Tizenöt éven belül eltűnhetnek a vadonból az afrikai elefántok, ha nem sikerül megfékezni az orvvadászokat - figyelmeztetnek az állatvédő szervezetek. A hatalmas emlősök amúgy sem túl nagy populációja évente legalább 38 ezer egyeddel csökken.
A hatóságok szerint a több emeletes szerkezet összedőlése idején mintegy 50 munkás dolgozhatott az építményen; a romok alá szorult emberek közül többen is mobiltelefonjaikon értesítették rokonaikat
A miniszterek nem tudták kellőképpen képviselni a termelők érdekeit sem - értékelte Gráf József a gazdatüntetés közepette tartott ülésen elfogadott döntéseket az értekezletet követően
Döntöttek az európai uniós tagországok mezőgazdasági miniszterei hétfőn arról, hogy előkészített, lefagyasztott baromfitermékeket felolvasztva, frissként árulni nem lehet.
Irán legfőbb vallási és politikai vezetője kijelentette hétfőn, hogy meg fogják büntetni a Forradalmi Gárda elleni öngyilkos merénylet felelőseit, és utalt arra, hogy nyugati országoknak is köze lehet az esethez.
Nicolas Sarkozy gratulált a gazdasági válságkezelés területén "Magyarország bátorságához", felvetette a befektetők biztonsága garantálásának kérdését, valamint hangsúlyozta a szélsőségek elleni küzdelem fontosságát mindkét országban - mondta Bajnai Gordon a francia elnökkel folytatott hétfői megbeszélését követően.
Új éves csúcson zártak az amerikai tőzsdék, miután valódi piacmozgató hír nélkül, elsősorban az eddig kedvezően alakuló gyorsjelentési szezon miatt emelkedtek a meghatározó benchmarkok. A Dow Jones...
A Szólás Szabadsága vasárnap este rejtett kamerás felvételekkel mutatta be, hogyan lehetett ezer forintért ajánlószelvényt venni a józsefvárosi időközi polgármester választáson
A mai férfi a sport területén alulmaradna elődeivel, és még inkább a Homo sapienst megelőző fajokkal szemben - vélekedik Peter McAllister ausztrál antropológus történelmi utalásokból, kövületekből és etnológiai megfigyelésekből kiindulva.
Nyolcvanéves korában, hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt Greminger János, a második világháború utáni időszak legjobb magyar kosárlabdázója, az 1955-ben Európa-bajnokságot nyert válogatott, valamint a Bp. Honvéd sokszoros bajnokcsapatának vezéregyénisége.
280 millió eurós gyorssegélyt ajánl az európai unió a csőd szélén álló nyugat-európai tejtermelőknek. Erről az unió mezőgazdasági biztosa beszélt az agrárminiszterek luxembourgi tanácskozásán. A megbeszélés alatt több ezer gazda tüntetett: szerintük nem segéllyel kell, hanem korrekt felvásárlási árakkal lehet leküzdeni a tejpiac válságát.
Balázs Péter külügyminiszter hétfőn Londonban tárgyalt brit kollégájával, David Milibanddel. A magyar tárcavezető találkozott az ellenzéki konzervatív párt külügyi szóvivőjével, William Hague-gel is, majd "A bővítés hatása az Európai Unióra" címmel előadást tartott a Chatham House-ban, azaz a brit külügyi intézetben.
Az MSZP szerint a Fidesz és a KDNP úgy döntött, hogy lehet képviselete a rasszista, antiszemita, náci eszméknek a magyar Országgyűlésben - mondta a kormánypárt szóvivője hétfőn este az MTI-nek.
Az edelényi polgármester felszólalásában azt kérte a szocialistáktól és a szabad demokratáktól, hogy az igen gombot nyomják meg, és adják ki a mentelmi jogát
Mindenszenteki dekorációnak néztek egy hullát Los Angelesben: egy idős férfi holtteste egy hétnél is tovább hevert a saját teraszán, mert a szomszédok nem sejtették, hogy tragédia történt.
A nagy csapatokat jellemző sablonokra és sémákra fel lehet és fel is kell készülni, de a Fiorentina keretében számos olyan kreatív játékos szerepel, aki egy meglepő megoldással eldöntheti a mérkőzéseket. Erről Herczeg András klubmenedzser beszélt hétfői sajtótájékoztatóján, alig több mint huszonnégy órával a firenzei sztárcsapat elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt.
Nem jutottak megállapodásra az Európai Unió tagországainak mezőgazdasági miniszterei hétfőn arról, hogy engedélyezzék-e három, génkezelt kukoricaféleség piacra dobását az EU-ban - erősítette meg a találkozót követően Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.
Remek kis lengyel körutat tudhat maga mögött a világ egyik legelismertebb befektetési guruja, a kifejezetten a feltörekvő piacokra specializálódott Mark Möbius, aminek tapasztalatait megosztotta a...
A németországi Frankfurt am Main városban fiatalok hasba szúrtak egy taxisofőrt, mert a férfi állításuk szerint túl sokat dudált – jelentette hétfőn a német Dpa hírügynökség. Információjuk szerint az eset szombaton történt, amikor a taxis utasai - 17 és 20 év közötti fiatalok - vitába szálltak a sofőrrel, amiért a férfi szerintük túl sokat használta útközben autója hangkürtjét.
"Azt szeretném kérdezni, hogy mik a kisagysorvadás tünetei, mi a betegség lefolyása és gyógyítható-e." Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Azok a nők, akik az anyaság és a karrier összeegyeztetése miatti feszültséget rendszeresen egy pohár borral vezetik le esténként, könnyen alkoholfüggővé válhatnak - figyelmeztet egy brit szakértő.
Nincs szüksége munka nélküli helyettesekre a főpolgármesternek. Demszky Gábor az általa az önkormányzat működőképességének biztosításáért összehívott ötpárti egyeztetés után azt mondta: elvárja, hogy a szocialista Hagyó Miklós és Horváth Csaba járjon be a városházára a következő egy hónapban, és adják át folyamatban lévő ügyeiket.
Nem okoz káros mellékhatásokat a kismamáknak és a magzatoknak az új influenza elleni védőoltásban lévő higany – mondta egy kereskedelmi tévé hétfő esti műsorában Csohán Ágnes, az ÁNTSZ epidemiológiai főosztályvezetője.
Felajánlotta a központi kormány segítségét a brazil elnök Rio de Janeiro szövetségi állam vezetésének a rendfenntartó erők megerősítésére, miután a hétvégén összesen 17 halálos áldozatot követeltek a rendőrök és kábítószercsempészek közötti összecsapások.
Az európai uniós tagországok mezőgazdasági miniszterei döntöttek arról, hogy előkészített, lefagyasztott baromfitermékeket felolvasztva, frissként árulni nem lehet
Nem mindenki van elájulva a szupercomputerekre alapozott kereskedési stratégiáktól, a hagyományos befektetők egyik legnagyobbja egyenesen károsnak és megtévesztőnek tartja az akár milliszekundumok...
A hitelválság és a digitális technológia előretörése miatt harmadával visszaeshet Hollywoodban a filmgyártás. Nem csak, hogy kevesebb pénz jut új filmekre, de filmnézési szokások változása is árt a nagy stúdióknak.
A francia Suez pártjára állt a pécsi vízművitában a magyar miniszterelnök Párizsban. Nicolas Sarkozy francia elnökkel folytatott tárgyalása után Bajnai Gordon úgy fogalmazott: a pécsi önkormányzat jogilag aggályos helyzetet teremtett a szolgáltatócserével, és nem viselkedett európai módon.