Majtényi vesztett, a pártdelegáltak győztek: az Advenióé és az Est Média FM1 konzorciumáé a két kereskedelmi rádiós frekvencia. A Sláger és a Danubius három hét múlva elhallgat. Majtényi szerint ez még csak a botrány kezdete, a Sláger perel, a kormány széttárta kezeit. Az új adókat Klassznak és Neo FM-nek hívhatják. Hírösszefoglaló.
Amikor például Michelle Obama áprilisban egy eseményen egy 298 dolláros gyöngyhímzéses, krémszínű J. Crew kardigánban jelent meg, a ruhadarabból a cég honlapján még aznap eladták az összes darabot. Sok cég igyekszik kihasználni az Obama-kapcsolatot, míg mások ódzkodnak a politikusokkal való ingyenreklámtól.
A boszniai háború idején folytatott sötét üzelmekből szerezte vagyonát a börtönből most szabadult Biljana Plavsic volt boszniai szerb elnök is, sok más vezető szerb politikushoz hasonlóan - írta szerdai számában a Press című szerb lap.
Autós üldözés után fogtak el a Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) emberei szerda reggel a fővárosban egy férfit, akit csempészettel hoztak összefüggésbe. A csomagtartóban feltehetőleg külföldi eredetű, zárjegy nélküli cigarettát találtak - mondta Sipos Jenő, a VPOP szóvivője szerdán.
A káros éghajlatváltozás megállítására alkalmas nemzetközi vállalások késlekedése miatt várhatóan aggodalmukat fejezik ki az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői csütörtöki és pénteki brüsszeli találkozójukon, ugyanakkor a nemzetközi gazdasági válság és a pénzügyi rendszer uniós reformját illetően a korábbinál pozitívabb állásfoglalások várhatók a vezetőktől.
A korábban vihart kavart Entropának, David Cerny cseh alkotóművész szatirikus művének makettjét kiállították Budapesten; az alkotás eredetije az Európa Tanács brüsszeli épületének előcsarnokában...
Elvesztette 1997-ben megszerzett használt frekcvenciacsomagját a jelenlegi két országos kereskedelmi rádió. A médiahatóság döntése alapján a Danubius helyén az Advenio Zrt., a Slágerén pedig az FM1 konzorcium üzemeltetheti adóját.
A költségvetés kiigazításának az a tétje, hogy a válság után mely országok állnak jó eséllyel az új startvonalra - mondta Tukacs István, az MSZP képviselője szerdán az MTI-nek. Tukacs István...
Oroszországban évente mintegy 30 ezer ember veszti életét drogok miatt, több mint kétmillió afganisztáni ópiumot és ópiumszármazékokat fogyasztó függőt tartanak nyilván, s további mintegy hárommillió ember fogyaszt egyéb kábítószereket, egyelőre káros következmények nélkül, - jelentették be szerdán Moszkvában.
A várakozásoknak megfelelően mindössze 2.8 százalékkal esett az eurózóna legnagyobb piaci kapitalizációjú bankjának, a spanyol Banco Santandernek az első kilenc havi eredménye annak köszönhetően,...
Az amerikai független fogyasztóvédő szervezet, illetve magazin, a Consumer Reports idén is összeállította az autópiac legmegbízhatóbb márkáinak listáját. A 2010 Toytoa Prius vitte a prímet a családi autók kategóriájában....
A rendszerváltás témáját járják körül más-más megközelítésből a Schiffer Pál Filmklub Az áttörés pillanatai elnevezésű dokumentumfilm-sorozatának alkotásai. A budapesti DocuArt moziban decemberig tartandó vetítéssorozaton az alkotókkal és filmes szakemberekkel is találkozhatnak az érdeklődőknek.
Nagy többséggel ismét Németország kancellárjává választotta Angela Merkelt szerdán a német parlament. Merkelt először 2005 őszén választották meg kancellárrá. Letette a hivatali esküt a kancellár és az új német kormány.
Huzamosabb ideje folytatja emelkedését a kakaó ára. Az elmúlt napok erős esést hoztak az árupiacokra egyaránt, de a kakaó azon termékek körébe sorolható, melyeket nem rángattak meg annyira.
A káros éghajlatváltozás megállítására alkalmas nemzetközi vállalások késlekedése miatt várhatóan aggodalmukat fejezik ki az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői csütörtöki és pénteki...
Osztrák ötletből, osztrák-magyar tervezgetéssel és végül magyar megvalósításban jött létre a Danubius. Az első magyar kereskedelmi rádió olyan magyar médiaszemélyiségeket tett ismerté, mint Bochkor Gábor, Boros Lajos vagy Jáksó László.
Nem csekély jelentőséggel bírnak a ma megjelenő német tagállamok inflációs adatai, hiszen információval szolgálnak az összrátát illetően. Nordrhein-Westfalen tartomány árai októberben havi szinten 0,1%-os, míg éves összevetésben 0,0%-os értéket hoztak (előző: -0,3%). A többi tartomány éves szintű adatai is hasonló tendenciát mutatnak: Sachsen: -0,1% (előző: -0,3%); Hessen: -0,1%, előző: -0,8%.…
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága keddi ülésén az Újpestet, a Kecskemétet és a Ferencvárost is többszázezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta, mert a klubok szurkolói tiltott pirotechnikai eszközöket használtak a lelátón.
A költségvetés kiigazításának az a tétje, hogy a válság után mely országok állnak jó eséllyel az új startvonalra - mondta Tukacs István, az MSZP képviselője szerdán.
Több mint nyolcvanan, köztük nők és gyerekek vesztették életüket és több mint kétszázan sebesültek meg a pakisztáni Pesavarban egy nyüzsgő piacon szerdán elkövetett robbantásos merényletben hivatalos források szerint.
Az FM1 konzorcium és az Advenio Zrt. üzemeltetheti a következő hét évben a két országos vételkörzetű, most a Sláger, illetve a Danubius Rádió által használt kereskedelmi rádiós frekvenciát. A...
Halálos baleset történt Szentes és Derekegyház között szerda délelőtt; két órán át várhatóan teljes útzár lesz az érintett útszakaszon - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság...
Ma délelőtt megkezdődött a hazai földgázszakma idei legrangosabb eseménye, a 41. Nemzetközi Gázkonferencia és Szakkiállítás. A konferencia célja, hogy a hazai földgázpiaci szereplők megvitassák...
Egy magyar zenekar, a The Unbending Trees egy dalát is feldolgozza készülő új lemezére Tracey Thorn, az 1980-as, 1990-es évek sikeres brit indie-pop együttese, az Everything But The Girl egykori énekesnője.
Egy új törvénytervezet segítségével stratégiai vállalattá nyilvánítaná és inkább "állami gondozásba" venné a bajba jutott cégeket a szlovák állam, hogy megmentse őket a felbomlástól, mivel így lenne...
A nyitás óta folyamatos a lejtmenet az európai tőzsdéken, az irányadó indexek már közel másfél százalékos mínuszban tartózkodnak. Már hajnalban az ázsiai tőzsdéken is negatív hangulat bontakozott ki,...
A forint árfolyama reggel óta folyamatosan gyengül, mondhatni zuhan. Az eurót 270,58 forinton jegyezték délelőtt fél tízkor a bankközi kereskedelemben, szemben a kedd délután fél ötkor tartott 269...
Nem is olyan régen írtunk a beszédes című „Miért szexelnek a nők?” könyvről, amelynek szerzője 1000 nőt faggatott szexuális szokásaikról, és az indokok között olyan triviális dolgok is felmerültek, mint az, hogy elkerüljék társuk hűtlenségét, tuningolják kicsit önbizalmukat, rávegyék a pasit, hogy cserébe házimunkát végezzenek, vagy elmulasszák fejfájásukat. Nos, nem késett soká a tudományos…
A magyarok – leszámítva a baloldaliakat – tudnak disztingválni. Nevén nevezik a dolgokat, és a közismert fogalmakat sem kell bővebben magyarázni számukra: törvényes ítélet szól a baloldali politikusok, baloldali gyilkosok, keretlegények viselt dolgairól, csak a bűnösök bűnösségének köre (kiterjedése) mértéke, és a prioritásrend nem nyilvánvaló.
Motorizált világunkban sokféle hanghatás éri az embert. Ezek nagy része információt nem hordoz, zajnak tekinthető. A kellemetlen, zavaró hatás mellett bizonyos hangerő felett a belső fül károsodását, magas vérnyomást, idegrendszeri problémákat okoz a zaj.
Az asszony késő éjjel a családi házában meghallotta, hogy valaki matat a bejárati ajtóval. A nő az ajtónál négykézlábra ereszkedett, morogni és kaparászni kezdett kellően magasan, hogy kint a férfi nagytestű kutyának hihesse.
Adventi fénykiállítás nyílt kedd este Balatonfüreden. A helyi vasútállomás emeleti váróját égősorokkal, díszgömbökkel, műfenyőkkel, mézeskaláccsal díszítették fel. A szervezők szerint ez nem egy vásár, a kiállítással a minőségi árukat és a műfenyőket akarják népszerűsíteni, a fák védelmében.
Nem cáfolta Karsai József az MSZP-frakció esetleges szakadásáról szóló hírt. Értesülésünk szerint tízen léphetnek ki a frakcióból a költségvetés zárószavazása előtt.
A választók többsége már számolja a napokat a következő választásig, s bár októberben csökkent a Fidesz támogatottsága, így több mint 2,5 millió szavazó támogatja a pártot, szemben a szocialisták hatszázezres, a Jobbik négyszázezres támogató csoportjával - derül ki a Nézőpont Intézetnek a Heti Válasz felkérésére készített felméréséből.
Elutasította a Budapesti V. és XIII. kerületi ügyészség Székely Tamás feljelentését, amelyet az egészségügyi miniszter az új influenza elleni vakcinával kapcsolatban az interneten és a sajtóban terjesztett állítások miatt tett - közölte Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
Az Index információi szerint megszületett az ORTT döntése frekvencia-ügyben: a Danubius és a Sláger Rádió megszűnik, ugyanis az előbbi frekvenciájáért folyó versenyt az Advenio, az utóbbiért pedig az...
A TIB elnöke “meghasadt személyiségnek” tartja mindkét politikust, mert szerinte hasonló erkölcsi halálon mentek át, mint Kádár János. A maga részéről inkább sajnálja Mécset és Gönczöt, mint hogy haragudna rájuk - mondta a Magyar Hírlapnak.
A Danubius Rádió helyett az Advenio, a Sláger Rádió helyett pedig az FM1 konzorcium nyerte el a műsorszolgáltatói jogot az országos földfelszíni rádiófrekvenciákhoz - mondta el a Független Hírügynökségnek Berényi Diána, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) sajtóreferense szerdán.
Az Advenio Zrt. mellett az FM1 Konzorcium, a két országos kereskedelmi rádiós műsorszolgáltatási jogosultságért folyó versenyben maradt két kisebb pályázó ajánlatának visszautasítását javasolta az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke az MTI médiahatósági forrásból származó információja szerint kedden.
A szélsőjobb megerősödése a júniusi európai parlamenti választások óta ténykérdés Magyarországon - mondta a Political Capital elemzője a Magyar Antirasszista Alapítvány által szervezett Látlelet 2009 elnevezésű konferencián Budapesten szerdán.
A forint ma gyengült az euróval szemben, miközben tovább folytatódik a részvénypiacok lefelé mutató korrekciója. A szakemberek szerint, ha 280-ig gyengül a deviza, az MNB elhalaszthatja várt kamatvágását. Ellenállás 273,43-nál található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az FM1 konzorcium és az Advenio Zrt. üzemeltetheti a következő hét évben a két országos vételkörzetű, most a Sláger, illetve a Danubius Rádió által használt kereskedelmi rádiós frekvenciát. AA Sláger Rádió máris bejelentette, hogy a döntés miatt bírósághoz fordul, Kóka János SZDSZ-frakcióvezető pedig vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi.
Orbán Viktor szerint azzal, hogy a fővárosi MSZP-SZDSZ-koalíció szétesett, Budapest nagyon súlyos és közvetlen veszélybe került. A Fidesz elnöke ezt Tarlós István A nemzet fővárosa címet viselő Budapest-programjának óriási sajtóérdeklődés mellett tartott bemutatóján mondta szerdán.
Orbán Viktor szerint azzal, hogy a fővárosi MSZP-SZDSZ-koalíció szétesett, Budapest nagyon súlyos és közvetlen veszélybe került. A Fidesz elnöke ezt Tarlós István A nemzet fővárosa címet viselő Budapest-programjának óriási sajtóérdeklődés mellett tartott bemutatóján mondta szerdán.
Az EUR/USD a hét közepén 1,48 körül mozog, és dél felé indult. A chart-technika veszteségekre utal. Támogatások vannak 1,4770-nél, 1,4725-nél és 1,4675-nél. Az október 23-i héten 12,3%-kal csökkent az amerikai jelzálogkölcsön-igénylések száma (előző. -13,7%). in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt