Az Országgyűlés hétfői ülésnapjának elején, a napirend előtti felszólalások közben vitát váltott ki az, hogy a fideszes Pelczné Gáll Ildikó egy csokoládét, valamint egy napelemes tetőcserepet népszerűsített felszólalásában.
Nyílt levélben fordult a Jobbik hajdú-bihari elnöke Kósa Lajos (Fidesz) debreceni polgármesterhez a pártja 56-os megemlékezésén történt rendőri fellépés miatt.
Hosszan tartó, súlyos betegség után hétfőn elhunyt Siposhegyi Péter drámaíró, publicista - tudatta a család az MTI-vel. Az 52 éves író, aki haláláig dolgozott, budaörsi otthonában hunyt el. Temetéséről később intézkednek.
Nem vette tárgysorozatba az Országgyűlés hétfőn azt a törvénymódosítási javaslatot, amellyel a benyújtó Fidesz és KDNP lehetővé tette volna a Fővárosi Közgyűlés feloszlatását.
Megfizette a világgazdaság az árát annak, hogy nem számolt a reflexivitásból adódó hatásokkal - hívta fel az emberi viselkedés fontosságára Soros György a Magyar Tudományos Akadémia heti...
A piaci árak nem a valóságot tükrözik, hanem annak egy torzított képét - fejtette ki a piaci szabályozás szükségességével kapcsolatban Soros György a Népszabadságnak adott interjújában. A magyar...
Parlamenti bizottság vizsgálhatja a sukorói kaszinóberuházással kapcsolatos kormányzati tevékenységet, az Országgyűlés hétfőn ugyanis egyhangúlag elfogadta a testület létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot.
Az EKB-tag, Christian Noyer nem bírálta az euró erősségét. Az EUR/USD új éves csúcsot ért el 1,5063-nál. A német GfK-fogyasztói hangulat novemberi mutatója 4,0 pontos értéket hozott (előrejelzés. 4,5 pont, előző: 4,2 pont). Az amerikai Chicago-Fed-National-Activity-Index szeptemberben -0,81 pontra esett. Az előző havi értéket -0,90 pontról -0,65 pontra módosították. A BoC elnöke, Mark Carney…
Szabadlábra helyezését kéri Mikóczy Zoltán, a világhírű Overdose versenyló tulajdonosa és annak üzlettársa, akik jelenleg a romániai Nagyváradon vannak előzetes letartóztatásban.
Keretmegállapodást írtak alá a helyközi közösségi közlekedés átalakításáról a Volán szakszervezetek a kormány képviselőjével, a dokumentumban az érdekképviseletek legalább 2010 végéig vállalják a munkabéke fenntartását.
Több mint ötven százalékkal csökkent a banki osztályzatrontások száma az idei harmadik negyedévben az előző három hónaphoz mérve - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban kiadott elemzésében, amely szerint a globális felzárkózó térségen belül a feltörekvő európai gazdaságok bankrendszereit érintette a leginkább a pénzügyi válság.
40%-kal túlértékelt az amerikai S&P 500 részvényindex - állítja Andrew Smithers, a Smithers & Co. elnöke és vezető közgazdásza, aki arról híresült el, hogy 2000-ben mindenkit óva intett a részvények...
A Magyar Hitelszövetség azt javasolja, hogy 500 ezer forint alatti tartozás esetén mentesüljenek a végrehajtási eljárás alól azon jelzáloggal terhelt ingatlanok, amelyek után a hitelt rendben fizeti az adós. A szervezet szerint ezzel elkerülhető lenne a lakáshitelek értelmetlen felmondása.
A jövő évi tényleges költségvetési tartalékok az idei év és a korábbi évek tartalékainak mértékét is meghaladják - olvasható a szaktárca közleményében.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 257,67 pontos, 1,21 százalékos emelkedéssel, 21.560,76 ponton zárt hétfőn, 17,2 milliárd forintos forgalom mellett. Ezzel jelentősen elvált mind a régiós, mind az európai piacoktól, melyek 0,5-1,8 százalékos mínuszban tartózkodtak.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 257,67 pontos, 1,21 százalékos emelkedéssel, 21.560,76 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 17,2 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények á...
A NATO tájékoztatása szerint a helikopter egy közös bevetésről volt visszatérőben. Kábítószer-csempészettel is foglalkozó lázadók elleni irányult a művelet, amelynek során tűzpárbaj alakult ki.
Eredménytelenül zárult a parlamenti pártok és a civil szervezetek egyeztetése a kampány- és pártfinanszírozás átláthatóvá tételéről. Bizonyos kérdésekben teljes az egyetértés az érintettek között, a kampányidőszak hosszáról és a kampányban elkölthető összegről azonban továbbra is vita van köztük.
Fegyverrel fenyegette meg egy rabló a Balaton-felvidéken lévő Szentantalfa községben a pénzintézet alkalmazottját hétfőn; a nő átadta a pénztárban lévő összeget.
Parlamenti bizottság vizsgálhatja a sukorói kaszinóberuházással kapcsolatos kormányzati tevékenységet, az Országgyűlés hétfőn ugyanis egyhangúlag elfogadta a testület létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot.
A Malév a 2010. év végéig áttér az új generációs Amadeus Altéa utaskiszolgáló szolgáltatási platformra. Az átállás első szakaszában a magyar légitársaság idén augusztusban megújította az on-line foglalási rendszer motorját. Novemberben esedékes az új rendszerplatform egy moduljának az üzembe állítása - a hozzá kapcsolódó fejlesztésekkel és módosításokkal - az ülőhelyek kezelésének (inventory)…
A GYSEV vonalait is érinti az öt reprezentatív vasutas szakszervezet kedden 10.00 és 12.00 óra közötti időszakra meghirdetett figyelmeztető sztrájkja - közölte a GYSEV Zrt. hétfőn.
Helyszíni tárgyalással folytatódik kedden az olaszliszkai lincselők büntetőpere a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtáblán. Az ügyben egy vádlott első fokon életfogytiglani, öt másik 15-15 év fegyházbüntetést kapott, két vádlottra pedig 10 év börtönbüntetést szabtak ki.
Egy szórólapozót agyonvertek, négy társát súlyos sérülésekkel szállították kórházba hétfőn a kelet-kínai Csöcsiang (Zhejiang) tartomány Jühuan (Yuhuan) megyéjében, miután aggódó szülőkgyermekrablóknak nézték őket.
Az MSZP üdvözli a helyközi közösségi közlekedés átalakításáról a Volán szakszervezetek és a kormány képviselője között létrejött megállapodást, és reméli, hogy a MÁV szakszervezetekkel is hasonló megállapodásra lehet jutni.
Megegyeztek az Opel spanyolországi gyárának dolgozói az új tulajdonossal, a kanadai Magnával a takarékossági intézkedésekben, és ezzel elhárult a sztrájkveszély.
A legtöbb befektető ugyanazt a stratégiát követi: dollárban adósodik el és ezt a világ más pontjain magasabb hozamot ígérő eszközökben helyezi el - nyilatkozta Nouriel Roubini közgazdász professzor a...
A legutóbbi ütemterv alapján 2012 decemberében indulhatnak el a 4-es metró első próbajáratai - mondta az InfoRádiónak adott interjúban a kivitelező cég projektigazgatója. Klados Gusztáv kiemelte: a pajzs jobban szereti a pesti talajt, és profibb, jobb szakemberekből álló csapatot hozott az építő cég.
A jövő évi büdzsé parlament előtt lévő változata az államháztartási törvény előírásainak megfelelően tartalmaz általános tartalékot - ennek tervezett nagysága 57 milliárd forint, szemben az ez évi költségvetésben szereplő 47 milliárd, és a tavalyi 46 milliárd forintos összeggel; emellett más biztonsági elemekkel is rendelkezik
Alapvetően kedvezően értékelte a Bajnai Gordon miniszterelnök által bejelentett korrupcióellenes javaslatcsomagot hétfőn több, az MTI által megkérdezett társadalmi és gazdasági érdekvédelmi szervezet, amelyekkel a kormány egyeztetett a törvénytervezetről.
A futást illetően az egyik hiteles szószóló a 14-szeres magyar bajnok és 1972-ben a világbajnoki címet is elnyerő tájékozódási futó, Monspart Sarolta, aki a maratoni távot először teljesítette nőként 3 órán belül Európában
A luxemburgi főváros erdő borította környékén látták hétfőn azt a fekete párducot, amely két hónappal ezelőtt szökött meg Amnéville északkelet-franciaországi város magánállatkertjéből.
Martin Wiesmann, a müncheni egyetem neuroradiológusa a Die Welt című német lapnak (www.welt.de) elmondta, hogy a mesterséges szagokkal ellentétben a szervezet által kibocsátott illatanyagok rögzített viselkedési programokat indítanak be.
Kisbér és térsége mintegy 370 millió forint támogatást nyert el európai uniós forrásból, melyből a térség turisztikai vonzerejét növelő látványosságokat építenek - jelentette be Udvardi Erzsébet, a kistérségi társulás alelnöke, Kisbér polgármestere kedden Kisbéren.