A helyi fogyasztást összekösse a helyi termeléssel - a gyulai Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete szerint ezért kellene bevezetni a helyi pénzt, mely megakadályozhatná a világválságokat. Legalábbis helyben
Több kezdeményezés is létezik annak érdekében, hogy szabályozzák az országok közötti egészségügyi munkaerő-toborzást: egyesek az orvosegyetemeket működtető országoknak járó támogatást említik, mások...
A parlamenthez is benyújtották azokat a jogszabályokat, amelyek a pénzügyi rendszer - fogyasztók számára kedvező - módosításait és a felügyelet erősítését tartalmazzák....
Legkésőbb 2011-től csökkenteni kell az Európai Unió országainak az államháztartási hiányukat - áll abban a dokumentum tervezetben, amelyet a most csütörtök-pénteki EU-csúcsra készítettek elő és...
Összesen 264 jegykiadó automatát és hozzá tartozó szolgáltatásokat vásárolt hirdetmény közzétételével indult tárgyalásos közbeszerzésen a Budapesti Közlekedési Zrt., a nyertes DBM Banktechnikai Kft. nettó 150 millió forintért vállalta a munkát - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg....
Bár csütörtökön emelkedtek az amerikai tőzsdék, pénteken már az eladók kerekedtek felül a tengerentúlon, ma reggel pedig a futuresek enyhe pluszt mutatnak. Ennek az eredője idehaza egy enyhe erősödés...
A mai az év legkevésbé termékeny napja, az óraátállítás miatti korai sötétedés ugyanis az emberek munkamorálját is befolyásolja - adja hírül az Info Rádió.
Törvénymódosítást kezdeményez a főváros, hogy a BKV bekamerázhassa járműveit, az utóbbi időben ugyanis egyre gyakrabban támadják meg a vállalat munkatársait - cikkezik a Népszabadság.
A cseh fogyasztói-, és vállalkozási bizalom mutatója szeptemberben -7,9 pontról -8,5 pontra esett. Sorozatban 12. alkalommal számoltak be negatív értékről. Az euró eddig nem profitálhatott a gyenge adatokból. Az EUR/CZK-t 25,896-on jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Egészségügyi szakemberek az etikus toborzás törvényi szabályozását sürgetik. Ma már ugyanis nemcsak a pénz, hanem szakmai okok is külföldre csábítják orvosainkat - írja a Népszabadság.
Az idei év első felében összesen 118 nemzetközi konferenciát rendeztek meg Magyarországon, ez 51 százalékos visszaesés az előző év azonos időszakához képest - derült ki a Magyar Kongresszusi Iroda hon...
Lewis Hamilton bízik abban, hogy egy győzelemmel zárhatja az idei szezont, és felállhat a dobogó legmagasabb fokára a hétvégén megrendezésre kerülő Abu Dhabi Nagydíjon, ahol véleménye szerint versenyképes lesz csapata.
A Debrecen felől Bocskaikert irányába haladó A motoros eddig tisztázatlan okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol frontálisan összeütközött egy lengyel rendszámú kamionnal
A hódmezővásárhelyi Csomiép Kft. gyártja majd Losonczi Áron fényáteresztő betonjának újabb, az eredeti Litraconnál jóval olcsóbban piacra dobható változatát, a pixelbetont - írta hétfői számában a Dél...
Kiváló minőség, alacsony árak. Vajon mikor lesz elsőbbsége a magyar bornak az importtal szemben? - Többek között ezzel a témával foglalkozik a Keresztmetszet október 25-i adása.
Ma kezdődik Hágában a háborús bűnökkel vádolt volt boszniai szerb elnök pere. Radovan Karadzsics maga látja el a védelmet, igaz még nem készült fel teljesen
Ne a betétesek pénzével, állami garancia mellett vagánykodjanak a bankvezérek, hanem vágjanak bele a hedge fundok világába - véli Soros György, aki szerint ezt szolgálná, ha államilag korlátoznák a...
A CLB Független Biztosítási Alkusz piaci prognózisa szerint az idén sem éri el a 800 ezres nagyságot az új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződést kötő ügyfelek száma. A legnagyobb hazai biztosítási alkuszcég alábbi elemzése amellett, hogy mérlegeli a biztosítást váltók számának és a díjak alakulásának esélyeit, igyekszik előre jelezni az egyes biztosítók várható stratégiáját…
Hozzávalók: 20 dkg olvasztott (de nem meleg) margarin. 20 dkg liszt 20 dkg cukor 3 tojás 1 teáskanál sütőpor (vagy szódabikarbóna) gyümölcs vagy csoki, fahéj
Az agrár- és a felzárkóztatási politikáról három új prioritás - a munkahelyek, az éghajlatváltozás és a külpolitika - felé terelné a 2014 és 2020 közötti uniós keretköltségvetés kiadásainak...
A dollár 14 hónapos csúcsra gyengült, a kínaiak végre már nem csak G20 találkozókon emlegetik a tartalékátrendezési elgondolásukat, hanem a sajtóban is szellőztetik - írja napi piaci kommentárjában...
Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésekor kiderült: véglegesen elromlott valami az országban - mondta Pesty László dokumentumfilmes az InfoRádió Aréna című műsorában.
A svéd külkermérleg többlete szeptemberben 5,4 milliárdról 5,5 milliárdra emelkedett. Az EU-s országokhoz képest még mindig alacsonynak számít a svéd többlet. Az EUR/SEK 10,1400-re esett, és 10,1677-en jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Telefonon adott instrukciókkal vezette le a szülést egy mentésirányító hétfőn hajnalban a Balaton közelében. A mentőkocsi ugyanis még útban volt, mikor a szülés már megindult.
A dollár ma gyengén nyitott. A zöldhasú nyomás alá került, miután nyereségekről számoltak be az ázsiai részvénypiacon, majd egy kínai újság jelentése szerint Kína dollárból euróba és jenbe kívánja átcsoportosítani devizatartalékait. Az EUR/USD visszahódította az 1,.50-es értéket, és új éves csúcsot ért el 1,5063-nál. Az eurónak jól jött, hogy az EKB-tag, Christian Noyer nem nyilatkozott negatívan…
Telefonon keresztül, az apa segítségével vezetett le egy szülést az Országos Mentőszolgálat egyik mentésirányítója. Mire a mentőkocsi a helyszínre ért, a baba már világra jött.
Ismeretlen tárgy zuhant le vasárnap este egy lettországi kisváros házaitól néhány száz méterre. Talán meteor, de a hatóságok egyelőre azt sem zárják ki, hogy egy műhold roncsai okozták a közel 20 méter átmérőjű és 10 méter mélységű krátert. A becsapódás környékét a katonaság hermetikusan lezárta.
A héten sem pihenhetnek a befektetők, ami a vállalati gyorsjelentéseket illeti. Egyre több gyorsjelentés lát napvilágot Európában, míg Amerikában már inkább csendesedik a szezon, a Dow vállalatok...
A 80 ezer forintos minimálbérben a szakszervezetek sem bíznak igazán, azonban a szimbolikus béremelésnél többet várnak az érdekvédők a kormánytól - írja a Napi Gazdaság....
Mi kell egy menő kertészethez? Végy egy egyhektáros növényházat, klímaberendezést, fűtést, pótvilágítást, öntözőrendszert és kezdődhet is a high-tech növénytermesztés.
Megállapodást kötött a Szociális és Munkaügyi Minisztérium az Országos Fogyatékosügyi Tanáccsal (OFT). Ennek értelmében a tárca a szociális intézményi foglakoztatás támogatására összesen ötmilliárd forintot biztosít 2010-ben, amelyet pályázati úton nyerhetnek el a szervezetek.