A hétfői jegybanki kamatcsökkentés után is 100 milliárd forint feletti érdeklődés mellett 22 bázisponttal 6,51 százalékra mérséklődött a 3 hónapos diszkont kincstárjegy (D100127) hozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
Több mint 65 milliárd forintnak megfelelő veszteséget szenvedett el a harmadik negyedévben a Swedbank, a balti országok lakosságának legnagyobb hitelezője.
Részvényekbe még a válságot figyelembe véve is megéri befektetni, hiszen hosszabb távon szignifikánsan magasabb hozamok érhetők el, a veszteség kockázata pedig a befektetési időhorizont emelkedésével...
2008-hoz képest megduplázódott azok száma, akik élelmiszert vásároltak az interneten keresztül, ugyanakkor a termékek kézzelfoghatóságának hiánya még mindig sokakat visszatart attól, hogy a világhálón szerezzék be a napi fogyasztási cikkeket - derült ki a KutatóCentrum és a Mai Piac közös felméréséből....
Kezdetét vette a bankok éves seregszemléjének számító MasterCard - Az év bankja verseny Magyarországon. Az elmúlt időszak világgazdasági helyzetére reagálva "A válságot legjobban kezelő bank" díjért i...
Országos vasutassztrájk kezdődött Franciaországban. A dolgozók azért szüntették be egy napra a munkát, mert a kormány a külföldi cégeket is beengedné a vasúti teherszállításba.
Hulladéküveg feldolgozó üzem kezdte meg működését Csömörön, a 100 millió forintos beruházást jórészt EU-s forrásból az Avermann-Holvex Kft. valósította meg.
Mára alapjaiban rendült meg az a világpiacra épülő nemzetközi rendszer, melyhez Magyarország 1989-ben csatlakozott - mondta Glatz Ferenc akadémikus a 20 évvel ezelőtti változásokról rendezett konferencián kedden Budapesten.
A Toyota F1 Team elnöke, John Howett meg van győződve arról, hogy csapata egy ütőképes és gyors autót tudna biztosítani Kimi Raikkönennek, akinek az elmúlt hetekben egy korrekt ajánlatot tettek.
A szociális kártya bevezetése mellett döntött Monok képviselő-testülete. Eszerint a rászorulók a jövőben a segélyeket kártyára kapják. Ezzel csak a szerződéses elfogadóhelyeken tudnak majd fizetni az áruk és szolgáltatások egy meghatározott köréért - így például élelmiszert, gyógyszert vehetnek majd rajta, de alkoholt például nem.
Továbbra is alulsúlyozásra ajánlja az európai részvényeket az amerikaiakkal szemben a Nomura elemzője, ugyanis véleménye szerint a jelenlegi gyorsjelentési szezon kedvezőbb lesz az amerikai...
A Napi Gazdaság információi szerint a nyugdíj-előtakarékossági számla (nyesz) megszüntetéséről szóló jogalkotói tervek még változhatnak. A Porfolio cikke viszont jónak minősítette a hosszú távú megtakarításokat ösztönző új elképzelést.
A nyugdíjkorhatár emelését javasolják Nagy-Britanniában a cégvezetők. Az indok: tovább élünk, mint néhány évtizeddel ezelőtt, adja hírül a Daily Mail alapján az InfoRádió.
Keddre tervezte, mégsem vezette be a főváros a sárga matricás korlátozást, amelynek nyomán a túl sok káros anyagot kibocsájtó járművek nem hajthattak volna be Budapest Hungária körúton belüli útjaira. Gonczlik Tamás, a Főpolgármesteri Hivatal környezetgazdálkodási osztályának vezetője az InfoRádiónak elmondta: az intézkedés bevezetéséhez szükséges KRESZ-módosítást még nem történt meg, ezért…
Sztrájkolnak a francia vasutasok az árufuvarozási üzletág küszöbön álló reformja ellen tiltakozva. A hétfőn este nyolckor kezdődött, kedd éjfélig tartó munkabeszüntetés azonban a nagy hatalmú vasutas-szakszervezetek pozícióinak gyengülését mutatja, abban ugyanis várhatóan a dolgozóknak csupán fele - a cég vezérigazgatójának becslése szerint pedig mindössze egyharmada - vesz részt. Igaz, az utasok…
Navracsics Tibor szerint a Bajnai-kormány fennállásának fél éve alatt nem tudta megfékezni a válságot, sőt, annak intenzitását sem volt képes csökkenteni. A Fidesz frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján úgy vélte, hogy a forintárfolyam pozitív változásai mellett egy javuló gazdasági adatot sem tud felmutatni a kabinet.
Egy dunakeszi családi házból került elő az a Vizsolyi Biblia, amelyet további két értékes bibliával, ékszerekkel és készpénzzel együtt loptak el Budapesten egy református lelkészcsaládtól még szeptember végén - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Varga Attila, a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztályának vagyonvédelmi osztályvezetője Budapesten.
Megtalálták a nyomozók a vizsolyi bibliának azt a példányát, melyet egy fővárosi lakásból loptak el néhány hete. A több mint 400 éves szentírás egy dunakeszi házból került elő.
Országszerte háromszáz embert csapott be egy négyfős társaság életbiztosítási szerződésekkel, a csoport hat biztosítótársaságot is megkárosított összesen 300-400 millió forint értékben - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Nagy Ágnes, a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztályának munkatársa.
Országszerte háromszáz embert csapott be egy négyfős társaság életbiztosítási szerződésekkel, a csoport hat biztosítótársaságot is megkárosított összesen 300-400 millió forint értékben - jelentette be...
A kissé elbizonytalanodó piacoknak némi megerősítést adott a DuPont délutáni gyorsjelentése, mely magasan felülmúlta a várakozásokat. Európában a tegnapi zárószintek környékén mozognak az indexek,...
Az ING szerint kutatások is azt mutatják, hogy honfitársaink kétharmada sajnos nem tudja, hogy mikor és milyen feltételekkel lehet nyugdíjba menni. Az emberek nem ismerik a változó nyugdíjrendszer alapjait és nem készülnek a nyugdíjas éveikre. Az emberek saját maguk tehetnek a legtöbbet azért, hogy anyagi biztonságban éljenek teljes életet nyugdíjas korukban, ebben segíthet az ING Biztosító újabb…
Fellángolt a vita Franz Kafka talán leghíresebb művének, A pernek a kéziratáról, miután Izrael bejelentette: Németországnak vissza kellene szolgáltatnia a 21 évvel ezelőtt megvásárolt művet.
A bevételek és a profit szintjén is a vártnál jobb eredményeket tett közzé a Pfizer mai harmadik negyedéves gyorsjelentésében, a gyógyszergyártó egy részvényre jutó nyeresége 0.51 dollárt tett ki,...
Felejtsük el a repülés luxusát, mint motiváló erőt, az emberek ma már csak azért repülnek, mert muszáj nekik - mondta British Airways vezérigazgatója....
1.27 dolláros egy részvényre jutó nyereséget ért el a harmadik negyedévben a United Technologies egyszeri tételek nélkül, amely meghaladta az elemzői konszenzust, a piacok ugyanis 1.12 dollárra...
Az orvosnő Mechthild Bach azt mondja, hogy ő csak segített halálos betegeinek életük utolsó időszakát "méltósággal és a lehető legkevesebb fájdalommal" leélni
Sztrájkolnak a francia vasutasok az árufuvarozási üzletág küszöbön álló reformja ellen tiltakozva. A hétfőn este nyolckor kezdődött, kedd éjfélig tartó munkabeszüntetés azonban a nagyhatalmú vasutas-szakszervezetek pozícióinak gyengülését mutatja, abban ugyanis várhatóan a dolgozóknak csupán fele - a cég vezérigazgatójának becslése szerint pedig mindössze egyharmada - vesz részt. Igaz, az utasok…
Miután átlépte az 1,0194-es támogatást, az USD/CHF megfeneklett, és fennáll a veszélye, hogy a devizapár a paritásig, majd a 0,9614-es történelmi mélypontig esik. Az emelkedés maximum 1,0230-ig tarthat, és csupán 1,0350 fölött javulnának a kilátások. Az USD/CHF-et 1,0104-en jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük a magán- és a szociális lakhatás területén a romáknak az egész Európai Unióban - állítja kedden Brüsszelben kiadott jelentésében az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA).