráta. Az idei harmadik negyedévben 10,3 százalékra emelkedett az állástalanok aránya, 436 ezer embernek nincs munkája - jelenti a Központi Statisztikai Hivatal.
Irán jottányit sem enged az atomenergia hasznosításához való jogából, de kész elfogadni a fűtőanyagcserére vonatkozó nemzetközi javaslatot - jelentette ki csütörtökön Mahmúd Ahmadinezsád.
Maszkban és napszemüvegben jelent meg közel tízmilliárd forint értékű lottónyereményéért Kínában egy férfi, miután korábban elterjedt, hogy csalás van a dologban, meghamisították a sorsolást.
Ross Brawn már alig várja, hogy meglássa, miként teljesít Jenson Button a hétvégi Abu Dhabi Nagydíjon, ahol felszabadultan, a határokat feszegetve autózhat, miután az elmúlt futamon megszerezte a világbajnoki címet, ezzel tétnélkülivé téve az utolsó versenyt.
A világgazdasági fellendülés mértékének pontosítására vár a piac, s az ezzel kapcsolatos bizonytalanságot tükrözi a forint árfolyama is: az eurót 273,83 forinton jegyezték csütörtök délelőtt tízkor, szemben a szerda délutáni 273,23 forinttal.
Szeptemberben 3,7%-kal csökkentek a dél-afrikai termelői árak. Ennek oka, hogy a rand a dollárral szemben 8 hónap alatt 36%-ot nyert, ami rossz hatással van az importokra. Az elmúlt 2 hétben 7%-ot vesztett a rand. Az USD/ZAR erős ellenállással találja szembe magát 7,9000-nél. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Tarlós István azzal kapcsolatban jelentette ezt be, hogy Steiner Pál MSZP-s frakcióvezető ideiglenes bizottság felállítását javasolta a kizárólagos fővárosi tulajdonban lévő cégek és intézmények szerződéskötési gyakorlatának felülvizsgálatára.
Az utóbbi években egyre gyakoribb, hogy fiatal nőknél diagnosztizálnak emlőrákot. Az általánosan elterjedt mammográfiás eljárással csak a tünetek jelentkezése után vizsgálnak 45 év alatti nőket. Egy új fejlesztésű technológia révén röntgensugárzás nélkül is kimutatható a rosszindulatú elváltozás.
A PannErgy Nyrt. tájékoztatása szerint 2009. október 28-án döntést hozott a PannErgy Polifin Kft. zártkörű részvénytársasággá alakításáról. Az átalakulás lezárásának tervezett idõpontja 2009. december 31. - olvasható a BÉT honlapján.
Visszahívja tagjait a Fidesz minden fővárosi cég felügyelőbizottságából - jelentette be a Fidesz-KDNP frakciószövetség vezetője a Fővárosi Közgyűlés ülésén.
A világ egyik vezető autóipari beszállító és abroncsgyártó cége, a német Continental csütörtökön 1,039 milliárd eurós adózás utáni veszteséget jelentett a harmadik negyedévről, egy évvel korábban még 2,4 millió eurós adózott eredménye volt.
A „szuperbruttósítással” kapcsolatosan számtalan különböző vélemény, állásfoglalás jelent meg. Valóságos számháború alakult ki: ki jár jól és ki jár rosszul? Ezek között azért nehéz igazságot tenni, mert nincs meg az összehasonlítási alap. A pénzügyminiszter elmondta, hogy a szuperbruttósítás csak egy technikai módosítás. Hogy is van ez?
Megváltoztak 2009-ben az 1 százalékos felajánlások felhasználásának igazolására vonatkozó szabályok. Idén ugyanis a kedvezményezetteknek az adóhatóság felé kell igazolnia a 2008-ban átutalt, a magánszemélyek által felajánlott személyi jövedelemadó felhasználását, melynek határideje 2009. november 2-án jár le. Az igazolás közlemény formájában történő teljesítéséhez az adóhatóság külön nyomtatványt…
Szeptemberben a várt 2,2% helyett csupán 2,0%-kal emelkedtek a norvég kiskereskedelmi forgalmak (előző: 1,5%). Az euró nyereségeket könyvelt el a norvég koronával szemben, és az EUR/NOK 8,4130-ra emelkedett. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Eljárást indított a rendőrség azzal a nyolcvanöt éves szarvasi asszonnyal szemben, aki a gyanú szerint úgy helybenhagyta sógornőjét, hogy az belehalt sérüléseibe.
A gazdaság enyhe javulását jelzi októberre az Ecostat-Világgazdaság közös mutatószáma; a gyorsulási irányadó a tizedik hónapban 0,18 százalékkal emelkedett. A mutató összetevői közül öt a növekedés, öt pedig a csökkenés irányába hatott, ám az előbbiek összességében erősebbnek bizonyultak.
Bajnai Gordon miniszterelnök 2009. november 1-jével - a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ által kiírt pályázat alapján - az energiapolitikáért felelős miniszter...
Közzétette az adóhatóság a 10 millió forintnál nagyobb adótartozással rendelkező magánszemélyek listáját. A felsorolás megdöbbentően sok, számszerint 2820 nevet tartalmaz, többségüket lakcímmel együtt....
Szapáry György közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke lesz ma este 7 órától az InfoRádió Aréna című műsorának vendége. A beszélgetés témái között megtalálható lesz a pénzügyi válság kezelése...
Még nem érte el mélypontját a munkanélküliség: 2009 végére 11, a jövő év első hónapjaiban pedig akár 11,5 százalékra is emelkedhet az állástalanok aránya
A gazdasági válság egy szükségszerűség vagy egy lehetőség? - tette fel a kérdést Székely Tamás egészségügyi miniszter a Világgazdaság csütörtöki "Az egészségügy és a nemzetgazdaság" című...
Összesen 2,46 milliárd forintos bruttó árbevételt ért el a tavalyi üzleti évben a - gördülő talpú - MBT cipők hazai forgalmazója, az MBT Magyarország Kft., amely az idén tavalyi rekordforgalma megismé...
A munkáltatók 31 százaléka csökkentené jövőre az alkalmazottaknak adott választható béren kívüli juttatásokat, és csak 15 százalékuk tervez - átlagosan 10,65 százalékos - emelést - derül ki abból a kutatásból, amelyet a DGS Global Research végzett több mint 650 munkáltató megkérdezésével.
Pénteken teszi közzé tizennégy biztosító a 2010-re vonatkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) tarifáit, a járműtulajdonosok december 31-ig köthetnek új biztosítást.
Újabb botrány borzolhatja a fedezeti alapszektort, hiszen most egy német cég vezetőjét gyanúsítják a befektetők megtévesztésével, illetve csalással. A K1 fedezeti alapokba fektetet be, a vezetőjét...
Néhány nap kell ahhoz, hogy kiderüljön: a mostani piaci hangulatváltás egy trendforduló kezdete vagy pillanatnyi megingás csupán - írja napi kommentárjában Karsai Péter, a Commerzbank treasury sales...