2009. október 15. csütörtök

okt. 15
17:18
Kidöntötték a tűzcsapot - videó (Blikk)
Megcsúszott a vizes úton, és tűzcsapnak ütközött a BKV egyik baleseti helyszínelő autója. Az ütközés következtében a víz elöntötte a Nagykörutat.
okt. 15
17:18
Burány Sándor: Ezen az úton az MSZP nem tudja követni az SZDSZ-t (Infostart)
Legkésőbb holnap délelőttig lemond a két szocialista főpolgármester-helyettes, mondta Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke, miután a budapesti párttanács tudomásul vette, hogy az SZDSZ felbontotta a két párt közötti koalíciót.
okt. 15
17:18
Magyarok Nyilai-ügy: újabb négy gyanúsított került előzetesbe (HírTV)
Újabb négy embert helyezett előzetes letartóztatásba a Pesti Központi Kerületi Bíróság a Magyarok Nyilai ügyében. Azzal gyanúsítják őket, hogy tagjai a kormányzati kommunikációban csak terrorszervezetként emlegetett csoportnak.
okt. 15
17:18
BUX: -0,45 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 96,83 pontos, 0,45 százalékos csökkenéssel, 21.268,92 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 2,19 százalékkal 15.850 forintra csökkent, az OTP...
okt. 15
17:18
Fényben fürdették a magyarok a Golden Drumot (Kreatív Online)
Videó a TBWA, a Café, a DDB és a Carbon zenekarairól a portorozsi magyar partiból, meg még egy a buliról magáról. És még: válogatások a média, interaktív, kampány, film, print és outdoor díjazottakból, beszámoló előadásról, és vélemény arról, jó-e, ha a globálissá válik a régió saját fesztiválja.
okt. 15
17:20
Öt atombombára való plutóniumot találtak egy francia kutatóközpontban (Gondola)
A nyilvántartott nyolc kilogrammnál közel ötször nagyobb mennyiségű, a Greenpeace szerint öt atombomba előállítására elegendő plutóniumot találtak a dél-franciaországi Cadarache nukleáris...
okt. 15
17:22
MSZP: késik a megállapodás a közösségi közlekedésről (Gondola)
Csütörtökig kellett volna megállapodnia a kormánynak az MSZP-frakcióval a közösségi közlekedés átalakításának részleteiről, de nem született döntés - értesült az MTI csütörtökön szocialista...
okt. 15
17:24
Azért kiszenvedett egy kis pluszt az OTP (Portfolio)
Hiába érkeztek ma tetsztetős makroadatok és vállalati gyorsjelentések az USA-ból, ezek már nem tudtak újabb lendületet adni a tőzsdéknek. Ugyanakkor esni sem voltak hajlandóak a piacok,...
okt. 15
17:24
Báró Jósika Miklósra emlékeztek Brüsszelben (Gondola)
Ma délelőtt, egykori brüsszeli lakóházában, mely jelenleg a Ten-Noey flamand kulturális központ székhelyéül szolgál, megemlékezést tartottak báró Jósika Miklós, erdélyi regényírónk, az Abafi című neves történelmi regény szerzője, „a magyar Walter Scott” tiszteletére. Az eseménynek különleges színt kölcsönzött az a körülmény, hogy meghívottai voltak három hazai magyar tanintézet tanár- és…
okt. 15
17:26
Délután rákapcsolt a forint (Portfolio)
Szinte alig mutatott elmozdulást a forint euróval szembeni árfolyama, a külpiaci hangulatromlás is csak kisebb megingást okozott. A hazai fizetőeszköz így továbbra is a 266-268-as szűk sávban mozog,...
okt. 15
17:26
George E. Pataki: „Fico félreérti a demokrácia jellegét” (Gondola)
„Robert Fico szlovák miniszterelnök félreérti a demokrácia jellegét, a nyelvtörvényt mindenki szabadon kommentálhatja és ahelyett, hogy támadja azokat, akik a törvény ellen emelik fel a hangjukat, meg kellene értenie, hogy miért is kritizálják azt – jelentette ki George E. Pataki, a Duna Televíziónak adott exkluzív interjújában.
okt. 15
17:28
Nagyot csökkentek a benzinkészletek (Portfolio)
Percekkel ezelőtt, a szokásossal ellentétben nem tegnap, hanem ma tette közzé az EIA a múlt heti olajkészletadatokat. Ezek szerint a nyersolajkészletek 400 ezer hordóval emelkedtek, a benzinkészletek...
okt. 15
17:33
Tartotta árfolyamát 267/euró közelében a forint (ProfitLine)
Szűk sávban, 267 forintos euró árfolyam közelében ingadozott a forint: az eurót csütörtök délután öt órakor 267,05 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 266,83 forint után.
okt. 15
17:35
A Világbank már optimista Ukranja jövőjét illetően (ProfitLine)
A Világbank javított Ukrajna jövő évi gazdasági kilátásán. Azzal számol, hogy 2010-ben 2,5 százalékkal nő az ukrán GDP az idei 15 százalékos esést követően. Ukrajna gazdasága 20,3 százalékkal visszaesett az idei első negyedévben és 17,8 százalékkal a másodikban.
okt. 15
17:36
Lisszabon: Václav Havel kiborult Klausra (Privátbankár)
Václav Klaus elnök álláspontja a Lisszaboni Szerződésről nagyon felelőtlen és veszélyes - mondta csütörtökön a cseh államfői posztot korábban betöltő Václav Havel. Havel annak kapcsán nyilatkozott,...
okt. 15
17:36
Nincs megállapodás: demonstrálhatnak a fogyatékosszervezetek (HírTV)
Nem született megállapodás az Országos Fogyatékosügyi Tanács ülésén a kormány és a fogyatékosszervezetek között a jövő évi megszorítások mértékéről.
okt. 15
17:36
Havel élesen bírálja Klaust a Lisszaboni Szerződés elutasítása miatt (Gondola)
Václav Klaus elnök álláspontja a Lisszaboni Szerződésről nagyon felelőtlen és veszélyes - mondta csütörtökön a cseh államfői posztot korábban betöltő Václav Havel. Havel annak kapcsán nyilatkozott,...
okt. 15
17:36
Lezuhant és meghalt egy férfi egy építkezésen (Blikk)
okt. 15
17:37
Brutálisan csökkent a Harley-Davidson nyeresége (ProfitLine)
Jelentősen, 84 százalékkal zuhant a Harley-Davidson amerikai motorkerékpár-gyártó harmadik negyedévi adózott eredménye az eladások csökkenése miatt.
okt. 15
17:38
Záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
Szeptemberben a revízió után is a várt szerint 0,3%-kal csökkentek az EU-s fogyasztói árak (előző havi érték: -0,2%). A Goldman-Sachs negyedéves adatai miatt gyengült az EUR/USD. Az amerikai fogyasztói árak szeptemberben a várt szerint havi szinten 0,2%-kal emelkedtek (előző: 0,4%). Éves szinten -1,3%-os értékről adtak számot (előző: -1,5%). Az első munkanélküli segélykérelmek száma az október…
okt. 15
17:38
Lengyelországban emberek haltak meg a szokatlanul hideg idő miatt (Gondola)
Lengyelországban már négy ember halálát okozta a rendkívüli időjárás, több százezer háztartásban megszakadt az áramellátás vagy a távfűtés, s emellett súlyos közlekedési zavarok is kialakultak -...
okt. 15
17:39
BÉT - Orra buktak a MOL bikái (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 96,83 pontos, 0,45 százalékos csökkenéssel, 21.268,92 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 33,9 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.
okt. 15
17:39
Fidesz: hogy is volt azzal a bordélyházzal? (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint még mindig nem lehet tisztán látni a XVIII. kerületi önkormányzat tulajdonában álló, a gyanú szerint bordélyként is működött diákszálló ügyében. Ughy Attila kerületi és fővárosi képviselő csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján az ügy tisztázását sürgette.
okt. 15
17:40
Draskovics nem ajánlja, hogy megzavarják (+videó) (HírTV)
Senkinek nem ajánlja a rendészeti miniszter, hogy megzavarja az október 23-ai állami ünnepségsorozatot. Draskovics Tibor azt mondta: a rendőrség egyelőre nem tud arról, hogy bárki erre készülne. Bár a rohamrendőrök az egyik budapesti kiképzőközpontban ma is a tömegoszlatást gyakorolták, azonban azt mondják: a bemutató a katonai attaséknak szólt és nem október 23-ára készülnek.
okt. 15
17:40
Az amerikai slágerlista élén startolt Britney Spears új dala (Gondola)
Britney Spears amerikai énekesnő legújabb, 3 című száma a Billboard Hot 100, a hivatalos amerikai slágerlista első helyén nyitott szerdán - ezzel az eredménnyel több mint három év után ő az első...
okt. 15
17:41
Csányi - hibás az MNB jelzáloghitel-küszöb javaslata (ProfitLine)
Szükség van a magyarországi jelzáloghitelezés korlátozására, de az ezzel kapcsolatos magyar központi banki javaslatok túlzóak - mondta Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója egy konferencia szünetében.
okt. 15
17:42
A BÉT a változások mellett száll síkra (Portfolio)
A Budapesti Értéktőzsde igazgatósága mai, kibővített ülésén első olvasatban megbeszéléseket folytatott a kereskedési rendszer tervezett cseréjéről és érintette a hazai tőkepiac fejlődésének hosszú...
okt. 15
17:54
Híztak Magyarország devizatartalékai (Privátbankár)
Az év harmadik negyedében 3,653 milliárd euróval híztak Magyarország devizatartalékai - áll a Magyar Nemzeti Bank negyedéves jelentésében
okt. 15
17:54
Nyugdíjas nyomor: Ön meg tudna élni napi ezer forintból? (Infostart)
Szeptember végén 260 227 darab 30 ezer forint alatti tételt tartott nyilván az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság - vagyis ennyi nyugdíjas kénytelen megélni napi ezer forintból - derül ki a penzcentrum.hu összeállításából.
okt. 15
17:54
Lezuhant és meghalt egy férfi egy építkezésen (Gondola)
Lezuhant és életét vesztette egy férfi egy fővárosi építkezésen csütörtökön - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője az MTI-vel. Molnár Péter ismertetése szerint a férfi a XVI. kerületi...
okt. 15
17:56
Fidesz: Bajnai figyelmét elkerülték az osztrák határnál élők problémái (Gondola)
Bajnai Gordon figyelmét valószínűleg elkerülték azok a problémák, amelyek folyamatosan bosszúságot okoznak az osztrák határ közelében élő embereknek - írta Áder János az MTI-hez csütörtökön...
okt. 15
17:57
Fidesz: Bajnai mellébeszélt (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon figyelmét valószínűleg elkerülték azok a problémák, amelyek folyamatosan bosszúságot okoznak az osztrák határ közelében élő embereknek - írta Áder János az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
okt. 15
17:57
A hülyéje Zalaegerszegen (Spa Trend Online)
Georges Feydeau a Hülyéje című klasszikus bohózatát mutatja be a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház a Jászai-díjas Tasnádi Csaba rendezésében pénteken este.
okt. 15
17:57
Rendőrségi kínzások Ukrajnában (Kripto Akadémia)
Ukrajnában tavaly négy személy halt meg rendőrségi kínzások következtében, miközben a fogvatartottakkal szemben fizikai erőszakot alkalmazó rendőrök csak enyhe büntetésre számíthatnak – közölte Nyina Karpacsova, az ukrán parlament emberjogi biztosa.
okt. 15
17:58
Az amerikai kormány sok nagybanktól visszakéri a segélyeket (Gondola)
Az amerikai kormány azt akarja, hogy a megerősödött helyzetű nagybankok fizessék vissza az államnak azt a sok tucat milliárd dollárnyi segélyt, amelyet a tavaly őszi hitelválság óta életben...
okt. 15
17:59
Világos, a Fidesznek fontosak a neonáci és fasiszta szavazatok (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint abból, hogy a Fidesz eddig még nem zárta ki soraiból Molnár Oszkár edelényi polgármestert, országgyűlési képviselőt, arra lehet következtetni, a politikus "a cigányozással, rasszista, gyomorforgató és antiszemita beszéddel sem sérti a szövetség jó hírnevét."
okt. 15
18:06
Dráguló olajár az amerikai készletadatok után (ProfitLine)
Az Egyesült Államokban a kereskedelmi olajtartalék a múlt hét folyamán a vártnál jóval nagyobb mértékben, 400.000 hordóval, 0,1 százalékkal 337,8 millió hordóra emelkedett az EIA által ma közzétett adatok szerint. Az elemzői várakozások 1 millió hordós bővülésre számítottak a korábbi 1 millió hordós csökkenés után.
okt. 15
18:08
Jövőre sem áll talpra a nyugat-európai autópiac - Calyon (ProfitLine)
A nyugat-európai személygépkocsi eladások 8 százalékos visszaesésére számítanak jövőre az autóipari cégek kötvénykibocsátásában érdekelt Calyon Bank elemzői, akik szerint legkorábban 2014-ben kezdődhet egy újabb, hosszú távú növekedési trend.
okt. 15
18:12
Az okostelefonok adat-paradoxonja (Privátbankár)
Az okostelefonokkal letöltött adatmennyiség sokkal kisebb - de a sokkal jobban leterhelik a hálózatot, mint a modemmel generált adatforgalom
okt. 15
18:12
15 évet kapott a gyerekét halálra éheztető apa (Blikk)
okt. 15
18:12
Sió differenciált pedagógusi fizetéseket javasol (HírTV)
"Differenciálni kellene a pedagógusok fizetését, a különbségek pedig akár 100 százalékosak is lehetnének"- fogalmazta meg egy javaslatát Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője a VI. Országos Oktatási Konferencián, október 15-én. Az eseményen ismertették a szervező Felsőoktatási Információs Szolgálat (FISZ) továbbtanulással kapcsolatos kutatását is, amely rámutatott: míg 2006-ban az…
okt. 15
18:12
Fegyházbüntetés a gyermeküket halálra éheztető piricsei szülőknek (Gondola)
Jogerősen 15, illetve 13 év fegyházbüntetésre ítélte a gyermekük halálra éheztetésével vádolt piricsei szülőket csütörtökön a Debreceni Ítélőtábla - tájékoztatta Koszta János, az intézmény...
okt. 15
18:14
BÉT: lecserélik a kereskedelmi rendszert (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde Igazgatósága kibővített ülésen tárgyalta a kereskedési rendszer tervezett cseréjét, s ez ügyben további egyeztetések lesznek a piaci szereplőkkel - közölte a BÉT. A közlemény s...
okt. 15
18:14
Ő alakíthat kormányt Romániában (HírTV)
Klaus Johannis Nagyszeben német polgármestere helyett a román jegybank elnöki tanácsadóját kérte fel kormányalakításra az államfő.
okt. 15
18:14
Több mint hétezer kárigény érkezett eddig a biztosítókhoz a vihar miatt (Gondola)
Több mint hétezer kárigény érkezett eddig a biztosítótársaságokhoz a hétfő óta tartó szélvihar miatt; a kárigények összértéke elérheti a félmilliárd forintot - közölték a biztosítótársaságok...
okt. 15
18:16
Érdektelenség? Alig panaszkodunk az ORTT-nek (Privátbankár)
Az ORTT Panaszbizottságához beérkező panaszok száma drasztikusan lecsökkent. Egy most is futó műsor viszont kiverte a biztosítékot a tévénézőknél
okt. 15
18:16
Lezuhant a munkás - a helyszínen életét vesztette (HírTV)
Életét vesztette az a férfi, aki 15 métert zuhant egy mátyásföldi építkezésen - értesült a HavariaPress.
okt. 15
18:16
Egyeztetés a BÉT kereskedelmi rendszeréről (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde Igazgatósága kibővített ülésen tárgyalta a kereskedési rendszer tervezett cseréjét, s ez ügyben további egyeztetések lesznek a piaci szereplőkkel - közölte a BÉT. A...
okt. 15
18:18
Ilyen lesz a Föld jégsapka nélkül - képek (Pénzcentrum)
Egy brit kutatócsoport fúrásokat végzett az Arktiszon. A minták elemzését követően megállapították, hogy a jégsapka húsz éven belül nyaranta teljesen elolvadhat, de már egy évtized sem kell ahhoz, hogy jól hajózhatóvá váljon a térség....
okt. 15
18:30
Tűzcsapnak ütközött a BKV-s helyszínelő (HírTV)
Tűzcsapot tört a BKV egy baleseti helyszínelője a Józsefvárosban, személyi sérülés szerencsére nem történt - értesült a HavariaPress.

Keresés