Kukoricatarló ég több tíz hektárnyi területen Karcag határában - közölte délután a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete. Hármas, kiemelt riasztást követően három...
2009 első három negyedévében összesen 34 százalékkal több cég dőlt be itthon, mint egy évvel korábban. Szeptemberben 1400 céggel szemben indítottak felszámolást a hitelezők – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató pénteken közölt adataiból. Augusztusban jóval kisebb volt ez a szám: akkor 566 társaság felszámolását kezdeményezték.
Elengedte pénteken Izrael azokat a palesztin női foglyokat, akikért cserébe a zsidó állam egy videofelvételt kapott a Hamász palesztin iszlamista szervezet fogságában lévő izraeli katonáról. A felvételen Gilád Salit egészségesnek tűnik.
A várakozásoknál kedvezőtlenebb képet festő amerikai makroadat hatására hirtelen eső részvénypiacok a kisebb megingás után felfele tudták venni az irányt. Ennek köszönhetően a BUX index mérsékeltebb,...
Juhász Ferenc volt honvédelmi és Veres János volt pénzügyminiszter is az MSZP egyéni országgyűlési képviselő-jelöltje lesz a 2010-es választásokon Szabolcsban, Vojnik Mária, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára viszont nem vállalta az újabb jelölést - derült ki a párt nyíregyházi szervezetének sajtótájékoztatóján pénteken.
A rendőrség körözést adott ki az ellen a férfi ellen, akinek budapesti lakásában péntek délelőtt robbanás történt. A IX. kerület Lobogó utca egyik négyemeletes házának harmadik emeletén történt a...
Botokkal felfegyverkezett banda verte meg vasárnap hajnalban a Zala megyei Pethőhenye polgármesterét. Deák István szerint a támadóit valószínűleg felbérelték. A cél az lehetett, hogy olyan súlyos sérüléseket okozzanak a független polgármesternek, hogy ne tudjon részt venni a környező települések közös testületi ülésen, ahol több kistérségi ügyben is döntésre készültek.
A heves esőzések okozta áradások halálos áldozatainak száma a hét eleje óta 102-re emelkedett Indiában pénteken, amikor legkevesebb harminchatan haltak meg az ítéletidőben sajtójelentések szerint.
Hirtelen erősödéssel reagált a forint arra a hírre, hogy a Standard & Poor's hitelminősítő pénteken negatívról stabilra javította Magyarország adósbesorolásának kilátását. Az euró árfolyama pénteken délután négy óra után kor 267,50 forintos árfolyamon stabilizálódott, a csütörtök délutáni 270,30 forintos szint után.
Nem befolyásolja a magyar bankok besorolásait a Standard & Poor's által a magyar szuverén adósosztályzatra pénteken bejelentett kilátásjavítás, és nem volt érdemi hatása a magyar adósság londoni határidős törlesztésbiztosítási cseretranzakcióinak (CDS) árazásaira sem, mivel az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint a CDS-piac már beárazta az S&P lépését.
Az uniós pénzügyminiszterek göteborgi találkozójának második napján az EU-27-ek a foglalkoztatáspolitikákról és a klímavédelem finanszírozásának kérdéseiről tanácskoznak. A pénzügyminiszterek egyet...
Sok esetben nem bizonyítottak tudományosan egyértelműen azok a kedvező egészségügyi hatások, amelyeket az európai uniós tagállamokban kapható élelmiszereken tüntetnek fel - állapította meg a héten Brüsszelben ismertetett véleményében az EU élelmiszerbiztonsági hivatala.
Büntetőjogi felelőségre vonást tart szükségesnek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszó határában illegálisan lerakott hulladék ügyében környezetvédelmi és vízügyi miniszter.
Lengyelországban az államadósság várható emelkedése miatt 2015 utánra tolódhat az euróövezeti csatlakozás Lech Kaczynski elnök gazdasági tanácsadója szerint.
Az amerikai újonnan teremtett álláshelyek száma szeptemberben a várt 175.000 helyett 263.000-rel csökkent. Az előző havi értéket közben -216.000-ról -201.000-re módosították. A munkanélküliségi ráta a várt szerint 9,7%-ról 9,8%-ra emelkedett. 1983 óta nem volt példa ilyen magas értékre. Az átlagos órabérek szeptemberben 0,1%-kal emelkedtek (előrejelzés 0,2%, előző: 0,4%). A heti munkaórák száma…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 360,76 pontos, 1,78 százalékos csökkenéssel, 19.956,28 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 3,73 százalékkal 14.730 forintra csökkent, az OTP...
Juhász Ferenc volt honvédelmi és Veres János volt pénzügyminiszter is az MSZP egyéni országgyűlési képviselő-jelöltje lesz a 2010-es választásokon Szabolcsban, Vojnik Mária, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára viszont nem vállalta az újabb jelölést - derült ki a párt nyíregyházi szervezetének sajtótájékoztatóján pénteken.
A heves esőzések okozta áradások halálos áldozatainak száma a hét eleje óta 102-re emelkedett Indiában pénteken, amikor legkevesebb harminchatan haltak meg az ítéletidőben sajtójelentések szerint.
Kora délután tapasztalt napi mélypontjához képest késő délutánra 4 egységgel, több mint másfél százalékkal erősödött a forint az euróval szemben és augusztus vége óta nem látott csúcsra ért. A nagy...
A vasárnapi parlamenti választási vereséget követően az SPD elnöksége csütörtökön meghozta döntését: Sigmar Gabriel távozó környezetvédelmi minisztert jelöli pártelnöknek. Sigmar lesz tehát a vereség konklúzióit viselni kénytelen Franz Müntefering SPD-elnök utódja.
Az iráni atomprogramról folytatott genfi tárgyalások friss legitimitást adnak Teheránnak, és újabb reményt, hogy megszerezheti az atombombát és nagyobb nemzetközi befolyása lesz - írta a...
Felmentette az emberölési kísérlet vádja alól a Somogy Megyei Bíróság pénteken azt a 26 éves csépai férfit, aki álmában egy késsel összeszurkálta a sógorát.
Baleset miatt késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Vác vonalon, mert a váci állomáson elsodort egy férfit egy szerelvény - értesült a HavariaPress.
Eljött a cselekvés ideje a MÁV-nál és a BKV-nál, a takarékosság igényével újjászervezési terveket kell készíteni - mondta Szanyi Tibor, az MSZP országgyűlési képviselője. Meglátása szerint a...
Ököllel kétszer is az arcába csapott egy rokkantnyugdíjas embernek a dévaványai Kék teve nevű kocsmában egy helyi fideszes önkormányzati képviselő - írta a Békés Megyei Online (BEOL) pénteken.
Az állatok világnapját 1931 óta ünnepelik minden esztendőben Szent Ferenc emléknapján, október 4-én. A népszerű szent természetszeretete, állatok iránt mutatott barátsága számtalan legenda forrása és képzőművészeti alkotás témája lett, tiszteletet ébresztve Ferenc élete és a ferences lelkiség iránt.
Három gyerek 21 síremléket rongált meg a mezőszilasi katolikus temetőben; az ügyben gyámhatósági eljárásnak van helye - közölte pénteken a rendőrség. A rongálás még szeptember 26-án történt, de a...
Az iráni atomprogramról folytatott genfi tárgyalások friss legitimitást adnak Teheránnak, és újabb reményt, hogy megszerezheti az atombombát és nagyobb nemzetközi befolyása lesz - írta a konzervatív The Wall Street Journal pénteken.
Újabb 5 millió forintnyi ukrán zárjegyes cigaretta került a vámosok kezére tegnap az M1-esen. Ezúttal érte se kellett menni, helybe jött a csempészáru - adta hírül a VPOP honlapja....
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság koppenhágai ülésén a 2016-os olimpia négy jelöltje közül az első két szavazási körben kiesett Chicago és Tokio. Versenyben van még Rio de Janeiro és Madrid.
Hatalmas lovas teljesítmény! Holnap zárja Várpalotán 7000 km-es útját a neves hagyományőrző Csepin Péter és Zsolnay Gábor, akik Kazahsztánból lovagoltak haza az „íjfeszítő népek” ezredéves útját járva.
Eljött a cselekvés ideje a MÁV-nál és a BKV-nál, a takarékosság igényével újjászervezési terveket kell készíteni - mondta Szanyi Tibor, az MSZP országgyűlési képviselője az MTI-nek pénteken.
Madrid vagy Rio de Janeiro rendezheti a 2016-os nyári olimpiát, miután Chicago és Tokió kiesett az első, illetve a második körben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság pénteki, koppenhágai szavazásán.
Ideiglenesen beszüntették a sztrájkot az Európai Unió számos tagországának tejtermelői, miután ígéretet kaptak arra, hogy október elején a tagállamok mezőgazdasági miniszterei különtalálkozót tartanak az európai tejválság megoldására. Az alacsony felvásárlási árak miatt nehéz helyzetbe került gazdák szeptember közepén kezdték tiltakozás-sorozatukat.
Morten Olsen, a dán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya pénteken kihirdette keretét az október 10-i, svédek, és a négy nappal későbbi, magyarok elleni világbajnoki selejtezőre.
Egy bírósági tárgyalás kapcsán derült ki, hogy az amerikai piac egyik legnagyobb hedge fund alapkezelője a közvélemény elől többé-kevésbé eldugottan működtetett speciális alapjával még a legnehezebb...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 360,76 pontos, 1,78 százalékos csökkenéssel, 19.956,28 ponton zárt pénteken. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.935,89 ponton zárt pénteken, ez...
Hétszáz büntetés-végrehajtási dolgozó fizetése került veszélybe az APEH hibájából - a Független Büntetés-végrehajtási Szakszervezetek Országos Szövetsége szerint.