2009. október 14. szerda

okt. 14
15:15
EU: Jöhet Macedónia? (Kripto Akadémia)
Az Európai Unió további bővítésének folyamatáról készített jelentésében egyebek között azt javasolta szerdán az Európai Bizottság, hogy az EU kezdjen csatlakozási tárgyalásokat a tagjelölt Macedóniával.
okt. 14
15:16
Magyarországon eddig 283 igazolt új influenzás eset (Gondola)
Magyarországon az új influenza felbukkanása óta 283 esetben igazolták az A/H1N1 vírus jelenlétét - mondta el az egészségügyi miniszter szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. Az elmúlt héten 16...
okt. 14
15:16
Fojtogatták és leköpték, mert bemutatott (HírTV)
Szemtanúit keresi a rendőrség annak a közúti garázdaságnak, melyben egy középkorú autós fojtogatni kezdett, utasa pedig leköpött egy másik sofőrt Debrecenben, feltehetőleg azért, amiért az egy veszélyes manőver után bemutatott nekik - jelenti a HavariaPress.
okt. 14
15:17
"A Fidesz lecserél mindent és mindenkit, ami és aki nem tetszik neki, ott folytatja, ahol országlása végén abbahagyta" (Alternatív Energia)
Visszatért az MSZP az MTV Ma reggel című műsorába. Nyakó István, az MSZP szóvivője szerdán az MTI megkeresésére azt mondta: az MSZP képviselői és politikusai elmennek a Ma reggel című műsorba, "mert ezt várja el tőlük az ország".
okt. 14
15:17
Klaus továbbra sem írja alá (Kripto Akadémia)
Václav Klaus továbbra sem szándékozik aláírni a Lisszaboni Szerződést - erről a cseh államfő szerdán Moszkvában nyilatkozott.
okt. 14
15:18
Gazdára talált a világ legdrágább lakása (Portfolio)
Gazdára talált a világ legdrágább lakása. Az ingatlan Hongkonban található, egy lakóépület 68. emeletén, négyzetméterára pedig 122 ezer dollárra, vagyis 21,9 millió forintra rúgott - írja az Index. ...
okt. 14
15:18
Ausztrália megvalósította azt, amire Budapest képtelen (Pénzcentrum)
Átadták a világ leghosszabb, 470 méteres tensegrity hídját az ausztráliai Brisbane-ben. A hidat gyalogos és kerékpáros forgalom számára építette a város, ehhez hasonló több, máig megvalósítatlan elképzelés van Budapesten is....
okt. 14
15:18
"Új választást Budapesten!" (Gondola)
A Fidesz azt kezdeményezi, minden képviselő mondjon le a Fővárosi Közgyűlésben, hogy minél előbb sor kerülhessen egy új választásra, a közgyűlés feloszlathatósága érdekében pedig törvénymódosítást kezdeményeznek – jelentette be Tarlós István szerdán.
okt. 14
15:19
Bajnai és az Ismeretlen Katona (Alternatív Energia)
Franciaországba utazik vasárnap Bajnai Gordon; a magyar miniszterelnök kétnapos programja során találkozik Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnökkel, Francois Fillon kormányfővel, valamint Gérard Larcher szenátusi elnökkel is.
okt. 14
15:30
Mi miatt nem csökkennek az áramárak? (Infostart)
A gázárak csökkenése miatt az áramárak csökkenését várták a szolgáltatók, viszont a megújuló források és az úgynevezett kapcsolt energiatermelés támogatásának költségei fékezik ezt - mondta az ELMŰ kommunikációs igazgatója. Boross Norbert emlékeztetett, az árakat ma alapvetően a piaci viszonyok, a valós költségek mozgatják.
okt. 14
15:30
Már nem annyira rizikós hitelt adni nekünk (Privátbankár)
Idei mélypontjára süllyedt a magyar szuverén adósságtörlesztési kockázat határidős biztosítási tranzakcióinak árazása a londoni kereskedésben
okt. 14
15:30
Leállt a reptér a magyar mentőkutya miatt (Blikk)
okt. 14
15:30
MSZP: a közgyűlés nem lehet foglya a Fidesz hatalomvágyának (Infostart)
Az MSZP semmiképpen nem támogatja a Fidesz azon törekvéseit, amelyek nem a városlakók problémáinak megoldását, hanem a káosz előidézését szolgálják - közölte Burány Sándor szerdán.
okt. 14
15:30
EUR/PLN Fogyasztói árak: 3,4%- előrejelzés: 3,5% (HírTV)
Szeptemberben 3,4%-kal emelkedtek a lengyel fogyasztói árak (előrejelzés: 3,5%, előző: 3,7%). A jegybank már tegnap elmondta: nagyobb annak esélye, hogy az infláció visszatér 1,5% és 3,5% közé, mint hogy a célsáv fölött maradjon. Havi szinten stabilak maradtak az árak. Az EUR/PLN alig reagált az adatokra. A bank közölte: legközelebb, október 28-án 3,25%-ra kívánja csökkenteni alapkamatát. Az…
okt. 14
15:30
Csütörtökön átadják a felújított Thököly utat (Gondola)
Csütörtökön átadják a felújított Thököly utat, amely két szakaszon, a Dózsa György út és a Hungária körút, valamint a Mexikói út és a Nagy Lajos király útja között újult meg - közölte a...
okt. 14
15:32
Hogyan őrjítsd meg a pasid? Szexi tippek csajoknak (Blikk)
Szeretnéd fokozni a gyönyört? Íme néhány tipp, amit mindenképp érdemes kipróbálnod
okt. 14
15:32
Az MSZP így erősítené a banki fogyasztóvédelmet (Infostart)
A pénzügyi rendszer további stabilizálása érdekében a kormány új törvényjavaslatot terjeszt a napokban az Országgyűlés elé - jelentette be az MSZP frakcióigazgatója. A jogszabály létrehozná a Pénzügyi Stabilitási Tanácsot a banki fogyasztóvédelmi jogok felügyeletére.
okt. 14
15:32
Brutális megszorítások Lettországban (HírTV)
Egymilliárd dollárral csökkenti állami kiadásait Lettország a brutális megszorítócsomagnak köszönhetően. Az Európai Unió pénzügyi biztosa rigai látogatásán üdvözölte az eredményt, amely annak a feltétele, hogy az államcsődtől megmenekített Lettország megkaphassa az unió és az IMF által folyósított hitel további részét.
okt. 14
15:32
A brit fiatalok nem élhetnek internet nélkül (Gondola)
Nagy a világháló hatalma: a 16 és 24 év közötti fiatalok 75 százaléka gondolja úgy, hogy nem tud élni internet nélkül - derült ki egy Nagy-Britanniában elvégzett felmérésből. A YouthNet internetes...
okt. 14
15:33
Budaházy nem jöhet ki (Alternatív Energia)
Jövő év január 19-éig meghosszabbította a Pesti Központi Kerületi Bíróság a terrorcselekménnyel gyanúsított Budaházy György előzetes letartóztatását - tájékoztatott szerdán a Fővárosi Bíróság a honlapján.
okt. 14
15:34
Zebrát nyert pókeren Eger alpolgármestere (HírTV)
Világító zebrát nyert pókeren Egernek a város alpolgármestere. Az országban egyedülálló zebrát két hét múlva adják át a település egyik legveszélyesebb gyalogátkelőjénél. A helyi önkormányzat azt tervezi, hogy újabb zebrákat szerelnek fel lámpákkal, amelyek a szakemberek szerint ösztönösen lassításra késztetik az autósokat.
okt. 14
15:34
Szlovák külügy: Sólyom kitiltása összhangban volt a schengeni szabályokkal (Gondola)
Miroslav Lajcák meg van győződve arról, hogy Pozsony a magyar köztársasági elnök Szlovákia területére történő belépésének megtagadásakor teljes mértékben a hatályos szlovák törvényekkel és a...
okt. 14
15:35
Volt vagy nem volt kényszervallatás Tiszavasváriban? (Alternatív Energia)
Felmentette a kényszervallatás és a testi sértés vádja alól a tiszavasvári rendőrkapitányság két nyomozóját szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság; az ítélet nem jogerős.
okt. 14
15:36
Elkészült a Thököly út (Portfolio)
Csütörtökön átadják a felújított Thököly utat, amit két szakaszon, a Dózsa György út és a Hungária körút, valamint a Mexikói út és a Nagy Lajos király útja között tataroztak - írja az Index. A...
okt. 14
15:36
USD/CAD Közeledő paritás (HírTV)
A hét közepén tovább folytatta zuhanórepülését az USD/CAD. A kanadai profitált az emelkedő nyersanyagárakból és az emelkedő olajárból. Amíg kedvező a piaci hangulat, további erősödés várható. 1,03 alatt a paritás a cél. Az elemzők szerint tesztelhetik a paritást. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
okt. 14
15:36
Hózápor az Északi-középhegységben (Gondola)
Zuhog a hó a Bükkben és a Mátrában. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bánkúton éjszaka körülbelül három milliméternyi hó esett, szerda délelőtt pedig tovább folytatódott a havazás. Mátraszentistvánon hasonló a helyzet: mivel a hőmérséklet nulla fok alatt van, helyenként megmarad a hó.
okt. 14
15:37
Bringások, autósok, csütörtöktől irány a Thököly út! (Alternatív Energia)
Csütörtökön átadják a felújított Thököly utat, amely két szakaszon, a Dózsa György út és a Hungária körút, valamint a Mexikói út és a Nagy Lajos király útja között újult meg - közölte az MTI-vel a főpolgármesteri hivatal sajtóirodája szerdán.
okt. 14
15:42
Nem érkezik olaj Ukrajnából (ProfitLine)
Műszaki problémák miatt leállt a szállítás a Magyarországot is ellátó Barátság kőolajvezetéken, az üzemeltetők az ígérik, még ma újraindulhatnak a szállítások.
okt. 14
15:44
Rendíthetetlen az BUX ereje (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 200,17 pontos nyitás után tovább emelkedett szerdán kora délutánig. A BUX 15.10 órakor 21.362 ponton állt, ami a keddi záró értékéhez képest 558 pontos, 2,69 százalékos emelkedés, a szerdai nyitásnál 313,34 ponttal magasabb.
okt. 14
15:48
Demszky egyedül is boldogul? (Privátbankár)
Az SZDSZ a fővárosi koalícióból kilépő szocialisták nélkül is megpróbálja végigvinni a három éve közösen felvállalt programot - mondta a liberális főpolgármester az MTI-nek adott interjújában. Demszky...
okt. 14
15:48
Fogimplantátum cukorbetegeknek is (Blikk)
Elődeink irigykedhetnek ránk és a korra, amelyben élünk. A fogorvosok az elmúlt 30 évben ugyanis kifejlesztették a műfoggyökeret, amely szó szerint beágyazódik az állkapocsba.
okt. 14
15:48
A digitális műsorszórásra való átállás megkerülhetetlen technológiai váltás (Gondola)
A digitális műsorszórásra átállás megkerülhetetlen technológiai váltás, emellett bővíti az audiovizuális szolgáltatások választékát, hatékonyabbá teszi a piaci versenyt, és a lakosság számára is...
okt. 14
15:48
Magyar: az önkormányzatok feladata az érettségi lebonyolítása (HírTV)
Módosító indítványt nyújtott be Magyar Bálint (SZDSZ) a jövő évi költségvetési tervezetre, amelyben azt javasolja, a kormány ne támogassa az önkormányzatokat az érettségi vizsgák lebonyolításában - áll a Magyar Nemzet október 14-ei számában. A javaslat indoklása szerint a vizsgák lebonyolítása az iskolafenntartók feladata, ezért az önkormányzatoknak saját költségvetésükbe előre be kell tervezniük…
okt. 14
15:50
Eső, hózápor és 3-9 fok várható (Gondola)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint túlnyomón borult lesz az ég, több helyen várható zápor, hózápor. Szerdán a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén az északnyugati, csütörtökön az...
okt. 14
15:50
Robbanás Vecsésen? - Életveszélyesen megsérült egy idős asszony (HírTV)
Életveszélyesen megsérült egy idős nő szerda délelőtt Vecsésen, amikor valószínűleg robbanás történt a házában, majd tűz ütött ki. A megégett asszonyt a szomszédok mentették ki. A tűzoltók megfékezték a lángokat, most vizsgálják, mitől keletkezett a tűz, illetve valóban történt-e robbanás.
okt. 14
15:51
Bajnai rábólintott a jelöltekre (Alternatív Energia)
A miniszterelnök tudomásul vette, hogy az MSZP országos elnöksége öt személyt ajánl a figyelmébe az Európai Bizottság magyar biztosi posztjára - közölte a kormányszóvivő szerdán az MTI kérdésére.
okt. 14
15:51
"Nem fogunk olyan emberekkel egy asztalhoz leülni és tárgyalni, akik háborús bűntetteket vetnek a szemünkre" (Kripto Akadémia)
zrael mindaddig nem akarja felújítani a béketárgyalást a palesztinokkal, amíg napirenden vannak a vele szemben a Goldstone-jelentésben megfogalmazott háborús bűncselekmények vádjai.
okt. 14
15:52
Demszky: az SZDSZ az MSZP nélkül is végigvinné a fővárosi programot (Gondola)
Az SZDSZ a fővárosi koalícióból kilépő szocialisták nélkül is megpróbálja végigvinni a három éve közösen felvállalt programot - mondta a liberális főpolgármester szerdán az MTI-nek adott...
okt. 14
15:53
Nő a hősiesség "tarifája" (Alternatív Energia)
A kormány pontosította az Életmentő Emlékérem adományozásáról szóló szabályozást: a kitüntetés adományozását a jövőben az életmentés helye szerinti település polgármestere kezdeményezheti az illetékes államigazgatási hivatalnál, míg korábban erre bárki tehetett javaslatot. Az elismeréssel járó pénzjutalom összege a duplájára nő.
okt. 14
15:54
Európa: mindent vesznek, amit érnek (Portfolio)
Az amúgy is kedvező hangulatra csak rátett egy lapáttal a JP Morgan délutáni gyorsjelentése, mely szintén jobb lett a vártnál. Az európai indexek mindezek hatására tovább erősödnek, a DAX már 2.5%-os...
okt. 14
15:55
Költségvetés 2010 - De mi lesz az érettségivel? (Alternatív Energia)
Az oktatási tárca szerint a költségvetés tervezése során benyújtott módosító javaslat nem veszélyezteti az érettségi lebonyolítását - közölte a minisztérium sajtóirodája szerdán az MTI-vel.
okt. 14
15:56
Az ÁKK nem támogatta a minimális részvényhányadra szóló előírást (Portfolio)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a nyugdíjpénztárak esetében kezdettől nem támogatta, hogy a pénztárak portfóliójában minimális részvényhányadot írjanak elő - mondta Szarvas Ferenc, az ÁKK...
okt. 14
15:57
"Németh Szilárd azonnal mondjon le - a hazudozásról" (Alternatív Energia)
Az MSZP Csepeli Szervezete Elnökségének válasza Németh Szilárd fideszes képviselő sajtótájékoztatójára
okt. 14
16:06
Esik a hó a Mátrában (Privátbankár)
Vékony hólepel alakult ki szerdán Kékestetőn, azt követően, hogy dél óta havazik a Mátrában. A hótakaró vastagsága egyelőre nem mérhető - tájékoztatta az MTI-t az Országos Meteorológiai Szolgálat kéke...
okt. 14
16:06
Veszélyes gyorsasággal olvadnak a Himalája gleccserei (Infostart)
Veszélyes gyorsasággal olvadnak az indiai Kasmírban a Himalája gleccserei. Az indiai Szrinagarban a klímaváltozással kapcsolatban rendezett nemzetközi munkaértekezleten közölték: a jelenség fenyegeti India és Pakisztán ivóvízellátását.
okt. 14
16:06
Egervári: "Felejthetetlen élmény marad, ha sikerül megnyerni a bronzot" (Infostart)
Valószínűleg a legerősebb összeállításban lép pályára a magyar válogatott az egyiptomi U20-as labdarúgó-világbajnokság bronzmérkőzésén - mondta az InfoRádiónak a csapat szövetségi edzője. Egervári Sándor szerint sokat számít, hogy a Ghána ellen 3-2-re elveszített elődöntő második félidejében már jól teljesítményt nyújtott az együttes.
okt. 14
16:06
Súlyos baleset Szarvasnál (HírTV)
Három ember sérült meg, egyikük súlyosan, amikor fának hajtott egy személyautó Szarvas közelében - értesült a HavariaPress.
okt. 14
16:06
Újra lesz Live Earth koncert (Gondola)
Jövő év áprilisában ismét megrendezik a Live Earth környezetvédelmi koncertsorozatot, ezúttal az ivóvízhez való hozzáférés biztosításának jegyében. Olyan személyiségek fémjelzik a programokat,...
okt. 14
16:08
Gera elhagyta a válogatottat (Infostart)
Gera Zoltán sem a kezdőben, sem a kispadon nem kap helyet a dánok elleni szerda esti világbajnoki selejtezőre készülő magyar válogatottban, ezért a Fulham középpályása bejelentette, a továbbiakban nem tekinti magát kerettagnak, és a legelső londoni járattal hazarepül - közölte a Magyar Labdarúgó Szövetség.
okt. 14
16:08
Belépett a Facebookra, letartóztatták (HírTV)
A mexikói hatóságok tartóztatták le azt a sikkasztással vádolt, és az Egyesült Államokból megszökött férfit, aki azzal leplezte le magát és búvóhelyét, hogy többször bejelentkezett az egyik legnépszerűbb közösségi oldalra, a Facebookra - számolt be a különös esetről szerdán a BBC internetes oldala.

Keresés