A pozitív befektetői hangulat közepette Európa is felfelé tart, a vezető részvényindexek közül a német DAX 1.2, a fracia CAC-40 és az angol FTSE-100 pedig 1.3%-os pluszban tartózkodik. A nap egyik...
Úgy tűnik, hogy a Metropolitanben köttetett házasság sem örökéletű. Beadta a válókeresetet Angela Gheorghiu operaénekesnő, aki 13 éve a New York-i operaházban mondta ki a boldogító igent Roberto Alagna tenornak.
19,8 százalékkal csökkent az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2009 augusztusában – derül ki a KSH szerdai közleményéből. A termelés volumene az év első nyolc hónapjában 21,9 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2008-ban.
Hóesés miatt szerdára virradóra mintegy 40 ezer háztartás maradt áram nélkül Lengyelországban, főként az északi és keleti vidékeken - közölte a PGE lengyel áramszolgáltató szóvivője. A hóvihar...
A Bloomberg amerikai pénzügyi hírszolgáltató megvásárolja a pénzügyi nehézségekkel küszködő BusinessWeek című magazint - jelentette be ez utóbbi honlapján.
Harmadik alkalommal, ezúttal januárig hosszabbította meg a Katapult Mentorprogram szabálytalanságai miatt indított nyomozást az ügyészség - írja a Magyar Nemzet.
Az igen szavazattal az ír polgárok elfogadták azt is, hogy az Unió későbbi gördülékeny működéséhez (például a tagállami vétó további korlátozásához) szükséges eljárási módosításokhoz nemzeti törvényhozásuk további közvetlen felhatalmazás nélkül hozzájárulhasson.
A segélyre igényt tartó brit munkanélküliek száma 20.800-zal emelkedett. Egy éve nem volt példa ilyen kis mértékű emelkedésre. Az ILO-munkanélküliségi ráta 7,9%-os értéket hozott, amely elmarad a 9,6%-os EU-s értéktől. A GBP/USD az adatok hatására jelentős nyereségeket könyvelt el, és heti csúcsot érhet el. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Hivatalos békeszerződést akar aláírni Észak-Korea egy napilap szerint az Egyesült Államokkal, amely szerinte "a legésszerűbb és legpraktikusabb mód" a nukleáris leszerelési kérdés rendezésére.
Új termékkel állt elő az FHB, mely nagy előrelépést jelent a magyar ingatlanpiaci statisztikák terén. A Magyarországon elsőként a tranzakciós árakat vizsgáló mutató alapján világosan látható például,...
A jegybank szerepét betöltő Federal Reserve frissen közzétett statisztikái szerint augusztus végére éves szinten 13,1 %-kal csökkent az amerikaiak folyószámlahitel és hitelkártya adósság állománya. Egy hónap alatt közel 10 milliárd dollárral csökkent és hosszú hónapok után újra 900 milliárd dollár alá esett az összesített állomány....
Eladásra került a BusinessWeek, a Bloomberg veszi meg a magazint a híresztelések szerint 2 és 5 millió dollár közötti összegért. A Bloomberg bejelentette, hogy megvásárolta a BusinessWeeket a...
A Kézmosás Világnapját október 15-én tartják. A kezdeményezés apropójából mikrobiológus szakértőt kérdezett meg az MTI-Press az antibiotikumok ellen védekező kórokozók rafinált trükkjeiről, amelyekkel szemben sokszor már csak a kézmosás vethető be.
Hivatalos békeszerződést akar aláírni Észak-Korea egy napilap szerint az Egyesült Államokkal, amely szerinte "a legésszerűbb és legpraktikusabb mód" a nukleáris leszerelési kérdés rendezésére. "Bék...
Hótakaró fedi az észak-szlovákiai hegyeket, a Magas Tátrában számos út járhatatlan; a rendőrség felhívta a gépkocsivezetők figyelmét, hogy csak téli gumival és a hegyvidékeken hólánccal felszerelve induljanak útnak.
Nyakig eladósodik Írország, hogy finanszírozni tudja hatalmas költségvetési hiányát. A válsággal küzdő egykori kelta tigris jövő évi gazdasági termelése egy hatodával felérő hiteleket vesz fel, miközben kemény megszorításokat is bevezet.
Négymillió dollár váltságdíjat és két társuk szabadon bocsátását követelik szomáliai kalózok annak a spanyol halászhajónak az elengedése fejében, amelyet két hete raboltak el az Arab-tengeren 36...
Az eddigi legnagyobb elemzés alapján a kórházi kezelésre szorult amerikai új influenzás betegek mintegy felének nem volt asztmája vagy más olyan krónikus állapota, amely a szakemberek szerint a H1N1-f...
A brit ILO-munkanélküliségi ráta változatlanul 7,9%-os értéket hozott (előrejelzés: 8,0%). Az EUR/GBP 0,9304-re esett, és 0,9312-őn jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Hótakaró fedi az észak-szlovákiai hegyeket, a Magas Tátrában számos út járhatatlan; a rendőrség felhívta a gépkocsivezetők figyelmét, hogy csak téli gumival és a hegyvidékeken hólánccal felszerelve...
Decembertől minden köztisztviselői beosztásra vágyó álláskeresőnek közigazgatási versenyvizsgát kell tennie, mielőtt megpályázhatna bármilyen pozíciót. A vizsga-, illetve felkészülési díj akár a százezer forintot is elérheti, amit a jelentkezőnek saját költségén kell kifizetnie - olvasható a Magyar Hírlapban.
Tovább növelte októberi nyereségét a kínai részvénypiac a szerdai kereskedési napon is a pénzügyi és a ingatlanforgalmazó vállalatok vezetésével, miután a befektetők felfokozott hangulatban várják a harmadik negyedéves vállalati eredményeket, valamint miután a vártnál jobban alakult a szeptemberi kereskedelmi adat.
Devecserben és Keszthelyen is kitéptek egy bankautomatát a helyéről szerda hajnalban. Az elkövetők egyikből sem tudtak pénzt elvinni. Szemtanúk mindkét helyszínről egy sötét színű autót láttak elhajtani. Arról nincs információ, lehet-e esetleg összefüggés a két eset között.
A fogamzásgátlók használatának növekedésével csökkent a nemkívánatos terhességek és az abortuszok száma világszerte, ám még most is évente 70 ezer nő hal bele terhessége művi megszakításába, főként...
Augusztusban havi szinten az ipari termelés az eurózónában 0,9 százalékkal emelkedett. Júliusban a felülvizsgált adatok alapján a havi szinten 0,2 százalékos bővülést mértek, holott az előzetes adatok 0,3 százalékos visszaesést mutattak az eurózónában. Éves szinten 15,4 százalékos visszaesést mértek.
Kivonult szerdán az orosz állami dumából (alsóház) a három ellenzékinek nevezett párt frakciója, tiltakozásul a vasárnapi helyhatósági választások eredményének meghamisítása ellen, és nem is szándékoznak visszatérni, amíg Dmitrij Medvegyev elnöknek nem számolhatnak be a tapasztalt jogsértésekről.
Több mint 80 tévécsatorna közül választhatnak az Externet ma elstartolt IPTV szolgáltatásának előfizetői. A HD adások mellett több száz sikerfilmet nyújtó online videotéka is beköltözhet a nappaliba...
A Tesco által közzétett árösszehasonlító reklámoknak az az üzenete, hogy a Tesco-ban mindig van és mindig lesz néhány olyan termék, amely olcsóbb, mint az Interspar-ban - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal....
A Pénzügyminisztérium időközben rájött, hogy a MÁV Zrt. eredetileg tervezett feldarabolása hatalmas összegbe került volna. A vasúttársaságot a közösségi közlekedés átalakításának részeként szervezeték volna újjá.
A hideg idő beköszöntével már most érdemes lecserélni a nyári autógumit télire - figyelmeztetnek a szakemberek. Több országban, így például Olaszországban és Svájcban kötelező a téli gumi abroncs használata.
Az eddigi legnagyobb elemzés alapján a kórházi kezelésre szorult amerikai új influenzás betegek mintegy felének nem volt asztmája vagy más olyan krónikus állapota, amely a szakemberek szerint a...
Az eurózóna 16 tagállamának ipari termelése sorban a negyedik hónapja javult augusztusban, alátámasztva a gazdasági fellendülés megindulását a térségben és az első pozitív negyedéves növekedési ütemet...
A két új Rubik játék, a Rubik Mirror Kocka és a Rubik 360 kirakása is szerepel a Rubik-kocka Magyar Nyílt Bajnokság versenyszámai között. A megmérettetést péntektől vasárnapig tartják a fővárosban...
Az EUR/USD tovább erősödött, és új éves csúcsot ért el 1,4909-nél. Kellemes meglepetést okoztak a legfrissebb EU-s adatok: az ipari termelés augusztusban a várt 15,5% helyett 15,4%-kal csökkent (előző: -15,9%). Az EUR/USD-ot 1,4906-on jegyzik. Ellenállás 1,4965-nél található. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
A Fidesz szerint alkotmányossági aggályokat vet fel a közoktatási normatívák év közbeni tervezett módosítása és az alapfokú művészeti oktatás finanszírozásának megváltoztatása - mondta el Pósán László...
Az eurózóna 16 tagállamának ipari termelése sorban a negyedik hónapja javult augusztusban, alátámasztva a gazdasági fellendülés megindulását a térségben és az első pozitív negyedéves növekedési...
A friss hírek szerint négy holland turista halt meg szerdán Kínában, amikor a levegőben felrobbant egy hőlégballon az ország déli részén fekvő Jangsuo városában - közölte a kínai állami televízió (CCTV). A ballon kosarában öt holland turista és két kínai volt a tragédia idején.
A Microsoft az eddigi legtöbb, összesen 34 biztonsági résre adott szoftverfrissítést, a havi rendszerességgel megjelenő javítócsomaggal számtalan kritikus hibát orvosolnak. Az automatikus szoftverfris...
Várhatóan csak rövid távú, mérsékelt gyengülést okozna a régiós devizák között a forintnak az, ha a súlyos feszültségek oldásaként leértékelnék az euróhoz rögzített lettországi fizetőeszközt és vele...
Csaknem másfél évtizedes csúcsra, 2,5 millió közelébe emelkedett a munkanélküliek száma Nagy-Britanniában, de a növekedési ütem már lassulni látszik. A brit statisztikai hivatal szerdai ismertetése s...
Autóval kiszakították a helyéről, de a felrobbanó festékpatron miatt nem tudták elvinni ismeretlen elkövetők hajnalban egy keszthelyi pénzintézet készpénzkiadó automatáját - közölte a rendőrség. A...
Elfogta a szegedi rendőrkapitányság azt a 36 éves hatvani férfit, aki még június második felében bement egy szegedi családi házba, majd az ott lakó idős nőt bántalmazta és elvitte arany nyakláncát.
Menesztettek tisztségéből szerdán egy magas rangú ukrán vezetőt, akit azzal vádolnak, hogy egy neves egyetem hamisított diplomáját használta fel szakmai előmenetele érdekében - írja az MTI nyomán a hirado.hu.